Rainbow Rowell neve a young adult könyvek rajongóinak lehet elsősorban ismerős. Az Eleanor és Park (2012), illetve a Fangirl (2013) óriási sikere hamar bestseller listás szerzővé tették Rowellt. A Carry On (Csak így tovább) 2015-ös megjelenése igazi irodalmi csemegének számított nem csak akkoriban, és azóta is. Miként lehet értelmezni egy fanfiction fanfictionjét? Mitől különleges a Carry On, ha egyesek szemében csak egy Harry Potter átirat? Spoileres kritikámban ezekre a kérdésekre is választ adok.
Mi az a fanfiction?
A fanfiction (rövidítve fanfic) egy itthon is meghonosodott és elterjedt angol kifejezés, mely magyarul annyit tesz, hogy rajongói irodalom. A nagy népszerűségnek örvendő regények, filmek átírt verzió ezek a történetek, melyeket a rajongók találnak ki. Ezekben a művekben általában egy, esetleg több kedvenc karakter életét viszik tovább, változtatják meg teljesen vagy részben, a már eredetileg megteremtett világban. Jellemzően különféle internetes platformokon látnak napvilágot ezek az alkotások, ilyen napjainkban például a Wattpad.
Így született meg a Carry On
Rainbow Rowell eredetileg realista ifjúsági irodalommal robbant be a köztudatba, ám a Fangirlben egyidejűleg megteremtett egy fantasy szálat is. Röviden: a Fangirl főszereplője Cath orrvérzésig rajongója a Simon Snow- sorozatnak (írója Gemma T. Leslie), melyet szintén Rowell teremtett a világhírű Harry Potter-sorozat regénybeli megfelelőjének. Cath annyira odáig van Simon karakteréért, hogy ikertestvérével közösen ír egy Simon Snow fanfictiont, majd amikor magára marad a főiskolán, akkor legfőbb céljává válik, hogy hamarabb befejezze a sorozatot, mint ahogy az író kijönne az eredetivel.
Ezt a fanficet követhetik végig az olvasók Cath életének alakulásával párhuzamosan. Ennek a kitalált Simon Snow-sorozatnak a fanfictionjét gondolta tovább Rowell és megalkotta a fanfiction fanfictionjét, amely a Carry On lett.
Hogyan használja fel a Harry Potter alapjait a Simon Snow történet és miben más?
Ami elsőként szembetűnik, hogy Simon története nem ott kezdődik, mint Harryé. Az árva tinédzsert már végzősként ismerjük meg, miközben a varázslóiskolába tart. Mint a legtöbb fanfictionnél lenni szokott, a már kísértetiesen ismerős fantasy világ nem sokban tér el az eredeti műtől, de pont annyira, hogy ne lehessen jogilag meghurcolni az inspirációért a szerzőt.
A varázslóiskola és környezete nagyban hasonlít a Roxforthoz, hiszen itt is van tiltott erdő, elvarázsolt szobák és varázstárgyak, varázspálca, varázskard, külön körlet a fiúknak és a lányoknak, faji és származásbeli megkülönböztetésből adódó konfliktusok, Alattomos Üresség mint Tudjuk Ki megfelelője.
De különbözik például a varázsigék használata (remek ötlet a szerzőtől, hogy versekre, közmondásokra és dalokra alapozza a varázsnyelvet), az iskola múltjának és működésének egy része, a karakterek mélyebb jelleme és legfőképp a főgonosz kiléte.
A könyvnek már az alapkonfliktusa is bőven eltér a Harry Pottertől. Az eredeti Snow regényciklusban Simon ősellensége Baz, akivel folyamatosan összecsapnak. Ezt a szálat alakítja át a Fangirl Cathje egy romantikus kapcsolattá. Amikor Simon megérkezik a varázslóiskolába, akkor még nem is sejti, hogy szobatársa és ellensége Baz, rejtélyes módon hosszú hetekre kimarad az iskolából. Visszatérte előtt Simon egy rejtélyes üzenetet kap Baz halott anyjának szellemétől (az iskola előző igazgatója mellesleg), aki azt akarja, hogy fia találja meg a gyilkosát. Ennek apropóján végül a két fiú kénytelen együttműködni, hogy kiderítsék a rejtélyét. Miért törtek be évekkel ezelőtt az iskolába a vámpírok? Kinek a parancsára támadtak rá Bazra és édesanyjára?
A gazdag, arrogáns és ellenséges Baz egy az egyben hozza a Harry és Draco közti alapkonfliktust, és tovább is gondolja ezt. Rowell fanficjének a lényege, hogy a karakterekre építsen fel egy teljesen új történetet, központi szerepben Simon és Baz romantikus kapcsolatának kialakulásával, de közben szilárd és kitaposott alapokból formálja újra az őket körülvevő világot.
A történet eleje elég lassan építkezik, hiszen Rowell rengeteg nézőpont karaktert mozgat a regényben, ennek köszönhetően gyorsan el lehet veszíteni a fonalat. Vannak olyan nézőpontok, amelyek megmutatása néhol teljesen feleslegesek, mert semmi pluszt nem adnak hozzá a történethez, csupán töltelékek. Például Agatha vagy Penelope részei között van több ilyen.Vagy amikor Penelope folyton a leszbikus szobatársa miatt rinyál, holott a szerencsétlennek semmi szerepe az egész történetben. Továbbá sokkal egyszerűbben is bele lehetett volna építeni információkat a szövegbe mondjuk egy-egy párbeszéddel vagy visszaemlékezéssel. Ráadásul a fordítást is kissé nehézkesnek éreztem, néhol igencsak meg lett csavarva mondattanilag a szöveg, és nem elég gördülékeny a megfogalmazás.
Különösen érdekes újítás viszont, hogy főszereplőnk bár ugyanúgy Kiválasztott, mégis másként esetlen, mint Harry. Tudja, hogy ott van benne a mérhetetlen erő, viszont nem képes irányítani, ami miatt leginkább egy időzített atombombaként gondol saját magára. Simon veszélytelennek semmiképp nem mondható útján természetesen barátok is elkísérik. Az okos, kissé tudálékos, megbízható és szorgalmas Penelope, egy az egyben Rowling Hermione-ja. A ragyogóan szép Agatha pedig a regény elején még Simon barátnőjeként van jelen a történetben.
A tájékozatlan olvasó ezen a ponton még jól összezavarodhat, hiszen egy hetero szerelmi szállal, és egy belemagyarázható eltitkolt “több ez, mint barátság” érzéssel indítja a könyvet a szerző. Később ez szépen átcsap egy fiúk közti szerelmi kapcsolat kibontakozásába.
Az egész könyvben ez kapja a leghangsúlyosabb szerepet, a fanfiction rajongók nagy örömére.(Drarry: Draco és Harry neveinek összemosása. Külföldön divat a szerelmes párok neveinek kezdőbetűiből egyet alkotni.) Kifejezetten tetszett, hogy a történet elején Simonnál nem is lehet észrevenni a biszexualitás vagy a homoszexualitás jeleit. Az, hogy nem tisztázottak az Agatha iránt táplált érzelmei bármelyik fiatal felnőttel megeshet. Az első nyomok talán ott jelennek meg, amikor elmeséli, hogyan koslatott egyik évben Baz után a rejtett folyosókon, hátha leleplezi, amint épp mások vérét szívja. (Ez kísértetiesen hasonlít arra, amikor Harryék követték Draco-t a Félvér hercegben.) Vagy amikor Baz nem érkezik vissza időben az iskolába Simon teljesen kiakad, hogy szobatársa még nincs a megszokott helyén. Már-már paranoid módon gondol arra, hogy a srác tervez ellene valamit (lásd: Draco a Szükség szobájában állított csapdát). Baznál viszont majdhogynem azonnal egyértelművé teszi a szerző, hogy a sok ellenségeskedés mögött komoly romantikus érzelmek állnak. Ahogy kénytelenek együtt dolgozni a sápatag, ám merően jóképű Baz édesanyja halálának ügyén, a két fiú jobban megismeri egymást, és átszakadnak az előítéletek, majd elszabadulnak az érzelmek. Nagyon szépen alakítja ki ezt a romantikus szálat Rowell, a fanfictionok egyik legnagyobb vonzóerejét kihasználva, miszerint az eredeti műben soha meg nem valósuló románcok a fanfiction sztorikban szabad utat kapnak.
Fontos még beszélnünk a Mágusról, aki ebben a könyvben megtestesíti mindazt, amit a Harry Potter rajongók számon kérhetnek a Roxfort igazgatójától, Dumbledore-tól. A Mágus Simont csak úgy viheti az iskolába, hogy fogadott fiává teszi, hiszen a társadalom nem nézné jó szemmel, ha egy származás nélküli, emberek közül kiragadott árva varázslást tanulna. A férfi apaként gondoskodik róla, terelgeti az útján, még arra is próbálja rávenni a fiút, hogy hagyja ott az iskolát a biztonsága érdekében, mégis a végén Rowell őt teszi meg főgonosznak a megfoghatatlan Alattomos Üresség helyett. Dumbledore-ra nem süthető rá egyértelműen, hogy kihasználta Harryt, a Mágus ezzel szemben igazi manipulátor, annak ellenére, hogy nem kapunk túl sokat belőle a könyvben. Jelentős szerephez csak a végén jut.
Míg szereplőink eljutnak a rejtély megoldásához, számos veszélybe keverednek. A sárkányoktól kezdve, a numptikon át (troll- szerű lények), a vámpírokig minden akadály a fiatalok útjába gördül. Rowell humorosan, fiatalos stílusban tálalja a tinédzserek alapvető problémáit, miközben szélsebesen száguld a katasztrofális végkifejlet felé a történet. Nem egészen olyan lezárást kapott a regény, amilyet elvártam volna tőle.
Mivel Rowell teljesen a két fiú románcára alapozta a történetet, egyes karakterek jelentősége elsikkadt és egyfajta összecsapott érzést hagy maga után befejezés.
A csúcspont után kapunk egy nyálas befejezést, ahelyett, hogy például Simon érzéseit és gondolatait ismernénk meg jobban azzal kapcsolatban, hogy a Mágus felhasználta őt. Ráadásul a végső összecsapás következményeit a fiú még mindig magán viselte, emellett elveszített egy barátot is. Valószínű, hogy a szerző szeretett volna egy mindenen túlmutató boldog véget adni Simonnak és Baznak, a következmények lecsapódását pedig inkább a következő kötetre hagyni.
Összegzés
A Carry On jó példája annak, hogyan lehet izgalmas fanfictiont teremteni úgy, hogy az eredeti mű ismerete mellett, képes új ötletekkel is gazdagítani a kissé átformált világot. Az újjáformált karaktereket pedig szemrebbenés nélkül összehozhatja bármilyen kombinációban.
Jelen esetben Harry és Draco karakterét formálta át más személyekké, mégis egyértelmű, hogy Simon és Baz őket hivatott megtestesíteni.
De egyben bizonyítja azt is, hogy egy fanfictionből lett regénynél nem elég csupán a karakterekre alapozni. Rowellnek van még mit fejlesztenie a dramaturgia terén, de abban a kontextusban vizsgálva a regényt, hogy mennyire sikerült eredetiséget felépítenie a meglévő alapokra, mondhatjuk, hogy jól teljesített. A romantikus szál, a fiatalos nyelvezet elég volt Rowellnek ahhoz, hogy elvigye a vállán ezt a fanfictiont a siker kapuján túlra, a regény hiányosságai és gyengeségei ellenére is. Reméljük, hogy a folytatásban még közelebb kerülünk majd a szereplőkhöz, és az író betölti majd az első rész lezárása okozta hiányérzetet.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
