HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

A Monarch: A szörnyek hagyatéka végre összefogta a Godzilla- és Kong-filmek sztoriját

Újabb sorozattal bővült a Legendary Pictures-féle SzörnyVerzum, és ez az új széria, a Monarch: A szörnyek hagyatéka végre jobban bemutatja a mozifilmekben szereplő szervezetet, amely a titánokat tanulmányozza. Évadkritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Alapvetően érthető, hogy a Godzilla- és Kong-filmekben az óriásszörnyek látványos összecsapásai mellett háttérbe szorul az emberi karakterek történetszála. Ez tulajdonképpen a zsáner jellegéből adódik, és az ilyesmire a közönséget is leginkább annak ígérete vonzza be a moziba, hogy a titánok tombolását és rombolását nézheti. Ha azonban sorozatról van szó, még ebben a műfajban is hajlamos elvárni a néző, hogy egy értékelhető emberi mellékszálat és kidolgozottabb szereplőket lásson. A SzörnyVerzum első sorozatából, a Koponya-szigetből ezek hiányoztak, a Monarch: A szörnyek hagyatéka viszont végre arra fókuszál, ami eddig hiányzott a franchise-ból.

A széria egyrészt amolyan összekötő funkciót lát el a mozifilmek között, másrészt a világépítés eddigi hiányosságait is pótolja, emellett pedig érdekes emberi drámákat is fel tud mutatni.

HIRDETÉS

A cselekmény folyamatosan ugrál az időben, így több különböző évtized is megelevenedik. A flashbackekből szép fokozatosan összeáll a szörnyekkel foglalkozó titokzatos szervezet, a Monarch története, egészen az alapításától. Mint kiderül, ebben a történetben kulcsszerepet játszott a Kong: Koponya-szigetből ismert Bill Ronda (a mozifilmben John Goodman által életre keltett figura itt fiatalon jelenik meg, Anders Holm megformálásában), egy japán tudósnő, Dr. Keiko Miura (Mari Yamamoto) és egy katonatiszt, Lee Shaw (akit a különböző idősíkokban Kurt Russell és fia Wyatt Russell felváltva alakítanak). A jelenben játszódó cselekményszál pedig két féltestvér, Cata (Anna Sawai), és Kentaro (Ren Watabe) sztoriját követi nyomon, akik a programozó May (Kiersey Clemons) társaságában akaratukon kívül csöppennek bele a Monarch világába.

A szörnyek hagyatéka lassan építkezve indít, ügyesen egyensúlyozva a titánok utáni kutatás kezdeteinek bemutatása és a családi dráma között.

Ügyesen adagolják a flashbackekkel az információkat a Monarch alapítóiról, folyamatosan fenntartva a néző érdeklődését. Az alapszituáció pedig kifejezetten ígéretes, hiszen a jelenbeli történetszál két főhőse amellett, hogy kívülállóként kukkant be a szörnyhajsza kulisszái mögé, tulajdonképpen elsősorban az apjuk személyét és tetteit akarják megérteni. Emellett Cate alakján keresztül azt is érzékelteti a sorozat, hogy milyen hatással lehet egy emberre, ha átéli egy titán pusztító támadását.

Az évad második felében viszont a személyes vonal némileg háttérbe szorul, és egy rendszeres pálfordulásokkal tarkított macska-egér harccá válik a sztori, ráadásul beleerőltetnek egy új mellékszálat, amivel aztán nem sok mindent kezdenek.

Az alkotók azzal igyekeznek állandó feszültséget teremteni, hogy a főhősök sosem tudhatják, kiben bízhatnak – ami viszont egy ponton túl már nem igazán működik. Mivel túl sokszor történik olyan fordulat, hogy egy karakter hirtelen átáll vagy meggondolja magát, ez a drámai eszköz idővel elhasználttá, unalmassá válik. Ráadásul bizonyos szereplőket így egyszerűen nem tud hova tenni az ember: túlságosan hektikusan viselkednek ugyanis ahhoz, hogy az ellentmondásos tetteik mögé összetett jellemet vagy karakterfejlődést lehessen látni. Az a megoldás pedig, ahogy a Monarch kvázi riválisaként fellépő másik céget behozták a történetbe, némileg kényszeredetten hat.

A szörnyek hagyatéka történetének erőssége abban áll, hogy a sztorijával képes összefogni az egyébként eddig elég lazán felépített franchise-t, miközben egészen jól megáll a saját lábán is.

Természetesen a sorozat több dolgot felidéz a mozifilmekből, viszont a már ismert eseményeket ezúttal új nézőpontból mutatják be, egy friss és önmagában is kerek történetbe ágyazva. Mindeközben fontos magyarázatokkal is szolgál a SzörnyVerzum világával kapcsolatban. Az pedig egy különösen érdekes húzása volt a széria alkotóinak, hogy a franchise egyik ismert karakterét teljesen újraértelmezték. Bill Ronda ugyanis a Kong: Koponya-szigetben alapvetően egy negatív, mások sorsa iránt érzéketlen figuraként tűnt fel, ezúttal viszont egészen más oldaláról mutatják be, és a háttértörténete tudatában a filmbeli szerepe is átértékelődik.

Komoly színészi alakítást ugyan senkitől nem kívánt meg a sorozat, de az így is elmondható, hogy a szereposztás kifejezetten jól sikerült.

A főhősök szerethetők, nincsenek papírmasé-gonoszok, és van pár mellékes karakter, akinek a kevés megjelenése is kifejezetten emlékezetes lett. Anders Holm egészen jól helytállt a tőle szokatlanul komoly szerepben, Wyatt Russellből pedig ugyan nagyon látványosan hiányzik az apja karizmája, de alapvetően ő is jól hozza a rá osztott figurát.

Az emberek reflektorfénybe állítása egyébként nem jelenti azt, hogy közben teljesen elhanyagolnák a szörnyeket: a sorozat több új titánt is felvonultat.

Nem kap minden óriási lény ugyanannyi játékidőt, és nem is ugyanannyira érdekes mindegyik faj, viszont eléggé különbözőek ahhoz, hogy a velük való találkozások visszaadhassák a franchise sokszínűségét. Van olyan, a Godzillát idéző rész, amikor egy tomboló titán elől kell menekülniük a hősöknek, míg bizonyos jeleneteknek thriller-jellege van, akár a Kong-mozifilmben. Kisebb szépséghibája a sorozatnak, hogy a szörnytámadások esetén rendszerint megjelennek a feláldozható karakterek a hősök mellett, de ezzel együtt is jól tudják éreztetni a nézővel, mekkora fenyegetést jelentenek ezek a hatalmas teremtmények. A látvány is elég hatásos, még ha a CGI minősége azért nem teljesen egyenletes az évad folyamán.

Összességében a Monarch: A szörnyek hagyatékáról elmondható, hogy

saját zsánerén belül jól teljesít, és nagyjából hozza azt, ami várható tőle.

Ahhoz viszont nem elég jó ez az évad, hogy úgy általában, műfajától függetlenül is kiemelkedő sorozatnak lehessen mondani.

7 /10 raptor

Monarch: A szörnyek hagyatéka

Monarch: Legacy of Monsters

kaiju/sci-fi
10 epizód
Premier: 2023.11.17.
Showrunner: Chris Black
Csatorna: Apple TV+

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak kedvenc témáim és stílusaim, és mindenevőnek nem feltétlen mondanám magam, de azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációktól nem várok el szigorú alapanyaghűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.