A téridőn is túl címmel megjelent az újabb etapja annak a könyvsorozatnak, ami a tudomány és a fantasztikum kapcsolatát térképezi fel. Az új kiadvány szórakoztató tudománynépszerűsítés a fantasztikum és a népszerű kultúra segítségével, helyenként azonban nem sikerül önmagán túlmutatnia.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2022-ben a hetedik kiadványt érte meg az Athenaeum Kiadó Képzelet és tudomány című sorozata. Ez A téridőn is túl, Nagy Ádám szerkesztésében. A sorozat egyfajta könnyed, szórakoztató tudományos ismeretterjesztés céljából született. Ez bennünket geekként és a tájékozottság lelkes elkötelezettjeiként is érdekel. Érdekel bennünket geekként, mert témaválasztása legkedvesebb kortárs és klasszikus spekulatív világainkhoz kapcsolódik és fűz hozzájuk tudományos kommentárt. Ez talán nem is igényel magyarázatot. És érdekel bennünket a tájékozottság barátaiként, mert
jó dolog szerintünk minden újabb ürügy a tudás terjesztésére.
A 2021-es Az ébredő jogerő kifejezetten a jog világára fókuszált és a jog különböző területeinek alapkérdéseibe vezette az olvasót. Ezt a feladatot benyomásom szerint elég jól teljesítette is, a könyv tanulmányai és tematikus egységei hasznos ismereteket kínál a jogról, olyanokat, amelyekkel egy tájékozott, felelős polgárnak érdemes tisztában lennie. A kitalált világok és a jog párosítása többségében kiválóan megvalósította a szórakoztató ismeretterjesztés feladatát. A kérdés adott: teljesíti-e ezt a várakozást A téridőn is túl?
HIRDETÉS
Nos, igen is meg nem is.
A tanulmánykötet szokás szerint gyakorló és elméleti szakemberek szövegéből, mindösszesen tizenhárom darabból tevődik össze. A tanulmányok a tudományok széles palettáját fogják át: úgy természet-, mint társadalomtudományi kérdések kerülnek terítékre, szó esik – a teljesség igénye nélkül – pszichiátriáról, addiktológiáról, családszociológiáról, gyermekvédelemről, nyelvelméletről, településszociológiáról, vallástudományról, sőt, kvantumfizikáról. Az érintett univerzumok köre némiképp kiszámítható, sok meglepetést nem tartogat: három elemzés foglalkozik a Csillagok háborúja világával, kettő A Gyűrűk Urát helyezi középpontba, kettő pedig a Harry Pottert, a könyv jó fele tehát három máig kurrens, sokak fiatalkorában meghatározó hatást gyakorló világot vizsgálja.
Fel kell tenni a kérdést, miért érdekel bennünket az, hogy valakik az általunk ismert világ fizikáját rávetítik kitalált események világára. Az egyik adható válasz az, hogy egyszerűen szórakoztató tudni, mit mond a kortárs tudomány a kitalált világokban megtörtént eseményekről. Nevezhetjük akár fan service-nek is. A második válaszlehetőség specifikusabb: az ilyen írások ötleteket adhatnak a leendő szerzőknek, minek érdemes utánajárni a világépítés során. Bennünket mint mezei olvasókat most főleg az első válaszlehetőség érdekel.
Azaz: miért is ne érdekelne?
Ez a válaszlehetőség kézenfekvően adja magát: sokan vagyunk, akiket érdeklődéssel tölt el, mit mondanak a szakemberek egy spekulatív történet egyes részleteiről. Sztereotip és öntetszelgő, de talán még azt is megkockáztathatom, hogy az SFF-rajongók kifejezetten jó célközönsége az efféle kapcsolódó olvasmányoknak. Az ilyen alkotások fogyasztóiról talán feltételezhető, hogy nyitottak, mert a kultúra egy sokszor lekicsinylett, gyerekesnek tartott (FIOK-osok, emlékszünk még a Tóta W.-flame-re?) szegletét fogyasztják. Ebbe a nyitottságba pedig belefér a kapcsolódó fan service iránti érdeklődés is.
A téridőn is túl kötetkezdő tanulmánya – Gyarmathy Éva tollából – Joker feltételezhető elmekórtani kórképét járja körbe, ennek során az olvasó rövid, dokumentumfilmszerű bepillantást nyer olyan fogalmak tartalmába, mint a pszichopátia, a szociopátia, képet kap az agy társas viselkedésért felelős részeiről, tájékozódhat a (neuro)biológia és a környezet bűnözővé válásra gyakorolt hatásáról. A tanulmány sokféle lehetséges mentális rendellenességgel vagy betegséggel állítja kapcsolatba Joker személyiségvonásait és viselkedését. Végkövetkeztetése az, hogy a jóra és a rosszra való biológiai hajlamok egyaránt ott vannak bennünk, az viszont már jelentős mértékben a társadalom felelőssége, melyek kibontakozásához nyújt teret. Sommás, majdhogynem felszínes konklúzió, ami látszatra nem sokban különbözik a bennünk lévő két farkas lakossági mémparabolájától, leszámítva, hogy az utóbbiban egy fia lábjegyzet sincs. Mégsem érzem elnagyoltnak, mert a tanulmány célja a tájékoztatás és a feltérképezés.
A szerző egy pszichiátriai diagnózist is felállít „pácienséről”, ami igényel egy rövid kommentárt. Egy ilyen témájú cikkben kifejezetten szerencsésnek tartom az óvatosságot. Sok ember úgy képzeli el a pszichiátriát, hogy a szakemberek ránézésre meg tudják mondani, milyen „elmebetegségben” szenved valaki. Ennek a hozzáállásnak van is egyfajta „kultúrája” a közbeszédben; mindannyian találkoztunk olyan megnyilvánulásokkal, amelyek szakértőket szólaltatnak meg egy politikus vélhető elmeállapotáról, vagy éppen laikusok állnak neki néhány közkeletű részinformáció alapján ítéletet mondani. A szerző értelemszerűen nem tanulmányozhatott szemtől-szemben egy kitalált személyt. Mindazonáltal egy kicsit – tényleg csak icipicit – hiányoltam az írásból a „népi távdiagnoszika” tévútjára való figyelmeztetést. De egészében véve a tanulmány egy érdekfeszítő körkép arról, mi lehet a pszichiátria kurrens álláspontja Joker viselkedését illetően.
Joker nyilvánvalóan klinikai eset, ez nemcsak a viselkedéséből sejthető: a Batman-univerzumban visszatérő vendége az Arkham Elmegyógyintézetnek. A pszichiátriai tárgyú tanulmány ezért kézenfekvő. Viszont nem minden esetben ennyire szerves a kapcsolat. A legendás Orosz László és Nagy Ádám közös tanulmánya a Harry Potter világa és a kvantumfizika kapcsolatáról értekezik. Tulajdonképpen egy tömör kvantumfizikai áttekintést kapunk a Harry Potter-széria ürügyén, aminek a fő állítása az, hogy a sorozatban megfigyelhető jelenségekhez hasonlók elképzelhetők a kvantumfizika törvényszerűségei fényében.
Ez természetesen szuperérdekes. Viszont.
Az állítás semmilyen módon nem mutat túl önmagán. A kvantumfizika már-már varázslathoz hasonló jelenségeket produkál, és a szerzőpáros ezt most történetesen a Harry Potter-univerzum segítségével demonstrálja, jóllehet ezt bármilyen varázslatot tartalmazó világgal megtehetné. Ez nem egy rossz dolog, ugyanakkor inkább csak szórakoztató érdekesség, nem több. Az ember szinte látja maga előtt Orosz László tanár urat, ahogyan olvassa a Harry Pottert, aztán egyszer csak felcsillan a szeme és elkezdi magyarázni, hogy ez így és így van a kvantumfizikában.
Hasonló benyomást kelt Béres Attila János és Nagy Ádám közös tanulmánya az Indiana Jones-történetek és a vallástudomány kapcsolatáról. Engem kilóra meg lehet venni az „ősi bennszülött nép titokzatos tudása” toposszal, és ez a toposz kiált érte, hogy vallástudósi szemmel is górcső alá vegyék. Mekkora a realitása annak, hogy Thomas Ligotti Nethescurialjének titokzatos törzse – vélhetően egy természeti nép kezdetleges technológiával – a világ legkülönbözőbb pontjain szórta szét az összetört bálvány darabjait? Hogy merül fel Veres Attila ’fogakkal teli verem’ című írásában, hogy egy novellát egy természeti nép nyelvére fordítsanak? Szeretek ilyesmin elmélázni. A téridőn is túl Indiana Jones-tanulmánya viszont nem több egy vallástörténeti gyorstalpalónál. Érdekes, persze, de voltaképpen nem történik benne más, mint hogy a szerzők Dr. Jones kalandjainak apropóján beavatják az olvasót a nagy világvallások fő sajátosságaiba.
Néha tehát erőltetettnek ható vagy ötletszerű a kapcsolat az adott világ és tudományterület között.
Máskor a témaválasztás könnyebben adja magát.
Dancs Katinka például egy elég aktuális témát, a gamifikáció, vagyis a játékos formában történő ismeretszerzés jelenségét mutatja be a Ready Player One, egy virtuális játékkörnyezetbe helyezett film kapcsán. Vass Dorottea arra keresi a választ, milyen nyelvi készségekkel rendelkezhetett a mindig torokhangú bőgéssel-gargalizálással kommunikáló Chewbacca. Pirisi Gábor Középfölde településszerkezetébe kalauzolja el az olvasót. Látszólag nem ez az univerzum legizgalmasabb témája, ám a térkép – rajta sok-sok településnévvel – kulcsfontosságú elem Tolkien világépítésében, ezért akár utána is gondolhat az olvasó – és a tanulmány ebben segít –, mi jellemzi A Gyűrűk Ura világának városait, falvait.
A sort sokáig lehetne folytatni. Egy tanulmányt mindenképp szeretnék még kiemelni, nevezetesen Pintér András Gábor írását, ami A téridőn is túl utolsó tanulmánya. Az „Ahová még ember nem merészkedett” című tanulmány talán a kedvencem a gyűjtésből. Egy tudományhoz intézett szerelmes levelet olvashatunk. A szerző az újra való örök törekvésről, a kérdezés szabadságáról, végső soron a tudomány társadalomjobbító hatásáról értekezik. Ennek apropóján áttekinti, milyen tudományos vívmányokat láthatunk a Star Trek világában, amelyek nem csupán látványos díszletként szolgálnak, hanem szerves részei a cselekménynek és a világépítésnek. Ez az ábrázolás nem merül ki a környezet bemutatásában, hanem kitér a tudósok kitüntetett társadalmi státuszára is, ami elengedhetetlen a szó szerint sci-fibe illő technológiai fejlettséghez. Azt már csak én teszem hozzá, milyen ordító kontrasztban áll mindaz, amiről a szerző lelkendezik, a mai közbeszéd lesújtó állapotával. Mindemellett A téridőn is túl utolsó tanulmánya talán a kötet legfontosabb üzenetét közvetíti, amit tekinthetünk a Képzelet és tudomány sorozat igazoló hitvallásának is: kérdezni és új dolgokat tudni mindig jó, s ebben a népszerű kultúra is segedelmünkre lehet.
Verdikt
A téridőn is túl egy immár befutott szórakoztató-ismeretterjesztő könyvsorozat legújabb darabja, ami folytatja a spekulatív univerzumok tudományos igényű feltérképezését. Ismeretterjesztő jellegű könyvsorozatról van szó, a benne lévő tanulmányoknak általában nincs súlyos tétje. Inkább szórakoztató összefüggésekre irányítja az olvasói figyelmet, és ezeket valamilyen tudomány szemléletét veszi alapul. Nem kínál mély felismeréseket, arra azonban kiváló, hogy kedvenc univerzumainkban „járva” jobban bele tudjunk gondolni a látszólag mellékes részletekbe.
