A Firkák (Sketch) fontos üzenetet hordoz a célközönsége számára, ami miatt kifejezetten ajánlott néznivaló is lehet. Ráadásul viszonylag kevés ilyen jellegű családi zsánerhibriddel találkozunk mostanában a mozikban, pedig igény lenne rá. Azonban az egész produkcióról süt egyfajta olcsó tévéfilmes jelleg, ami jócskán képes rontani az összképen. Spoilermentes kritika.
HIRDETÉS
A Firkák (Sketch) annak az Angel Studiosnak a filmje, amely pár éve A szabadság hangja (Sound of Freedom) megjelenéséért is felelős volt. A Jim Caviezel fémjelezte mozi forgalmazási kálváriája még emlékezetesebb is, mint maga a film. A produkciót évek óta próbálták eladni, és több nagy nevű forgalmazó is lecsapott a kész anyagra, ám végül mégis a filmes purgatóriumban találta magát. Ekkor került képbe az Angel, amely közösségi finanszírozás keretében meg tudta szerezni a bemutatási jogokat. A film aztán kapott hideget, meleget, de amiben sokan egyetértettek, hogy a témája alapvetően aktuális és kifejezetten fontos volt. Nem is csoda, hogy a platformként is működő Angel megfelelő otthonnak bizonyult A szabadság hangja számára. A cég saját elmondása szerint a célkitűzésük az, hogy tartalmas, értékközpontú filmekkel szolgálja ki a közönségét. Elsősorban a keresztény-konzervatív értékrendnek megfelelően.
Ez a fajta értékközpontúság pedig a Firkák esetében is tettenérhető, de szerencsére nem szájbarágósan erőltetett, vagy didaktikus módon. A történet középpontjában egy testvérpár áll, akik nemrég veszítették el édesanyjukat. Egyedülálló apjuk a költözés reményében értékesíteni kezdi a családi otthont, miközben a gyerekek láthatóan nincsenek jól. Jack (Kue Lawrence) gyakran kijár a közeli tóhoz, ahol egyedül lehet, és pikírt módon beszél apjával. Amber (Bianca Belle) valamivel rosszabbul kezeli a helyzetet: gyakran rajzol felkavaró dolgokat. Ráadásul zaklatója piszkálódása folytán gyakran ez a srác válik a rajzai szenvedő alanyává. Amber fantáziája számos mesebeli szörnyet teremt a lapokra, akik mind különös képességek birtokosai és válogatott módokon ártanak a szekáló Bowmannek (Kalon Cox).
A lány pszichológusa szerint azonban ez a megküzdési mechanizmusként funkcionáló szublimáció (tehát amikor társadalmilag nem elfogadható késztetéseket kreatív, elfogadható tevékenységbe fordítunk) valójában hasznos lehet.
Hiszen még mindig jobb, hogy rajzban fejezi ki a negatív érzéseit, mintha bántaná a szekálóját.
Közben a tóról, melyet Jack rendszeresen látogat, kiderül, csodás képességekkel bír. A fiú a sérült kezét a tóba helyezi, ami rövidesen meg is gyógyítja. Amikor Amberrel közösen mennek a vízhez, a lány rajzfüzete a tóban köt ki, amitől annak skiccelt tartalma életre kel. Minden egyes lény, melyet Amber a lapokra vetett most ott motoszkál körülöttük, a firkák többsége pedig Bowman nyomába ered, hogy küldetésüknek megfelelően megleckéztessék a fiút.
A Firkák standard kilencven percéről süt a pedagógiai, pszichológiai üzenetközvetítés igénye, és ez a film legerősebb vonása is. Tagadhatatlan, hogy Seth Worley első nagyjátékfilmje egy valóban szívhez szóló, értékes gondolatcsokort ad át az elsősorban fiatalokból álló célközönségének.
A sztori középpontjába a tragikus veszteséggel való megküzdés kerül, amita szituációhoz méltó komolysággal kezel.
A megküzdési stratégiák, az életben maradt szülőtől elvárható viselkedési módok (és a rá rótt teher súlya), a gyerekekre mért hatása magától értetődő módon fontos szerepet játszik a sztoriban. De még az iskolai zaklatás is megjelenik. Bár komoly témákat érint, és a kiemelt témáját alázattal kezeli, műfaji jellegéből fakadóan gyengéd humorral nyúl a témákhoz.
A Firkák ugyanis egy olyan ifjúsági/családi fantasy-kaland-vígjáték (és nyomokban horror) zsánerhibrid, amely a nyolcvanas években volt a csúcson, és ha nem is hiánycikk ma, de semmiképp sem mondható felülreprezentáltnak. Viszont becsülendő módon
nem egy öncélú nosztalgiatripről van szó.
A közelmúlt filmjei közül jellegéből fakadóan joggal idézheti fel a Jumanjit, a Libabőrt, a Képzeletbeli barátokat, korábbról pedig a Szörnyecskéket, de egy csipetnyi Kedvencek temetője-hatás is megfigyelhető. És még a promószövegként használt “Agymanók keresztezve a Jurassic Parkkal” hasonlatban is van valami. A hangvétel kényes egyensúlyát azonban csak nehezen sikerül megtartania a téma elbagatellizálása felé vezető úton. Mert kétségtelen, hogy végeredményében nem megy a mondaivaló kárára a könnyed humor, a hangvétel mégis meglehetősen egyenetlen. Hol kifejezetten kínos, a tévéfilmek legrosszabb hagyományainak megfelelően szirupos és infantilis, hol pedig szokatlanul komor és erőszakos. A párbeszédek is hasonló egyenetlenségeket mutatnak: nem is a profanitással van probléma, hanem azzal, ahogyan a cselekményben használják
A Firkák furcsa egyenetlenségeit és tévéfilmes hatását tovább fokozzák az alacsony költségvetésből fakadó technikai hiányosságok. A jelenetek bevilágítása ennek a legárulkodóbb jele, de a színészi teljesítményről sem fog senki ódákat zengeni.
A rajzolt lényeket életre keltő speciális effektek azonban meglepetésszerűen felfelé lógnak ki a megvalósítás összminőségéből.
A Firkák így kifejezetten ajánlott azoknak, akik gyerekekkel, a családdal valami másabbra vágynának, mint a nyári blockbusterek, vagy a leginkább gyerekeket célzó, idétlen animációs filmek. Üzenete és témája bár nehéz, a film megtekintését követő beszélgetés mindenki hasznára válhat. Mert a Firkák valóban olyan film, amelyról kell és érdemes is beszélni az élmények eredményesebb feldolgozása érdekében. Érdemes azonban odafigyelni arra, hogy nagyobbacska gyerekeknek ajánlott inkább. Nem szabad azonban túl magasra tenni a mércét, pláne ami a vizuális élményt illeti, és még a hangulata, hangvétele is egészen ingadozó.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
