HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

A Tündérkert sorozat elhozta nekünk a székely Joffrey Baratheont – Kritika

Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának indító kötete elevenedik meg a Tündérkert – Kísértések kora című magyar tévésorozat első évadában, amely ugyanakkor ügyesen ki is egészíti az alapművet. Évadkritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A hazai gyártású szórakoztató filmekkel és tévésorozatokkal szemben sajnálatos módon jó ideje negatív előítéletek élnek a köztudatban. Ráadásul mostanában az is ráerősített ezekre az ellenérzésekre, hogy a Filmintézet erősen megkérdőjelezhető módon dönt az egyes projektek támogatásáról. Pedig ha mindent félretéve megnézzük, hogy az összes magyar alkotás közt hány jó, vagy legalábbis értékelhető van, akkor nem biztos, hogy látványosan rosszabb arányt kapunk, mint mondjuk a hollywoodi termés esetében. Egyszerűen nálunk nem készül nagyszámú film és sorozat, így ezek töredéke igen kevésnek tűnik. Pedig nem lehet azt mondani, hogy kifejezetten nagyítóval kellene keresni a hazai projektek között a jókat. Történelmi témájú mozgóképes produktumok tekintetében pedig – még ha most egy-két újdonság, mint az Aranybulla és a Hadik bele is rondított a képbe – összességében igazán nincs okunk panaszra az elmúlt évek termését elnézve. Az Oscar-díjas Saul fia mellett több másik remekmű is született, említhetjük a Természetes fényt, az 1945-öt, az Örök telet, A berni követet vagy a Foglyokat, sorozatos példaként pedig A besúgót.

Most a Tündérkert első évada adta újabb bizonyítékát annak, hogy nem kell leírni a magyar történelmi alkotásokat.

HIRDETÉS

A kosztümös széria első évada Móricz regénye nyomán azt mutatja be, mi vezetett Báthory Gábor erdélyi fejedelem (Katona Péter Dániel) bukásához. A fiatal vezető nagy hódításokról álmodik, de kicsapongó életmódja miatt a nemesség körében nem sok tiszteletnek örvendhet. Uralkodói pozícióját egyre kegyetlenebb módon igyekszik megszilárdítani, emiatt viszont fokozatosan veszíti el a támogatóit, és mindinkább rászorul a megbízhatatlan, csak a zsákmányt néző hajdúk segítségére. Egy ember tart ki végig önös érdek nélkül Báthory mellett, ez pedig hűséges mentora, az övétől élesen különböző felfogású Bethlen Gábor (Bokor Barna), aki kétségbeesetten igyekszik egy békésebb politika követésére rávenni a fejedelmet, szavai azonban süket fülekre találnak.

Akárcsak a könyv, úgy a sorozat is felvezetés nélkül, a közepébe csapva kezdődik, és már az első néhány jelenettel jól bemutatja a főbb karaktereket, konfliktusokat. A cselekmény tempója már kezdettől egész gyors, az események iránya pedig többször félrevezeti a nézőt, így végig megmarad a feszültség, és több meglepetéssel szolgál a sztori, még az alapmű ismerői számára is.

A történet általános felépítése egy mellékszál alakítását leszámítva egész jó, problémák inkább a forgatókönyvek egyes részleteiben vannak.

Nagy hiányossága a sorozatnak, hogy nem mutatja be rendesen Palotsai Anna (Dobos Evelin) jellemének alakulását, csak a fejlődési ív elejét és végét látjuk, ami ezért azt a hatást kelti, mintha egyik pillanatról a másikra 180 fokos fordulatot vett volna a személyisége. De látványosabb és zavaróbb probléma, hogy időről időre előfordul egy-egy esetlen jelenet, fura párbeszéd, amelyek kissé kizökkentik az embert, elvesznek a történet komolyságából. Például a Szebenbe érkező Géczy András (Rajkai Zoltán) egy árussal a nagyszerű újdonságnak számító paradicsomról beszél, amivel nyilván a korszak bemutatását akarták kissé színesíteni, de az egész elég erőltetettnek, funkciótlannak hat.

Ami a témát illeti, a Tündérkert üdítő kivételnek számít itthon azáltal, hogy nem a megszokott heroizáló kosztümös alkotás: itt múltunk egyik legkevésbé sem dicső korszaka elevenedik meg, és a történet egy ellenszenves figura körül forog.

Igazából szinte csodával határosnak mondható, hogy elkészülhetett, ráadásul komoly állami támogatással – hiszen a politika és a nagyközönség is szívesebben veszi a nemzeti nagyságot bemutató hőstörténeteket. Alig pár éve a Természetes fényt még a „magyarellenes” jelzővel illették, amiért a Szovjetuniót megszálló magyar hadsereg katonáit agresszorként ábrázolta. A Tündérkert valószínűleg nemcsak azért úszta meg ezt a vádat, mert évszázadokkal korábban történtekről szól, hanem mert egyik legnagyobb írónk alkotását dolgozza fel. Emellett pedig minden bizonnyal jelentős részben a Trónok harcának is köszönheti létrejöttét a magyar sorozat, hiszen az HBO itthon is népszerű szériája hozzászokatta a közönséget ahhoz, hogy olyan sztorit kövessen, amely nem feddhetetlen héroszokról szól.

A Tündérkert parázna, kegyetlen és kiszámíthatatlan Báthory Gábora egyértelműen Joffrey Baratheon palástja mögül bújt elő.

Ugyanakkor annak ellenére, hogy a magyar sorozat vállaltan a nagy amerikai előd nyomdokaiban halad, mégsem lehet azt mondani, hogy különösebb George R. R. Martin-utánérzésnek hatna. Az erőszakos és erotikus jelenetek aránya például a hazai széria jóval visszafogottabb, csak éppen annyira vannak jelen, hogy egy hatást elérjenek, de nem ezek határozzák meg az évadot. Igazából csak egyetlen nagyon feltűnő hasonlóság van a két tévésorozat között: a Tündérkert főcímzenéje kísértetiesen emlékeztet a Trónok harca intrójában is hallható muzsikára. Ez pedig éppen azért sajnálatos, mert ha már maga a széria nem egy szimpla utánzat, akkor megérdemelt volna egy egy egyedibb, karakteres bevezetőt.

Adaptáció révén viszont az irodalmi alapanyaggal való összehasonlítást nem úszhatja meg a Tündérkert. Ennek kapcsán pedig elmondható:

a sorozat elég szabadon kezeli a regényben leírtakat, és több dolgot megváltoztattak, bizonyos eseményeket kihagytak, valamint új elemekkel gazdagították a sztorit. Azonban ezek a kisebb-nagyobb tartalmi tartalmi eltérések nem hoztak lényegi változást, ennek fényében pedig nincs okunk számon kérni a szöveghű feldolgozást.

Az alkotók jó érzékkel nyúltak Móricz művéhez, és amellett, hogy ügyesen tömörítették a könyv cselekményét, kifejezetten érdekesen egészítették ki azt. Remek adalék például Báthory Erzsébet (Szamosi Zsófia) mellékszála, amely amellett, hogy további politikai intrikákat hoz be a történetbe, a korra jellemző babonás felfogás megnyilvánulásairól is jó képet ad. Hasonlóképpen hatásos kiegészítés Báthory Anna (Szőke Abigél) és Bánffy Dénes (Kálloy Molnár Péter) sztorija, amely ugyancsak tovább színesíti a korszakról festett képet a politikai érdekházasság bemutatásával.

Külön üdvözlendő az a kreatív döntés, hogy a párbeszédek nyelvezete modern, nem a könyvek archaizáló stílusát követi.

Igaz, hogy a mai magyar nyelv használata nem korhű, viszont a régies nyelvezet részben érthetetlen, részben komikus lett volna a nézőközönség számára. Az alapműnek is éppen az a nagy problémája, hogy egy mostani olvasó számára nehézkesen értelmezhető a szóhasználata miatt, amely egyébként időnként egyenesen viccesen hat. Talán a legjobb példa erre, hogy a sorozatban is fontos szerepet kapó, Báthoryról írt gúnyvers könyves verziójában a „leszopja magát” kifejezés írja le azt, hogy a fejedelem lerészegedik. A régies nyelvhasználattal tehát nemigen működhetett volna a sorozat, hiszen a mai embernek szokatlan kifejezések egyszerűen elvonták volna a néző figyelmét a lényegi dolgokról. Ezt figyelembe véve egyébként kifejezetten jó dolog, hogy elkészült ez a Móricz-adaptáció, mivel ez a verzió közel hozhatja a történetet azokhoz a történetet azokhoz is, akiket a könyv nyelvezete elriaszt – ahogy valószínűleg Jókai munkáit is a legtöbben inkább csak a filmváltozatokban tudják élvezni.

Ha a dialógusok stílusa nem is, a gyönyörű jelmezek és a látványos helyszínek egyértelműen visszarepítik az embert a múltba.

Bár a ruhákkal, kellékekkel és díszletekkel bevallottan nem törekedtek korhűségre, ezért egy szigorú történész nem lesz elégedett a Tündérkerttel, hétköznapi néző számára azonban hatásosan idézik meg a látottak a kori újkort. Mivel pedig irodalmi adaptációról van szó, sokkal fontosabb is, hogy a mű tartalmának, a mondanivalónak megfeleljen a képiség. Ezt a funkciót pedig tökéletesen betölti a sorozat látványa: a ruhákkal például egyértelműen a szimbolikusságra, a karakterek jellemének kifejezésére törekedtek, így a szereplőkhöz kapcsolódó színválasztás már önmagában nagyon árulkodó.

A látványvilág mellett a Tündérkert másik erőssége a szinte hibátlan szereposztása.

Egyértelműen nem volt szempont a valós történelmi személyekkel való hasonlóság, inkább a róluk mintázott móriczi regényalakok megszemélyesítésére kerestek színészeket, az eredmény pedig kifejezetten jól sikerült. Katona Péter Dániel tökéletes választás volt az öntelt, élvhajhász fejedelem szerepére, míg Bokor Barna remekül ellenpontozza a higgadt, diplomatikus Bethlenként.

Rajkai Zoltán kifejezetten érdekes, kiismerhetetlen figuraként formálta meg a ravasz, ügyeskedő Géczy Andrást, Pál D. Attila pedig láthatóan lubickol a hajdúvezér szerepében. A sorozathoz kreált új karakter a Kálloy Molnár Péter által megformált Bánffy Dénes, aki ugyan többnyire egy már-már karikaturisztikusan sztereotip, gerinctelen intrikusnak tűnik, ugyanakkor tud annyi meglepetést okozni a nézőnek, hogy működjön a figurája. A női karakterek közül kiemelkedik Szőke Abigél Báthory Annája, akinek az évad egyetlen látványos karakterfejlődését köszönhetjük, mellette Szamosi Zsófia a rideg, kimért Báthory Erzsébetként egyaránt tudott finom humorral és némi tragikussággal fűszerezni a történetet. Egyedül a fejedelem feleségét játszó Dobos Evelin nevezhető rossz választásnak, ő nem igazán tudott életet lehelni az egyébként sem túl jól megírt karakterébe – ugyanakkor ő viszonylag kevés játékidőt kap, így ez nem sokat ront az összképen.

Összességében elmondható, hogy a Tündérkert a hiányosságaival együtt is egy egészen jól sikerült kosztümös sorozat, amelynek sikerült megragadnia az alapjául szolgáló mű lényegét, és többnyire remekül működő, hatásos karaktereket vonultat fel.

7 /10 raptor

Tündérkert (1. évad)

történelmi
8 epizód
Premier: 2023. október 13.
Showrunner: Bereményi Géza, Tasnádi István
Csatorna: Duna Televízió

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak kedvenc témáim és stílusaim, és mindenevőnek nem feltétlen mondanám magam, de azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációktól nem várok el szigorú alapanyaghűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.