Sorozat

Kár érte, kiváló ügynök volt, de azért a miénk – A besúgó évadkritika

Véget ért az HBO Max első eredeti magyar forgatókönyvből fejlesztett sorozatának 1. évada, A besúgó. Témaválasztásával, a 80-as évek ellenzéki diákmozgalmai és egy egyetemista fiú mindenkit kijátszó besúgóvá válása egy ígéretes felnövéstörténet. A kezdés erősre sikerült, végre mi és még másik 60 másik ország is egy minőségi magyar sorozatot izgulhatott végig hétről hétre, ám a teljes összkép végül nem tudott felérni a széria láthatóan nagyot álmodó célkitűzéseihez. És ez nagyon nem az elmúlt hetekben sokat hánytorgatott történelmi hitelességen múlt. A besúgó évadkritika. Beszéljünk róla a Raptorsimogatóban!

A besúgó felnövéstörténet, thriller, humor, és egyúttal történelmi sorozat

– írta szerzőnk, Forrai Márton az első öt rész alapján az új magyar HBO szériáról, amit az évad következetesen visz végig. 

Amikor a spiclinek szurkolunk – A besúgó sorozatkritika

Karakterfejlődésben nagy utat Száva Zsolt és Demeter Gergő, a két kvázi főhős jár be. Az első epizódtól nehéz őket tiszta jó és rossz skatulyába tenni, és ezt Szentgyörgyi Bálint forgatókönyvíró és rendező nagyon jól teszi. A kívülről demokratikus célokért küzdő, de saját körében zsarnok Zsolt, és a látszólag jó célért besúgóskodó Gergő fokozatosan barátokká válnak – legalábbis Zsolt oldaláról nézve -, miközben alapvető ideológiák is lebontódnak. Zsolt mindenképp érdekes a családi hátterével és titkával: a felszín alatt sokkal inkább saját sorsával foglalkozik, azzal, hogyan írja be magát a történelembe, semmint a változás tényleges elindításával. Geri pedig egy nagyon ijesztő karakterfejlődésen megy keresztül. Az eseményekkel sodrodó, sokszor a szerencsén múló akciói után a rendszer eszközeivel vág vissza – vagy ő maga vált az elnyomó rendszer tökéletes tartótisztjévé? Váradi Gergely évadfináléhoz közeli játéka sokat ad ehhez a kettősséghez, a zárójelenet a Kex Tiszta szívvel aláfestésével pedig aláhúzza az utat, amit bejárt.

Váradi Gergely (jobb) és Patkós Márton (bal), mint Demeter Gergő és Száva Zsolt

Demeter Gergő mellett a Vasfüggöny mögött játszódó történetek típuskarakterei, és persze a magyar történelmi emlékezetből is jól ismert figurák élete elevenedik meg. Van sportkarriertől megfosztott srác (Barna), értelmiségi toporgásból kiszabadulni vágyó fiatal (Katka), szülei ellen lázadó punkdíva (Judit), seftelő kádergyerek (Máté) és a politikai rendszerből előnyt kovácsoló egyetemista (Adél). Bár a széria nem szán annyi időt rájuk, mint a főbb karakterekre, könnyen azonosulható figurák, hiszen szüleink vagy akár saját élményeinkből (ki-ki kora szerint hogyan kapcsolódik rá az időszakra) ismerősek lehetnek, de érzéseik az elmúlt félév aktuálpolitikai eseményeivel is könnyen párhuzamba állíthatóak. Sőt, rajtuk keresztül A besúgó sokkal inkább a mostani időkről, semmint 1985-ről szól.

Katka és Száva Zsolt fokozatos eltávolodása például értelmezhető a politikai aktivizmus két járható útjaként, ahol a radikalizmus és józan ésszel járható lassú, de hosszú távon sikeres aktivizmus elve ütközik össze.

A Bős-nagymaros vízlépcső ellen felszólaló fiúval pedig némileg kikacsintanak a zöldpolitika felé is, de megjelenik a kisebb rosszat elviselni a nagyobb jóért dilemma úgy, ahogyan a politikai rendszer adta lehetőségek kihasználása az előrehaladásra vs. ennek megtagadása. 

Mindenki érdekes lenne önmagában is, de nem tudnak kiteljesedni, még az epizódok eleji flashbackek ellenére se. Ilyen téren hálás Katka karaktere Szász Júliának, aki fokozatos fejlődést fut be, néhány hirtelen plot device-t leszámítva. Meglepetés még Hermányi Mariann Adélja, a KISZ legjobb vitázója, aki sokáig egy tiltott és izgalmas szerelmi szálat jelent a történetben, ám egy hirtelen fordulattal meglepőt az eddigi karakterizációja. Meglepni sajnos amiatt tud, hogy semmi ráutaló jel nem volt, ami utólag indokolná az ő meglepetés szálát. Mellette viszont méltatlanul elhanyagolt Szőke Abigél Jutkája, aki az emlékezetes undergroundos belépő és családi háttere, Katkával való idegenkedése ellenére végig alulkezelt, és legvégül csak egy olyan női karakter marad, aki két srác szerelmi konfliktusát jelenti. De nemcsak a két fiú közti amúgy se túl baráti viszony plot device-ja Judit, hanem Geri és Kiss Imre közti hierachia felborításáé is – amiről persze a lány semmit se tud.

Szőke Abigél mint Kiss Judit

A sorozat látszólag végig pontosan idézi meg a 80-as éveket, ám tényleg csak látszólag. A korhű bútorok, a popkultúrára utaló Edda felirat, a Rambónak eladott Sebhelyes arcú vetítés és Galaktika vagy egyéb plakátok felbukkanása – a remek soundtrackről nem is beszélve – mind-mind nosztalgiával idéznek meg egy olyan kort, amelyről 90-es évektől születetteknek nincs sok kapaszkodója, talán pont egy-egy poszter vagy kiszuperált bútor. Akik ekkortájt annyi idősek voltak, mint a sorozatbeli karakterek, kizökkenhetnek a pontatlanságok miatt – lásd. Veiszler Alinda A besúgót kibeszélő podcastját, vagy elég csak arra a furcsaságra gondolni, hogy az elvileg 1985-ben játszódó sorozatban hogyan nézhetik moziban az eredetileg 1986-ban bemutatott Macskafogót. Élvezeti értékéből a történelmi túlzások (pl. Rainer M. János történész által említett sorozatbeli túlgondolt beszervezés) vagy pontatlanságok nem sokat vonnak le.

Szász Júlia mint Kata

Egyrészt a Volt egyszer két Németország vagy más, ebben az időben játszódó kémsztorikhoz hasonlóan az izgalomfaktorra és a néző figyelméért dolgozik, ahol a kor inkább egy fikció alap, semmint egy pontosan lemásolt és lekövetett kontextus. A besúgó bőven jól teljesít izgalomban és pörgősségben, miközben megadja azt az érzést is, hogy igen, felszínesen, de ilyen annak a kornak a díszlete, amiről szól, és ez elég is a célhoz, a szórakoztató meséléshez. Másrészt azért is, mert mondanivalójában nem is a saját koráról, hanem a mostaniról mesél.

A mostani fiatalokat foglalkoztató társadalmi kérdéseket dolgozza fel eltávolodva a jelenből, bebújva a retro színes, most amúgy is divatos 80-as évek kavalkádjába.

Ahogyan a mellékkarakterek kapcsán említettem, számtalan párhuzamot lehet felfedezni a sorozatbeli 80-as évek politikai légköre és a mostani között. De nemcsak mesél, hanem reményt is ad, hogy érdemes eszmékért küzdeni, még úgyis, ha nem értesz egyet mindennel a saját ideológiai térfeleden.

Így a történelmi pontatlanságok ellenére nem is igazán lehetne korholni A besúgót, az elsietett lezárás miatt azonban sokkal inkább. A mostanság bevett 1 évad 8 epizód formátum a történetben rejlő ötletek és karakterívek kibontására nagyon kevés volt. A viszonylag sok karaktert mozgató cselekmény, Kiss Imrén (Thuróczy Szabolcs) keresztül a rendszer lefelé tapos-felfelé nyal kisvilágáig, ahol még a magas beosztottság se biztosíték ahhoz, hogy a rendszer biztos kivételezettje legyél. A jó tempó megmaradt az évad végéig, az aszódi találkozó utántól viszont jöttek a hirtelen bedobott, csak a cselekményt előrevivő olcsóbb húzások – melyek az első részbeli sittről kikerülés vagy a jól kitalált KISZ-es manőver után bőven csalódás.

A bölcsészkaros finálé jelenet idéz meg némileg valamennyit a sorozat első felének legjobb pillanataiból. Sok karakterrel se bánik jól a forgatókönyv, a fináléhoz közeledve inkább azt érezni, hogy a szereplőkkel nem is maguktól, hanem egy hirtelen ötlettől vezérelve történnek dolgok. Lassan közhellyé ismétlődik a megállapítás, de néhány epizóddal több jó célt szolgált volna a fontosnak szánt nagy fordulatok felépítésének, hogy ne derült égből jövőnek érződjön, ami történik épp.

Minden hibája és siettsége ellenére A besúgó egy szerethető, a feléig pedig élvezhető sorozat lett, ami jóval többet érdemelt volna a megvalósítás oldaláról, mint ami lett az évad végére.

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.

A besúgó – magyar ifjúsági-történelmi-dramedy sorozat, 1. évad. Epizódok: 8, játékidő epizódonként: 43 perc. Csatorna: HBO Max. Értékelés: 7/10 kádergyerek raptor.

Ha van véleményetek a sorozatról, osszátok meg velünk a Raptorsimogatóban!

Szerző

2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image