A Philip K. Dick életművét gondozó Agave Könyvek kiadta az utolsó PKD-kötet, a Harag Istenét. Dick és szerzőtársa, Roger Zelazny által írt regény egy teológiával meglocsolt posztapokaliptikus lázálom a hit kérdéseiről. A sztoriban van potenciál, kellő filozófiai mélység, és a humorosabb részek is jól működnek. Még a világépítés is izgalmas és kellően nyomasztó, de valahogy mégsem találja meg igazán a hangját a történet. Spoilermentes kritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Harag Istene története egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol a hidegháború nukleáris armageddonhoz vezetett. A végső pusztítást egy Carleton Lufteufel nevű férfi viszi véghez, amikor ledob egy atombombát. Az emberiség túlélői a Harag Isteneként kezdenek hivatkozni rá, és egész vallást alapítanak az ő személyére. A történet főhőse Tibor McMasters, aki Charlotteville kis közösségében él. Karok és lábak nélkül született, mechanikus toldalékok segítségével mozog, így amolyan kiborg. És nem mellesleg rendkívül tehetséges és köztiszteletben álló festő. Az új egyház egy nap fontos küldetéssel bízza meg: keresse meg a Harag Istenét, majd fesse meg az arcképét. Tibor elindul a zarándoklatára és a hanyatló Földön, különös teremtmények segítségével, vagy épp hátráltatásával próbálja megkeresni az új istent.
A mű keletkezésének története hasonlóan kalandos, mint maga a cselekmény kiindulása. Philip K. Dick elkezdett dolgozni a regény tervezetén, de úgy érezte, nem elég alapos a kereszténységgel kapcsolatos tudása, és el is akadt a történettel. Ezért a könyv első 50 oldalát elküldte Ted White amerikai sci-fi írónak, hogy véleményezze, és segítsen neki befejezni. Roger Zelazny, szintén sci-fi író, 1968-ban egy White lakásában tett látogatása során fedezte fel a kéziratot, és azonnal felvette Dickkel a kapcsolatot.
A két író közösen dolgozott a regény befejezésén, de a folyamat elég hektikus volt, mivel valamelyikük mindig elfeledkezett róla.
Egy alkalommal Zelazny macskája le is pisilte az eredeti kéziratot. Ironikus módon a megjelenés idején a kiadó követelésére Zelazny kénytelen is volt az eredeti, macskavizelettel borított kéziratot beküldeni a kiadónak (Zelazny-t mindig érdekelte, vajon mit szólt hozzá a szerkesztő). A Harag Istene végül erős kiadói nyomásra, 12 év munkája alatt készült el és 1974-ben jelent meg
HIRDETÉS
A Harag Istene születése sok mindent elmond a regényről. A történet kiindulópontja érdekes, de olvasás közben olyan érzésem volt, mintha az írópáros csak bedobálta volna a cselekménybe az ötleteit. Ennek oka valószínűleg abban is rejlik, hogy Dick eleve megakadt a cselekménnyel, az írási folyamat hektikus volt és a kiadó is sürgette őket.
A sztori lassan indul be, a feszültség sokáig nincs is jelen. A hangulat olykor vérfagyasztó, máskor megjelenik a Dickre jellemző visszafogott humor is, ami legtöbbször helyzetkomikumokban mutatkozik meg. Ilyen például az egykoron zseniális robotok megkergülése, vagy a Volkswagen roncsot istenként imádó óriás bogarak jelenete. A párbeszédek tele vannak Rainer Maria Rilke idézetekkel, amik sokszor öncélúnak érződnek. Német nyelvi szójátékok is megjelennek, például a Harag Istene vezetékneve Lufteufel, ami magyar fordításban „(l)égi ördög”-öt jelent, utalva ezzel arra, hogy a férfi az atombombát repülőről dobta le a világra.
Ugyan vannak benne manapság kissé nevetségesnek tűnő lények is – például az óriás bogarak, vagy a gyíkemberek – a regénynek a legélvezetesebb része a világépítés.
A posztapokaliptikus világ a mű születésének idején jellemző közhangulatra (a hidegháború) reflektál és Dick korábbi történeteiben is megjelenő utópisztikus környezetre emlékeztet. A nukleáris háború és a végső pusztítást végző Lufteufel után az emberiség nagy része meghalt, vagy a radioaktív sugárzás miatt torzan született. A növények, állatok is elpusztultak vagy mutálódtak, a régi robotok megkergültek. Ez a Föld a kevés túlélőivel tehát sivár, és nyomasztó. Az új vallás mellett még mindig létezik a katolikus egyház is, és a két felekezet vallási vezetői egymással versengenek az emberek lelkéért.
Tibor spirituális utazását is jól nyomon követi a történet, és ő az egyetlen karakter, akinek részletesebben kidolgozták a hátterét és a jellemét. A cselekmény a regény végére lendül előre igazán és az utolsó 20-30 oldalra áll össze. A lezárás nem teljes és hagy maga után kérdéseket, de ez is egy Dickre jellemző sajátosság. Nem akarja megválaszolni az olyan kérdéseket, minthogy van-e létjogosultsága a hitnek egy pusztuló világban. A Harag Istenének karaktere emlékeztet néhol az Ószövetség kérlelhetetlen és szigorú Istenére. Ennek kapcsán kihagyott ziccernek érződik annak a kérdésnek az alaposabb boncolása, miszerint, ha van Isten, miért hagyja, hogy szenvedés legyen a Földön? Lufteufel, mint a végső pusztító egyszerre isteni magasságokba emelt, és ördögi karaktere kapcsán erről szívesen olvastam volna még.
A könyv borítójáról is fontos még szót ejteni: Dick regényeinek a borítóját évek óta a Coverist Stúdió tervezi. A puhatáblás könyvek borítója mind egyedi, élénk színek és minimális dizájn jellemzi őket. Ez alól kivétel a mostani kötet, de ez jól is áll neki: a Harag Istene borítója egészen fantasztikus lett.
Az egyes elemek a borítón dombornyomottak, részletgazdagok, utalnak a történetre is, színei is szemet gyönyörködtetőek.
Ami a szöveget illeti, Pék Zoltán rutinos PKD fordító, így a magyar szöveg most is gördülékeny, az egyedi kifejezések fordítása ötletes és jól illeszkedik a szövegkörnyezetbe.
A Harag Istene összességében nem egy lebilincselő olvasmány. Sok potenciál volt az atombombát ledobó és isteni Lufteufel követői és a keresztények közti feszültségben, és magában a zarándokútban is. A cselekmény is sokszor csapong, a párbeszédek néhol teljes abszurditásba fordulnak. A karakterek Tibor kivételével egysíkúak maradnak, a Harag Istenének ábrázolása hátborzongató, de nem tudunk meg róla szinte semmit. A lezárás ütős, de nem hoz akkora katarzist, mint amit elsőre várnánk. Abszurd, beteg, néhol hátborzongató sztori, de nem fogom a kedvenc Dick regényeim közé sorolni.
