Norvégia a 900-as években: Harald Hálfdansson (Széphajú Harald), az első norvég király uralkodik, vikingek fosztogatnak, a nők meg otthon ülnek, szőnek-fonnak, vagy épp elrabolják őket. De mi van, ha egyes nőknek ennél többet szánt a sors? Gunnhildnak, egy földesúr lányának például azt, hogy előbb látóvá és boszorkánnyá, majd egész Norvégia királynőjévé váljon. Mindezt Genevieve Gornichec meséli el, A vér szövetsége című, a skandináv mitológián és valós történelmi eseményeken alapuló fantasy regényében.
Női sorsok és lehetőségek a hőseposzok korában
A 900-as évek elején idős jósnő érkezik egy kis norvég faluba, ahol az épp serdülő Gunnhild és két barátnője várja kíváncsian, milyen jóslatot mond majd nekik a látó. Azonban a három lány sötét, fenyegető jövendölést kap, ezért vérszerződést kötnek, és megfogadják, ha bármelyikük bármikor bajba kerülne, a másik kettő a segítségére siet. Tizenkét évvel később a jóslat beteljesülni látszik: Gunnhild már a jóslás éjszakáján eltűnt, és mindenki halottnak hiszi, a másik két lány otthonát pedig viking fosztogatók támadják meg. A családot megölik, az idősebb lányt, Signyt elhurcolják, a kisebbik, Oddny pedig teljesen magára marad. Így kezdődik a történet, amely a három lány, és mellettük a még korántsem egységes Norvégia történetét meséli el, teleszőve mágikus elemekkel.
Gunnhildre a férjhez menésen kívül nem vár más, vagy jobb lehetőség, hiába egy hersir/földesúr lánya. Oddny és Signy, a legjobb barátnői pedig olyan parasztlányok, akik csak azért nem szolgaként élnek, mert az édesanyjuk ismert és elismert helyi gyógyító. Gunnhild – nyilván – nem akar egy apja korú férfi legújabb felesége lenni, és gyerekeket szülni, akik majd a többi gyerekkel marakodnak az örökségen. Oddny nyugodt életet szeretne, az anyja nyomába lépve gyógyítónak készül, a nővére, Signy pedig semmi mást nem akar, csak függetlenséget. És bár amúgy sem volt sok kilátásuk arra, hogy egy jó házasság kiemelje őket a szegénységből, a Heid, az idős látó által elmondott jóslat megfosztja őket minden lehetőségtől.
A nő élete ebben az időszakban előbb az apjától, majd a férjétől, később esetleg a saját fiától függ, és ha senki sem kéri feleségül, esélyes, hogy más szolgálójaként kell majd leélnie az életét.
Arra, hogy önállósodjon, kevés kivétellel semmi esélye. A vér szövetségében bemutatott világban is csak a jósnők és a boszorkányok élhetnek szabadon, bár ők is akkor élvezhetnek igazán védelmet, ha csatlakoznak egy törzshöz, vagy akár a királyhoz és/vagy a fiaihoz. Gunnhild, Oddny és Signy is csak akkor kapnak lehetőséget arra, hogy önállóak és függetlenek lehessenek, amikor az életüket felforgatja előbb a jóslat, majd a támadás, és a tehetségük és az erejük segítségével saját helyet kell kiharcolniuk egy patriarchális világban. A történetben rajtuk kívül egyedül Runfrid, az elismert tetováló egyenrangú a férfiakkal, aki a kiváló íjásztudásával harcolta ki magának a függetlenséget. Egyébként a világot a férfiak uralják, akik hol első vérig tartó, hol élet-halál harcot vívnak, annyiszor házasodnak, ahányszor csak akarnak, rabolnak és/vagy fosztogatnak, és nem túl költői alkatok. Bár becsülik a mesterségbeli tudást is, de főképp a szkaldokat, vagyis a költőket, illetve bárdokat.
A három lány és a sorsuk ábrázolásához Gornichec a skandináv elbeszélésekben ábrázolt nőalakokat tanulmányozta, és a sagákat olvasva felmerült benne a kérdés, milyen lehetett ezeknek a lányoknak és asszonyoknak a hétköznapi élete, vagy az egymáshoz való kapcsolata.
Az a sagákból/verses elbeszélésekből is kiderült, hogy a nők igencsak függtek a férfiaktól, épp ezért Gornichec eltöprengett azon, miről szólhattak a hétköznapi társalgásaik – a férfiakon kívül. És mivel az írónő több erős akaratú női karaktert is megteremtett a regényében, nemcsak az olyan jeleneteknek szentelt nagy figyelmet, amikor a harcról vagy a varázslásról írt, hanem a hétköznapi pillanatoknak is, amikor a nők egymás közt voltak, valami hétköznapi dolgot csináltak és közben beszélgettek – és nem csak a férfiakról.
Ilyen az, mikor a gyógynövényeket kiválóan ismerő Oddnytól tanácsot kérnek a különböző betegségeik gyógyításához. Ezen kívül – épp, mert egy olyan történetről beszélünk, ahol a mágia átszövi a mindennapokat – sokszor a leghétköznapibb beszélgetések is akörül forognak, hogyan végez majd el Gunnhild egy mágikus szertartást (vagy épp hogyan juthat le az alvilágba), és milyen segítségre lesz hozzá szüksége a többi nőtől. Egy átlagos történetnél mindez talán fura lenne, de egy olyanban, ahol szövik a mágiát és a mágusok ki tudnak lépni a testükből, inkább a gyakorlati teendőkön, mint a helyzet furaságán van a hangsúly. Plusz mindez kölcsönöz némi misztikumot a nők világának, amit a férfiak nyilván gyanakvással, de némileg tehetetlenül is figyelnek, hiszen ez olyasvalami, amit nem tudnak ellenőrizni, viszont szükségük van rá.
Valós történelmi személyek és események nyomán
Bár Gornichec mitikus elemekkel átszőtt kitalált történetet írt, azért bőven felhasznált hozzá valóban élt, a történelemből ismert személyeket, és valós – vagy valószínűsíthető – eseményeket és helyszíneket.
Norvégiát Harald Hálfdansson (Széphajú Harald), az első norvég király egyesítette az uralma alatt. Számtalan fia volt, akik egy-egy országrész fölött uralkodtak, és akik a vitás kérdéseket gyakran gyilkossággal oldották meg. Sok törzs és család elszigetelt helyen élt, és vagy ők maguk is más területek fosztogatásából éltek, vagy épp az ő otthonukat rabolták ki viking fosztogatók. A fiúkból általában szintén harcos és/vagy fosztogató lett, a lányok meg értékes cseretárgyak voltak, akiket szívesen feleségül adtak már négy-öt feleséggel rendelkező, legalább háromszor olyan idős férfiakhoz is, ha ez hasznot hajtott a lány családjának.
A vér szövetségében Gunnhild egyedül nem siethet a barátnői segítségre, hajót kell szereznie, ami előbb hazaviszi, majd a fosztogatók után, így Gornichec egy csavarral behozza a történetbe a regény – és a történelem – másik fontos főszereplőjét, Eriket, Norvégia második királyát, és egyben a kérdéses hajó – elviselhetetlenül öntelt – tulajdonosát is.
Erik Haraldsson – amint az a könyv végén található Mellékletből kiderül – szintén „félig-meddig történelmi alak”, Norvégia második királya volt, aki később Vérbárdos Erikként vonult be a történelembe.
A jelző korántsem véletlen: amikor – a valós és a regénybeli – Gunnhild és Erik találkoznak, a trónörökös már két bátyjával és számtalan ellenségével végzett, és amúgy sem túl szimpatikus figura. A fiatal boszorkány is egyből megutálja, de mivel haza kell jutnia, rááll, hogy a tudását felhasználva segít Eriknek átjutni a tengert uraló, veszélyes ködön.
Gunnhild alakja sem légből kapott: Gornichec egy valós történelmi személyt font körbe misztikummal, és csinált belőle erős látót és boszorkányt. Ugyanilyen valós személyen alapul a nem túl kedves, de igencsak bölcs Gyda királyné, Harald második feleségének karaktere, aki csak akkor egyezett bele a király házassági ajánlatába, amikor Harald egész Norvégiát az uralma alá vonta. Haraldnak egyébként több felesége is megjelenik a regény folyamán, ahogyan Erik valóban ismert barátai és harcostársai is – köztük az igen szimpatikus és vicces Arinbjörn Thorisson, Erik fogadott testvére -, akiket Gornichec a történethez szükséges, több-kevesebb szabadsággal kezelt.
Gornichec ugyanolyan tehetséggel ábrázolja ezt a valós-valótlan világot, mint az első, magyarul megjelent regényében, A boszorkány szívében az istenek világát, de főképp Loki, a csínytevő isten és a boszorkány Angurboda keserédes szerelmét. A vér szövetségében is tetten érhető a hatalmas tudásanyag, amivel Gornichec a világot felépítette, figyelve az olyan apró részletekre is, hogy mivel díszítették a norvég nők a ruhájukat, vagy milyen fegyvereket használtak szívesen a férfiak. De ugyanez vonatkozik az épületek ábrázolására, ahogyan az ünnepségek és az áldozati szertartások bemutatására is.
A történetbe keveredő misztikum
Ahogyan a skandináv sagákból is lehet tudni, a misztikum gazdagon átszőtte a norvégok életét.
Ott voltak rögtön az istenek, Thor, Freyja, Odin, Loki, meg a többiek, akiknek az emberek folyamatosan mutattak be áldozatot, hogy az istenek segítsék őket a harcban, de a mindennapi életben is. Fontos volt a túlvilág is – amelyből több is létezett -, és egyáltalán nem volt mindegy, a haláluk után a férfiak végül melyikbe kerültek. A regényben is fontos szerep jut Freyjának, illetve a neki bemutatott áldozatnak, ahogyan az alvilágnak is, ahol a holtak szellemei találhatóak.
A másik misztikus szál pedig a jósok és boszorkányok állandó jelenléte, akik a norvég társadalom elismert, vagy mélyen megvetett és rettegett tagjai. Heid és Gunnhild többfajta varázslatra is képes: a testükből kilépve le tudnak menni az alvilágba, hogy a holtak szellemeitől kérjenek útmutatást, de állatok alakját is fel tudják venni. Gunnhild például fecske alakban figyeli Oddny és Signy életét a tizenkét év alatt, míg távol van tőlük, és így értesül a támadásról is, és próbál a segítségükre sietni.
Azonban nem minden boszorkány jóindulatú: Erik embereit, de a Signy keresésére induló Oddnyt és Gunnhildet is többször megtámadják hasonló képességekkel rendelkező, szintén alakváltó boszorkányok. Ezért, bár Erik és Gunnhild az első pillanattól utálják egymást, mivel közös az ellenségük, kényszerű szövetségre lépnek.
Gornichec a mágikus szál megírásához is végzett kutatásokat, bár a talált elemeket úgy használta fel, hogy azokat be tudja illeszteni a történettel kapcsolatos elgondolásaiba.
Gunnhild és a többi boszorkány is képes kilépni a testéből, és valamilyen állat vagy madár alakjában megfigyelni a környezetét, vagy beleavatkozni valamilyen eseménybe. Gunnhild fecskeként jelenik meg, amihez az inspirációt az Egils saga Skallagrímssonar (vagy röviden Egils Saga) elnevezésű, a XIII. században, ismeretlen szerző által írt nemzetiségi saga adta az írónőnek. (Ez az egyik legismertebb saga egyébként, amelynek főszereplője Egill Skallagrímsson, egy X. századi viking harcos és költő).
A másik fontos szál a történetben a folyamatosan megjelenő szövés, illetve az orsók és a fonál használata.
Több nép mitológiájában is fontos szereplők a sorsot szövő nőalakok, akik fonják, kimérik, majd elvágják az élet fonalát. A norvég mitológiában ők a nornák, így Gornichec ezt a szálat is felhasználta, úgy, hogy a boszorkányok mások számára láthatatlan szálat fonnak az orsójukon, ennek segítségével lépnek ki a testükből, vagy szállnak le az alvilágba. Azonban, ha valaki eltépi ezt a szálat, az a boszorkány halálát okozza, így a nornákhoz kötődő halál ilyen módon is megjelenik a történetben. Maga a szövés motívuma valóban annyira fontos a történetben, hogy az eredeti címben is megjelenik: The Weawer and the Witch Queen (‘A szövő és a boszorkánykirálynő’), sőt, cseppet talán erőltetve a magyar címben is megjelenik (lásd: “szövetség).
Az írónő a második regényében is ugyanolyan tehetségesen használja fel a kutatásai eredményét és teremt meg egy misztikummal átszőtt, de sokszor mégis hétköznapi világot, amelyben érdemes elidőzni, mint az első regényében. Ugyanez vonatkozik a szereplőkre is: ha elvesszük akár öröklött királyi, akár mágikus hatalmukat, ugyanolyan esendő, hétköznapi emberekké válnak, akik nagyon tudnak szeretni és/vagy gyűlölni, miközben nem vágynak másra, csak az átlagos élet mindennapi örömére és biztonságára.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
