Film

A Kék bogár nem szargalacsint görget maga előtt, hanem kliséket a családról – kritika

Nem a Kék bogár fogja elhozni a megváltást a Warner alatt jelenleg még csak garázdálkodó DC Studiosnak, az biztos. Na nem azért, mert bitangpusztulatosan rossz film lenne, hanem azért, mert olyannyira tingli-tangli, hogy ilyen darabokat már a streamingen is csak kínból néznünk, aztán – ha nem vagyunk túl válogatósak – kellemeset csalódunk, majd elfelejtjük. Blue Beetle, avagy Kék bogár kritika.

Kék bogár történelem röviden

Kék bogár karakterét magyar földön inkább csak az igazán hardcore képregényolvasóknak, illetve a Injustice-sorozattal játszóknak lehet ismerős. Talán azt is meg merném kockáztatni, hogy a mágikusnak tűnő, földönkívüli rovarpáncélt hordó hős hazánkban radar alattinak számít, annak ellenére, hogy még az Igazság Ligájának is tagja. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy kevésbé érdekes a karakter, inkább azt, hogy vannak nála érdekesebbek is, meg ugye a mainstream. Ez egyébként nem is biztos, hogy meglepő, hiszen a bogár karrierútját nem is a DC-nél kezdte. Most talán sokan meg fognak lepődni, de a Kék bogár közel egyidős Batmannel, múltja a képregények Arany korszakába nyúlik vissza, 1939-be. A Fox Comics kiadó Mystery Men Comics első számában találkozhattak vele először a képregényolvasók első generációja. Akkor még a Kék bogár jelmezét egy kezdő, Dan Garret nevű rendőr húzta magára, aki a Vitamin 2X segítségével turbózta fel magát annak érdekében, hogy hatékonyan tudja felvenni a kesztyűt a bűnözőkkel.

Igen, az első Kék bogár láthatóan szerhasználó volt, de nem ilyen rosszéletű kábszi junkie, hanem ilyen Dr. House féle vikodinos, mínusz a fájdalom.

A róla szóló képregények megjelenése hektikus volt. Akadtak hónapok is, amikor nem jelent meg friss a hősről, de azért 1948-ig eltötyögött a sorozat, ám nagy valószínűséggel nem volt túl népszerű. A váltakozó frekvencia valószínűleg előjele volt annak, hogy a Fox Comics kiszáll a képregénybizniszből, ami az 1950-es évek közepére meg is történt. A jogokat eladták a Charlton Comicsnak, ami újra nyomtatott pár régebbi számot, illetve a karakter pár szám erejéig vendégeskedett az említett kiadó Space Adventures antológia sorozatában. Később – elképzelhetően a növekvő népszerűségének köszönhetően – önálló szériával jelentkezett, amit aztán a kiadó szüneteltetni kezdett 1964-ig, amikoris a Kék bogár karakterét rebootolták. Ebben a sorozatban a szuperhős már nem kézműves jelmezben, kütyükkel, meg kábszival küzdött a rosszfiúk ellen, sőt, már a civil szakmája sem rendőr, hanem – mint minden jobb Ezüst korbéli szuperhős – tudós volt. Itt mutatkozott be a misztikus egyiptomi ganajtúró bogár medál (vagy mi), a Scarab, ami szupererővel áldotta meg az újjászületett hőst. A legjelentősebb változás azonban a nevével történt, mert az új sorozatban már nem Dan Garretnek hívták a civil verzióját, hanem Dan Garrettnek. Rendesen átgondolták, az ziher.

A Kék bogár sztorikat a Charlton Comics alatt sok művész kreálta, köztük volt olyan korszakos alkotó is mint Steve Ditko is, aki több kalandot talált ki a hősnek, sőt a szuperhős egy teljes sorozatát is ő írta.  

 A szóban forgó hős a DC Comicshoz 1983-ban került egy gyors adásvételi következtében. Újragyúrva a karaktert. Dan Garrett helyét Ted Kord, a multimilliárdos vállalat tulajdonos vette át. Saját sorozata 1986-ban indult, ‘87-től pedig már az Igazság Ligájának tagjaként mutatkozott be a hős. Számos kaland után 2005-ben Kordot a Countdown to Infinite Earth one-shot számban megölik, 2006-ban pedig átveszi a helyét Jaime Reyes (Ejtsd: Hájme Rejesz), a mexikói tinédzser, a misztikus ganajtúró bogárról avagy Scarabról pedig kiderült, hogy földönkívüli technológia. 2011-ben aztán a New 52 nevet viselő nagy reboot ezt a karaktert is elérte. A hős maradt Reyes, de leválasztották a Garrett-Kord tengelyről. Kapott több saját sorozatot, most pedig egy filmet is (amiről esküszöm, hogy beszélni fogok ebben a cikkben), mert attól, hogy nincs a DC panteon élvonalában, még lehet érdekes. Emlékezzünk csak arra, hogy James Gunn hogy felfuttatta a Galaxis Őrzőit. Még videójáték is készült a diszfunkcionális családról, amit mindenkinek jó szívvel ajánlok a tesztemben.

Na de, beszéljünk erről a Kék bogár filmről

Jaime Reyes (tehát nem Dzsémi, hanem Hájme) frissen végzett egyetemista (le)diplomázás után hazatér szerető családjához, de rossz hír fogadja. Édesapja szívrohamot kapott, már nem bír úgy dolgozni, emiatt veszélybe került a lakhatásuk, mivel a bérleti díj a Kord fegyverfejlesztéssel és ingatlanbiznisszel is foglalkozó nagyvállalat machinációinak köszönhetően a háromszorosára emelkedett. Jaime kénytelen takarító melót vállalni a mérsékelten tűzről pattant nővérével, Milagróval. Lehúznak pár hónapot személyzetként Kordéknál, ám kirúgják őket, mert Jaime beledumál a Kordot vezető Victoria Kord és unokahúga Jenny lassan tettlegességig fajuló vitájába, és mert Milagro a személyzeti WC helyett az előkelőségeknek fenntartott toaletten végzi el a nagy barna hadműveletet.

Jenny, a jó Kord teljesen idegállapotban van, mert a rossz Kord: Victoria „nénnye” továbbra is fegyverfejlesztésben utazik, ami szembe megy Victoria édesapja és nagyapja irányával. Victoria célja, hogy az Jenny apja által elrejtett titokzatos, földönkívüli technológia által alkotott, világpusztító hatalommal is bíró Scarab medál technológiáját a saját fejlesztésű exopáncéljába fecskendezze, ezzel létrehozva az egyszemélyes hadsereg terméket. Jenny azzal emeli a középső ujját Victoria nénnye felé, hogy elcsórja a Scarabot, elrejti egy hambis dobozba, majd kényszerből rábízza Jaime-re, a fiú lelkére kötve, hogy ne nézze meg, mi van a dobozban. A fiú megnézi, a Scarab installálja magát a fiúba..ra, aztán elindul a nagy, erőszakos veszekedés a Kord vállalattal, amibe az egész Reyes család beszáll aputól, a konteós, félnótásnak tűnő, comic relief nagybácsin át a nagymamáig. Így lesz ebből egy nagy családi kaland, tele mindenféle pillanattal.

A Kék bogár streamingre készült, vászonig jutott, bájos, de nyerni vele nem lehet

Az eredetileg HBO Maxra készült, kisebb költségvetésű Kék bogár azt hozta össze, amit annak idején az első Shazam film is. A Warnerék készítettek egy családi matinéfilmet, ami rendkívül sematikus, ezért roppant kiszámítható, de bájosan suta, így egy hátbaveregetést megér. Nincs benne semmi meglepő, maximum az, hogy nem olyan magát nosztalgiával mentegető, agyamentül buta és csúnya, mint a Flash, vagy annyira indokolatlanul és pofátlanul együgyű mint a Quantummánia. A Kék bogár ebben a mára már tényleg gyártósoros, kisprórolt, összetákolt produktumokat szállító, éppen ezért egyre inkább megfáradó zsánerben egy biztos, elnagyolt, de stabilnak tűnő lábakon álló alkotás. Nem akar kiborítani, nem akar tanítani, csak szórakoztatni szeretne, miközben átadja azt az elhasznált mosogatószivaccsá redukált örökérvényűt, hogy

A család az annyira család, hogy nagyon!

Elképesztő naivitással és egysíkúsággal tolja a családról szóló klisét, de mindezt az elfogadható színészi játéknak is köszönhetően akkora bájjal, hogy a film egy bizonyos pontján kénytelenek is leszünk véletlenül elérzékenyülni. Mindent a Jaime családja köré fókuszál, amivel vagy tudunk rezonálni, vagy nem. Ugyanis szép immáron hatvanhetedjére is megnézni egy filmet a családról – na nem mintha Dominic Torreto és a NER ne tanított volna már meg róla mindent – annak összetartó, akadályokat nehézségek árán is, de leküzdő, lélekemelő és fizikai teljesítmény növelő erejéről. De ennyi idő és üzenet után már csak előbújik az emberből a cinikus szarházi. Egy ponton már csak fel kell tennem azokat a kérdéseket, hogy hogyan rezonáljon ezzel az, akinek a családjai egy mérgező, igen sűrű felhőhalmaz (nem, nem magamról beszélek), miért csak a főhős családja számít, annak a megnyomorított közkatonának, akit beküld a szomszéd Marika néni ablakán, annak miért nem? – Meg ilyesmik.

Szerencsére, ezeket a gondolatokat visszatereltem oda, ahová valók, mert vannak ám jó és rossz családok, ebben a könnyed filmben a Kord és a bérszámolási folyamattal hozzájuk köthető családnevek a rossz kategóriába esnek. Túllendültem ezen, hiszen a film tökéletes biztonsági játékos próbál lenni a tökéletlenül felhasznált sablonjaival. Az az igazság, hogy egy-két pillanatra képes meggyőzni és már bújtam is volna abba a körbe, ami a Reyesék családi nagyölelésekor formálódik.

Mert Reyesék egy szimpatikus, szeretnivaló família.

Konstans és stabil gerinc ez, tökéletes régimódisággal épít cselekményt a „családért” jelszó köré Gareth Dunnet-Alcocer író és Ángel Manuel Soto rendező. A játékidő alatt könnyedén fogadtam el az olyan abszurdumait, mint például az hogy a golyószóróval felfegyverkezett nyuggerrel ostromolják a zsoldosoktól hemzsegő Kord bázist. Abban a pillanatban még ezt sem éreztem a nézőt pofánröhögő trashnek, csak szimpla jókedélyű önparódiának. Mivel cuki és vicces, így engedtem, hogy a Reyesék átöleljenek és elsodródjunk velük ebbe sok szempontból átgondolatlan vasárnap délutáni, kajakómához tökéletesen illő végtelenül gyermeteg kalandba.

A maga elnagyoltságában és kisebb plot hole-jaiban a Kék bogár a konzisztens és kissé buta ártatlanságában és butaságában ennél többet nem nyújt. Ez egy kétezres évek elejét idéző családi akciófilm, ami nem használ logikusan összeállított keretezést. A Scarab világpusztító hatalma mögötti tudomány nem létezik, sőt, a megvillantott hatalom csupán töredéke mutatkozik meg a cselekményben. Minden csak van a filmben, semmi nincs kifejtve, elmondva vagy esetenként emberszerűen lereagálva. Lyukat ütött a mennyezeten és a tetőn a kisfiúnk, akinek a hátából mechanikus bogárlábak nőttek ki, majd pár másodperc múlva az egész testét furcsa páncél borította, aztán rakétaként távozott a szobából? A metamorfózis kicsit para, de a lyukat ki nem szarja le, hiszen úgy sem tudjuk kifizetni a bérleti díjat sem, akkor már nem mindegy, ha a számlához jön egy tetőcsere is? – Számos butasága van, amire talán mentség lehet az, hogy csak akkor tűnik fel, ha elkezdünk beszélgetni a film eseményeiről, de miért tennénk ilyet, amikor politizálhatnánk is például.

Olyan film ez, amire a prémium sorozatokon és évtizedekig tervezet multiverzumos nagykontenteken elkényelmesedett néző úgy tekinthet, mint valami fosszíliára.

Egyesek örülni fognak, hogy végre, valami egyszerű, de szórakoztató érkezett, mások pedig azt gondolják majd, hogy inkább nézték volna meg YouTube-on tizenkétszer azt, ahogy Pamela felfedezi Bobbyt a zuhanyzóban.

Igen, ez két véglet, egy széles spektruma a lehetséges reakcióknak, de ennyire biztonságos sematikussággal felépített, komolyan nem gondolt filmről nehéz meghatározni, hogy hová való, ha más fejével kell gondolkodnom. Merthogy egyik nagy előnye ennek a filmnek, hogy nem gondolja magát komolyan, emiatt én sem vettem őt komolyan.

Én talán az első kategória vagyok. A Kék bogár számomra egy szórakoztató darab volt. A film első negyedében nehezen találta meg a hangját, a humora botladozott, aztán szépen – a kereteihez mérten – magára talált, lendületre kapott. A konteós nagybácsi egyre viccesebbé vált, a film hirtelen kapott egy ironikus és önreflexív mexikói szappanopera hangulatot, ami ugyan nem volt markáns, de valahogy az interakciók, a jópofáskodás ezt idézte meg. A nagymama pedig csak cseresznye volt a habon.

S aki attól félne, hogy csupán a woke meg a PC miatt latino a film, nos, nyoma sincs egyiknek sem benne. Sőt, kifejezetten sztereotip, de nem írói vagy rendezői butaságból, hanem mert tud a reprezentált csoportján nevetni. A viccei ártatlanok, nem prédikál, ugyanakkor a maga ismételten egyszerű módján bemutatja, hogy nehéz Amerikában latinónak lenni. Mindezt anélkül, hogy fehéremberezne, vagy utalna a fehéremberezésre, és ezáltal talán jobban is segít a közösségen, mert nem tolakodóan kioktat, hanem mert mutat valamit.

Látvány szempontjából a film messze tűrhetőbb, mint a Flash, igaz, jóval kevesebb látványjelenetet is forgattak. Ezt inkább korrektül rendezett és vágott kézitusával kompenzálták, ami jól áll neki. Ami viszont nem áll jól, az a Kék bogár maszk hudja, ami tényleg olyan, mintha egy két évtizeddel ezelőtti sci-fiből rántották volna elő, viszont maga a páncél dizájnja kifejezetten tetszetős.

Verdikt

A Kék bogár nem fogja megmenteni a DC-t, a mozis szuperhősműfajt pedig nem frissíti fel. Csupán egy tűrhető, akár kellemesnek is mondható újabb terméke az álomgyárnak. Megvannak a pillanatai, szerethető karaktereivel a pártjára tud állítani, akcióval képes szórakoztatni, de a film maga egy igazán klisés, elnagyolt, de nem ordítóan buta tömegfilm. Sem a látvány, sem a narratíva nem indokolja, hogy moziba menjünk érte, de ha mindenképpen mozizni szeretnénk, valószínűleg nem fogjuk megbánni, de nem is fogunk emlékezni rá.

6 /10 Ződraptor

Kék bogár

Blue Beetle

szuperhős
Játékidő: 127 perc
Premier: 2023.08.17
Rendező: Angel Manuel Soto

administrator
Nagyjából 2015 óta vagyok hülye film-, sorozat- meg videójáték kritikus. Az írásaimmal nem akarom megmondani, hogy mit szeressen az olvasó, vagy mit ne. Csak tippeket adok az idő felhasználását illetően. - Mondom ezt én, akinek rohadt hosszúak a cikkei.