Különleges anyaggal jelentkezett a Borzongás horrormagazin szerkesztősége: a szeptember 30-án megjelent tematikus bookazine a VHS korszakát dolgozza fel horrorrajongói szemszögből. A 100 oldalas, színes-szagos kiadvány nem pusztán nosztalgikus merengés egy letűnt kor fölött, hanem sokrétű médium- és zsánertörténeti korlenyomat. Kritika.
HIRDETÉS
Kevés borzalmasabb kezdést tudok elképzelni egy ilyen kritikának, mint hogy „a felnőttebb nemzedékek még emlékezhetnek azokra az időkre, amikor a filmeket VHS-nek nevezett, mágnesszalaggal működő adathordozókon tároltuk”. De bármennyire is árad a penetráns, közhelyes nosztalgia egy ilyen fordulatból, tartalmának tényszerűsége nehezen vitatható. A VHS egy viszonylag jól behatárolható kor első számú filmes adathordozója volt, azon vásároltunk filmeket, vagy még inkább arra vettünk fel filmeket (és persze a vasárnapi Disney-délután rajzfilmjeit), és aki a ’80-as, ‘90-es években volt gyerek, annak egész biztosan kitörölhetetlen, meghatározó emlékei fűződnek a videotékához és a videolejátszóhoz.
A Borzongás különszáma ennek az időszaknak állít emléket. A VHS fénykora nagyjából egybeesik a horrorfilm talán legtermékenyebb, leginkább újító időszakával, azokkal az évtizedekkel, amikor A dologtól a Hellraiseren és A texasi láncfűrészes mészárláson át a Rémálom az Elm utcábanig megannyi definitív, zsánerformáló klasszikus került a mozikba, aztán a videokazetta formában a boltok és kölcsönzők polcaira. Ennek az egybeesésnek köszönhetően aki fiatalkorában videóról nézett filmeket, az mind a filmtörténet, mind a technológiatörténet egy különleges korszakába kóstolhatott bele. Ezt azért indokolt hangsúlyozni, mert
a Borzongás különszám igen sokféle nézőpontból közelít a VHS korszakhoz.
Már a kiadvány elején kirajzolódik három nézőpont, amivel a VHS-jelenségre tekinthetünk. A videokazetta egyfelől technológiatörténeti állomás, az adatrögzítés és adattárolás fejlődésének egy sajátos állomása. Másfelől a horrortörténet filmklasszikusainak megjelenési formája. Harmadrészt pedig olyan adathordozó, amit nem csekély nosztalgikus vonzalom övez.
Különösen ez utóbbi nézőponttal szükséges bővebben foglalkozni. Nagyjából a 2010-es évtizeddel kezdődően igen komoly nosztalgiahullám nyert teret a populáris kultúrában. Ezt a tendenciát mindenekelőtt a Stranger Things elsöprő népszerűsége fémjelzi, de tetten érhető a látszólag már letűnt adathordozók visszatérésében is, gondoljunk különösen a bakelitlemezek újabb kori térhódítására. A nosztalgiafaktor mindenképpen szerepet játszik a Borzongás különszám témaválasztásában, viszont éppen ezért adja magát a kérdés:
mi az, ami aktualitást ad a kiadványnak azon túlmenően, hogy a szerzőgárdának meghitt személyes fiatalkori emlékei fűződnek a videokazetták korához?
Ezt fontos tisztázni, mert a valódi kérdés az, van-e a VHS korszaknak önmagán túlmutató relevanciája, vagy csupán annyiról van szó, hogy a meglett felnőttkorba lépett horrorrajongó generáció még egy utolsó fellángolás erejéig életre hívja azt, ami számára gyerekként, fiatalként ízlésformáló élménynek bizonyult.
A Borzongás bookazine határozottan igenlő választ ad a kérdésre, és messze túlmutat a puszta generációs múltidézésen. A kiadvány szerteágazóan, de mindig a horrorra irányuló fókuszt megtartva taglalja, mi mindennel járt együtt a VHS útján történő filmélvezet. Rögtön a különszám elején megismerkedhetünk a VHS technikai hátterével egy tömör, lényegretörő gyorstalpaló formájában, amely épp csak olyan mélységig avat be a videokazetta működési elvébe, hogy nem lesz fejfájásunk tőle – nem mintha a fizikától fájnia kellene a fejünknek, de lássuk be, sokunknak akadtak nehézségei a reáliákkal. Mindenesetre rögtön a Borzongás bookazine elején kapunk egy technikai és piaci kontextust a VHS megjelenésével és működésével kapcsolatban.
A különszám kétségkívül teret ad a nosztalgiának. A Borzongás bookazine mindösszesen hat szerzője mind mesél a személyes videotéka-emlékeiről, olyan élményekről, amelyekhez hasonlókat a 30-as, 40-es (esetleg 50-es) éveiket taposó közönség egész biztosan megtapasztalt.
Viszont a VHS aktualitása, jelentősége messzemenően túlmutat a szívmelengető emlékeken. A horrortörténet mesterműveitől a legbűnösebb örömök forrását jelentő trashpusztulatokig, a hivatalos-professzionális terjesztésű kiadványoktól a hangalámondásos édes borzadályokig hihetetlenül széles az a tartomány, amelyet a VHS kulturális jelentősége felölel. A Borzongás sokoldalú látleletet ad arról, mi mindent fogyasztottak a horrorrajongók ezen az adathordozón. A különkiadás szerzőgárdája kifejezetten erős trashfronton, hiszen ketten közülük, Gulyás Gábor és Szabó Zoltán otthonosan mozognak a filmes kultúra e furcsa régióiban, és ez a szaktudás lerí a Borzongás bookazine lapjairól. De emellett olvashatunk megfilmesített – és ekként igencsak félrement – rajzfilmklasszikusokról; a filmvilág egy kevésbé ismert háttérszereplőjéről, aki horroron innen és túl olyan figurák karrierjét segített beröffenteni, akik nélkül egészen másként nézne ki a XX. és XXI. századi filmművészet; megtudhatjuk, hogy Magyarországon létezett egy amatőr horrorfilmes kezdeményezés; vagy éppen megismerkedhetünk magyar VHS-gyűjtőkkel. A paletta tényleg roppant széles.
A Borzongás bookazine írásaiban vissza-visszatérő, fontos nézőpont a VHS mint médium működése és ennek a horrorral való szerves kapcsolata. A VHS visszatérése nemcsak egy nosztalgiahullám része, hanem egy tágabb tendenciáé, ami a kulturális alkotás fizikai birtoklásához kapcsolódik. Ennek egyik oldala a „színes-szagos” termék élvezete, az, hogy kézben foghatjuk a könyvet, a bakelitet, a kazettát. A másik oldala az online szolgáltatókkal szembeni bizalmatlanság, bizonytalanság, az, hogy az ember nem sajátjaként élvezheti a filmet, játékot, stb., azt bármikor levehetik a kínálatból (vagy oda soha fel sem veszik), avagy egyszerűen csak leállhatnak a frissítésével – ezzel szemben a fizikai adathordozón található termék másnap is ott lesz a polcon.
A VHS ilyenformán a kultúra bírásából fakadó autonómia jelképe is.
Mindezen túlmenően a VHS az a formátum, ami szinte tálcán kínálja magát a horror számára, és a Borzongás bookazine ezt az aspektust is szépen körbejárja. A videokazetta képminősége nem olyan tűéles, mint a mai, óriási felbontású felvételeké, lehet szemcsés, az idő múlásával romlik, ezzel pedig szükségszerűen többet hagy a néző képzeletére. Az internet előtti korban egy videokazettán kiadott felvétel akár el is veszhetett, hogy csak szóbeszéd őrizze az emlékét. A VHS szinte „misztikus” adathordozó, és ez a horror világának profi és amatőr alkotóinak sem kerülte a figyelmét.
Verdikt
Sokféleképp lehetne tovább ragozni, de fölösleges. A Borzongás bookazine informatív ismeretterjesztő anyag a videokazetta és a horrorfilm ezerféle találkozási pontjáról. A kivitelezés igényes és impozáns, a cikkek nyelvezete gördülékeny, olvasmányos, magam is meglepődtem, milyen könnyen haladtam az írásokkal. Tartalmát tekintve a különszám elmélyült tudást tükröz, és egészen új megvilágításban mutatja be a modern kultúra egy olyan szegmensét, amiről mindenki hallott, ha más nem, a szülei visszaemlékezéseiből. Aki jó érzésekkel gondol vissza a VHS fénykorára, annak azért ajánlott olvasnivaló; akinek az életében már nem játszott jelentős szerepet ez a formátum, viszont érdekli, milyen sokrétű kölcsönhatásban lehet egy adathordozó-fajta és egy zsáner, annak azért.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
