David Lynch Hollywood egyik legfurább figurája. Egy rendező, akit szürrealista, sajátos szabályok szerint működő munkái ellenére nemcsak magába fogadott a mainstream filmkultúra, de mára abszolút kultikus alkotóként van jelen a köztudatban. Filmjei végtelenül megosztóak és órákat el lehet vitázni róla, hogy értetted-e, nem érted, vagy ha érted, igazából miért is nem érted a Radírfejet, az Útvesztőbent, vagy az Inland Empire-t. Az idén megjelent, Kristine McKenna-val közösen írt (ön)életrajzi könyve nem segít eldönteni ezeket a vitákat, cserébe egy egészen kerek képet mutat a rendező életéről, munkásságáról és arról a személyes álomvilágról, amelyben Lynch éli az életét.
Az Aminek álmodom igazán érdekes koncepcióval bír: az egyes fejezetekben először Kristine McKenna újságíró, Lynch közeli barátja ír a rendező életének adott szakaszáról. Legtöbbször az éppen készülő filmje munkálatait a középpontba állítva meséli el Lynch történetét. Kiemeli a legfontosabb eseményeket, amik hatással voltak a rendező élettörténetére, és megszólaltat rengeteg (tényleg, követhetetlenül sok) személyt, akik épp akkor kiemelt szerepet játszottak szakmai vagy magánéletében. A fejezetek második felében pedig maga David Lynch reagál az előtte szólók sztorijaira saját emlékei szerint kiegészítve, vagy kissé módosítva az olvasottakat, illetve saját szemszögéből mesél a korszak számára legfontosabb eseményeiről. Igaz, kezdetben kissé sokáig időzik a rendező nem túl izgalmas kisgyermekkorán, ez a felépítés mégis igen gördülékennyé, könnyen és gyorsan olvashatóvá teszi a könyvet masszív, hatszáz oldalas mérete ellenére is.
De a szerzők ezen felül sajnos meg sem próbálták kihasználni a koncepcióban rejlő lehetőségeket.
A könyv akkor lenne igazán izgalmas, ha McKenna komolyan beleállna Lynch mindennapi furcsaságaiba, sokszor nevetséges, irreális elképzeléseibe, vagy viharos szerelmi életébe, amire a rendező a saját meglátásaival reagál. Persze naivitás azt várni egy életrajzi írástól, hogy az teljesen őszintén beszéljen a tárgyalt személy életének minden mozzanatáról. Mivel egy ilyen műnek mégiscsak az az első számú célja, hogy még kedvelhetőbbé és személyesebbé tegyék rajongói számára, viszont McKenna elképesztő túlzásokba esik ezen a téren. Az még hagyján, hogy minden egyes megszólaltatott rokon, színész, barát, művész és munkatárs úgy beszél Lynchről, mint aki a legnagyobb csoda Jézus születése óta, de az írónő maga is következetesen és nagyon látványosan dicséri fel az olvasónak Lynch minden egyes gondolatát. A legprofibb propagandistákat megszégyenítő módon hajlít mindent úgy, hogy az Lynch zsenijét igazolja.
Két teljesen nyilvánvaló módszerben érhető tetten ez a szándék: egyrészt McKenna folyamatosan erőltetett szuperlatívuszokban beszél a rendező műveiről és aprólékosan a szánkba rágja, miért is annyira elképesztő minden filmjének minden egyes jelenete, amihez hasonlót nem találhatunk az univerzumban. Már önmagában az is elég idegesítő, ha valaki ránk szeretné erőltetni saját értelmezését egy műről. Az pedig még kényelmetlenebb, ráadásul teljesen indokolatlan húzás is, ha ezt egy olyan könyv lapjain olvassuk, amiben konkrétan a mű írója is megszólal, így elmondhatná saját gondolatait is ezekről. (Amit egyébként Lynch egyetlen egy filmje kapcsán sem tesz meg az egész könyvben.) Másrészt McKenna végig igyekszik Lynchet szakmailag mindenki fölé emelni, ennek hatására sokszor túlbuzgó ügyvéd módjára veszi őt teljesen feleslegesen a védelmébe, ami nem egyszer abszolút szakmaiatlan, iszonyat kellemetlen személyes megjegyzésekbe torkollik. (Például, mikor Jodorowsky soha el nem készült Dűne filmjét lekezelően csak “nagyszabású badarság”-nak minősíti.)
Eleinte csak kissé zavarónak hatnak, később viszont egyre kényelmetlenebb olvasni ezeket a részeket. Szerencsére csak az írónő túlbuzgóságáról állítanak látványosan tanúbizonyságot, ha túl tudunk lendülni ezeken, a könyv még mindig nagyon élvezetes olvasmány. McKenna túlzásai ugyanis azért is érthetetlenek, mert Lynch saját megszólalásaiból egy végtelenül kedvelhető alak rajzolódik ki. Ráadásul amiről hajlandó beszélni, abba mindenféle terelgetés nélkül, keményen bele is megy.
Azt azért le kell szögeznem, hogy aki arra számít, hogy innen magyarázatot kap minden részletre és furcsaságra, amire eddig értetlenül bámult David Lynch filmjeiben, az nagyot fog csalódni.
Lynchnek esze ágában sincs saját, belső kis valóságáról beszélni, vagy elmagyarázni, mit is gondolt, amikor megírta a kérdéses jeleneteket (sokszor úgy tűnik, hogy fogalma sincs róla). Cserébe viszont nagyon szórakoztató és igen személyes történetet mesél el arról, hogyan próbálkozott a festészettel, majd találta meg saját hangját a mozgókép művészetében. Anekdotáiból szépen körvonalazódik egy bohókás, a valósággal általában csak felületes kapcsolatot tartó nagybetűs művész, akinek mindennél fontosabb, hogy úgy tudja elkészíteni aktuális művét, ahogy azt fejben megálmodta. Így voltaképpen, ha szó szerinti választ nem is kapunk kérdéseinkre, kirajzolódik előttünk, mi mozgatja őt, hogyan szippantotta magába a sötét, szürrealista álomvilág, amiben alkot és végső soron megérthetjük azt a teljesen sajátos gondolkodásmódot, amely pályáján végig vezérelte. Ráadásul a könyv nem csak Lynch festő, rendező, zeneszerző karrierjét járja körbe igen alaposan, hanem részletes betekintést enged a filmgyártás kulisszái mögé, így gyakorlatilag együtt fedezhetjük fel Hollywood működését egy kultikus rendezővel. Ettől lesz ebből az életrajzi írásból valódi élmény, aminek szívesen engedi az olvasó, hogy magával ragadja különös világába.
Nem is tudom, utoljára mikor voltak ilyen vegyes érzéseim egy könyvvel kapcsolatban. Rengeteg elszalasztott lehetőséget éreztem az olvasása közben és nem egyszer rendesen fel is dühített, ugyanakkor összességében egy nagyon izgalmas utazás egy kivételesen egyedi gondolkodású rendező élete és a filmművészet világa körül. Azt biztosan állíthatom, hogy egy igazi Lynch rajongó számára hiánypótló és mindenképpen kötelező olvasmány az Aminek álmodom.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.