Film

Micimackó: Vér és méz kritika – Miért? De tényleg, miért?

A Micimackó: Vér és méz hasonlít egy filmre. Talán. Kicsit. Ha hunyorgunk, és a jalapeño ízére koncentrálunk közben. Kritika.

Soha, senki nem hitte, hogy a klasszikus, sztereotip slasher kimondottan intellektuális műfaj. A lényege tulajdonképpen mindig ugyanaz – van egy csapat életképtelen főszereplőnk, papírmasé személyiségekkel, egy (remélhetőleg) hatásosabb főgonoszunk, aki majd mészárlást rendez a szereplőgárdában, úgy hat kád művérünk, ha tisztességes volt a költségvetés, talán némi CGI is csurran-cseppen, mint méz a pirítóson. Ami általában nem szokott lenni, az egy komplexebb cselekményszál és karakterfejlődés, vagyis az a két elem, amiért egy filmet általában két percnél tovább megjegyez az ember.

A Micimackó: Vér és mézet mondjuk nem fenyegeti, hogy elfelejtjük. Szerintem a legtöbbeknek, akik úgy döntenek, elmennek rá a moziba, joggal pályázhat majd az évük, de talán az életük legrosszabb filmje címre. 2022 elején A.A. Milne klasszikus meséjének jogai felszabadultak, ezzel pedig lehetőség nyílt rá, hogy bárki, bármilyen módon feldolgozza. Úgyhogy természetesen a horror volt az első gondolat.

Tegyük hozzá, bármilyen fájó beismerni – az alapkoncepció igazából lehetne jó is. Erős a feltételes mód, de a mesék tulajdonképpen kivételesen jó horror, és különösen thriller alapanyagok, hiszen egyszerre kapcsolódnak a gyermeki fantáziához, és az ősi archetípusokhoz, amelyek mindannyiunk életében szerepet kapnak. Ez a film szólhatna arról, hogy egy kisfiú, akár az eredetiben, megteremt egy mesevilágot, pár kedves karaktert, kilép a felnőtt életbe, csalódások érik, dühös lesz mindenre, a mesevilága pedig együtt torzul a lelkivilágával. A feloldása pedig lehetne egyfajta coming of age, ahogy Róbert Gida elfogadja, hogy az élet nem mindig boldog, a Százholdas Pagonyban sem ragyog örökké a nap, és végül elengedi az egykori barátait.

De ehhez gondolkodni is kellene, így természetesen szóba se jöhetett, hogy kicsit thriller vonalra menjünk. Marad a jó öreg hentelés.

A cselekménynek alig nevezhető torzszülött szerint Micimackóék békésen élnek a Százholdas Pagonyban, bár valamiért nagyon éheznek (ezt egyébként sose magyarázzák meg – egy halom állat, akik terminátor módjára gyilkolják végig az egész filmet, miért nem bírnak megtanulni vadászni egy óriási erdőben?). Egy napon odatéved hozzájuk az ártatlan és kedves kis Róbert Gida (esküszöm, a gyerekszínész a legtehetségesebb ebben a förmedvényben, maximum fél perc az egész szerepe, de az értékesebb, mint a maradék 83 és fél), megszánja őket, enni visz nekik és összebarátkozik velük. Azonban telnek az évek, a fiú felnő, egyetemre megy, és hátra hagyja a barátait (valahogy nem tudatosul benne a tény, hogy ha egy teljesen életképtelen félig ember-félig állat lény eddig egyedül tőle függött, akkor lehet nem most fogja összeszedni magát). Telik az idő, beköszönt a tél, és az éhezés közben Micimackó arra a következtetésre jut, hogy az egyetlen megoldás a kannibalizmus, szóval a csapat megeszi Fülest. A tragédia annyira megráz mindenkit, hogy bosszút fogadnak egykori pártfogójuk és minden ember ellen, valamint eldöntik, hogy többé nem hajlandóak megszólalni. Ez pedig azt jelenti, hogy két roppant összetett történetszálat kapunk, az egyikben szegény, első percekben elfogott Róbert Gidát kínozzák egy fura fészerben, a másikban pedig öt, szerencsétlenül járt nyaraló lányt követünk, akiket Micimackó és Malacka kinézett magának.

A 84 perc mindegyike rituális gyilkolása az agysejteknek. A teljesség igénye nélkül kapunk egy instaceleb lányt, aki szerint teljesen logikus döntés visszafeküdni a jacuzziba, közvetlenül miután meglátott egy fura, medveszerű zaklatót a sarkon. A leszbikus párt, akikhez azért kéne kötődnünk, mert ők a leszbikus pár, de annyira lekötik a figyelmet, hogy két jelenet között elfelejtettem róluk, hogy azok. Maria, aki a főszereplőnknek tekinthető egyébként kap egy egészen értékelhető – és egyébként Micimackónál sokkal horrorisztikusabb – háttértörténetet egy férfivel, aki hónapokon át zaklatta, de még ő is félelmetesen buta. Az már más kérdés, hogy az ő háttértörténetével is sokkal többet lehetett volna kezdeni azzal a bizonyos thriller-rel. Mondjuk egy történetszál, ahol ő is bekötődik a Százholdas Pagony fantáziavilágába, és számára Micimackó a saját traumája megtestesítőjévé válik? És a végén összefognak Róbert Gidával, és egymást segítik a fejlődésben? Senki? Van továbbá még a főszereplő legjobb barátnője, és a vörös csaj, akinek egy ponton indokolatlanul letépik a blúzát. Tök jó. Mondjuk, legalább a meztelenkedés megáll itt.

A történetben, tisztes slasherhez méltón nincs karakterfejlődés, mindenki ugyanolyan buta és érdektelen marad végig, csak Micimackó kap néha néhány könnyes emléket a boldog gyermekkorról, amikor Róbert Gida még ígérte neki, hogy sosem hagyja el. Ebben a legviccesebb, hogy a könnyek egészen furcsán folynak az arcán, szóval lehetséges, hogy ugyanazzal a zselével próbálták őket megjeleníteni, ami a mézet is szimbolizálja. A maszkok, jelmezek egyébként rendkívül olcsók és kínosak – Micimackó füle és szája néha megrándul, de Malacka csak egy bármilyen horror boltban kapható maszkot tudott a fejébe húzni. A pénz nyilvánvalóan a kivégzések megrendezésére ment el, mert ahhoz képest, hogy ezek elvileg szerencsétlen, éhező félállatok, csak egy karakterből lesz hamburger, egyből meg mézes rostélyos, a többieket egyszerűen megölik és ott hagyják, hogy a végére már tényleg ne értsünk semmit a motivációkból. Ez már biztos nem az éhezés, hanem az emberekkel szembeni bosszúhadjárat része.

Biztos van értelme, egy ilyen logikus forgatókönyvben nem lehetnek bakik!

A kivégzések viszont bármennyire brutálisak egyben látványosan túl is tolják őket. A Micimackó: Vér és mézen egy pillanatra sem lehet borzongani, mert egyszerűen komolyanvehetetlen az egész. Most tényleg, tényleg meg kéne rémülnöm, amikor az elvileg félholtra vert nő reszketve közli, hogy „Micimackó és Malacka bánt el vele”?

Az egyetlen jó rendezői és animációs megoldás, amit egyébként egyetlen egyszer alkalmaznak az egész film alatt (pedig legalább az egyediséghez kicsit hozzáadhatott volna), hogy Róbert Gida elfogásánál magát a jelenetet nem látjuk. Helyette Micimackó megjelenésével torz rajzokba fordul a kép, ami mintha az eredeti sötét paródiája lenne. És ez az egyetlen pillanat a Vér és mézben amikor elfoghatja az embert az érzés, hogy legalább egy kicsit feszült. Mert nem lehet biztos benne, mi történt, ki él, ki halt meg, kit sütöttek meg lassú tűzön. A film minden szempontból gagyi, de az ismeretlen annyival hátborzongatóbb, mint a fröcskölő művér, hogy csak azzal, ha ezt a technikát megtartják a további gyilkosságokra is, kategóriákat lehetett volna emelni a film minőségén. Úgy se lenne jó, de legalább egy kis egyediség jutna neki.

A Vér és méz végkifejlete csalódást keltő, nem is igazi lezárás, hanem inkább egy elvágása egy jelenetnek, ahol persze, mindenki tudja, mi fog történni, de már senkit sem érdekel. A zene felejthető, a színészi játék közel értékelhetetlen. Szegény A.A. Milne aligha számított rá, hogy amint kedves műve szabadon felhasználható lesz, a horroripar repül rá először, és dögkeselyű alakját választja. Olvassuk inkább újra az eredetit, a régi karakterekkel, a régi üzenettel, akinek meg slasher kell, az abból is talál jobbat.

2024-től elvileg a Mikiegér is szabadon felhasználható lesz. Ugye várjuk már Donald kacsa hentelését? (Bambit már biztosan megkapjuk. Az alkotók nem pazarolják az időt.)

1 /10 alig mozgó medvemaszk

Micimackó: Vér és méz

Winnie the Pooh: Blood and Honey

Horror, slasher
Játékidő: 84 perc
Premier: 2023.03.02.
Rendező: Rhys Frake-Waterfield

Eltelt megint egy hét? Mi történt itt? Ne is gondolkodj, összeszedtük neked a legfontosabb cikkeket, híreket!

editor
Nagyjából 2015-ben kezdtem el blogot írni, elsősorban science fiction témákban. Később nyitottabbá váltam a keleti kultúrákra, érdekelni kezdtek az animék, és az ázsiai filmművészet is. Jelenleg ezekkel is sokat foglalkozom kritikusabb, elemzőbb szemmel.