Gary Thorn meglehetős balfék, és mint ilyen, vonzza a balfékeket. Ilyen Brendan is, akivel fura látszat-barátságuk általában kimerül a közös sörözésben és az üres beszélgetésekben. Egészen addig, míg Brendan egy közös kocsmai sörözés után el nem tűnik – ahogyan a lány is, akibe Gary ugyanezen az estén beleszeretett. És miközben Gary mindkettejük után nyomoz, körberohangálva fél Londont, vicces társalgást folytat mókusokkal. Bob Mortimer krimije, A Szacuma-rejtély talán cseppet rövid, mégis kellőképp eszement.
Bob Mortimer, a főhősénél nem kevésbé ütődött szerző
1959-ben született Middlesbrough-ban, és eredetileg jogászként diplomázott, majd humorista, író és televíziós személyiség lett belőle. Volt punk zenekar frontembere – és még Chris Reának is írt számot -, de az igazi hírnevet a Vic Reeves-szel 1986-ban közösen megalapított, és azóta is futó, Vic & Bob című szkeccsműsor hozta meg a számára. A memoárja 2021-ben jelent meg, And Away… címmel, és az év bestsellere lett.
Ezek után nem meglepő, hogy bár A Szacuma-rejtély alapvetően krimi, mégis a cseppet elmebeteg – sőt, olykor némileg alpári – humor uralja a teljes történetet.
Pláne egy olyan főhőssel, aki mókusokkal társalog.
Gary, az anti-Holmes nyomozó
Gary Thornnak egyetlen jó öltönye van, és abban is úgy néz ki, mint egy béna szőnyegkereskedő. Idős szomszédján kívül nincsenek barátai, a lányok mindig elhagyják, a kocsmában is csak a barátkozás kedvéért nézi a “haverokkal” a focimeccset, és csak látszat-kapcsolatai vannak. A munkája sem érdekes: jogi segítséget kínál piti ügyekben, így az élete nem egy nagy kaland. Hogy színesebbé tegye, a környékbeli mókusokkal folytat elképzelt párbeszédeket. Ezen kívül van benne némi önfeledt gonoszság is, ami olykor a felszínre tör, hogy az utolsó pillanatban szűkölve meghátráljon.
És amikor a szintén balfék Brandon eltűnik, és emiatt Gary nyomozásba fog, azt sem végzi ügyesebben, mint bármi mást az életében. Körbe-körbe rohangál Londonban, valódi és álrendőrökkel tárgyal, de a legtöbb idejét a titokzatos lány utáni epekedés tölti ki. No meg a szinte állandó nassolás.

Szóval Gary cseppet sem főhőstípus, akivel jókat sörözne az ember. Nem is nyomozóalkat, nincsenek módszerei és éles elméje, nem is túl bátor, így folyamatosan bénázik, és ide-oda pattog a helyszínek között, mint egy elszabadult tekegolyó. Mindeközben még kutyát is sétáltat, fura gyógyászati tanácsokat ad és mókusokkal társalog – és a veszély legapróbb jelére visszavonulót fúj. Így önmaga számára is meglepő lehet, amikor lassan elkezdenek előtte kibogozódni a rejtélyek szálai.
A Bob Mortimer által kitalált főhős valahol mégis szerethető, és a leginkább azért, mert nem adja fel.
Bár Brandon igazából nem volt a barátja, csak némi haverság kötötte össze őket, mégis ki akarja nyomozni, mi történt vele, még akkor is, amikor a nyomozás miatt veszélybe kerül az élete. Ugyanez vonatkozik a Szacumának elnevezett lányra is: hiába fenyegeti erről az oldalról is veszély, a maga gyáva balfék módján akkor is megpróbál tenni az ügyben. És szerethetővé teszi a szomszéd hölggyel, Grace-szel való kapcsolata is. Grace-nek a kutyáján kívül végképp senkije sincs, így Gary szombatonként vele ebédel, a kutyáját sétáltatja, de a legfőképp: bevonja a nyomozásba, és ezzel kicsit vissza is rángatja az életbe az idős asszonyt. És ettől Gary tényleg többé válik, mint egy cseppet skizofrén, mókusokkal társalgó balfék.
Izgalmas(abb) mellékszereplők
Mortimer telepakolta a regényét fura mellékszereplőkkel, akik sokszor annyival izgalmasabbak, mint a főhős, hogy Gary néha szinte el is vész közöttük.
Ott van “Szacuma”, a titokzatos lány, akivel Gary ugyanabban a kocsmában találkozik, ahol Brandonnel iszogattak, és aki ugyanúgy eltűnik, mint Brandon. A fura lánynak rengeteg titka van, így az első pillanattól érdekesebb szereplőnek tűnik, mint maga Gary.
De érdekesebb az idős szomszédasszony is, aki se a házban, se a környéken nem áll szóba senkivel. Viszont ahogy lassan a bizalmába fogadja Garyt, kiderül, hogy sokkal érdekesebb személyiség, mint amilyennek első pillantásra tűnik, és persze ő is sok dolgot rejteget a múltjából.
És Garynél sok szempontból érdekesebb maga Brandon is, akiről az első pillanatban csak azt lehetett tudni, hogy fura zoknikat hord és idétlenül társalog. És csak az eltűnése után derül ki, hogy neki is rengeteg titka volt.
Sőt, még a Gary által kiötölt mókus-párbeszédek is izgalmasabb mókus karaktereket mutatnak, így egy pszichológus/pszichiáter érdekes következtetéseket vonhatna le Gary valós és szürke, valamint a mókusokba kivetített humorosabb énjéről (és e kettő kapcsolatáról).

“A Szacuma-rejtély”
Gary úgy próbál megismerkedni a kocsmában a fura külsejű lánnyal, hogy az általa olvasott könyvről kérdezősködik. A könyv címe: A Szacuma-rejtély, és mert a lány nem árulja el a nevét – viszont a könyvet távozáskor otthagyja, hogy Gary is elolvashassa -, a férfi Szacumának nevezi el. És ahogyan Gary, úgy mi sem tudhatunk meg többet róla, egészen a második részig, amikor végre maga Szacuma – azaz Emily – mesél a múltjáról, Gary sztorijával párhuzamosan.
Mortimer történetében nagyon keveset tudunk meg a regénybeli regényről is, mert csak pár gondolatot, illetve egy rövid részletet olvashatunk a belső sztoriból. (Az mindenesetre biztos, hogy nincsenek benne kacsák, mert ezt a lány és Gary igen alaposan kitárgyalja.)
Az meg csak a plusz poén, hogy a könyvbeli könyv – kék – borítóján egy mandarin található, benne egy mókussal…
Maga a satsuma narancs (Citrus unshiu) egyébként egyike a legédesebb és a leginkább hidegtűrő citrusoknak. A gyümölcs Kínából származik, a “Satsuma” elnevezés viszont Japánból, ahol a gyümölcs modernebb fajtái elterjedtek. Először a XVIII. században került Észak-Amerikába, és nevezik Satsuma narancsnak és Satsuma mandarinnak is.
És ha ez még nem lenne elég: a Szacuma (eredetileg Satsuma) egy gyönyörű kerámiafajta neve is, amely – értelemszerűen – Satsuma tartományból származik, amely Japán harmadik legnagyobb szigetén található. A megjelenésük nagyjából a XVI. század végére tehető, amikor tehetséges koreai fazekasokat elraboltak és Japánba vittek, hogy Satsuma tartományban kerámiaipart hozzanak létre. A Szacuma kerámia története hosszú időre nyúlik vissza, és a mai napig az egyik legértékesebbnek és legszebbnek tartott kerámiák közé tartozik, amiért gyűjtők vetekednek, és épp emiatt hamisítják is.
Innentől aztán lehet töprengeni azon, Mortimer miért is választotta épp a Szacuma kifejezést a saját rejtélyéhez (mondhatnánk úgy is, ez az igazi “Szacuma-rejtély”), a legfőképp azért, mert a könyvben nem találunk erre megoldást.

Úgy akart írni, mint Murakami…
Legalábbis így nyilatkozott Mortimer arról, hogy milyen regényt tervezett – csak aztán rájött, hogy az nem fog menni, mert nincs meg hozzá a tehetsége. És valóban: A Szacuma-sztori nem egy Murakami-mélységű történet, ennek ellenére vannak értékei. Az, ahogyan Mortimer “Szacuma” – vagy, amint az a későbbiekben kiderül, Emily – életét ábrázolja, és azt a törvényszerűséget, ahogyan a lány elmenekül egy bántalmazó apától, hogy aztán később egy bántalmazó partner mellett kössön ki.
Grace elmagányosodásának ábrázolásával is megmutatja, hogyan válik az idős és magukra hagyott emberek élete teljesen céltalanná, ahogyan azt is, hogyan tudja akár “csak” egy jó szomszéd is visszahozni az élet vérkeringésébe az elmagányosodott embert.
De jó példa erre Brandon is, akiről Gary nyomozása során derül ki pár nem túl szívderítő titok, azonban az is, hogy a hülyén röhögő fickó megpróbált jóvá tenni pár bűntettet, és végső soron ebbe bukott bele.
És Gary tekegolyó szerű vergődése is többet mutat, ha az ember az idétlen poénjai mögé néz. Ugyanolyan magányos, mint Grace, Emily vagy Brandon, ezért próbál haverkodni a kocsmában a focit bámuló idegenekkel, de magával Brandonnel is. Ezért kezd Grace-szel is barátkozni, vagy ezért kutatja át a várost a lány után, akivel olyan jót beszélgetett egy kissé béna könyvről. Az meg, hogy kizárólag a mókusokkal képes hol vicces, hol valóban elemző párbeszédeket folytatni – és így rájönni a megoldásra -, egyszerre vicces és szomorú.
Kissé rövid, de velős sztori
Számomra a történet legnagyobb hibája, hogy túl rövid, mert az ember olvasna még Gary bénázásairól. Arról, hogyan tömi magát és Grace-t Battenberg tortával, hogyan hülyíti az általa Munkásoverallnak elnevezett, fura autószerelőt meghökkentő gyógyító tippjeivel, és hogyan válik valami többé attól, hogy rátalál Emilyre.

Az erénye viszont a rengeteg, fura karakter, vagy a regény második része, amikor végre Emily szála is megjelenik, és az ő szemszögéből is láthatjuk Garyt, illetve az egész kocsmás-nyomozós történetet. Ráadásul Mortimer időnként csak úgy odavet egy-egy mondatot, amiről később kiderül, hogy ravaszul utalt valamire, amit csak később fejt meg a történetben, így átélhetünk néhány aha-élményt is.
És azt, hogy mennyire kedvelhető Gary bénázása és haverkodása a mókusokkal, jelzi az is, hogy 2023-ban megkapta a regényért a Bollinger Everyman Wodehouse-díjat. Ezt az elismerést az Egyesült Királyságban az előző tizenkét hónapban megjelent humoros történetek közül az kapja, amely a legjobban idézi meg Wodehouse szellemét fura karaktereivel és tökéletesen időzített humoros megjegyzéseivel.
A díjat Londonban adták át, és a boldog nyertes némi értékes alkohol, Wodehouse könyveinek gyűjteményes kiadása mellett kapott még egy disznót is, amit a saját, díjnyertes könyvéről neveztek el.
(És ha valaki nem értené, mi ebben a poén, olvassa el Wodehouse Nyári zivatar című, angol humorral bőven nyakon öntött regényét, amelyben Lord Emsworth kedvenc – és díjnyertes – disznóját, Blandings Császárnőjét rabolják el.)

Ami meg a Szacumáért kapott díjat illeti, arra Mortimer úgy regált, hogy hatalmas megtiszteltetésnek tartja, főképp a könyvéről elnevezett disznó miatt.
És bár fogalma sincs róla, miről is írhatna még, a díj friss erővel és reménnyel töltötte el.
És időközben már született egy folytatás Gary és Emily kalandjairól, The Avocado Hotel címmel – amiben Gary remélhetőleg a sirályokkal társalog –, de kíváncsian várok tőle bármilyen más, hasonlóan őrült történetet is.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.