Mi lesz veled, magyar nyelvű manga? Nem tudni még, de az biztos, hogy az utóbbi időkben újra életjeleket ad. Többek közt olyan remek darabokkal, mint Mr. Tan és Mato munkája, a Jizo. Kritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A manga kacifántos magyarországi története
Itthon a manga nem egy olyan szokványos képregényjószág, amelyből minden héten kezünkbe vehetünk egy újabb példányt. Pedig a képregény japán válfaja már a ‘90-es évektől jelen volt Magyarországon, hogy aztán viszonylag hamar leáldozzon a csillaga. Hogy ennek mi az oka – a japán kiadók sajátos tárgyalási kultúrája, a befogadó közeg sajátosságai, és még sok más egyéb – arról egy külön nagy, elemző cikkben értekeztünk korábban.
HIRDETÉS
Mostanság viszont úgy tűnik, hogy újra elindult valami.
A nagyobb kiadók, mint a Vad Virágok vagy a Fumax – a szuperhősképregények látszólagos kifulladásával párhuzamosan – számos mangát (vagy éppen manga-inspirációt) jelentettek meg, és még sokat terveznek kiadni. A kisebb kiadók félprofi írói-rajzolói is mintha újra rátapadtak volna a témára (5Panels – LovEyes, Hidden, The Devil’s Daughter). Hogy lesz-e újabb manga-reneszánsz, azt jelenleg nehéz megválaszolni, jelen kritikánk tárgya, a Fumax gondozásában megjelent Jizo azonban egy határozottan jó kezdeményezés a mangák ismételt itthoni felfutásának irányába.
Jizo, avagy a tipikus manga-belépő
A Jizo ugyanis egy tipikus manga, tipikus manga-kellékekkel, ugyanakkor a bevett panelek annyira szépen jelennek meg benne, hogy remek képregényélménnyel tud szolgálni mindenki számára. A történet szerint egy kisfiú, Aki eltévedt, és nem tudja, merre induljon haza. A többi ember pedig mintha nem is látná, nem vesznek róla tudomást. Egyedül egy rejtélyes idegen gyermek, Jizo az, aki képes kommunikálni Akival, akit egy félelmetes banya is zaklatni kezd az éjszakában. Így Akinak muszáj megbíznia Jizoban, hogy megmeneküljön.
Jizo: a kelet – ázsiai buddhizmus egyik fontos alakja, a gyerekek és nők pártfogója. Nevének jelentése „a föld méhe”. Szobrai mezőn, úton-útfélen, templomkertben gyakran láthatók.
Élet, halál. Ártatlan gyermekek, gonosz entitások. Életigenlés, szomorúság. Remény, fájdalom. Bizalom, félelem. Klasszikus (manga) toposzok jelennek meg a Jizoban, amely egy elveszett kisfiú kalandos útját rögzíti a minden tekintetben kielégítő befejezés felé. Ha film lenne, igazából egy vérbeli Miyazaki animének is simán elmehetne. “Semmi sem erősebb a szeretetnél” – olvashatjuk benne, és ezen a ponton akár túlzott érzelgősséggel, csöpögősséggel is vádolhatnánk a művet. Ám a Jizo megmutatja az élet gödreit, mélységeit is, azt, hogy néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnénk. Éppen emiatt ez a bizonyos mondat, meg az összes többi boldog jelenet nem hat túlzásnak. A Jizo a maga természetességében tárja elénk az életet – emiatt igazán kiváló alkotás.
Imádnivalóan aranyos, aranyosan imádnivaló a Jizo
Meg persze a remek rajzok miatt is. A mangákban – és ebben a történetben – különösen fontos érzelmek, az azok átadásához szükséges arcközelik gyönyörűen jelennek meg. A rajzoló, Mato remekül bánik a környezettel is, legyen szó nyüzsgő japán utcáról vagy megnyugtató virágos-fás parkról. De persze azoknak a részleteknek, amelyeknek félelmetesnek kell lenniük, kellően baljósak is. Mindez pedig rendkívül letisztult, könnyed és elegáns stílust képviselve jelenik meg előttünk. Emiatt a veteránok, de a kezdő manga olvasók is könnyedén megkedvelhetik a Jizot.
Mindazonáltal van még egy óriási előnye a képregénynek, amely mellett nem lehet elmenni. Ez pedig a formátum.
A Jizo egyetlen, nem folytatásos kötet. Így nem kell várni a következő számra. Ami a múltban jó pár esetben soha sem érkezett meg. Ez különösen fontos a hazai bizonytalan manga-közegben. Simán lehet, hogy az effajta one-shotok jelenthetik majd a magyar mangakiadás jövőbeli alappilléreit. Így aztán érdekes lesz látni, hogy a Jizo milyen fogadtatásban fog részesülni a közönség berkeiben.
Még ilyen mangákat a népnek!
A Jizo tulajdonképpen az a manga, amire már régóta vártunk. Sok tekintetben egyszerű, de pont emiatt rengeteg olvasó számára kedvelhető, befogadható szerzemény, amely ráadásul nem akarja évekre lefoglalni a naptárunkat. Egyszerűen csak elolvassuk, majd konstatáljuk: igen, ez szép volt. Csak reménykedni tudunk, hogy sok-sok hasonlóan klassz mű követi a későbbiekben.
