Az ünnepek előtt befutott a Netflix legújabb sikervárományos sorozata, az Andrzej Sapkowski könyvsorozatát adaptáló Vaják (The Witcher), ami néhol ötlettelennek, és emiatt néhol meglehetősen régimódinak, idejétmúltnak tűnik, de hé, ez nem bug, ez feature! Spoilermentes The Witcher kritika.
A lengyel Andrzej Sapkowski otthonában, valamint Közép- és Kelet Európában nagy népszerűségnek örvendő sagáját elsőként a szintén lengyel CD Projekt Red fejlesztőcsapata adaptálta és folytatta videojáték formájában. A három részes szerepjáték, a sorozat anyagi és minőségi kulminációs pontjának számító 2015-ös harmadik részével bezárólag gyakorlatilag felrakta a lengyel fejlesztőcsapatot és Sapkowski művét a nemzetközi térképre. A három részből több mint 40 millió példányt adtak el, ebből több mint 20 millió a The Witcher 3-é volt. Ríviai Geralt a maga serény, több milliós rajongóbázisával hamar nyugaton is kultkarakterré vált, a könyveknek pedig a fejlesztők igényes munkája egy akkora marketing löketet adott hozzáteszem ingyen, hogy azzal aztán igazán megelégedhetett volna a szerző, de aztán rájött, hogy túl kevés pénzért adta el az általa alkotott világ felhasználási jogát. De ez egy másik történet.
Kijelenthető, hogyha nincs ez az anyagilag is roppant sikeres adaptáció, akkor a Netflix sem látta volna a lehetőséget ebben a figyelemreméltóan kompakt és magával ragadó dark fantasyben. Szerencsénkre december 20-án befutott az első évad, sokak örömére magyar szinkronnal, Sapkowski kreatív tanácsadásaival, és egy olyan kiváló arcélű színész főszereplésével, mint Henry Cavill. A magyarul Vaják nevet viselő első évad az első két kötet Az utolsó kívánság és A végzet kardja eseményeit fűzi össze nyolc, közel egy órás epizódban. A sorozat showrunnere a többek között a Netflixes Daredevilen, Esernyő akadémián, a Parenthoodon és Az elnök emberein is dolgozó
Lauren Schmidt Hissrich mindent megtesz annak érdekében, hogy a könyvsorozat rajongói teljes mértékben ki legyenek szolgálva. Ezért a Vaják cselekményét és dramaturgiáját is úgy építi, ahogy azt Sapkowski is teszi: nem lineárisan.
Emiatt is nehéz összefoglalni egy rövid szinopszisban a történetet anélkül, hogy ne spoilereznénk, de a Witcher-szüzek és a sorozat megnézésén még gondolkodók kedvéért azért teszek egy próbát, de azt már most hangsúlyozom: a sorozat a rajongóknak készült, elsősorban ők a célközönség.
Meg nem nevezett, több királyi birodalmat a hátán cipelő kontinensen járunk, ahol még él a mágia. Ezt a síkságokkal, lápokkal, ősi erdőkkel tarkított vidéket szörnyetegek rójják áldozatot keresve. Ezen lények kiirtására és átkok feloldására szakosodtak az alapszintű mágiával rendelkező profi kardforgatók, a vajákok. A vaják nem ember, hanem belterjesen, más vajákok által mesterségesen (mágiával) megalkotott mutáns. Ilyen magányos, folyton morgolódó, kérges modorú és hangulatú vaják hősünk, Ríviai Geralt is, aki járva a kontinenst pénzért vadászik szörnyekre. Egy munkája során a végzetnek köszönhetően felelőssé válik az egyik birodalom, Cintra hercegnőjének életéért, Cirilláért. Geralt vonakodik a feladattól, de mint a legtöbb ilyen történetben, a végzettel nem lehet szarozni. Nilfgaard birodalma megtámadja Cintrát, Cirilla menekülni kényszerül, Geraltnak pedig meg kell találnia a kislányt, hogy megvédje őt elvégezve ezzel kéretlen feladatát. Lényegében ez lenne a Vaják első évadának történeti váza, azonban ennél jóval bonyolultabb a helyzet. A történetbe becsatlakozik még a háttérhatalomként üzemelő, bábjátékos, mágikus tanács, egy hatalmas, céltudatos, ugyanakkor komplexusos varázslónő, Vengerbergi Yennefer is, na meg az ezeket összekötő három, jelöletlen idősík is.
Ugyanis a Vaják követve Sapkowski történetmelési módszerét – mint azt írtam: szakítva a megszokott linearitással -, három idősíkban játszódik, amiről a sorozat elfelejt szólni, azaz, ha zavart érzünk az erőben, az ezért van. Persze, hacsak nem instázgatunk közben a mobilunkon, akkor a végére tökéletesen körvonalazódnak az események, mivel az utolsó epizódra az összes szálat szépen összefésülik a készítők. Azonban ezen szálak nem „szájbarágós” tisztázása így is egy felesleges bonyolítása a történetmesélésnek.
Mert míg például a Westworldben a nézői félrevezetés része volt a különböző idősíkokkal való játék, addig a Vaják történetében ezek tulajdonképpen epizódok. Még helyesebben: expozíciói a karaktereknek és a cselekménynek gerincet adó konfliktusnak.
Minden idősíkja bemutatja a karaktereket, az okokat, tehát nem titkot akar előlünk elrejteni, hanem árnyal. Emiatt a készítők nyugodtan konkretizálhatták volna, hogy mikor vagyunk éppen a sztoriban megkímélve a nézőt a zavarodottságtól. De a legnagyobb probléma nem is pontosítás hiányával van, hanem azzal, hogy a síkváltás sok esetben rosszul van összevágva, kapkod elveszi a dinamikáját a cselekménynek, emellett abba a hibába esik, hogy nagyon sok dolgot akar elmesélni párhuzamosan.
Így a Vaják első évada olyan, mintha egy játékban a főküldetés helyett a mellékküldetésekkel ütnénk el az időt. Ezért a kiegyensúlyozott ritmus hiánya és a nehéz követhetőség igazából nem több egy rossz és kényelmetlen fanservice húzásnál, ami akár egy „elkapcsolási faktorrá” is nőhet azok esetében, akik nem olvasták a könyveket. Szerencsére a szálak közötti pattogás kényelmetlenségét és a zsúfoltságot kiegyensúlyozza az, hogy a showrunnerék tulajdonképpen jól és érdeklődést fenntartóan adaptálták a lengyel szerző történetét. Mondhatni Geralt, Yennefer és Ciri szála is megfelelően elevenedik meg. Az epizodikusság jól építi a főszereplőket, igaz ezek az expozíciók inkább teszik az egész évadot egy nyolc részes pilottá, de ez valójában nem gond.
Viszont a jónak mondható forgatókönyvbe legjobban az ötlettelen, fantáziátlan rendezés, operatőri munka és a dialógusok alulírtsága rondíthatna bele, de ahogy azt a bevezetőben írtam: ez nem bug, ez feature! Sajnos a rendezés nagyon sok esetben elmarad a ma piacra kerülő prémium sorozatok nyújtotta minőségtől a fényképezéssel együtt. A Vaják első évada már-már olyan, mintha ezelőtt húsz évvel készült volna, nem egy streaming szolgáltató, hanem egy televíziós csatorna képernyőjére alacsonyabb költségvetésből. Azonban, és ennek ellenére ez a középszerű rendezésből, a sokszor hanyag díszletből kisarjadó idejétmúltság az, ami egy kifejezetten „oldschool” bájt kölcsönöz mind a nyolc epizódnak. Egyedül csak a dialógusok könyvekhez képesti egyszerűsítése az, ami valóban fájó. Bár nem szeretném előhúzni a „könyvben jobb volt” kártyát, de itt kénytelen vagyok: a szövegek nem csupán banálisak, – a végzet szót például annyit használják az évad felétől, hogy az már komplexusnak számít – de kifejezetten elvesznek a karakterek és a cselekmény értékéből. Sapkowski műve tele van párbeszéddel, amiből tökéletesen kirajzolódik Geralt intellektusa, ravaszsága, tapasztaltsága, viszont ezekből a sorokból csupán a „laza” egysorosok, meg a „lényeg” került át a sorozat dialógusaiba. Nem véletlenül lett mém abból, hogyha a sorozat Geraltját idéznéd, akkor a „hmm” vagy a „fuck” (itthon: a picsába) a legmegfelelőbb választás. Emiatt nem csak a karakterek dimenziói csökkentek, de a Vaják világának rétegeltsége is.
A bevezető rész például azt taglalja, hogy hogyan vált Geralt a blavikeni mészárossá. Hogyan találkozott Renfrivel, a helyi varázsló, Stregobor szerint elátkozott és velejéig gonosz ex-hercegnő útonállóval. A könyvből kiderül, hogy Renfri sorsa tulajdonképpen a Hófehérke brutalizált változata, viszont ez a sorozatban nincs benne, pedig, ha nem is fontos, de mindenképpen izgalmas részlet. És ez csak egy a Sapkowski művében található híres mese-hommage-okból, ami vélhetően pont a nyolc epizódos, több idősíkos formátum miatt nem került bele a sorozatba, mert inkább a dialógusokból vágtak, hiszen Cavill feszülő nadrágja és tökéletes arcéle úgy is elviszi a hátán az egészet – gondolhatták.
Igazuk volt!
Bár a Vaják a könyveket adaptálja, Cavill tökéletesen tudja, hogy az ő célközönsége a 40 milliós játékosbázis. Így a cselekmény a könyvet, színészünk pedig a játék Geraltját eleveníti meg. De annyira, hogy még a hangját is úgy hajlítja, hogy sokszor azt éreztem, hogy Doug Cockle-t hallgatom, aki a Witcher játékokban volt Geralt angol szinkronja. Cavill nagyon kis mértékben interpretálja egyénileg a karaktert, helyette a brit színész minden jelenetében érződik, hogy imádja, hogy az egyik szeretett hősét formálhatja meg. Cavill emiatt is tökéletes, szívből jövő Geraltjává lett a Vaják-sorozatnak, akinek megformálásán valószínűleg még többet fog csiszolni a visszajelzések alapján.
Igaz, Cavill kicsit túl van pattintva már ami az izmokat illeti. Vajákunkon edzőtermi szálkák virítanak, nem kemény, fizikai munkából származók, de ez abszolút nem probléma, részemről is csupán csak szálkahasogatás (elnézést kérek). Persze a sorozat számára nem csak Cavill volt telitalálat. Azon túl, hogy Yennefer eredetsztorija egy nagyon erős szála a sorozatnak, Anya Chalotra kiválóan játssza mind torz testű, szuicid, önsajnáló, mind pedig a gyönyörű, karrierista varázslónőt. – Egyikből lesz másik, Anya pedig ezt kiválóan íveli. Ugyanez a helyzet a Cirillát játszó Freya Allennel is és a sorozat comic relief karakterét, Jaskiert (Kökörcsin, a játékban Dandeliont) alakító Joey Batey-vel is. Ez utóbbinak köszönhetjük az évad és szerintem az egész Vaják-leganda himnuszává váló Toss a coin to your Witcher című dalt, amit magyarul Bercsényi Péter ad elő igazán fülbemászó módon Jussát várja a Vaják címmel. Itt érdemes kiemelni, hogy a sorozat magyar szinkronja jó lett azon túl, hogy valamiért nem ejtik a szinkronszínészek a hosszú mássalhangzókat rendesen, de mint később tapasztaltam, ez egy amolyan Netflix-magyar szinkron betegség.
A Vajákban ugyan van akció, vérontás, csonkolás, de sokszor sokszor a vontatottság érzését kelti. Mert bár a sorozat a karaktereivel és a történetével, illetve az alkalmi belezéssel akarja eladni magát, sajnos nem találja meg a megfelelő egyensúlyt a kettő között. Ez valójában nem vészes, egyáltalán nem rossz, csupán éhesen hagyja az embert.
A bevezető első epizód nagyon ügyesen koreografált, igazán vérpezsdítő összecsapása után már nem látunk ilyen kidolgozott harcokat. Persze Geralt küzd szörnnyekkel és egy sárkánnyal is találkozik az évad során, ez azért még mindig sokkal kevesebb, mint amennyit látni akarunk a képességeiből, na meg a világban található förtelmekből. Tehát, aki azért kezdene bele, mert 40 perc kardsuhogást akar látni, az csalódni fog.
Összegezve a Netflix sorozatának tényleg megvannak a maga szembetűnő problémái, de a teljes összképet nézve valóban olyan, mintha ezek részei lennének a teljes koncepciónak. A Vaják egy igazi régivágású dark fantasy sorozat, aminek teljesen felesleges feltenni a kérdést: az új Trónok Harca-e vagy? Felesleges, mert a világ és a benne szereplők képesek anélkül magukra vonzani a figyelmet, hogy bármilyen hasonlóságot ápolna egy másik sztorival. Ez a sorozat leginkább a karakter rajongóinak készült és bár számos ponton módosítja az eredeti történetet, egy igazán szerethető produkcióvá válik, ami ugyan elmarad a mai szupersorozatoktól, de tényleg szórakoztató. És a nap végén csak ez számít.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.