Ha két, a saját területén bejáratott nevű írót összeeresztünk, akkor semmi baj nem történhet, ugye? Michael Crichton évekkel a halála után is jól csengő név, James Patterson pedig korunk egyik üzletileg legsikeresebb írója. A Kitörés viszont mégis olyan, mintha senki sem akarta volna megírni igazán, és ez sajnos érződik is rajta. Crichton sokáig őrizgetett jegyzeteit Patterson varázsolta kézzelfogható könyvvé, ám a végeredményt tekintve, bár ne tette volna. Vagy akkor legalább egy kicsivel több befektetett energiával, vagy egyedi hanggal tette volna. Vagy legalább csak szórakoztatóan. Enyhén spoileres könyvkritika.
HIRDETÉS
A kitörés előtti csend
A 2008-ban elhunyt Michael Crichton továbbra is jól csengő név a könyvpiacon, akinek nem csupán a klasszikusait (pl. Őslény park, Kongó, Az Androméda-törzs), de “új” könyveit is fokozott várakozás övezi. Ez szinte természetes is egy ilyen nagy hatású, kvázi zsánerteremtő író esetében. A techno-thriller atyjának is tekintett szerzőnek immár négy posztumusz kötete jelent meg, melyek kéziratai az elkészültség különböző fázisaiban voltak. Volt, amiket lényegében szerkesztés után ki lehetett adni (Pirate Latitudes, Dragon Teeth), és akadtak olyanok, ahol más szerzőt is segítségül kellett hívni a befejezéshez (Micro, Kitörés). Valamint nem szabad megfeledkezni Az Androméda-törzs folytatásáról sem, az Androméda evolúcióról, melyet teljes egészében Daniel Wilson írt, ám Crichton nevével fémjelezték.
Jelen cikkünk tárgya, a Kitörés eredetileg 2024-ben jelent meg, és a kortárs populáris irodalom egyik sztárja, a társszerzőkkel is (pl. J. D. Barker, Bill Clinton, Mark Sullivan) sokszor együtt dolgozó fenegyerek, James Patterson formálta készre. Itt azonban olybá tűnik, hogy Patterson nem igazán akarta beletenni azt a plusz munkát a ki tudja milyen formában létező Crichton jegyzetekbe, amitől igazán élvezetes lehetett volna a könyv. És itt merülhet fel a kérdés, hogy Patterson vajon valójában mennyire is szerzője a “társszerzőkkel” írt könyveinek? Rosszabb nyelvek szerint Patterson valójában szellemírókat alkalmaz, a neve pedig inkább marketingértékkel bír.
Ugyanakkor állítása szerint egyfajta irodalmi Marvel-módszert alkalmaz, ahol ő jelenti a fő kreatív inputot, valamint szerkeszti és tanácsokkal látja el a regényeit megíró szerzőket. Akárhogy is legyen, talán a Kitörés is profitálhatott volna a szellemírói műhelyből. Már feltéve, hogy nem eleve így készült.
Mert a regény annyi sablont, klisét, és kínos párbeszédet tartalmaz, ahol még az is felmerülhet az olvasóban, hogy valójában nyári katasztrófilmeken és Michael Bay, Roland Emmerich maratonon hízlalt AI készítette el.
Kitörésre felkészülni!
A Kitörés abszolút minden, de tényleg minden sablont tartalmaz, amit a hasonló modorban készült filmektől és techno-thriller regényektől megszoktunk. A baj pedig abban rejlik, hogy semmi pluszt, egyedit vagy különlegeset nem is ad hozzájuk. Ellenben tele van átgondolatlansággal, logikátlansággal és ciki párbeszédekkel.
Adva van tehát egy rejtélyekkel tűzdelt, a múltban játszódó cold open, ahol megismerkedhetünk egy hawaii botanikus kertet hirtelen letaroló fertőzéssel. Az intézkedő katonák sem maradhatnak el, természetesen. Ugrás a jelenre, és Hawaii már a Mauna Loa vulkán kitörésére készül. John MacGregor és a vulkán-obszervatórium csapata pedig minden tőlük telhetőt megtesz, hogy megfelelően tájékoztassák a nagyérdeműt a veszélyekről. Bár némiképp ferdítenek ugyan, nagy lódításokra nem kényszerülnek egészen a sereg megjelenéséig. Ugyanis ha nem lenne elég baj Hawaii-nak a három földfelszínen működő vulkán, az amerikai hadseregnek még egyéb szupertitkos ügyei is vannak a szigeten. Ami a vulkánkitöréssel kombinálva egyenesen egy új kihalási eseményt idézne elő.
Mit van mit tenni, meg kell akadályozni a Föld élővilágának kipusztulását, miközben hőseinket hátráltatja néhány szereplő hülyesége, és segíti a vak szerencse.
Meg az írói nemtörődömség.
Ha a pozitívumokkal kezdjük, a Kitörés egy egészen gyorsan olvasható, könnyed vízparti olvasmány, aminél láthatóan egy fikarcnyit sem akar több lenni. Célja csupán annyi, hogy ideig-óráig lekösse a katasztrófafilmekből ismerős sablonokra vágyó olvasó figyelmét, miközben egy grandiózus, világrengető eseményt helyez a középpontba. A techno-thriller kliséinek rajongói, a B-filmek szerelmesei, vagy a katasztrófaturisták így könnyen megtalálhatják a számításaikat. A Crichton rajongók vagy a szórakoztató-irodalom fanok viszont aligha.
Az öröm nem kitörő
A Kitörés olyan, mintha Patterson csak muszájból fejezte volna be néhai kollégája jegyzeteiből a regényt, és valójában csak nyűgnek érezte.
Nem tudni, hogy Crichtonnak milyen minőségben léteztek a jegyzetei, volt-e kézirata, viszont kiderül, hogy hosszú-hosszú évig ült az eredetileg The Black Zone (A fekete zóna) ötlete fölött.
Talán nem véletlenül. Elképzelhető, hogy Crichton nem talált tudományosan pontos vagy elfogadható módot, ahogy továbbgördíthetné eredeti ötletét. De az is lehet, hogy egyszerűen nem volt meg a történet, amit el szeretett volna mesélni a lávaháborúval. Sosem tudjuk meg. Amit a Kitörés formájában végül kaptunk, az viszont egy összecsapott, slendrián, sablont klisére halmozó szenvedés.
Karakterekről felesleges is beszélni. Még a folyton csak Macként emlegetett lávarambó is csak egy halvány körvonal a zsánerirodalom bűvészkalapjából véletlenszerűen előrángatott hátteresemények mentén. Mellette pedig létezik A NŐ, meg a másik nő, a fiatal techsuhancok, a védelemre szoruló hawaii-ak, a férfiideál katonák és a hülyeségükkel kitűnő konkurencia.
Lényegében nem is sablonokkal, hanem karikatúrákkal találkozhatunk,
ahol már előre kacarászhatunk, hogy mit fognak mondani.
Az pedig csak tetézi a problémákat, hogy néha még következetlen módokon viselkednek a sablonjaikhoz képest is. Nem posztmodern, kifigurázó gesztusok ezek, hanem érezhetően az írói nemtörődömség következményei. A szereplők közti kapcsolati dinamika is valami hasonló, és hihetetlenül egyszerűen, gyorsan lezavart. Mindenkiről azonnal tudni, hogy hányadán áll a hősünkkel, fordulat, csavar, kémia, hitelesség az pedig zéró. Ami esetleg akad, az pedig szintén mind a zsáner-forgatókönyvekből ismet klisé.
Érthetetlen, a szereplők szempontjából tekintve is logikátlan cselekedetek is akadnak bőven, ahogy rosszul, vagy következetlenül használt szakkifejezések is. Crichton talán ettől ment volna leginkább a falnak. A vulkán felé küldött repülő hol bombázóként, hol vadászgépként van említve, holott a kettő nem ugyanaz. Esetleg vadászbombázó, ami meg már egy harmadik kategória, de csak Patterson tudhatja, valójában mire is gondolt. Nem az amúgy tisztességes fordítás problémái ezek, az említett hibák eredeti nyelven is jelentkeznek.
Kitör a verdikt
A Kitörés sajnos egy középszerűnek is csak jóindulattal nevezhető regény, ami sok szempontból szomorú. Van egy korrekt fordításban, szép köntösben megjelent új techno-thriller, vagy katasztrófaregény, amely Crichton stílusával kecsegtet. Aztán már pár oldalból látszik, hogy talán James Patterson sem vette komolyan a feladatát.
Otromba klisék, nevetségesbe hajló dialógusok és gesztusok jellemzik leginkább, ahol a cselekménypontok sem jelentenek kellő izgalmat.
Mert egy ponton túl már nincs hová fokozni a téteket, miközben minden más meg olyan üres marad, mint egy evakuált sziget. A hirtelen érkező, mindaddig senki által nem észlelt megoldás pedig dühítő módon mutat be az olvasónak és a szereplők addigi erőfeszítéseinek is. A stílustalan, sótlan és végletekig egyszerűsített fogalmazásmód pedig így inkább csak ront az összképen, mintsem segítené az olvasmányélmény gördülékenységét. Ha viszont olvasnál valami Emmerich-féle katasztrófafilmet regényformában, hajrá.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
