Niki Caro akciófilmjének főhőse egy anya, akinek meg kell mentenie a gyerekét az alvilág bosszújától úgy, hogy a gyerek nem is ismeri őt. Korrekt lövöldözés, kibontatlan drámai potenciál, darabos cselekmény és egy nagyon morcos Jennifer Lopez – ebben foglalható össze ez az egy megnézésre pont jó alkotás.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Van ez a suttyó közhely, miszerint egy nő két dologért mindenre képes: azért, hogy legyen gyereke, és azért, hogy ne legyen. A Jennifer Lopez főszereplésével készült Anya című akciófilm valami ehhez hasonló, ősi ösztönt állít középpontba: az anyai ragaszkodást és eltökéltséget, ha a gyereke veszélyben van. Niki Caro rendező bizonyos értelemben kiaknázatlan területre lépett ezzel a téma- és műfajválasztással. A régisulis akciófilmek cselekménye jellemzően valamilyen, a közösségért tett áldozathozatal körül forog: megvédjük az országot a terroristáktól, a békés polgárokat a maffiától, meg persze a haza érdekeit a diktatúráktól. Mindezt az áldozathozatalt ráadásul többnyire férfiak gyakorolják (Schwarzenegger, Stallone, Willis, kell még sorolnom?), hiszen biológiai okokból többnyire a férfi testfelépítés alkalmas a „fal adja a másikat” típusú és súlyú pörgőrúgások és sallerek kiosztására. 2023-at írunk, ezeket a sztereotípiákat és sablonokat nyilván ezerféle különböző módon haladták meg, forgatták ki és állították feje tetejére, de a mintázat, azt hiszem, nem igényel részletes igazolást. Ebből a mintázatból pedig kilóg egy olyan alaphelyzet, ahol a női főhős a gyerekéért száll harcba. Egy olyan gyerekért, aki igazából csak biológiai értelemben az övé.
Niki Caro az anya-gyerek kötelékre húzott fel egy minden ízében klasszikus, mondhatni, sztereotip akciófilmet.
Tulajdonképpen ennyivel el is lehetne intézni a filmet, mert semmi újszerűt, semmi formabontót nem mutat, a cselekmény minden mozzanatában kiszámítható, és nem több egy kiadós lövöldözős filmnél, annyi sajátossággal, hogy a főszereplő egy nő.
HIRDETÉS
De azért nézzük meg kicsit alaposabban.
Nem átlagos női akcióhős
A JLo által játszott, név nélküli főszereplő, akire csak „az anya”-ként utalnak, Adrian Lovell (Joseph Fiennes) és Hector Álvarez (Gael García Bernal) fegyvercsempészeivel dolgozott együtt, ám amikor tudomására jutott, hogy partnerei a gyerekkereskedelembe is belekóstoltak, jelentkezett az FBI-nál informátornak. Sajnos mire ezt a döntését meghozta, bekapta a legyet az egyik rosszfiútól. A film azzal kezdődik, hogy Lopez karakterét kihallgatják az FBI nyomozói. A kihallgatás nem tart sokáig, ugyanis csakhamar tüzet nyitnak a nyomozókra. „Anya”, aki ekkor már előrehaladott terhes, megmenekül, ám az egyik főgonosznak még sikerül kést döfnie a hasa alá, ami a gyereknek nem okoz bántódást, viszont – meglehetősen értelmetlenül – demonstrálja a gonoszok elvetemültségét. A gyerek egészségesen megszületik, ám a kórházban közlik „anyával”, hogy mellette a gyerek közvetlen életveszélyben van, ezért nevelőszülőkhöz adják. Formális, dokumentált kötelék nem létezik közöttük, és nem is léphetnek kapcsolatba egymással. „Anya” pedig visszavonul és az alaszkai vadon mellett rejtőzködik a továbbiakban.
Messziről felismerhető
A tulajdonképpeni cselekmény tizenkét évvel később kezdődik, amikor kiderül, hogy Lovell és Álvarez a kislány, Zoe (Lucy Paez) nyomára akadtak és el akarják rabolni. A film legkésőbb ezen a ponton egyértelművé teszi, mire számíthat a néző. Műfaji hovatartozása és a bonyodalom kezdete egy meglehetősen epikus lövöldözős jelenetben tárul fel, melynek során JLo karaktere katonai múltját hasznosítva szépen megritkítja a rablókat.
Ezzel a film félreérthetetlenül kijelöli ambícióit és korlátait. A nézői várakozások pedig pöccre pontosan beigazolódnak, azoknál egyetlen hajszálnyival sem kapunk többet, és kevesebbet sem. Igaz, ez utóbbi nem nagy kunszt annak fényében, hogy az elvárásaink nem túl magasak. Nincs is okunk magasra helyezni őket.
Az akciójelenetekben megvan az az adrenalinlöket, amiért az ember bekapcsol egy ilyen filmet.
Kompozíció: olyan akciófilmes
Más dimenzióit illetően azonban az Anya elég harmatosan teljesít. A karakterek sablonosak, a cselekmény darabos. Ha úgy tetszik, akciófilmhez illőek. Az embernek olyan benyomása támad, mintha a rendező direkt igyekezett volna minél több klasszikus akciófilmes hiányosságot beleszuszakolni a filmbe, hogy ezekkel a szerethetővé nemesült esendőségekkel élessze újra a ’90-es évek hangulatát. Kedvenc példám a baltafinomságú „jellemábrázolásra” az, amikor az egyik ügynök a késszúrásból és a kényszerített szülésből épp csak magához tért főszereplőhöz bemegy, és faarccal a szemére veti, hogy már tizenkét órát eltékozolt az FBI értékes idejéből. Az ember csak pislog, hogy „ezt így hogy”, frissen szült, sérülésből gyógyuló nőkkel még egy ilyen kiélezett helyzetben sem ilyen beszédmódot várunk.
A cselekmény is meglehetősen eklektikusan ugrál egyik jelenetről a másikra. Ez a sztori persze tényleg nem bonyolult: JLónak meg kell védenie a vér szerinti lányát és ennek keretében leszámolnia néhány hétpróbás nehézfiúval. Nem különösebben összetett történetív. Mégis olyan, mintha a megírás során az alkotók küszködtek volna azzal, hogy egy egész estés film hosszáig kinyújtsák a történetet
Érdekes módon az Anya alaphelyzetében nyilvánvalóan van drámai potenciál.
Mégiscsak egy tizenkét éves gyerek sorsa forog kockán, akinek az életére törnek, és aki először találkozik a „valódi” anyjával. Egy efféle családegyesítést, azt gondolnánk, hullámhegyek és -völgyek tarkítanak, de a film nem sokat mutat ebből. Mintha ez a körülmény is egy díszlet lenne, aminek apropóján rosszfiúkra lehet lövöldözni. Erősen gyanítható, hogy ilyen szándék munkálkodott a rendezőben.
Ennél egy fokkal érzékletesebben jön át az a drámai elem, hogy „anya” úgy kockáztatja az életét a számára vadidegen lányáért, hogy tudja, ha sikerül megmentenie, ismét visszakerül nevelőszüleihez, az „igazi” családjához. Felfoghatjuk ezt a tiszta, önzetlen áldozathozatal példázataként, de tekinthetünk rá bűnhődésként is, annak következményeként, hogy a főszereplő fegyvercsempészekkel kokettált.
Innen nézve az Anya azt a kérdést pedzegeti, mivel tartozunk a gyerekünknek, ha a bűnöző életmódot választjuk.
Ez az a vetülete a filmnek, ami ad némi komolyan vehető erkölcsi súlyt a történetnek.
Színészi játék: az is olyan akciófilmes
A drámai potenciál teljeskörű kiaknázásának hiánya azért szembeötlő, mert a színészek munkájával nincs különösebb gond. Mondhatjuk úgy is, hogy egyszerűen hozzák azt a szintet, amit egy akciófilm megkíván, ami kétségkívül nem sok, de én inkább a megfelelő rendezői instrukciók és a jól megírt forgatókönyv hiányát látom a dolog mögött, semmint a színészek hozzá nem értését. Ami azt illeti, ha beszélhetünk pozitív csalódásról a film láttán, az Jennifer Lopez játéka volt. Szó sincs semmiféle Oscart érő színészi mágiáról, de mindvégig szerepben volt, elhittem róla, hogy ő az a karakter, akit a rendező igyekezett megformálni.
A Zoét alakító Lucy Paez színészi munkája már kérdőjelesebb. Karaktere nem sok mindent csinál, leginkább van, néz és néha kicsit hisztizik. Olyasféle kellék, mint egy Baby Yoda, csak kevésbé arcbamászóan hipercuki, és jobban emlékeztet egy tinilányra. Ez a hasonlóság azonban odáig már nem terjed, hogy a kamaszok érzelmi hullámvasutazását is visszaadja, így egy aranyos, de lapos apród marad a főszereplő oldalán.
Ezzel ki is veséztük a film „emlékezetes” szereplőit, az Anya ugyanis tényleg nem sok karaktert mozgat.
Van két főhős, van két főgonosz, és vannak az NPC-k hol segítő, hol golyófogó szerepben – még egy untig ismert, de ismerősségében bájos összetevő a klasszikus receptből.
Verdikt
Az Anya az akciófilmek tipikus kellékeivel operáló alkotás, ennél tényleg jottányival sem kínál többet. Szórakoztató film, aminek alaphelyzete fontos kérdést pendít meg és a főszereplők viszonya komoly konfliktusokat rejt magában, a rendező azonban szemlátomást nem törekedett ezek kiaknázására, inkább megmaradt a választott stílus jellemző sablonjainál. Hogy ezzel veszítettünk egy mély jellemrajzokkal átszőtt akciódrámát vagy megúsztunk egy kellemetlen, disszonáns stílusegyveleget, nem tudjuk meg; ami van, az egy egyszeri nézésre jó, minden ízében ismerős rendezői ujjgyakorlat.
