A Koponya-sziget az első azon tartalmak sorában, amik a King Kong és Godzilla nevével fémjelzett SzörnyVerzumot (MonsterVerse) hivatottak bővíteni. A Netflixre érkező anime küllemű animációs sorozat azonban vajmi keveset tesz hozzá az eddig megismert világképhez. Ráadásul a plusz elemek sem biztos, hogy jól illeszkednek a Legendary Pictures élőszereplős filmjeihez, valamint az animáció minősége sem az igazi. De legalább itt is van látványos titánharc. Enyhén spoileres évadkritika.
SzörnyVerzum eddig és tovább
Természetesen manapság nem nagyon létezhet valamire való franchise építés univerzum alkotás nélkül. A 2014-es Godzilla mozikba kerülésekor még csak bízni lehetett abban, hogy az óriásgyík kalandjai folytatódnak. Aztán 2017-ben, a Kong: Koponya-sziget megjelenésekor már tiszta sor volt, hogy a két behemót története egy közös univerzumban zajlik. Azóta már persze nevet is kapott a filmgyűjtemény, a MonsterVerse, azaz SzörnyVerzum pedig további tagokkal is bővült. Godzilla például egy szemérmetlen szörnybunyópornóban kiküzdötte magának a szörnyek királya rangot. Aztán pedig az univerzum két főtitánja mérte össze erejét, de valódi döntés nem született, hogy végül is ki a legalfább kaiju a vidéken.
Bár elsőre úgy tűnt, hogy a Godzilla vs. Kong lehet az utolsó film a szériában, a Legendary Pictures és a WarnerBros menetközben meggondolta magát. A szörnyes rombolásorgiák hívei pedig csak örülhettek a bejelentésnek, amikor kiderült, hogy mind élőszereplős, mind animációs formában bővítik a világot. A terjeszkedés első állomásaként érkezett meg júniusban a Netflixre a Koponya-sziget, ami ideig-óráig csillapíthatja a fanok szörnyéhségét, de valódi táplálékkal nem szolgál.
Koponya-sziget
Nagyjából húsz évvel járunk a Kong: Koponya-sziget eseményei után, egy hobbi szörnyvadász hajó fedélzetén. Az egyszerűen csak Cap névre hallgató kapitány és fia, Charlie veszekedésébe nyerhetünk bepillantást, ami a fiú jövője körül bonyolódik. Érthető okokból nem szeretné egész életét egy hajó fedélzetén tölteni olyan kriptidek hajhaszásával, amelyek lehet, hogy nem is léteznek. Helyette szívesebben tanulna. Apja persze hajthatatlan, hogy a szörnybizniszben vannak még kiaknázatlan lehetőségek.
Ezzel párhuzamosan annak is szemtanúi lehetünk, ahogy egy fiatal lányka éppen szökni próbál valakik elől, valamiért. A szálak akkor érnek össze, amikor a szökésben lévő lány, Annie Cap hajóján köt ki, ám az iménti rejtélyes alakok megpróbálják visszarabolni. A legénységet közben szépen csendben elkezdi tizedelni egy csápos lény, majd kis idő eltével az ominózus rém által hajótörést is szenvednek. A legénység életben maradt tagjai a Koponya-szigeten szóródnak szét, csak hogy nehezebb legyen majd az újraegyesülés. A nézővel ellentétben pedig nem is sejtik, miféle borzalmak leselkednek rájuk. A szörnyek mellett pedig elvesztett családtagok és tiniproblémák is hátráltatják a hajótörötteket a menekülésben.
Karaktergyilkosság
A Koponya-sziget nyílt lapokkal játszik már az első perceitől fogva abban az értelemben, hogy már az expozícióban megmutatja, mire is számíthat a néző a későbbiekben.
A SzörnyVerzum filmjeihez hasonlóan unalmas emberi karakterek érdektelen problémáira, kiszámíthatóságra, furcsán kettős látványvilágra és szörnyáradatra.
Haladjunk sorban.
Az már kb. akkor nyilvánvalóvá vált, hogy nem az emberi tényező fogja meghatározni a SzörnyVerzum filmjeit, amikor az első Godzillában nagyjából fél óra után kinyírták az egyik főszereplőként tálalt karaktert. Az arány a későbbiekben sem lett jobb, még úgy sem, hogy többek között Charles Dance, Vera Farmiga és Millie Bobby Brown is szerepel a filmekben. Karaktereik azonban többnyire egysíkúak és gyakran láthatóan az írók sem tudnak mit kezdeni az emberszereplőkkel. Azaz, leginkább olyan cselekményszálakat visznek, amik nélkül is tökéletesen érthetőek a filmek. A Kong: Koponya-sziget esetében valamivel jobb volt a helyzet, de legalábbis úgy érezhettük, hogy van értelme Brie Larson, Tom Hiddleston és Samuel L. Jackson jelenlétének.
Emberek a szigeten
Nos, az animációs Koponya-sziget esetében az emberek ismét elhanyagolható és érdektelen figurákká silányultak. Ez pedig leginkább azért probléma, mert a széria nagyon igyekszik rájuk és problémáikra koncentrálni, miközben nem tudja kellő feszültséggel vagy drámával felruházni a karaktereket. Ennek ékes példája Charlie barátja, Mike, aki a történet elején elveszti apját, ám ezzel néhány másodpercnél tovább ő maga sem foglalkozik, hanem szépen beletörődik a másodhegedűs szerepébe.
A sorozat legérdekesebb karaktere így Annie lehetne, aki nemcsak számos titkot őriz, de valódi cselekvő, a történetet alakító figura. Kár, hogy személyisége még úgy is tele van kérdésekkel és ellentmondásokkal, hogy a múltjára fény derül. Továbbá a történetét záró, A 81-es számú archívumot lenyúló függővég is érthetetlen döntés.
Ami viszont közös probléma a karaktereknél, hogy időnként egészen irritálóak.
Ez pedig nem kis részben köszönhető az eredeti szinkronteljesítménynek is, ami hol kellemetlenül túljátszott, hol lapos, de csak ritkán hiteles.
Kongtalanság
Érthetetlen tehát, hogy ilyen körülmények között a történet miért nem koncentrált jobban Annie kálváriájára, és/vagy Kongra. A Koponya-sziget utolsó két epizódja (azaz kb. 45-50 perce) foglalkozik csak behatóbban az óriásmajom életével, amivel a széria legjobb pillanatait szolgáltatja. Pedig emberi szereplők itt is felbukkannak, csak éppen a SzörnyVerzumhoz szervesebben kapcsolódó és relevánsabb módon. Ráadásul a Konggal interakcióba kerülő, alig pár percig képernyőn lévő lányban meglehetősen több élet és lehetőség szorult, mint a főszereplőkbe. Megint csak érthetetlen tehát, hogy a játékidő nagy részét így miért kellett a papírmasénak is alig nevezhető üres figurákra pazarolni.
A Koponya-sziget életét jobban kibontva, vagy egyáltalán erre alapozva sokkal eredményesebben mélyíthette volna a világot és Kong legendáriumát a sorozat. A hajótöröttek sztorija viszont az égvilágon semmit nem ad hozzá a nagy egészhez. Pláne úgy, hogy minden elemében kiszámítható, és gyakran az univerzum korábbi etapjaiból már ismerős fogásokat ismétli újra.
Anim-e vagy?
A Koponya-sziget viszonylagos lustaságán némileg javít a látványvilág, ami még így is tartalmaz furcsa kettősségeket.
A helyszínek kidolgozottsága és színei szemet gyönyörködtetőek, ezen a téren nem eshet panasz.
A probléma megint csak a karaktereknél jelentkezik. A szögletesség magyarázható az animés stílusimitációval, de a szereplők gyakran kilógnak a környezetből (pl. árnyékos részek), egészen darabosak, az arcok is egyszerűsítettek. Ennél fogva gyakran olyan érzetet keltenek, mintha egy ‘90-es években készült, egyből videóra szánt koppintásból léptek volna elő. A jobb pillanataiban viszont a vasárnapi reggeli rajzfilmek kellemes nosztalgiaérzetével támad.
Ami pedig az animés stílust illeti, lényegében csak egy nézőcsalogató látványmegidézésről van szó. Az anime stilisztikához szokott nézőknek ugyanakkor jogosan tűnhet túlságosan lecsiszoltnak és uniformizáltnak, ami nem is feltétlenül áll jól a sorozatnak. Igyekszik ugyan a karakterek személyiségeibe is animés fogásokat szőni, de Amerikai produkció lévén ez nem megy neki organikusan. A humora leginkább viccmentesen lapos, és a poénnak szánt megszólalások is sokszor az adott kontextustól bántóan idegen módon csattannak el.
Aki viszont szörnyburjánzásra áhítozik egy kaiju sorozat kapcsán, annak már több keresnivalója van a Koponya-sziget körül. Bár az ő örömük sem lehet felhőtlen.
A széria szinten minden részére jut legalább 1-2 új monstrum, amelyek között akad bizarrabb és hétköznapibb is. A lények garmadájában találni olyat, ami kiábrándítóan hasonlít valamilyen létező állatra, csak részleteiben különbözik és óriási (rózsaszín sas, kaméleon, krokodil, rák). Vannak azonban egészen különös teremtmények is, amik inkább hasonlítanak valamilyen fel nem használt Pokémon koncepcióra (világító hasú rovarizé, fűszörny, aloe teknős).
A megvalósításuk viszont annak ellenére is pazar, hogy az animés szögletesség mindegyikre jellemző. Kiemelkedik természetesen közülük is Kong, valamint a főellenségét képező Kraken-szerű vizititán, ami szintén impozáns küllemet kapott. Kár, hogy a teljes játékidőhöz képest keveset látjuk őket teljes valójukban.
Verdikt
A Koponya-sziget szinte tökéletesen következetes SzörnyVerzum kontent abban az értelemben, hogy elődei hibáit ismétli meg.
Túl sok időt fecsérel üres karakterek semmintmondó történetére, miközben a valóban vonzó és érdekes részleteit kidolgozatlanul hagyja.
Szinte minden fogását láttuk már, és csak keveset tud hozzátenni a bővíteni kívánt univerzumhoz. A látványvilág is furcsa kettősséggel terhelt, bár ezen a téren jobban teljesít, mint történet vagy cselekmény szinten. Az utolsó két epizódot viszont bárkinek jó szívvel lehet ajánlani, aki fogékony a szörnybunyókra, és Kong életére az eddig látottakon kívül. De összességében sajnos még az ezredforduló környéki Godzilla animációs sorozattal sem veszi fel a versenyt.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
