A Kínából érkező filmek, donghuák és videójátékok térhódítása mellett éppen ideje volt, hogy a képregények terén is több újdonságból válogathassunk a könyvesboltok polcain. A démoni út nagymestere az egyik úttörő volt a regények és animációs sorozatok között is – nem annyira meglepő hát, hogy elsők között került sorra. Képregénykritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Mo Xiang Tong Xiu neve már felmerült a Roboraptoron is Az égi hivatalnok áldása c. könyvéből készült animációs sorozat kapcsán. A kínai írónő BL (boy’s love, homoszexuális férfiakról szóló) regényeivel tett szert hatalmas, nemzetközi népszerűségre. Mindhárom nagy sorozata, A démoni út nagymestere, Az égi hivatalnok áldása, és a Ren Zha Fanpai Zijiu Xitong (magyarul nem jelent meg, de durva fordításban „Az aljas gonosztevő önmentő rendszere” lenne) is többféle adaptációt megért. Rádiójátékok, donghuák (kínai animációs sorozatok), manhuák és esetenként élőszereplős sorozatok is készültek belőlük. Az első két sorozat regényváltozata is megvásárolható, és A démoni út nagymesterének végre manhua (kínai képregény) változata is elérhetővé vált a magyar olvasók számára.
A történet szerint Wei Wuxian tehetséges fiatal kultivátor volt (pontosan lefordítani nehéz – nagyjából keleti varázslónak nevezhetjük), aki azonban sötét útra tért és démoni erőkhöz fordult. Végül korábbi barátai (köztük fogadott bátyja) végeztek vele. Tizenhárom évvel később egy kultivátorcsalád megalázott, törvénytelen fia megidézi a lelkét, hogy bosszút álljon azokon, akik megnyomorították. Az új életre kelt Wei Wuxian pedig rádöbben, hogy azok az erők, amik egykor a bukásához vezettek, még mindig mozgásban vannak…
HIRDETÉS
A démoni út nagymestere alapvetően kellemes fantasyt ígér. Van benne némi moralizálás a jóról és a rosszról, egy szórakoztató, humoros főszereplő, akiben azért bőven van sötétség is, kreatív mágia, némi dráma, és az az igazi, wuxiás hangulat, ami beszippant.
A gyerekbetegségei azonban közel ugyanazok, mint Az égi hivatalnok áldásának: csak talán még annál is kifejezettebbek, mivel az írónő korábbi művéről van szó.
A világ, a mágia ugyan nagyon hangulatos, de sok esetben kidolgozatlan, nem mindig érthető, mi, miért és hogyan történhet meg. Nem egészen tiszta a társadalom helyzete, sem az, hogy pontosan hogyan is épül fel földrajzilag a környezet, amiben mozgunk – az írónő másik sorozatával ellentétben itt azt sem igazán feltételezhetjük, hogy az ősi Kínában lennénk, hiszen semmilyen ismerős helynév nem hangzik el. A mellékszereplőkre gyakran nem jut elég idő, és a súlyos problémáikat sem tárgyaljuk elég mélyen és elég empátiával – Wei Wuxian nagyon szerethető, de lényegében egyedül viszi a hátán a regényt.
A szerelmi szál alapfeltevése jó, a dinamika lehetne kiváló és bájos (a karót nyelt, csendes Lan Wangji és az élénk, bajkeverő főhős párosa kapott néhány kifejezetten aranyos jelenetet), de sokszor egyszerűen abban is képes elbukni, hogy túl nagy rajta a fókusz. Túlságosan nagy hangsúlyt kap a szexualitás, és sokszor erősen megkérdőjelezhető, mennyire pozitív vagy konszenzuális egy-egy jelenet. A regény írásmódja Az égi hivatalnok áldásához képest is szárazabb és nehezebben követhető, szövegként önmagában nem sok élvezetet nyújt – ez utóbbi viszont megint teret enged minden illusztrált adaptációnak, hiszen nagyban mélyíti az élményt, ha a nyers szöveget képekre cseréljük.
Az első kötet pedig gyönyörű. Ugyan egy kis alakú, vékony könyvről van szó, de minden oldala fényes és csodálatosan telerajzolt – az illusztrátor, Luo Di Cheng Qiu kitett magáért. A karakterdizájnok igényesek, sokszor egészen részletesek: különösen a kardok, a ruhák mozgása sikerült egészen elképesztően. A teljes kötet színezett a japán mangákra jellemző fekete-fehér oldalakkal szemben. A donghua változat magasra helyezte a mércét hátterek és karakterek szempontjából is, minőségi animációja is hozzájárult a hírnevéhez, így sejthető volt, hogy a képregényváltozat ezt nem tudná megugrani – de pont azzal, hogy nem próbálta utánozni, hanem hasonló, de kicsit újragondolt stílust választott, a maga módján lett kiváló.
A borítótól a karakterbemutató oldalakig az egész könyv egyszerűen szép, jó érzés a kezünkben tartani, és ez egy képregénynél az egyik legnagyobb kulcs.
Az első kötet húsz fejezetet foglal magába – ez nagyjából a regény első kilenc fejezetének felel meg. Ennek megfelelően a cselekmény maga egyelőre inkább bevezető – megismerteti velünk a főszereplő Wei Wuxiant, kapunk pár villanást a halálának körülményeiről, és ugyan még nem töltünk velük sok időt, azért bemutatásra kerül Lan Wangji és Jiang Cheng, a főszereplő fogadott bátyja is. Ez elsőre kicsit kevésnek érződik, gyorsan végig is érhet rajta az ember, de a kötet igényessége nagy mértékben kárpótol.
A fordítás sokkal jobb, és sokkal inkább műfordítás, mint a regény esetén. A démoni kultiváció nagymestere helyett A démoni út nagymestere jobban hangzik (bár kicsit problémás lehet, hogy ugyanaz a történet két különböző címen fut). A ragozás helyes, a fantasylények és helyek nevei is jelentősen kevésbé esetlenek – Sasvári Tünde szép munkát végzett. A szószedet nagyon hasznosnak bizonyult, tisztázza a kifejezetten kínai kultúrával, vallással kapcsolatos kifejezéseket, hogy tényleg érthető és élvezhető legyen a cselekmény anélkül, hogy külön utána kellene keresni a mágiarendszer hátterének.
Összességében A démoni út nagymestere kellemes, igényes manhua, amit a regény rajongói biztosan élvezni fognak, de olyanoknak is bátran ajánlom, akiket a történet megragadott, de a stílus kevésbé. A kérdés, ami fennáll, ugyanaz, mint Az égi hivatalnok áldása esetén – a manhua eltérései és formátuma képes-e ellensúlyozni az eredeti történet problémáit, amikor azok zavaróbbá válnak a későbbi fejezetekben?
