Az új Miyazakiként emlegetett Mamoru Hosoda legújabb animációs filmje ezúttal igazi családi mozinak ígérkezik. Akár kis- vagy nagytestvérként, akár leendő, vagy már gyakorló szülőként, sőt nagyszülőként, mindenki megtalálhatja ebben a történetben azt a szerepet, amihez kapcsolódni tud. Hiszen nem csak a négyéves kisfiú, Kun nagytestvérré válásának gondjait és örömeit követhetjük nyomon, hanem az egész család múltja és jövője is megelevenedik és hatással lesz a jelenre.
A Mirai – Lány a jövőből előzetese alapján, valamint ismerve a rendező eddigi filmjeit, inkább egy családi animációs sci-fire lehetett számítani, mivel a téma az időutazásra épült. Azonban utóbb kiderült, hogy közelebb áll a fantasyhez: a főszereplő kisfiú a gyermeki képzelet segítségével dolgozza fel mindazt a változást, amely kishúga születésével bekövetkezik az életében. Kun természetesen izgatottan várja a baba érkezését, viszont hamar kiderül, hogy innentől osztoznia kell majd a szülei figyelmén a kis Miraival. Az új tapasztalatok hol dühvel, hol szomorúsággal töltik el a fiút, aki ilyenkor rendszerint az udvarra menekül. A kert átjárást biztosít számára a jövőbe és a múltba is, ezáltal találkozhat többek között a már kamasz kishúgával, a dédapjával fiatalemberként, vagy az anyjával annak kislány korában. Ezek a találkozások és a kalandok, amikbe a múlt- és jövőbeli családtagjaival keveredik, mind segítenek neki jobban megérteni a szülei viselkedését, és megbirkózni az új helyzetével.
A film felvonultat sok jól ismert élethelyzetet, amit valószínűleg szülőként, de saját gyerekkorunkra visszagondolva is át tudunk érezni. Ahogy egyre idősebb az ember, úgy kell újra felfedeznie, hogy mennyire másról szól még az élet négyévesen, és hogy milyen erőfeszítést igényel a másik problémáinak a megértése. Nehéz elképzelni, milyen gondokkal küszködtünk kiskorunkban, milyen súlyosnak tűntek azok akkor. Hosoda filmje azt mutatja meg, mennyit segíthet, ha legalább megpróbálunk belehelyezkedni fejben abba a szituációba, amellyel a másik küzd. Már önmagában a hajlandóság, hogy ezt megtesszük, segít, hogy túllendüljünk a konfliktusainkon. A filmben a fordított megközelítés, hogy ezúttal nem a szülők képzelik magukat a gyerek helyébe, hanem a négyéves próbál felnőni az életének egy új fejezetéhez a saját eszközeivel, csak még inkább rámutat: erre bárki képes, csak akarnia kell.
Nem véletlen, hogy Hosodát legtöbbször Hayao Miyazakihoz hasonlítják, mert a filmjeire általában jellemző az a részletgazdagság és „varázslat”, ami a Studio Ghibli fémjelezte animációkra is. Emellett ugyanúgy képes rá, hogy mélységet adjon akár egy négyéves hisztijének is. Azonban Miyazaki történetközpontúságával szemben Hosoda inkább a drámára, a nehéz élethelyzetekkel való megbirkózásra helyezi a hangsúlyt. Ezáltal filmjei kevésbé meseiek, de ez nem válik a történetek hátrányára.
Mindenkinek ajánlom figyelmébe a Mirai-t, mert egy fontos témához nyúl hozzá, kellő komolysággal, viszont könnyeden, tehát nem egy nehezen emészthető mozira kell számítani. Talán az első negyed órában még el is rettenthetne a gyerekvállalástól, de ez a későbbiekben feloldódik. Minden pozitívuma ellenére viszont el tudom képzelni, hogy van, akit nem fog lekötni a gyermek főhős minden problémája, vagy magával az animációs műfajjal sem ápol olyan jó viszonyt. Akit azonban vagy a téma érdekelhet, vagy szereti a Ghibli más filmjeit, esetleg még egyenesen Hosodáét is, az semmiképp se hagyja ki a Mirai-t. Ha létezik ilyen kategória, én igazi családi feelgood filmnek nevezném.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.