HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

Vivien Holloway: A karaktereim mindig olyanok, amilyenek lenni akarnak. A férfiak, a nők, a lovak!

Vivien Holloway a steampunk világából a klasszikus fantasyk felé vette írói karrierjét, és három hónap alatt megírta A vihar ígérete című legújabb regényét. Kiadóváltásról, világépítésről, erős női karakterekről, papírválságról, és persze legújabb könyvéről beszélgettünk vele. Interjú.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A Wikipédia szerint – már ha igazat írnak ott – azért kezdtél el írni, mert elégedetlen voltál egy sorozat lezárásával. Melyik sorozat volt ez?

Félig-meddig igaz a Wikipédia, ebben legalábbis valósat állít. A Buffy, a vámpírok réme c. sorozattal nem teljesen voltam elégedett a harmadik évad után, ehhez írtam fanfictiont. De, ha teljesen őszinte akarok lenni, korábban is írogattam már, például naplót a kiskutyám szemszögéből, nagyjából 10-11 évesen. Ezek az irományok már nincsenek meg, mind füzetbe születtek – talán a Buffy-s fanfictionök még itthon kallódnak valahol. 

Első regényed, a Pokoli Szolgálat 2013-ban jelent meg az Aba Kiadónál, később a Főnix Könyvműhelynél a Moira című könyved, a Winie Langton steampunk sorozatod minden egyes része és a Végtelen horizont is. Új regényed viszont a Fumaxnál jelent meg. Mi indokolta a kiadóváltást?

HIRDETÉS

Ez egy hosszabb megfontolás eredménye volt. Továbbra is nagyon hálás vagyok Farkas Zolinak, a Főnix vezetőjének, hogy annak idején esélyt adott egy kezdő írónak, mert nélküle nem lehetnék ott, ahol most. Az új regényem viszont egy összetett, a Fumax stílusához jobban passzoló fantasyregény, nem hasonlítható össze a Winie kötetekkel vagy a Horizonttal. Szerettem volna, ha ez az új könyv tiszta lappal indul, és másféle közönséghez is eljut. 

Az új kiadóval szerinted új olvasókhoz is eljuthatsz? Szerinted kik lehetnek azok, és hogyan fogadhatják majd regényedet?

A Fumax olvasótábora valóban szélesebb, mint a Főnixé, így biztosan olyanok kezébe is kerül majd a könyv, akik eddig még nem olvastak tőlem semmit. Szóval ez most kicsit olyan, mintha megint elsőkönyves lennék, amitől, bevallom, már elszoktam kissé. Izgulok, milyen lesz a fogadtatás, főleg annak fényében, hogy a klasszikus (vagy ahhoz hasonló) fantasykkal szemben meglehetősen magasak az elvárások a műfaj rajongóinak körében. Megtippelni sem tudom, milyenek lesznek a reakciók – csak bizakodom, hogy megérte ezerszer is átrágni magam a kéziraton.  

A vihar ígérete a maga 540 oldalával masszív fantasy olvasmány és eddigi leghosszabb regényed. Instád szerint mindezt 3 hónap alatt hoztad össze! Hogy csináltad? 

Fogalmam sincs. Őszintén. Volt olyan hét, hogy hatvan oldalt írtam, nyolcórás munkaidő mellett. Ha ezt reprodukálni tudnám, szerintem három évre előre meglennék minden írnivalómmal. Egyszer már volt dolgom hasonlóval a Végtelen horizont írása közben.

Ez konkrétan szerelem. Nem ihlet, nem kényszer, nem a múzsa csókol homlokon, egész egyszerűen olyan szerelem visz ilyenkor, amit nem tudok megmagyarázni, de hálás vagyok érte.

Sajnos nem történik meg gyakran, hogy így tudjak íni, de ha nagy ritkán mégis, azt megbecsülöm. Félreértés ne essék, minden történetemet szerettem írni (nyilván, különben nem vesződtem volna velük), de egészen más, mikor valamit szeretsz írni, és megint más, mikor egy szinte földöntúli lendület visz. Ennyi. Nincs recept. Szerencsés csillagállás. 

Amikor elkezdtél gondolkodni a sztorin, akkor is ekkora történet volt előtted? 

Több írótársam és barátom, akik ismerik ennek a regénynek az „eredet történetét”, rendszeresen megjegyzik, hogy „ja, szép kis novella”. Mert annak indult. Egy kis novellának, amit Mészáros Mártival, az Aquila Háza ékszerkészítőjével beszéltünk le. Az ő kollekciójához írtam volna pár rövid kis szösszenetet. 

Egyébként az első harminc oldalon rengeteget ültem. Akkor még semmi nem volt a fejemben a sztoriról, csupán egy hangulat. Aztán már kezdett zavarni, hogy amúgy fogalmam sincs, mit is akarok ezzel az egésszel. Szóval nekiültem rendesen kidolgozni a világot. Onnantól, hogy az megvolt, három hónap alatt kész volt a kézirat. De nem, sosem gondoltam volna, hogy ez ekkora lesz. Azt végképp nem, hogy sorozat. Közeli íróbarátaim ezzel is rendszeresen szívják a vérem. Ugyanis Winie után nekem szent mantrám volt, hogy „nem írok több sorozatot”. Jó, végül is ez „csak” duológia lesz. Igen, tudom, csak magamat próbálom megnyugtatni ezzel, de a tény az, hogy ezt csúnyán bebuktam. 

A regényről azt mondtad, hogy egy klasszikus fantasyt szerettél volna írni. Kik ehhez a nagy fantasy példaképeid?

Régóta motoszkált bennem a gondolat, hogy szeretném én is kipróbálni a klasszikus, semmiből-világépítős fantasyt. Írtam már urban fantasyt, steampunkot, és ott is van bizonyos szintű világépítés, de azért ez a fajta fantasy más. Nyilván most sem találtam fel a spanyolviaszt, de én egyébként is azt vallom, hogy minden történetet megírtak már egyszer. A különbséget mindig az adott író hangja jelenti, attól lesz valami egyedi és különleges. 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Roboboraptor (@roboraptorblog) által megosztott bejegyzés

Klasszikusra hajazó, epikus fantasy írók közül nekem nagy kedvencem Mark Lawrence, Nicholas Eames, Anthony Ryan, Anne McCaffrey, Tamsyn Muir... (a Lezárt sír-trilógia szerzője – szerk.). Ezutóbbi talán kicsit kilóg a sorból, mert nem klasszikus fantasy, de számomra az utóbbi évek legjobb példája arra, hogy mennyit számít egy író egyedi stílusa és szemléletmódja. Az a különleges esszencia, amitől a története megismételhetetlenül egyedi lesz.  

Mennyiben volt más egy ilyen fantasyt írni, mint steampunkot?

Igazából a steampunk is a fantasy egyik válfaja, leginkább talán az urban fantasyhoz áll a legközelebb. Tehát adott egy világ, amiben mozog az ember, legfeljebb a szabályok változnak. Az új regényben nemcsak a szabályokat kellett felépíteni, hanem kompletten mindent: a földrajzi adottságoktól a valláson át a társadalmi berendezkedésig. Ráadásul úgy kellett mindezt kivitelezni, hogy természetesnek és logikusnak hasson. Ez határozottan nehezebb volt, és sokkal több fejtörést okozott, mint bármi a korábbi regényeimhez képest. Ezerszer is megkérdőjeleztem magam írás közben. Biztos jó ez így? Nem túl erőltetett? Nem logikátlan? Próbáltam mindenre figyelni, és remélem, sikerült. 

Fantasyvilágodban többféle folklór lényei – például gólemek, rémlovak, nekromanták – is megtalálhatóak. Hogyan fésülted össze őket úgy, hogy ne érződjenek idegennek egymás mellett?

Három birodalom három különböző mágikus rendszerével dolgoztam, és bár ez a háromféle hatalom hatással van egymásra, és vannak köztük átfedések, mindnek megvannak a maga sajátosságai. Ezt volt az alap, ehhez kapcsolódnak bizonyos lények, és mágikus kivetülések, mint Láphoz a gólemek és a lidércek, Éjföldhöz a kopók, a rémlovak, és a nekromanták, akikből az élőhalottak irányítása egyenes arányban következik. Kettejük közé szorulva pedig ott van Sivatag, ahol a legkevésbé erős a mágia, ezért itt boszorkányokon, az embervadász mágusokon és jövendőmondókon kívül nem sok minden akad. Tehát a mágia a világomban alapvető, de a birodalmak természetéhez igazodik, nem egyetemleges, így férnek meg egymás mellett a különböző megjelenési formák is. 

A vihar ígérete könyvtorta a Könyvfesztiválon
A vihar ígérete könyvtorta a Könyvfesztiválon Fotó: Scheirich Zsófia

Sharalyn egy cinikus de erős női karakternek tűnik, aki a legnagyobb veszedelmekből is képes kiutat találni – hasonlóan előző könyveid főszereplőihez. Miért érdekesek íróként szerinted ezek a típusú női szereplők?

Hogy íróként miért érdekes, azt nem tudom. Én azt tudom, milyen mintát láttam itthon mindig is, hogy milyen karakterekről szerettem olvasni már gyerekkorom óta. Számomra a megmentésre váró női főhősök sosem voltak érdekesek, és egyszerűen rossz érzéssel tölt el olyan szereplőkről (legyenek férfiak vagy nők) olvasni, akik hagyják magukat kihasználni vagy elnyomni. Ebből következik, hogy írni sem szeretek ilyen karaktereket. Szeretem, ha a szereplőim kompetensek, ha meg tudják oldani a problémáikat, és tevékeny résztvevői a saját sorsuk alakulásának. A cinizmus meg… Nos, akik közelről ismernek, tudják, hogy

a szarkazmus és a cinizmus nagyjából a második anyanyelvem és kifejezési módom, nem hiszem, hogy tudnék másképp írni, mint így. 

A Netflix sorozatoktól kezdve az SFF könyvekig az elmúlt időben sokat kritizálják az ilyen típusú női hősöket. Szerinted miért? 

Szerintem akkor kritizálható ez a típusú hős, ha nem hiteles. Azt én sem szeretem, mikor adott egy teszetosza, mindig mások kedve szerint cselekvő karakter, akiről a többi szereplő és narrátor mind azt állítja, milyen nagyon önálló és kemény. Attól, hogy valakiről ezt hangoztatják, még nem lesz az, ilyenkor pedig nagyon ellentmondásos és akár idegesítő is lehet az a bizonyos főhős. 

Sharalyn mitől lesz működőképes erős női karakter?

Az a helyzet, hogy én ezt nem szándékosan alakítom így. Nem azért lett ilyen Winie, Becky vagy Moira, mert én előre elhatároztam, hogy márpedig erős női karakterekről fogok írni, mert az menő. Shara sem azért kemény, mert én kitaláltam, hogy olyan lesz. Ez egy szeméyiségjegy, nem elhatározás. Az életében történtek tragédiák, és mikor választhatott, hogy lefekszik, és meghal, vagy továbbmegy, és nem, ő az utóbbit választotta. Ami szerencse, különben nem lenne történet.

Azért annak ellenére, hogy Shara nem az a picsogós fajta, ő sem tökéletes, nem Terminátor, aki keresztülmegy a falon is, és minden lepattan róla.

Az emberek ritkán egyfélék, ezért törekszem arra, hogy a karaktereim se legyenek azok. 

A vihar ígéretében két férfi főhős is szerepel – Reed és Carden Wade. Milyen szempontok szerint írtad meg az ő karakterüket? 

Carden az elején nagyon ellentmondásos volt, és utólag kellett kitalálnom, milyen irányba viszem inkább a személyiségét. Így az első oldalakon szereplő részeit utólag át is írtam kissé. Kezdetben inkább egy arrogáns seggfej volt, mikor még nem is tudtam, mit akarok tőle. Aztán rájöttem, hogy ez nagyon nem passzol a jelleméhez, nem is túl szimpatikus. Ahogy vitt előre a történet, felfedeztem, hogy ő egy sokkal szerethetőbb figura, akinek van némi rosszul leplezett hőskomplexusa. A karakterekkel sokszor össze kell csiszolódni, meg kell ismerni őket, és Carden esetében ez abszolút így volt. 

Fénykép: Balla Nóra

Reed megy át talán a legnagyobb fejlődésen a történet folyamán – különösen, hogy egy jó darabig ő nem is létezett. Tizenhat éves, épp ezért kezdetben úgy is viselkedik, mint egy kamasz, akit még a felnőttek levegővétele is sért. Innen kellett kissé gatyába rázni, ráébreszteni, hogy nem minden körülötte forog. Tulajdonképpen Reed az, aki elindítja az események láncolatát, miatta alakul ki a főkonfliktus, és ehhez mérten kell felnőnie a feladathoz. 

Eltérnek a hagyományos fantasy (és nem fantasy) férfi karaktertípusoktól?

Szerintem köteteket lehetne megtölteni a sokféle férfi fantasy karakterrel, annyi típus van, és mindenki másra esküszik. Valaki a hősies bajnokokra, más a kivénhedt, csatában megfáradt harcosokra, az aranyszívű szemétládákra, a gyilkoshajlamú szemétládákra esküszik… A listát a végtelenségig lehetne folytatni. 

Az a helyzet, hogy én sosem valamilyen szempont alapján alkotok karaktereket. Nincs receptem arra vonatkozóan, hogy: jó, lesz egy tökös csaj, és akkor kell hozzá egy macsó pasi, meg egy idegesítő legjobb barát.

A karaktereim minden esetben olyanok lesznek, amilyenek lenni akarnak. A férfiak, a nők… a lovak.

Ha nem működik köztük a kémia, akkor valószínűleg nem fognak túl jól kijönni, mint például Shara és Draven. Ha meg működik, akkor, ha barátok nem is, de legalább szövetségesek lesznek, mint Shara és Raze. Semmiben sem különbözik ez a való élettől, egyszerűen mindenki azok felé sodródik, akikhez a személyisége húzza.  

Bár A vihar ígérete egy elképzelt birodalomban játszódik, az emberek bizalmatlansága, saját státuszokért bárkit feláldozni kész urak és a paranoiás, hatalmát féltő uralkodó mind ismerős elemek a mai kül és belpolitikából. Mennyiben befolyásolt írás közben a mi jelenünkben zajló események és a közhangulat?

Semennyire. 

Ezek olyan alapkonfliktusok, amik nagyjából az emberiség kezdete óta mozgatják a szálakat, ezek azok, amik a nagy horderejű változásokhoz vezetnek. És ha már az ember epikus fantasyt ír, nem lehet az a főkonfliktus, hogy Mari néni tyúkját ellopták a tolvajok. 

Fénykép: Balla Nóra

Nyilván tisztában vagyok azzal, mi folyik körülöttünk, és ugyanúgy nyomaszt engem is, mint mindenki mást, de ha olvasok, vagy írok, azt azért teszem, hogy mindettől távol kerüljek. Mindenkinek más a megküzdési, feldolgozási stratégiája – én szeretem elterelni a saját a figyelmemet. Azért olvasok fantasyt, mert szeretnék elvonatkoztatni a mindennapoktól, és a regényeimmel ugyanezt szeretném nyújtani másoknak. 

Gondoltál már arra, hogy magyar eseményekre vagy társadalmi jelenségekre reflektálj könyveidben, azaz társadalomkritikus fantasyt írj? 

Nem az én világom. És nem azért, mert ne lenne véleményem. Ahogy az előző kérdésre adott válaszomban is mondtam, én írás/olvasás közben menekülök a valóságtól, nem szeretnék még ilyenkor is foglalkozni vele. Látok, hallok belőle eleget, elég csak végiggörgetni bármilyen hírportált, hogy kellőképp megfeküdje a gyomromat. 

Szóval én azért írok, hogy szórakoztassak, elvégre valakinek azt is kell. 

Könyvedben egy birodalom sorsa forog kockán, és reméljük, minden jóra is fordul a végén. Szerinted miért van még szükség az ilyen típusú történetekre?

Olyan nincs, hogy teljes happy end. Különösen akkor, ha egy birodalom sorsa forog kockán. Az ilyen jellegű változásokat valaki mindig megsínyli, és ebben igyekszem viszonylag realista lenni, akkor is, ha fantasyt írok. 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vivien Sasvári (@weeholloway) által megosztott bejegyzés


Visszatekintve az előző kérdésekre: azért van szükség az olyan történetekre, ahol legalább az illúziója megadatik annak, hogy egy igazságos végkifejletről olvassunk, mert ilyen a valóságban csak legritkább esetekben fordul elő. Az életben a lovag nem öli le a sárkányt és kapja meg a királylány kezét, a jó nem győzedelmeskedik a gonosz fölött, és senki sem él boldogan, amíg meg nem hal. És még ha én magam sem írok soha teljes happy endet, valamiféle egyensúlyra törekszem. Az ember mindig veszít valamit, de cserébe nyernie is kell, legalább egy keveset. Amikor olvasok, nekem is mindig a keserédes befejezések a kedvenceim. 

 A vihar ígérete épphogy kijött a nyomdából, amikor bejelentetted Instán, hogy már dolgozol is a folytatáson. Viszont a papír -és gazdasági válság miatt több hazai kiadóvezető is arról beszél, hogy a fantasyben végéhez közelít a vaskos trilógiák korszaka az USA-ban, és ez valószínűleg itthonra is begyűrűzik. Hogyan érintheti ez a Te történetedet?

Ha meg tudtam volna írni ezt a történetet egy kötetben, megírtam volna. Nem a világ leghálásabb dolga sorozatokat írni, még akkor sem, ha duológiáról van szó. És nemcsak a kiadói oldal, de az emberi, az írói tényező miatt sem. Ha tudtam volna, letudom egy kötetben, hogy ne kelljen azon görcsölnöm, hogy és miként fogom tudni prezentálni a folytatást, fog-e tetszeni, megüti-e az első rész szintjét, satöbbi. Szóval ez a két kötet részemről nem döntés volt, így alakult, és erről a kiadó is tud. Tudják, hogy alapvetően két kötetre van tervezve a történet, tehát ez őket sem érte meglepetésként. 

Az már megint más kérdés (a brutális papírárak mellett), hogy fog-e olyan jól fogyni az első kötet, hogy igény legyen a másodikra. Ez egyébként mindig lutri, válság ide vagy oda. Én részemről megírom, aztán vagy lesz rá igény, vagy nem. Az biztos, hogy a befejező kötet után nagyon-nagyon igyekszem majd legfeljebb stand alone kötetekkel előállni. Most már tényleg!  Mert nyilván az e-könyv is könyv, az is egy opció, de amíg nálunk ilyen magas az ÁFA-ja az e-könyvnek… De ez egy másik történet, és elég messzire vezet. 

A lényeg, hogy néhány hónap múlva már a kiadó is látni fogja a fogyások alapján, megéri-e kihozni a második kötetet. Én azért bízom benne, hogy így lesz. 

 Volt időd valami izgalmasat olvasni, amit ajánlanál a Raptoriánusoknak?

A legutóbbi, ami nagyon vitt előre, és pikk-pakk elfogyott az Genevieve Gornichec-től A boszorkány szíve volt. Egyébként is szeretem az északi mitológiát, de ez a feldolgozás valami elképesztően olvasmányosra és élvezetesre sikerült. A másik pedig Stacey Hallstól a Mrs. England. Nagy Halls rajongó vagyok, minden könyvét imádtam eddig. Ritkán lelkesedem ennyire olyan történetekért, amik nem fantasyk, de az írónő olyan lebilincselően szövi a szálakat, és annyira olvasmányosan ír, hogy eddig még egyik könyvét sem tudtam letenni. A Mrs. England sem okozott csalódást. 

 Befejezed valaha Mártinak a novelládat?

Nem, sajnos nem tudtam neki novellát prezentálni, inkább már nem is teszek ilyen felelőtlen ígéreteket, mert a végén megint valami féltégla sikeredik belőle. Bocsi, Márti! 

Egyéb jövőbeli tervek?

Most mindenekelőtt A vihar ígéretének folytatását szeretném befejezni. Aztán van egy másik történet, ami egy ideje már ott motoszkál az agyam hátuljában, de addig nem igazán merem elővenni, amíg a Viharral nem végzek. Egyszerre elég ennyi nyomás. Aztán meg olyan még sosem volt, hogy ne lett volna írnivaló. Csak időm meg energiám legyen hozzá.

Főszerkesztő
2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.