2018 legjobb fantasztikus regényei a Roboraptor szerint

Cixin Liu: A sötét erdő

Az év egyik leghosszabb és legkülönösebb atmoszférájú könyve volt számomra A háromtest-probléma folytatása. Talán azért is szerettem ennyire, mert másképp építkezik, mint azt megszoktuk, más szituációkra fektet hangsúlyt. A történet egy elég széles időintervallumot ölel fel, a lassú, 400 éves folyamat alatt, míg a trisolarisi hadiflotta megérkezik a Föld körüli pályára, van ideje az emberiségnek felkészülni a háborúra, még azt a nehezítő tényezőt is legyűrve, hogy a trisolarisi „kémek” akadályozzák a technikai fejlődést. Nagyon szerettem, hogy logikával, egy újfajta gondolkodás kifejlesztésével kellett közelebb jutni a megoldáshoz. Volt valamiféle poszt-hidegháborús atmoszférája is a regénynek, hiszen nem lehetett tudni, ki figyel kit, ki mennyit tud, ki a „faltörő”, és hogy igazat mond-e a „falképző” személy. Bizalmat kellett tanulnia az emberiségnek a négy „falképző”-vel szemben, ami nagyon nem könnyű feladat. Ki kellett találni, hogyan mentsék át a tudást a jövőbe, hogyan fejlesszenek ki olyan technikai innovációkat, amelyeket az ellenség nem tud szabotálni. Mindezt tényleg csak egy olyan szerző képes megírni, átadni, aki másképp gondolkodik, mint az amerikai és nyugat-európai emberek. Élveztem minden sorát, és rettentően várom a harmadik, befejező kötetet. (Nagy Judit Áfonya)

Jack Campbell: Merész

Igazi megkönnyebbülés volt a kezemben tartani ezt a kötetet, hiszen sokáig bizonytalan volt a sorsa. Mivel az egyik kedvenc regénysorozatom újabb részéről van szó, magas elvárásaim voltak vele szemben, amelyek közül tán nem mindet teljesítette (azaz inkább csak késlelteti még az újabb folytatásig), ennek ellenére három nap alatt felfaltam a szöveget, és csak azért tartott ilyen sokáig, mert közben a civil feladataimat is el kellett látni. Geary kapitány örök és elpusztíthatatlan, a hazautat kereső flotta pedig bátor és merész, ahogy eddig is. A katonai szakzsargon még mindig lenyűgöző, nem unalmas, nem tömény, hanem érdekes és izgalmas. A mellé épített, és ebben a kötetben kissé fel is erősödő érzelmi szál remekül ellensúlyozza az akciót, valamint most már némi személyiségfejlődés is érezhető a főhősön és a fontosabb mellékszereplőkön. Bár épp a hosszú várakozás és a magas elvárásaim miatt nem adtam maximális pontszámot, ennek ellenére továbbra is a szívem csücske Az elveszett flotta, és tűkön ülve várom, hogy a GABO SFF bejelentse a folytatást 2019-re. (Nagy Judit Áfonya)

Veres Attila: Éjféli Iskolák

Veres Attila tavalyi Odakint Sötétebb című könyvével szállt be teljes mellbedobással a magyar fantasztikus írók ringjébe, és számomra kiütéssel meg is nyerte az évet. Ennek ellenére sem gondoltam volna, hogy idén nem csak újra szorítóba lép a győzelemért, de gyakorlatilag saját súlycsoportot alapítva söpör mindenkit maga alá. Mert az Éjféli Iskolák elszállt, horrorisztikus, de végtelenül személyes történetei a magyar weird-fiction teljesen új dimenzióit nyitja meg olvasói előtt. Veres zavarbejtő őszinteséggel tart görbe tükröt legmélyebb félelmeink elé, egy olyan novelláskötet képében, ami hamar a magyar fantasztikus irodalom megkerülhetetlen darabjává válhat. (Hartai Dávid)

Dan Simmons: Terror

Igaz kellett hozzá a sorozatos adaptáció elkészülése, de az Agave kiadó a hazai könyvpiac hatalmas adósságát törlesztette idén Simmons valós eseményeken alapuló klasszikusának magyar kiadásával. A Terror nem egy könnyed olvasmány: masszív, hétszáz oldalon keresztül vezet minket végig két, az északi sark közelében megrekedt hajó gyötrelmes kálváriáján a túlélésért. Simmons írása elképesztő élmény, olvasása közben akaratlanul is a csontig hatoló hideg és a legénység zsigeri félelemének hatása alá kerülünk, miközben az író kegyetlen részletességgel meséli el nekünk Sir John Franklin expedíciójának tragikus történetét, közben kínosan ügyelve a történelmi hűségre. A Terror kötelező darab mindenki számára, de olvasása szigorúan egy vastag takaró alá bújva, forró rumosteával a kézben ajánlott! (Hartai Dávid)

Ken Liu: A papírsereglet és más történetek

Hittük volna pár éve, hogy olvashatunk kínai sci-fit magyarul? Igaz, az ehhez vezető utat a 2017-es Érkezésnek, és a vele egyidőben megjelenő Ted Chiang gyűjteménynek köszönhetjük, de végre megtörtént! Ennek hozadéka, hogy az Agave Kiadó megjelentette a kínai SF írók másik nagyágyújának, Ken Liu novellás kötetét. A papírsereglet és más történetek az említett Chianggal ellentétben inkább érzékeny témák körbejárására használja a fantasztikumot, de pont ezért talált be nálam ez a háromszáz oldalas könyv, és lett az év olvasmánya. Liu olyanra képes az emberrel foglalkozó novelláival, ami csak keveseknek sikerül. Bármilyen témához is nyúl, mindig képes megmutatni a technika és a gonoszság mögött rejtőző embert, megértetni velünk az ő kis világát, és mindezt úgy, hogy nem válik giccsessé, sem pedig didaktikussá.(Scheirich Zsófia)

Neal Stephenson és Nicole Galland: A D.O.D.O. felemelkedése és bukása

Az idei év legviccesebb magyar megjelenése címre is simán pályázhatna a D.O.D.O. felemelkedése és bukása. A történet egyszerű: Melisande Stokest felkéri a kissé furcsa Tristan Lyons, hogy csatlakozzon a DODO nevű szervezethez, mint nyelvészszakértő. Azonban hamar kiderül, hogy nem hétköznapi munkáról van szó: a DODO azért jött létre, hogy feltámasszák a mágiát. Erre pedig nincs más mód, csak az időutazás. Neal Stephenson és Nicole Galland lubickol az általuk elképzelt világban, és nem félnek leírni a legnagyobb elborultságokat, legyen az a Walmart-ot megrohamozó vikinghorda, vagy egy magyar boszorkány, aki csak arra vágyik, hogy leköphesse az ellenségei sírhelyét. A regényben végig sziporkázik az intelligens humor, anglisztikás énemhez pedig kifejezetten közel állnak az Erzsébet korában játszódó epizódok, és a magyar nyelvre tökéletesen átültetett Middle English nyelvváltozat. Régen volt a kezemben ilyen ötletekben gazdag és vicces könyv. (Scheirich Zsófia)

 Szilágyi Zoltán: Arató

Nem ismerek még egy olyan könyvtrilógiát, amelynek tagjai annyira eltérő műfajúak lennének, mint a Káoszszív egyes kötetei. Három teljesen különböző regényről van szó, mégis az egész egy teljesen koherens egészet alkot, amit fantasztikusnak találok. Az idén megjelent Arató című utolsó része is egészen más volt, mint amire a korábbiak alapján számítottam. Óriási, de nagyon kellemes meglepetés volt ez számomra. Tovább tágította a fiktív univerzumot, és teljesen átértelmezte a korábban olvasottakat. Folytatásról van szó, úgyhogy a történetet lényegében értelmetlen lenne itt vázolni. Úgyis csak annak érdekes, aki már ismeri az előzőeket. Akit a párhuzamos világok gondolatával való játék és a jó sci-fik érdekelnek, az mindenképp olvassa el a Káoszszív-trilógiát, mert a témában az egyik legjobb ez a sorozat. Az Arató pedig méltó lezárása ennek a kivételesen remek könyvsorozatnak. (Barna Benedek)

Szemán Zoltán: Múlt idő

Az időutazás az egyik kedvenc témám, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy el kell olvasnom a Múlt időt, amit aztán egyáltalán nem bántam meg. Sőt az egyik idei kedvencem lett, az Aratóval holtversenyben. Alapkoncepciója kicsit olyan, mintha a Csillagközi szökevényeket a Star Trekkel kevernénk: egy saját korából kiszakított ember belecsöppen két bolygóközi szuperhatalom játszmáiba. Egyik oldalon egy demokratikus szervezet, a másikon egy rabszolgatartó birodalom, amely az egész emberiséget elnyomásban tartja – de van egy közös titkuk, amelyet egyik se szívesen fedne fel. Egy nagyon pörgős, olvasmányos, hihetetlenül hangulatos és szórakoztató regényről van szó, tele érdekes bolygókkal és fajokkal. Aki a Star Warst és/vagy Star Treket, illetve a hasonló típusú sci-fiket szereti, annak nagyon ajánlom! (Barna Benedek)