Ha Norvégia és Netflix, akkor Trollok! A most bemutatott előzetes pedig úgy látszik, kész emelni a téteket, rögtön két szörnnyel.
Hollywoodon kívül is van élet, még szörnyfilmek terén is. Mi sem bizonyítja ezt jobban a 2022-ben bemutatott norvég Troll, ami a Netflix szerint az egyik legsikeresebb nem angol nyelvű filmjük lett 103 millió megtekintéssel. Ahogyan a filmgyártás fellegvárában, úgy Európában sincs ilyen siker után akadálya a folytatásnak. A Troll 2 feltarthatatlanul jön, becélozva az év végét jeges tájaival és ősi lényeivel.
2025. december 1-én érkezik a Netflix felületére.
És hogy egy szörnyfilm mivel tud még előrukkolni a folytatásra? A Troll 2. esetében rögtön KÉT TROLLAL – legalábbis az első, rövid előzetesből ennyi derül ki. Az új szörny pedig még nagyobb probléma elé állítja a norvégokat. Nora (Ine Marie Wilmann), Andreas (Kim Falck) és Kris kapitány (Mads Pettersen) belevetik magukat eddigi legkockázatosabb küldetésükbe.
A Troll folytatását az első rész alkotógárdája viszi tovább: a rendezői székben Roar Uthaug, a forgatókönyvet pedig ezúttal is Espen Aukan jegyzi.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.