A Pókember: A pórkverzumon át című filmben feltűnt Pókpunk rengeteg rajongó kedvencévé avanzsált elő, a kapitalizmus ellen harcoló, alternatív univerzumból származó szuperhős első önálló története pedig végre magyar nyelven is olvasható. Hobbie Brown kalandjai senkinek nem okoznak csalódást. Kritika.
Pókember-rajongónak lenni talán még soha nem volt annyira jó érzés, mint napjainkban. A pókis Marvel-filmek abszolút korrekt minőséget képviselnek, a Pókverzum-filmek pedig nemcsak a szuperhősös zsánert, hanem úgy amblokk az animációs műfajt is leuralják. Éppen ezért bármennyire is tiszteltreméltónak tartom Hayao Miyazaki több évtizedes munkásságát, az idei Oscar-gálán véleményem szerint kijárt volna a szobrocska Miles Morales kalandjának. Márcsak azért is, mert nem sűrűn látni olyat, hogy egy Oscar-díjas animációs szuperhősfilm folytatása rátercel az elődjére. Márpedig a Pókember – A pókverzumon át képes volt erre.
Ez nyilvánvalóan rengeteg komponensen múlott, azonban a legtöbben egyetértettek abban, hogy a morális iránytűnek, de még inkább comic relief karakternek szánt Pókpunk, vagyis Hobbie Brownnak kulcsszerepe volt a sikerben. Erről pedig nemcsak Daniel Kaluuya remek szinkronja és akcentusa gondoskodott, hanem maga a karakter is, melynek esszenciája nem Phil Lord és Christopher Miller forgatókönyvírók fejéből pattant ki, hanem a képregények hasábjain is rendesen megalapoztak neki. A 2015-ben a Pókverzum-sorozat keretein belül bemutatkozó karakter első önálló történetét pedig már magyarul is el lehet olvasni a Vad Virágok Könyvműhelynek köszönhetően.
Színre lép Pókember
A Pókpunk: Hatóságilag tilos! már a nyitánynál megnyeri az embert, ugyanis látszik, hogy a képregényhez sikerült a szakirodalmat is végigvenni, és minden egyes szuperhősös odamondásnál feltűnik egy, az adott dumával megegyező című punk nóta, legyen az Dead Kennedys, Misfits, The Ramones, vagy The Clash. Ez tehát hatalmas pluszpont, még ha nyilvánvaló, hogy magyarul nehéz pontosan olyanra faragni a szöveget, ami klappol a címhez.
A másik, ami nekem egyből megtetszett – bár lehet, hogy sokakat válaszpont elé állít -, hogy minden egyes szuperhős és szupergonosz át van hangszerelve a lázadó életérzésre, vagy épp a punk-sztereotípiákra. Az árja megjelenésű izmos Amerika Kapitány helyett például itt egy lázadó indián Anarchia Kapitányt kapunk Hobbie csapatába, csak hogy egyet mondjak a sok közül. De ott van például a vak dobos Daredevil is, aki dobverőit használja pálcaként a párbajok során, ami szintén jópofa húzás volt az alkotóktól.
Emellett persze a gonoszok is át lettek alakítva: Osborne például egy populista, kapitalista politikussá avanzsált ebben a kötetben, míg Kraven egy nácikhoz hasonló utcai bandát irányít. A történet az életérzéshez azonosulva nincs túlvariálva: Pókpunk és bandája felfedez néhány földönkívüli energiával működő fegyvert Kravennél és csapatánál, amely egyből egy, a már halottnak hitt Osborne visszatérését célzó összeesküvés középpontjába repíti a csapatot. Ami viszont váratlan, mégis kellemes meglepetés volt, hogy a Fekete Özvegy filmből is ismerős, igencsak méltatlanul kezelt Kiképző is feltűnik, aki minden szuperhős mozdulatát képes kitanulni, így valóban fenyegető ellenségnek tűnik.
A 116 oldalas történetet áthatják a lázadó szemléletmód sztereotípiái, így a gonoszok csakis a legrosszabb emberek lehetnek a világon, bármiféle emberi érzés vagy pozitívum nélkül. Abba viszont nagyon érdekes belegondolni, hogy bár vannak bőven nemezisek a történetben, a valódi ellensége Hobbie Brownnak maga a kapitalizmus: Osborne ugyanis a pénze révén akarja átvenni a hatalmat a Brown által védett, ám lepusztult városrész felett, és szintén a lóvé által tudja manipulálni a médiát. Ezzel pedig maga mellé tudja állítani az emberek nagy tömegét is, akiknek érdekei egyébként pont hogy ellentétesek a pénzemberekével. (Ismerős valahonnan?)
Emellett váratlanul érdekes történetszála a sztorinak az is, hogy részletesen bemutatja, milyen szélsőségekbe lehet belehajszolni az embereket, ha az embernek elég pénze van a média befolyásolására. Itt ugyanis addig megy Osborne, míg a lakosság saját megmentőinek nyilvános kivégzéséért ujjong.
Zenével az igazi
Történeti mélység tehát szerencsére van, így már csak két kérdés maradt. Hogyan adja át mindezt a magyar fordítás, és milyen a vizualitás. Nos, az elsőre válaszolva azt kell mondjam, Kóbor Róbert kihozta a kötetből, amit lehetett: szórakoztatóak és frappánsak a párbeszédek, a dalcímeket felvezető egysorosokra viszont azért angolul is rágugliztam. Vizualitás terén minden bizonnyal megosztó lesz a kötet, én viszont imádtam a rajzokat: a nagy képek baromi aprólékosak, a kisebb kockák viszont pont annyira hanyagok, hogy érzékeltetik az egész kötetet mentalitását.
Összességében tehát nem érdemes kihagyni Hobbie Brown első, magyarul is megjelent önálló kalandját, ugyanis a harmadik Pókverzum filmben nem lepődnék meg, ha visszatérne egy nagyobb szerepre a karakter. Ehhez pedig rengeteget hozzá tud tenni, ha ismerjük képregényes múltját is. A tökéletes élmény érdekében pedig azt ajánlom, hogy olvasás előtt tegyetek össze egy playlistet a kötetben ajánlott dalokból, és pörgessétek le azt, miközben a képregényt olvassátok. Higgyétek el, nem fogtok csalódni!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
