A Rémesen népszerű megérdemli, hogy rémesen népszerű legyen

A könyv nem véletlenül az Athenaeum gondozásában jelent meg, hiszen a kiadó több tanulmánykötet megjelenését is lehetővé tette már. (Ilyen például a Fantasztikus világok, melyről szintén beszámoltunk az oldalon.) A populáris kultúra szörnyeit vizsgáló Rémesen népszerű többek között azt hivatott bizonyítani, hogy az általa kiválasztott filmek, regények, képregények, sorozatok nem csupán szórakoztatni akarnak, hanem komolyabb mögöttes tartalommal bírnak. Az egymást követő tudományos esszék nem kronológia sorrend szerint lettek elhelyezve a köteteben, hanem egyfajta tematika mentén. A témák kifejezetten jól követik egymást, egyik a másikból következik, néhol kisebb nagyobb átfedésekkel vezetik végig az olvasót a fejezetek között. A tudományos esszék kiváló minőségének bizonyítéka, hogy a szerzők rengeteg példával, alaposan alátámasztott tényekkel, számos hivatkozással erősítik meg saját hipotéziseiket.

A szörnyek nem csupán a mindennapi életünk részesei, hanem mitológiai gyökerekkel rendelkeznek. Ezeken a gyökereken keresztül folyamatosan változtak, formálódtak az éppen adott korszak értékrendjének megfelelően. A művek vizsgálata közben elengedhetetlen szempontot jelent tehát az adott kor szelleme, a nemek társadalmi szintű megítélése, illetve az, hogy mely fontos események alakították az emberek félelmeinek megtestesülését. Több esszében is megjelenik például a nőiesség témaköre, amely az adott korszaknak megfelelő világnézet mentén vizsgálja az erőteljesen szexualizált női szörnyek ábrázolásmódját.

Vancsó Éva és Szujer Orsolya tanulmányaiban kifejezetten a női szörnyek megítélése és ábrázolása a téma a férfiközpontú kultúrában. Ezen karakterek legfélelmetesebb tulajdonsága maga a nőiesség, mellyel a férfiakra jelentenek fenyegető veszélyt valamilyen formában. Ez pedig stabilan jelen van az emberiség kultúrtörténetében, mítoszokban egészen ókortól. A női szörnyűség a nemek közti genitális különbözőségben jelenik meg leghangsúlyosabban.

A fallocentrikus ideológiában a férfiak kasztrálástól való félelme ölt testet a női vaginában (vagina dentata).

Ezt mélyebben Vancsó Éva bontja ki a hatvanas évek amerikai Star Trek- The Original Series- sorozatában. Az itt  megjelenő női karakterek elnyomása, az adott kor férfiközpontú szemléletét tükrözi vissza. Ilyen például a rangban alárendeltség, a szexuális tárgyiasítás, a nő, mint vámpírszerű csábító szörnyeteg, vagy az anyaság, mely reprodukciós kiváltság, szintén a női nemiszervtől való ősi félelmet idézi fel a férfiakban.

A Marvel és a DC Macskanő karaktereinek vizsgálatakor is visszaköszön az a szemlélet miszerint egyszerre vonzóak és taszítók ezek a női szörnyetegek. Szujer Orsolya remek példákat hoz arra, hogy a képregények milyen szexualizált képi világgal teszik a férfi olvasók számára kívánatossá a behódoló nőket. A cél, hogy azonosulhassanak a zabolátlan női szörnyetegeket megszelidítő férfiakkal.

A tanulmánykötet számos szempont és példa mentén vizsgálja, hogy valójában mitől szörny a szörny. Lényeges, hogy kinek a szűrőjén keresztül ítéljük meg ugyanis a szörnyűséget. Alapjaiban kijelenthető, hogy minden, ami az emberi normatívától eltérő az rémisztő, elpusztítandó dolog. Kérchy Anna esszéje kifejezetten azzal a témakörrel foglalkozik, amikor az által válik valaki szörnyeteggé, hogy a társadalmi normáktól eltérően viselkedik vagy néz ki. Legszembetűnőbb ha valaki testi torzulás lévén különbözik a többi embertől, ahogyan az esszéjének témája, Az Esték a cirkuszban remekül bemutatja, hogy milyen is volt a szörnynek kikiáltott emberek élete a 19. század végén népszerűvé vált freak show-k időszakában.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A külsőségek mellett természetesen azokról a szörnyekről is szó esik, akik önmaguk által váltak azzá, például bűncselekményt követtek el, vagy puszta lényükből adódóan kegyetlenek.

Mivel saját morális korlátait maga az ember állítja fel, így ő maga válhat ezáltal a legnagyobb szörnyeteggé is. Sohár Anikó számos hagyományos értelemben vett, és a belső értékek torzulásából létrejött szörnyet vizsgál a Korongvilág igencsak terjedelmes világán belül. Az esszé külön érdekessége, hogy a gyermeki hiedelemvilágon keresztül is a téma mélyére megy.

Panka Dániel esszéjében a felelőtlen, istenkomplexusban szenvedő tudósok és teremtményeik kapcsolatának viszonyán keresztül viszonyát járja körül. A Shelley Frankensteinje esetében azonnal felvetődik a  kérdés, hogy ki is itt valójában a szörnyeteg? A kegyetlen és beképzelt tudós, vagy az általa kreált és az ő szemében undorítónak számító, ám emberi értelemmel rendelkező teremtménye? A Jurassic Park istent játszó Hammondja, vagy az általa kreált egykoron valóban létező ösztönlények? Az Ex Machina Avaja pedig csak ráerősít arra a tényre, hogy bármennyire szörnyűséges és kegyetlen maga a teremtő, a teremtmény akkor sem nyerhet elfogadás és szimpátiát ha az elpusztításukra tett kísérlet sikertelen.  A teremtmény sorsa az örök bujdosás marad.

Panka írására reflektálva az ember egyeduralkodásának egyik legrémisztőbb hátulütője tud lenni az, ha az általa teremtett dolgok felett elveszti irányítását. Ezt a gondolatot viszi tovább Gyuris Norbert tanulmányában a modern világ félelmeit megtestesítő mesterséges intelligencia középpontba helyezésével. Talán ez az egyik leginkább aktuális téma a kötetben, hiszen a technológia és az automatizálás a mindennapjaink beágyazott részeivé váltak. A tudomány olyan léptékű fejlődésen megy keresztül, amely szinte már felfoghatatlan, ez pedig ijjesztő. Remek példája ennek a robotika, az önállóan cselekedni és gondolkodni tudó gépezetek.

De ezen a ponton hozható párhuzamba az irányíthatatlanná váló mesterséges intelligenciától való félelem, egy idegen és ismeretlen civilizációtól való félelemmel.

Pintér Károly a science fiction egy másik megközelítéséből vizsgálódik, a világegyetem emberi ésszel fel nem fogható nagyságával és titkaival, veszélyeivel. Emberi szemmel nézve a földönkívüliek másságukkal undorítónak, kiszámíthatatanságukkal pedig veszélyesnek, szörnyűségesnek tekinthetők. De mi van akkor, ha az emberiség és a földönkívüliek harcában mindenki a saját népe túlélésére játszik? Kifejezetten jól mutatja be erre reflektálva, hogy milyen remekül lehet az emberiség orra elé tartani egy görbe tükröt. A gyarmatosító földönkívüliek ugyanazt teszik az emberiséggel, mint amit az emberek tettek egymás népeivel évezredeken keresztül. Itt azonban a valódi félelem abban testesül meg, hogy az emberiség ebben a csatában nem nyerhet, egyeduralkodóból visszakerül egy alantasabb állatias létformába, mely a civilizáció végét hozza magával.

China Miéville: Vastanács – Ötletorgiába szőtt propaganda lett Miéville legjobban várt regénye

Fodor András érdekes módon közelíti meg a szörnység mibenlétét. A China Miéville Perdido pályaudvar, végállomás című regényében szereplő Szövőt és környezetét vizsgálja, két karakter eltérő nézőpontjából. Fodor a karakter és tér viszonyában vonja le megállapításait arról, hogy az adott karakter szemszögéből mi számít szörnyűségesnek és mi nem. A tanulmány során egyértelművé válik, hogy mindenki számára az a természetes, amelyet megszokott, és minden ettől eltérő félelmetes. Itt is visszaköszön az emberiség ismeretlentől való rettegése, illetve, hogy az emberi léptékkel felfoghatatlan dolgok iránti félelem örök érvényű.

A kötetből nem maradhatnak ki a már korábban szóba hozott vámpírok. Benczik Vera és Limpár Ildikó esszéje nagy hangsúlyt fektet a vámpírok kulturális megítélésének átalakulására. Hogyan jutottunk el a kegyetlenül gyilkoló, undorító vérszívóktól, a tinilányok szexi vámpírjain át, a zombi-vámpír hibridekig. Benczik tanulmányában kiemelendő, hogy a  Legenda vagyok filmváltozatának mindkét végkimenetelét megvizsgálja, és felhívja a figyelmet a társadalmi nyomás hatására. Egyrészt a közönség nem tudta elfogadni, hogy regényhez leghűbb befejezésben a főhős rájöjjön, hogy valójában ő maga a szörnyeteg, és el kell fogadnia egy új vámpír-zombi hibrid faj létrejöttét, hanem a szeptember 11-i események időbeli közelsége is szerepet játszott az elutasításban.

Különösen fontos momentuma Benczik és Limpár tanulmányának, hogy foglalkoznak a fantasy és sci-fi elemek összemosódásával. Tehát azzal, hogyan lesz egy fantasy szörnyből hirtelen egy tudományos fantasztikus műbe is beilleszthető karakter. Illetve, reflektál az elnyomott kisebbség társadalmi kérdéseire is.

Mindezeket Limpár Ildikó egyből tovább is szövi a zombikról szóló esszéjében, ahol a vámpírokat és a zombikat az élőholt létforma skálájának két végpontjaként helyezi el. A 21. század zombijai egyre inkább különböznek a régi korok zombijaitól. Alkalmazkodnak, képesek emberi módon gondolkodni, keresik a társas kapcsolatokat. Divatos a zombik visszahumanizálása, a tudatos zombi, aki ugyanúgy fent akarja tartani faját, mint az emberek. Tehát az elnyomott kisebbségek lázadásától való félelem is hozzájárul ahhoz, hogy ezeket az újdonsült kolóniákat a társadalmi normák szerint nem befogadni, hanem elpusztítani kívánjuk.

Végül a növényhorrorok szörnyei sem maradhatnak ki a sorból. Rusvai Mónika azt vizsgálja, hogy mitől válik félelmetessé a növény az ember számára. Rusvai tanulmánya az ember és növény alapvető különbözőségeire, és az ember kollektív bűntudatára épít. Mindaddig amíg a növények a mindennapi élet részét képezik, szinte tudomást sem veszünk róluk (növényvakság). Pedig a növények ciklikusságában benne rejlik az élet körforgása, magában hordozza az elmúlást, a feltámadást, és az észrevétlenül bekövetkező mozgást. Nagyon érdekesen mutatja be, hogy az ismeretlentől való félelem milyen könnyen átültethető az ártalmatlannak tűnő természetbe.

Limpár Ildikó záró tanulmánya szintén a növényhorrorhoz köthető, ez az esszé azonban nagyban épít a téma szimbolikus jelentésére. A Szólít a szörnyben, Conor saját maga hívja életre a szörnyet, amely tiszafa alakjában jelenik meg neki. Itt elmosódik a képzelet és a racionalitás határa, a belső konfliktus, a tehetetlenség szüli a szörnyet, amely ebben a formában segítőként van jelen. Egyszerre ijesztő és jó, megtestesíti mindazt a kettősséget, amitől az emberek a legjobban tartanak.

A Rémesen népszerű bebizonyítja, hogy mennyire szükség volt már egy ilyen átfogó és sokrétű tanulmányra. A szörny kultúra fontos eleme az emberiség fejlődésének, múltjának, jelenének és jövőjének egyaránt. Rámutat, hogy az emberi normától eltérő dolgokkal szemben mennyire ellenséges a hozzáállásunk, az ismeretlentől való félelmünk blokkolja a józan ítélőképességünk, és igyekszünk elpusztítani mindent, ami kicsit is más, mint mi. Nézőpont kérdése, hogy mi a szörnyűséges és mi nem, mi az elfogadott és mi nem. A szörnyek átalakulása és megítélése nagyban függ az adott korra jellemző társadalmi identitástól, a kulturális normáktól, és a nemi szerepek megítélésétől.

Nem szabad továbbá elfelejtenünk, hogy mindenki küzd a saját szörnyeivel, ám ami az egyiknek normális, az a másiknak a legszörnyűbb rémálom.

A tanulmánykötet azért is zseniális, mert amellett, hogy ilyen remekül vezeti végig az olvasót a különféle szörny toposzokon, illeszkedik a modern kori igényekhez. Nem csupán a klasszikusokban, hanem napjaink fantasztikumaiból is példáz. Remekül összefogja mindazt a változást, amelyen a szörnyekről alkotott képünk formálódott az évszázadok alatt.

A könyv igyekszik minden irányból lefedni és megvizsgálni a szörnyek megjelenéseinek minden lehetséges formáját. A filmekben és irodalmi művekben megjelenő szörnyeket komplex jelenségekként elemzik, a hétköznapi olvasó számára is közérthető módon, ám tudományos módszerek segítségével.  Ami a legjobb, hogy aki eddig nem foglalkozott különösebben a rémteremtményekkel vagy a popkultúrával, azok számára is kiváló olvasmány lehet a Rémesen népszerű. Pontosan azért, mert a szörnyek létezése elválaszthatatlan az emberiség kultúrájától.

Mindemellett a történelem rajongók számára is egyfajta különleges csemege lehet, mivel a kötet kiválóan rámutat a különböző korok társadalami elvárásaira, megismereteti a különböző identitásoknak megfelelő ábrázolásmódokat, bemutatja a mitológiából átvett szörnyalakok fejlődését. Olyan oldaláról mutatja be a szörnyek sokféleségét, melybe előtte talán bele sem gondolt az olvasó. Az esszék párhuzamokat, összefüggéseket lepleznek le, új szemszögből adnak rálátást a szörnytörténetek hátterére, szimbolikájára. Lekaparják a felszínes dolgokat, és történetek valódi mondanivalóját tárják fel. Keményen párhuzamot vonnak a fantasztikumokban megbúvó (vagy nem megbúvó) faji kérdésekkel, a női szereplők megkülönböztetésével, az ember istenkomplexusával, a kisebbségek elnyomásával, a másság élből jövő elítélésével. A tanulmánynak egyértelműen sikerült elérnie a célját azzal, hogy az olvasókat közelebb hozza és nyitottabbá tegye az emberiség által évezredeken át kreált szörnyekre.

A fantasztikum rajongóinak kötelező olvasmány!