Sorozat

Vaják 3. évad, első fejezet – Henry Cavill feladta, vele együtt én is

Nagyjából másfél év várakozás után harmadjára és utoljára belekapaszkodhatunk Henry Cavill mellszőrébe és fantomtársként csatlakozva az általa alakított Vajákhoz újra keresztül vágtathatunk a Kontinensen belebonyolódva az ottani birodalmak és prominens politikusainak cselszövéssel és mágiával összemaszatolt dolgaiba (lehet, hogy a mondat eleje kicsit “buzis” volt, de Cavillról van szó, az isten szerelmére, na). Már csak az a kérdés, hogy a harmadik évad első fele alapján sikerült-e fejleszteni azt, ami a második elkezdett? Összességében jobb lett-e a sorozat, mint volt, vagy úgy kell elengednünk ezt a Netflix sztorit is, ahogy ezzel az évaddal Cavill mellszőrét is kénytelenek leszünk? Röviden: nem. Hosszabban: A Vaják 3. évad első fejezet kritika következik.

Ahogy azt a második évadról szóló Vaják kritikámban is írtam, a sorozat a 2021. december végén megjelent szezonnal végre kezdett fogyaszthatóvá és érdekesebbé válni. A politikai, nagyhatalmi intrikákra még ráfért volna pár lábnap, de elkezdett kibontakozni. A többszálasított, lineáris történetvezetés jót tett a sorozat dinamikájának, Geralt, Freya és Yennefer árnyalása pedig érdekesebbé tette az egész felállást. Igaz, – többnyire az időhúzó filler epizódok miatt – a második évadot még mindig csak egy jobb, mozgalmasabb pilot évadnak éltem meg, aminek végre sikerült levetkőznie a kilencvenes években megírt fantasy tévésorozat báját és elkezdett egy prémium streaming sorozatra hasonlítani. 

A harmadik évad előzeteseit látva még talán egy kicsit lelkes is lettem, azt remélve, hogy végre megkapja a teljes jussát a Vaják, de a rögvalóság sajnos nem azt szállította, amire számítottam. No, nem kell élezni a kaszát, kedves rajongó, nem állítom azt, hogy a harmadik évadnál sokkal jobb egy acélbetétes bakanccsal megtett tökönrúgás. Inkább csak arra célozgatok ködösen, hogy ebben a hatalmas kontent kínálatban a Netflix presztízs sorozat harmadik évadának a semmilyensége és az ebből eredő érdektelensége miatt elsikkad. Emiatt abban sem vagyok biztos, hogy jó ötlet volt ezt az évadot így félbevágni. 

Pedig a harmadik évad nem rossz, a cselekmény helyenként kifejezetten izgalmas, csak az eizódok alatt körvonalazódó összkép és a történetépítés az, ami miatt nagyon könnyen becsúsztatható ez a sorozat az alsópolcra, mondván, majd megnézem, amikor éppen nem lesz más, amit nézzek. 

A Vaják 3. évadának tartalmából…

A harmadik évad a Vaják könyvsorozat negyedik, A megvetés ideje alcímet viselő darabjának cselekményét adaptálja (amit én még nem olvastam, így nem is hasonlítom össze a kettőt). Geralt, Ciri és Yen menekül a rájuk vadászó fejvadászok sokaságától és persze a titokzatos piromán mágus, Rience elől, menet közben pedig Yennefer igyekszik megtanítani Cirit, hogy használja az erejét. Cél, hogy az ifjú, mágikus vérű hercegnő semmiképpen se jusson Nilfgaard császára és valódi édesapja Emhyr császár kezére és ha lehet, senki ne tegye a mancsát rá a lányra, mert gyakorlatilag az északi királyságoktól a Scoia’taelig mindenki keresi ki ezért, ki pedig azért.

Sajnos a bujkálás hosszútávon nem fenntarthatósága és a faszkivan alapelve mentén az édeshármas úgy dönt, kezébe veszi a sorsát és megpróbálja a maga javára gyúrni a helyzetet. A támadó védekezés stratégiája mentén úgy döntenek, hogy Cirit a Aratusába viszik, ahol megtanulhatja uralni a képességeit, illetve Yennefer egy konklávé segítségével megpróbálja újra Nilfgaard ellenében összekovácsolni a mágusok testvériségét. Geralt pedig igyekszik kideríteni ki is áll a piromán varázslóbérgyilkos mögött. Természetesen minden mögött egy szerteágazó nagy összeesküvés rejlik, amiben nem csak a politikusok, de varázslók keze is mocskos. Szóval hatalmas a stressz és a nyomás a Kontinensen. Annyira, hogy még Kökörcsinből is kirobban a biszexualitás, de hogy ennek mennyi értelme van, az biztos kiderül a harmadik évad második csokrából. 

A Vaják 3. évada inkább érdektelen, mint rossz

A Vaják harmadik évada igazi fejtörést okoz, ha kritikai oldalról kell mondanom valamit, mert rengeteg jó pillanata van, azonban úgy suhant át ez az első blokk az agyamon, mintha meg sem néztem volna. Pedig ezt az évadot kitömték pár látványos set-piece akcióval, a második évadnál nüansznyival mélyebb, értelmesebb, főszereplők között zajló párbeszédekkel. Viszont ezek nem tudják ellensúlyozni a karizmatikusság teljes hiányát, a sokszor kellemetlen rendezést, rossz operatőri munkát, meg az erős, petyhüdt narratív súlytalanságot, amit megtapasztalhat ebben az öt epizódban az erre érzékeny néző. Valószínűleg az sem segít, hogy Henry Cavillon is azt érzem, hogy úgy dolgozott már az évadon, mint azok, akik a felmondási idejüket töltik egy vállalatnál és csak a projekteken belüli nagyobb dolgokban teszik oda magukat (itt akciójelenetek), mert azt beleírhatják a CV-be. Mondjuk a felhasznált forgatókönyvekből többet nem is biztos, hogy ki lehetett volna hozni. 

Mindenesetre a harmadik évad első fejezete történetvezetésében következetesebb, a főszereplő karaktereik – kivéve Kökörcsint – pedig jobban rezonálnak egymással, mint az előző évadokban. A szereplők közötti interakciók is erőteljesebbek úgy is, hogy például az évad elején a Yennefer és Geralt közötti “párbeszéd” Yennefer Geraltnak küldött levelein keresztül zajlik, amit Yen narrál a nézőnek. Ez némiképpen infantilizálja a két szereplőt, azonban mégis van némi aranyló bája és emocionális lendülete, ami sajnos nem igazán tart ki az első fejezet végéig. Viszont Kökörcsinnal annyira látványosan nem tudnak már az alkotók mit kezdeni, hogy úgy próbál létezésének a “plot-device-nál” nagyobb súlyt szerezni a történet, hogy rácuppan egy igen fontos előkelőségre romantikusan (az, hogy mennyire alkotói-céges jóemberkedés az, hogy a karakterből hirtelen biszexuálist generáltak, úgy, hogy eddig csak nőkkel kufircolt, azt mindenki döntse el maga).

Szóval Kökörcsin még mindig az a karakter, aki tökéletesen mellőzhető vagy lecserélhető bármilyen régen látott parasztra, aki Geralt – miután meghallgatta a mondanivalóját – semmibe vehet, egy csicskalángossal (ez a “nyakleves” Z-generációs verziója)  arrébb tessékelhet.

De az évad hangsúlya amúgy is tolódik a két seveled-senélküled érzelmi vergődésben tobzódó szereplő viszonyáról a nagy hatalmi mókára, meg Cirire és a Ciri-Yen pótanya-lánya tengelyre, aamiből két színésznő játéka pedig igyekszik ebből a legtöbbet kihozni. Az öt epizód alatt sok időt tölt együtt ez a két karakter, már-már érezhető némi kémia közöttük. A néző pedig bekapcsolódik Cintra hercegnőjének felnövéstörténetébe, és Yen anyává válásában. Ez utóbbit igazából akkor vesszük észre, amikor Yennek megjegyzik, hogy végre elérte, hogy anya legyen. Kiváló példa arra, hogy hogyan lehet utólag egy szereplő történetbeli viselkedésének újabb hántásra, bontásra kész réteget adni fél mondattal, egy harmadik karakter által. Éppen ezért sajnálatos, hogy ennek sem szerez igazán lendületes érvényt, mint ahogy Kökörcsin lantjának hangsúlyeltolódásának sem.

Viszont a legígéretesebb nüansza a sorozatnak és az évadnak a már említett fejlődéstörténet, aminek még az elején tartunk. Ciri beépítése ugyanis a Kontinens nagy politikai játszmájába utat nyithat a mélyebb karakterizációnak, Ennek a jeleit láthatjuk abban, hogy sikerült az íróknak ráfűzni egy-két hatásosabb(értsd: mintha okos lenne) párbeszédet, amikből kiemelkdik e két szereplő között történő vita, ami röviden, de, hatásosan mond valamit arról, hogy ha politikai játszmát játszol, be kell mocskolni a kezed, meg arról is, hogy nem olyan jó, ha bemocskolod a kezed, Geralt választott semlegessége pedig hosszútávon nem tartható, szóval játszmáznod kell. A sorozat pedig továbbra is próbál mutatni egy nagy, ezer szálon futó, nagyon gabalyodó hatalmi célok vezérelte játszmát, ám kár, hogy ez leggyengébb része az évadnak. Mert a nagy kép még mindig emlékeztet egy olyan pulóverre, ami az a nagyi kötött, akinek az egyik szeme vak, a másik meg üveg, de örül a gomolyagnak a kezében. Sajnos ez a része a Vaják harmadik évadának még mindig harmatos, még mindig nem kapott elég lendületet, sem tartalmat. 

Nem érződik a súly, még mindig nem elég csavaros, még mindig nem képes meglepni, helyette inkább untat. Bár kétséget kizáróan az ötödik epizód, a fentebb is említett konklávé idősávjain ugráló történetmesélési megoldása igyekezett érdekessé és feszültté tenni a dolgot, nem sikerült neki. Még hiányzik az egészből kettő dolog: az egyik a kraft, a koncepciózus, átgondolt vircsaft, ami megzavarja a nézőt, átejti, kijátssza. Az, amitől a fordulatoknak súlyt ad. Helyette ócska vörös heringekkel dolgozik, a szereplők pozíciója is túl tiszták, tetteik, döntéseik sematikus, amiknek nincsenek nagy következményeik. 

A másik dolog pedig a karakteres, karizmatikus játékosok hiánya. Papírmasé mellékszereplők, akikből próbál a sorozat valamiféle hatalmasságot gyártani, de csak addig jut el, hogy az egyik úgy szereti elemezni a tetteit, ha közben ki van kötve és ostorral korbácsolják a valagát. 

A harmadik évad első fejezete még mindig ott tart, hogy mindenki csak beszél a nagy meglepetés átbaszásról. Mindenki készül valami nagy, váratlan átbaszásra, sőt, össze is kacsintanak, hogy itt valaki és vele együtt az egész birodalom nagyon át lesz baszva, de aztán már a harmadik évad ötödik epizódjánál járunk és még mindig csak Geralték vannak hülyére véve, de erre ők is hamar ráébrednek, én meg számítottam rá.

A sorozat harmadik évad első felében nem történnek fajsúlyos dolgok, ami öreg hiba. Csak előkészületek látunk meg embereket, akik kekeckednek egymással, néha vért ontva, de azt sem úgy, hogy egy takarító ne intézné el. Minden húzás, intrika pihekönnyűnek hat. Váratlan fejeknek kellene hullani, hatalmas titkoknak kellene kiderülni, fantasy lévén pedig többet adhatna a már belengetett földöntúli veszélyből. De a Vaják harmadik évadának első blokkja még mindig úgy toporog, pettingel. Emiatt pedig már kezd unalmassá válni, amin nem segít a látványos kardozás. Cavill egyébként baromi jól hozza az akciókat, az egyik epizód tényleg rémisztő, Cronenbergi testhorror lény, amit kislányok tetemeiből alkottak, isteni. Imádtam, csak sajnos nem elég, hogy bent tartson. Mint ahogy az sem, hogy mutatnak valamit a Witcher videójáték rajongóknak a Vad Falkából. –

Persze, az évad második felében történhetnek nagy dolgok, látványos dolgok, viszont az első fele nem hozta meg az étvágyamat még több Vajákra és valószínű, hogy Cavill távozása után még többeknek elmegy a gusztusa ettől a prémium minőséget kergető középszerűségtől.

Az évad egyébként látvány tekintetében nem néz ki rosszul, de fotorealisztikus CGI-ban ne is reménykedjünk. Annyit ad, amennyit egy ilyen sorozatnak minimum adnia kell, meg én amúgy sem rezonálok ezzel a CGI feszengéssel, mert azok, akik általában emiatt fészkelődnek a székükben, dicsérnek olyan filmeket látvány szempontból ma is, amiknek a látványa rosszabb volt a mai silányabb minőségű VFX-nél is. Viszont a rendezés és az operatőri munka sokszor roppant tévéfilmes. Esetekben nagyon rosszul illesztik a zöld hátteret a színészek mögé, akik emiatt nem igazán tartózkodnak a térben. Furcsa közelieket használnak egyes epizódok, Ciri lovaglása például rendkívül ócska.

Verdikt

A Vaják 3. évadának első fejezete még mindig nem tette kiemelkedővé a sorozatot. Bár halad, mégis azt az érzetet kelti, hogy egy helyben toporog, Henry Cavill sem ad már úgy mindent bele. Viszont Ciri és Yen páros ezzel az évaddal kezd érdekesebbé válni, az előbbi felnövéstörténete pedig rengeteget adhat a sorozatnak. Ami a látványt illeti, ha eltekintünk a sokszor tényleg bugyuta rendezéstől és fényképezéstől, ronda plánhasználatoktól, akkor egy tisztességes, középszerű sorozat első felét kapjuk, ami nem igazán tud élni a története potenciáljával. Ez persze a második félre változhat. 

administrator
Nagyjából 2015 óta vagyok hülye film-, sorozat- meg videójáték kritikus. Az írásaimmal nem akarom megmondani, hogy mit szeressen az olvasó, vagy mit ne. Csak tippeket adok az idő felhasználását illetően. - Mondom ezt én, akinek rohadt hosszúak a cikkei.