Kristina Buozyte és Bruno Samper (Eltűnő hullámok) író-rendezőpáros második közös filmje, a Vesper egy litván erdőbe helyezett disztópia, ami a legkilátástalanabb reménytelenségből mutatja meg, hogy remény mindig van. Filmkritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Növények génmanipulációjából még nem származott semmi jó. Nincs ez másként Kristina Buozyte és Bruno Samper sci-fijében. A Vesper jövőjében nincsenek állatok és növények, ugyanis egy mesterségesen generált ökokatasztrófában eltűntek. A termőmagok maradékát úgy nevezett citadellákban őrzik azok helyi oligarhái. Az emberiség szerencsésebb fele ezekben a zárt városokban él, a szerencsétlenebbje pedig kívül, a terméketlen földön, ahol nemcsak genetikailag gyilkológéppé módosított növények és kórságok, hanem emberek is a másik életére törnek. Ebben a közegben él a tizenéves Vesper és ágyhoz kötött, csövekkel életben tartott apja. Utóbbival egy drónon keresztül képes kommunikálni, a lány így járja a környéket élelemért és végzi egy elhagyott laborban saját génmódosító kísérleteit.
Az életük azonban nem lehet teljesen nyugodt, ugyanis Vesper nagybátyja, Jonas – a helyi kiskirály, aki közönséges gyerekmunkával tartja fennt egzisztenciáját – minden lépését figyeli. Irigyli képességeit, rátermettségét, és egy ilyen ügyes gyermeket szívesen tudna a sajátjai között. Egymás kerülgetése akkor élesedik ki, amikor egy ismeretlen repülő objektum zuhan le az erdőben. Vesper előbb talál rá a tárgyra, a közelben pedig egy sérült nőre. Hamar kiderül, hogy a hajó és annak sebesült utasa az egyik citadellából érkezett, így felcsillan a remény Vesperben, hogy van esélye megmenteni az apját és kijutni kilátástalan helyzetéből, hisz úgy érzi, technikai tudásával le tudná nyűgözni a citadellabelieket. Kijutni a reménytelenségből viszont sosem olyan egyszerű.
HIRDETÉS
A Vesper világa nem is lehetne ennél kilátástalanabb.
Innen nehéz a reményről, a boldog jövőről beszélni, de Kristina Buozyte és Bruno Samper író-rendező párosa mégis képes erre.
A litván erdők hamisíthatatlan kelet-európai atmoszférát kölcsönöz a filmnek, amely piszkos hideg színeivel egyfajta kilátástalanságot is sugároz – ebben könnyen emlékeztethet minket Tarkovszkij Stalkerére. A látványt sci-fissé és színessé a különböző furcsa vagy épp veszedelmes, Alex Garland Expedícióját idéző növények teszik, parává pedig a Dűne Bene Gesseritjeit is idéző zarándokok, akik látszólag öntudatlanul húzzák maguk után az óvilág fémhulladékát.
A puszta esztétikán kívül azonban nem szolgálnak mást, szóval aki a tudományos hátterért jönne, az rossz helyen keresgél. Még a háttérben meghúzódó társadalmi megosztottság – kiváltságosok vs. a gazdagságból kizártak, akik egymáson taposva próbálnak kiegyezni a jelen rendszerrel – sem fejtődik ki. Annak működése inkább a karakterviszonyokban bontakozik ki.
A Vesper célja ugyanis egy történetet, sőt gondolatot végigvinni, és ezt tisztán teszi.
Látszik, hol az az B pont, amiből az A-ból akar megérkezni. A film kvázi főgonosza, Jonas gyakran mondja Vespernek, hogy a “dolgok rendjét nem lehet megváltoztatni”, ami nemcsak frázis, hanem a cselekmény központi vezérelve. Vesper, hasonlóan a tizenéves hősökhöz azt a fejlődési utat járja be, ahol lázad és hajtja a bizonyítási vágy, hogy a fiatalok is képesek nagy tettekre. A film kontextusában hogy megmutassa, igenis meg lehet változtatni a dolgok rendjét, annak ellenkezőjéről Jonas nem rest meggyőzni – akár fizikai úton is. Nem nagy drámai hatásfokkal, de a tétek is emelkednek kettejük szembenállásában.
A Vesper nemcsak generációs ellentét, hanem az összefogás történeteként is értelmezhető. A főhős a megmentett nővel összefogva ugyanis olyan közös erőt fedeznek fel, amelynek eddig nem voltak tudatában a kilátástalan, fásult közhangulatban. De a történet legelejétől fogva sem működik másként Vesper édesapjával, aki mégha fizikailag nincs jelen, gondolati síkon segíti lányát a végsőkig.
A Vesper főkérdése innen nézve pedig az, hogy mihez lehet a közösen megtalált erővel kezdeni, és az meddig is tart ki.
Kristina Buozyte-től nem idegen női sorsok és személyiségek boncolgatása, így jelen filmje is értelmezhető a női összefogás (sisterhood) oldaláról.
A film első felében Vesperék és Jones adok-kapokja működik, és érzelmileg is együtt lehet menni Vesperrel. A második féltől azonban a forgatókönyv inkább izgalmi faktorból, semmint átgondoltságból dobál be újabb és újabb fordulatokat, annak ellenére is, hogy az erőviszonyokat képes újra és újra átrendezni. Végkifejletét nem téveszti szem elől, a Vesper egy sejtelmes képben beteljesíti mondanivalóját, ám az odavezető út elsietett – főleg annak tekintetében, hogy a filmet tíz éven keresztül fejlesztették.
A Vesper minden hibájával együtt egy különleges atmoszférájú, ízig-vérig európai sci-fi. Ott van benne az alkotói gondolatiság, az egyedi, magyar nézőknek még ismerős látványvilág és társadalmi berendezkedés, és ami a legfontosabb, remény. Remény, hogy bármilyen mélyről is kelljen visszajönni, vissza lehet. Egy különleges hangulató, ízig-vérig európai sci-fi film, ami reméljük, a CineFest után eljut a széles közönséghez is.
