Még a Nyugalom tengere sem mentes a feszültség hullámaitól

A nem is olyan távoli jövőben az emberiség egyik legnagyobb kihívását a vízellátás jelenti. A tengerek kiszáradtak, esőt már évek óta nem láttak, és az aquaparkok nyújtotta felhőtlen szórakozás is csak távoli emlék már. A vízből így nagy becsben tartott luxuscikk lett, a hozzáférést pedig meghatározza az egyén társadalmi hasznossága: aki fontosabb pozíciót tölt be, magasabb státuszba kerül és több vizet fogyaszthat. A kilátásátalan helyzetben némi reményt nyújt, hogy a Holdra telepített egyik kutatóállomás olyan felfedezést tett, ami megoldást jelenthet a kiszáradt Földnek. Egy katasztrófa következtében azonban nem történik meg az áttörés. Öt évvel a tragikus események után kutatókból és katonákból álló felderítőcsapatot küldenek a helyszínre, hogy megpróbáljanak néhány épségben maradt mintát visszavinni a Földre. Az akciót nehezíti, hogy a csapatot nemvilágosították fel sem a tragédiát okozó körülményekről, sem pedig a felfedezés és a minták mibenlétéről.

A Nyugalom tengere nyitóepizódja jól ágyaz meg a sorozaton végighúzódó témáknak. Bár a főbb karakterek hátteréről jobbára csak morzsák derülnek ki, a személyes motivációk súlyát jól érzékelteti az expedícióval kapcsolatban. A fontosabb karakterjegyek kibontását, és a jelentősebb részletek felfedését pedig a későbbi epizódokra bízza. A világépítést már az első másodpercektől elkezdi, ahol is híradórészletekből derül fény a Föld aktuális helyzetére. Gyorsan, de hatékonyan vázolja fel ezáltal a legfontosabb tudnivalókat, ráadásul a cselekmény egészen kis része zajlik csak a bolygón, így nincs is igazán szükség több információra. Bár az is igaz, hogy furcsán nagy időt felölelő, vagy éppen maga után lyukakat hagyó ugrásokkal jut el a cselekmény az űrhajó kilövéséig. 

A hangsúly természetesen a Hold és a kutatóállomás sivárságára tevődik, valamint a klausztrofób helyzetben összezárt kis csapatra. A hasonszőrű minimalista sci-fi thrillerek kedvelt, már-már klisés alaphelyzete ez, amit A Nyugalom tengere is többségében egészen jól használ. Az már kevésbé szerencsés megoldás és helyszín kihasználás, hogy a történet néhány fontos eleme az állomás folyosóján andalgó szereplők hosszú beszélgetéseiben megelevenedő expozícióként jut el a nézőkig. Vizuális médiumként egy fokkal jobban is kihasználhatta volna a “show, don’t tell”, azaz a “mutasd, ne mondd” szabályt. Főleg az első epizódokban. A néhány beszúrt flashback igyekszik javítani ezen, és a kutatás középpontjában lévő titkok fokozatos megnyilvánulásával el is sikkad ez a hiány.

Egy jó rejtélyorientált thrillerhez méltóan pedig végig szépen él a fokozás eszközével. Az első rész végi események egy végig kirobbanó, pörgősebb sorozat lehetőségét villantották meg, de a második résztől kicsit visszavesz a tempóból, hogy a céltudatosabb, visszafogottabb építkezésre koncentráljon. A feszültségteremtés ezzel együtt nincs végig a csúcson, de A Nyugalom tengere még éppen jól időzítve fedi fel az ütőlapjait, és jókor dobja be az újabb és újabb csavarokat. Azonban a visszafogott történetmesélés egyik hátránya, hogy nem végig tudja tartalmasan kitölteni a játékidőt, így apróbb üresjáratok és több önismétlés is előfordul. A fokozás viszont a karakterek kezelésében is jól tetten érhető. Míg eleinte csak nagyjából két karakterről tudunk meg lényeges információkat, de a széria végjátékáig életben maradó szereplők is tartogatnak kellemes, vagy éppen kellemetlen meglepetéseket. A helyszín, az alapszituáció, és a karakterdinamika összjátéka tehát már önmagában is megfelelő hangulatteremtő eszköz lenne, de a sorozat szerencsére audiovizuális szinten is jól él az atmoszférateremtéssel.

A látványvilág minimalista, futurista jellegét elsősorban a díszletek és jelmezek határozzák meg, és ezen a téren kifejezetten jól is teljesít a széria. Az űrruhák és a kutatóállomás kidolgozása sokat tesznek azért, hogy egyszerűen csak jól essen a szemnek a látvány. A CGI kidolgozottsága azonban több ponton is hagy kívánnivalót maga után. Míg a belső terekben látható effektek jól simulnak az összképbe, és a Holdról készült establishing shotok is működnek, a váratlan látogató gyors mozgása, vagy a Hold felszínén játszódó CGI jelenetek látványosan alulteljesítenek. Szerencsére ezeknek nincs is akkora súlya a történetben, hogy komolyabb problémát okozzanak. Másik fontos hangulatteremtő eszköz a zene: sokszor csak a jelenetek mögött megbújva, amolyan atmoszférazaj jellegű ambient zeneként van jelen, semmint a cselekmény erejének fokozására vagy éppen érzelmi hatásvadászatra használva.

Az egészen biztos, hogy A Nyugalom tengere befejezése megosztó lesz. Az epizódok alatt halmozódó kérdőjeleket megsokszorozza, az addigi cselekményt pedig értelmezéstől függően részben zárójelbe is teszi. Sok lehetőség rejlik még a történet folytatásában és remélhetőleg a Netflix sem dönt az elkaszálás mellett. Mert annak ellenére, hogy vannak kisebb nagyobb lyukak a történetben, vagy hogy néhol megdöccen a dramaturgia és meginog a látvány, a sci-fik és/vagy thrillerek rajongóinak kellemes választásnak bizonyulhat.