HIRDETÉS

Könyv

De mi köze a vikingeknek a középkori Magyarországhoz? – Vazul fiai kritika

A Libri Talent tehetséggondozó program keretében, a Hunyadi-regényeket író Bán Mór mentorálásával jelent meg Reggő Dániel debütáló regénye, a Vazul fiai. A valós és fiktív elemeket keverő könyv a középkori Magyarországra röpíti vissza az olvasót, az István király halála utáni belviszályokat felidézve, egy egészen érdekes koncepció nyomán.

HIRDETÉS

A vikingek leginkább fosztogató hajósokként élnek a köztudatban, pedig messze nem csak annyi szerepük volt a középkori Európában, hogy rablóhadjárataikkal rettegésben tartották az itt élőket: telepesekként, zsoldosokként, városok és országok alapítóiként fontos szerepük volt a kontinens történelmének alakulásában. Elvileg megfordultak Magyarországon is – a források és tárgyi emlékek alapján kereskedhettek az itteniekkel, míg egyesek közülük királyi szolgálatban állhattak –, ebből az elképzelésből indul ki a Vazul fiai című regény, amely egy lehetséges példát kínál arra, mit csinálhattak hazánkban az északi népek. A könyvben a vikingek testőrökként jelennek meg, akik az aktuális trónviszály harcaiból is kiveszik a részüket, élükön egy bizonyos Zotmunddal – aki nem más, mint Búvár Kund fikcionalizált alakja. Őt és embereit a korabeli “varég” kifejezéssel illeti a szerző (a középkorban a skandinávoknak több megnevezése volt, ezeket a fogalmakat a kötet függeléke tisztázza a laikusok számára).

Ahogy a viking harcosokat elképzeljük (Kép forrása: Pixabay.com)

Történetünk az 1040-es évek végén játszódik, amikor a népszerűtlen Orseolo Péter király ellen szervezkedő főurak és papok visszahívják az országba István király megvakított unokatestvérének fiait. A két herceg közül a fiatalabbikat, a megkeresztelkedett Endrét szeretnék hatalomba segíteni, amit pogány hitű bátyja, Levente is elfogad. Azonban a helyzetet bonyolítja, hogy ebben az időben a Magyar Királyságban még mindig sokan vannak, akik nem fogadják el az erővel terjesztett kereszténységet, és ezek a lázongó pogányok abban a reményben támogatják a trónért harcoló fivéreket, hogy majd vallási engedményt kaphatnak tőlük. Még ez a kényszerű érdekszövetség sem elég azonban a keresztény-pogány ellentét elsimításához, és a hitek ütközése végül oda vezet, hogy a két testvér szembekerül egymással.

A Vazul fiai cselekménye érezhetően jól átgondolt, az író logikusan építette fel a narratívát, és nagyon ügyesen beleszőtte a viking harcosok sztoriját a magyar történelmi események sorába.

A lassú történetszövésnek hála szépen fokozatosan érlelődik a két testvér közötti konfliktus, és szembefordulásuk észszerű megalapozást kap, így nem tűnik erőltetettnek. Külön említésre méltó, hogy a szerző egészen jól felhasználja feszültségkeltésre azt a tényt, miszerint Levente herceg pontos végzete ismeretlen, így vele kapcsolatban még a kort ismerő olvasó sem tudhatja, mire számítson. Emellett az is nagy erénye a műnek, hogy remekül egyensúlyba kerül benne a történetmesélés és az akció: egyaránt olvashatunk hatásos csataleírásokat, az országban uralkodó viszonyokat bemutató szövegrészeket, és izgalmas politikai intrikákról szóló jeleneteket. Így az is szépen kirajzolódik, hogy a korabeli társadalom nem volt éppen homogén, és a nyugati keresztény kultúrába való betagozódás folyamata lassabban zajlott, mint azt gondolhatnánk.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Vazul fia Endre (I. András) megkoronázása a Képes Krónikában (Kép forrása: Wikipédia)

Ami a három központi karaktert – Andrást, Endrét, és Zotmundot – illeti, különböző okokból ugyan, de mindegyikük érdekes, ugyanakkor nem egyformán jól kidolgozottak.

Levente a legjobban összerakott szereplő közülük: őt egyrészt több oldaláról is megismerjük, másrészt van neki egy kisebb karakteríve, hiszen kezdeti apolitikusságától végül eljut oda, hogy szeretne beleszólni az ország ügyeinek rendezésébe. Endre alakjában megjelenik egy izgalmas kettősség – időnként őszintén hívő keresztényként viselkedik, míg máskor számító machiavellista politikusként –, viszont nagyon hiányzik belőle a motiváció, ami érthetővé tehetné a személyét. Zotmund pedig sablonos, egyoldalú figura, az ideális viking hős sztereotípiáját testesíti meg: marcona kinézetű, igazán a csatákban van igazán elemében, és a harcosi becsülete fontos számára, ugyanakkor van egy erős erkölcsi kódexe is, amibe nem fér bele bármilyen parancs teljesítése. Ő igazából a háttérsztorija miatt érdekes, amelyet szép fokozatosan fed fel az író.

Az ugyanakkor fájó hibája a regénynek, hogy többször feleslegesen elkalandozik, elfordítva a fókuszt a főszereplőkről.

A szerző portréja (Kép forrása: Reggő Dániel hivatalos írói oldal / Facebook)

Reggő Dániel időnként teljesen jelentéktelen, mellékes figurákból – egy futárból, vagy a lázadó pogányokat útba igazító férfiból – csinál nézőpont-karaktereket, ami talán színesíti némileg a könyvet, de azért összességében lényegeset nem ad hozzá az egészhez. Bőven elég lett volna az is, ha csak a három központi alakra koncentrál végig. Különösen azért zavaró a mellékszereplőknél való elidőzés, mert közben az író gyakran átugrik bizonyos eseményeken, amelyek részletezése nélkül érthető ugyan a történet, mégis gördülékenyebb lehetne a szöveg, ha a felesleges töltelékrészek helyett inkább a fő eseménysor lett volna több jelenetben kibontva.

Emellett a stílus, a nyelvhasználat kissé bizonytalan. Egyrészt felváltva jelenik meg a dialógusokban a régies és a modern beszédmód – például ugyanaz a karakter egyszer „mán”-t mond, pár sorral arrébb viszont „már”-t –, másrészt teljesen véletlenszerűen, önkényesen vannak jelen az idegen kifejezések, illetve korabeli szavak. Maga a következetlenség is zavaró, de igazán az a baj, hogy sokszor külön magyarázatra van szükség, ez pedig megtöri az olvasást. Előfordul olyan is, hogy az egyik karakternek van egy viccesnek szánt mondata, amihez külön lábjegyzetes megjegyzést fűz az író – márpedig egy poénnak igazából nincs értelme, ha magyarázni kell. De szóba kerül például Amerika vikingek általi felfedezése is, amelynek kapcsán az utalások szintén csak a lábjegyzetekkel együtt érthetők a laikus számára – ami nem egy különösen olvasóbarát megoldás.

A néhány kellemetlen hiányossága ellenére a Vazul fiai érdekes és élvezetes könyv, debütáló regényként pedig egészen ígéretes. Alapkoncepciójában pedig bőven van még potenciál, amelyet a szerző még kiaknázhat a tervezett folytatásokban.

7 /10 raptor

Vazul fiai

Szerző: Reggő Dániel
Műfaj: történelmi regény
Kiadás: Hitel Könyvkiadó Kft., 2025
Oldalszám: 396

A raptorokra is ráfér néha egy
átkozottul finom kávé

Hogy kiderítsük, mit tapsoltak
Cannes-ban 15 percig

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.