HIRDETÉS

HIRDETÉS

Film

A Roboraptor kedvenc filmjei 2019-ből

2019-ben is hatalmas kínálatból válogathattak a geek filmek szerelmesei, és szerencsére bőven akadtak egészen remek darabok is a felhozatalban. A Marvel szokás szerint nem okozott csalódást, de ezúttal a DC is alaposan meglepett minket, de láthattunk különutas horrorokat, IMAX-vásznak helyett inkább művészmozikba illő sci-fit, náci zombikat és egy szeretett animációs széria legújabb felvonását is. A Roboraptor szerzői idén is megszavazták, mely alkotások voltak a legjobbak 2019 geek filmjei közül, ezt a listát olvashatjátok alább.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Toy Story 4

Miután a Toy Story franchise 2010-ben – ugye milyen rég volt, ki hinné? – megkapta a tökéletes lezárást, sokan találták szükségtelennek a negyedik részt, még mielőtt látták volna. Azonban ez a film olyan csavart hoz a főhőseink életébe, hogy már nem kérdés többé, van-e létjogosultsága a Toy Story 4-nek. Mert ebből a történetből nem csak az derül ki, hogy mi lett Bo Peep, a pásztorlány sorsa, hanem az is, hogy Woody talán végig tévhitben élt a játéklét értelmét illetően. A Pixarban ezúttal sem kellett csalódnunk, hiszen ismét olyan kérdésekre nyitja fel kicsik és nagyok szemét, amelyek túllépnek az egyszerű tanmesék keretein. A negyedik rész méltó folytatása és lezárása a 24 éve indult történetnek, érdekes új karakterekkel, és a jól ismert régiekkel, egy antagonistával, aki egyáltalán nem fullad sablonosságba. A Toy Story 4 éppen olyan szórakoztató, elgondolkodtató, izgalmas, és megindító, amilyennek lennie kell. (Koós Anna)

A játékok élete sem csak játék és mese

HIRDETÉS

Overlord

Julius Avery filmjében a normandiai partraszállás frontvonala mögött maroknyi amerikai katona igyekszik semlegesíteni egy rádiótornyot, de mint kiderül, az óriási túlerő mellett még a németek emberkísérletei által életre hívott náci zombikon is át kell ügyeskedniük magukat  hőseinknek. Az Overlord pont azért működik nagyon jól, mert az egyszerű trash-horrort előrevetítő koncepciója ellenére nagyon is komolyan veszi és elsősorban végig háborús drámaként definiálja önmagát. Persze a film nem hagy minket zombi hentelés nélkül sem, de egész elegánsan és kimérten építi fel cselekményét, érzékeltetve a háború okozta borzalmakat, a katonákra nehezedő nyomást, félelmüket,  hogy végül szép párhuzamot húzzon a nácik szörnyei és az embertelen népirtás, illetve azok és a harmadik birodalom legyőzése között. Az Overlord itthon sajnos csak DVD/Blu-ray forgalmazásban jelent meg, de mind a háborús-, mind a zombifilmek szerelmeseinek kihagyhatatlan darab. (Hartai Dávid)

Ezúttal komoly fejjel darálják le a náci zombikat

Pókember – Idegenben

A Marvel-henger a Végjáték után sem volt hajlandó megpihenni: a barátságos és közkedvelt Pókember következő kalandja, az Idegenben újabb remek darabbal gazdagította a szuperhősuniverzumot. Noha a folytatás Póki jól megszokott New York-i betondzsungelét neves európai helyszínekre cserélte, az Idegenben ugyanolyan lendületes, humoros és bájos tinikomédia, mint amilyen az előző rész, a Hazatérés volt. A film a felnőtté válás és a felelősség mellett – az új főgonosz, Donald Trump Mysterio segítségével – napjaink egyik legfontosabb témáját, a fake news jelenséget is remekül szövi bele történetébe, a lezárás pedig egy elképesztően izgalmas trilógiazárót sejtet, ami fölé a Marvel és a Sony balhéja miatt egy ideig sötét fellegek gyűltek, de mostanra megnyugodtak a kedélyek, így reméljük, hogy a hálószövő 2021-ben is elkápráztatja majd a karakter rajongóit. (Szente Ádám)

A Pókember: Idegenben még a Hazatérésnél is jobb

Fehér éjszakák

Ari Aster második filmjével is kiemelkedő színvonalú horrort hozott, ha nem kiemelkedőbbet, mint a tavalyi Örökség. Aster témában sem tér el nagyon előző munkájától: a Fehér éjszakák középpontjában is a mindennapi emberi kapcsolatok állnak. Dani és Chris kapcsolata a vége felé közeledik, Chris épp szakítani készül barátnőjével, amikor szörnyű családi tragédia történik Danival. Így együtt maradnak, ám a kettejük viszonya semmit nem javul. Saját magukat mentve, és Danit felvidítva Chris elhívja a lányt a barátaival tervezett svédországi tanulmányútra. A Harga nevű zárt közösségbe tartanak, ahol éppen a nyári napforduló ünnepélyre készülődnek. Aster számos, a horrorban nem éppen szokványos eszközzel él a Fehér éjszakákban. A fehér ruhák, a színes virágok vagy az örök nappal nem éppen olyan képek vagy tárgyak, amelyekről a velőnkig hatoló borzongás jut eszünkbe. Azonban a lassú építkezés és a népi horrorokat idéző megoldások megmutatják, nappal is van bőven félnivaló. A hideglelős jeleneteken túl azonban Dani útja a leghátborzongatóbb: egy teljesen elmagányosodott ember mindenre képes azért, hogy újra tartozhasson valahova. (Scheirich Zsófia)

Dühöt szül a magány a fehér éjszakában

A világítótorony

Egy hátborzongató horrorhoz nincs szükség spriccelő vérre, lógó belekre és sötét sarokból előugró gyilkosokra: elég két makacs férfi, akiket a véget nem érő vihar összezár egy Isten háta mögötti szigeten. Robert Eggers A boszorkány után ismét mesteri feszültségkeltéssel dolgozza meg az idegszálainkat, Robert Pattinson és Willem Dafoe pedig fantasztikusan adják elő az író-rendező helyenként görög tragédiákra, máskor éjfekete komédiákra jellemző mondatait. A világítótorony zsenialitását nehéz szavakkal átadni, mivel szürreális és szimbolikus mivolta miatt a felszínen zajló cselekmény csak apró részét képezi a filmélménynek. Azon lehet vitázni, hogy a fokozatosan kibontakozó pokoljárás mögött érdemes-e mély üzenetet keresni, de az biztos, hogy A világítótorony az év egyik legszebben fényképezett, legerősebb zenei atmoszférával rendelkező és legjobb színészi alakításait felvonultató alkotása. (Rácz Viktória)

Sellő, sirályok és zsigeri őrület az év filmjében

Joker

2019-ben végre megszületett az a képregényfilm, ami egyrészt igazából nem is képregényfilm, másrészt képes volt morális-filozófiai szempontból megosztani a közönséget és kritikusokat is. Todd Phillips rendezése és (részben) írása fogta Batman ősellenségét, Jokert, és szépen, a nolani hagyományokat követve jól realizálta azt a jelenkori társadalmunk jellemzőivel – ez utóbbi miatt lett a Joker igazából egy társadalomkritikus monodráma, amit egy képregénykarakterrel adtak el.  Egy lassú, részletekre fókuszáló, komolyan vehető pszichológiai karakterdráma, ami egy lelkileg és mentálisan sérült férfi (elképzelhető) útját mutatja be. Egy olyan pszichológiai utat, aminek a megtétele alatt az empátia teljes hiánya egy, a magát kontrollálni kívánó egyénből társadalmi antikrisztust farag. Ez a film nem arról szól, hogy mennyire mocskos a társadalmunk en bloc, hanem arról, hogy mennyire lehet egy perifériára szorult beteg elmével élő egyénnek önmagából is kifordítóan rossz az emberektől. S ha nekik rossz, előbb vagy utóbb, de másoknak is rossz lesz. A Joker egy rohadt nagy dühroham. De nem olyan filmes, romantikus, igazságos. Nem, egy valódi, egy félelmetes. Egy olyan, ami idegösszeroppanással építi újra az embert, és az már csak nézőpont kérdése, hogy kinek a javára. (Szaniszló Róbert)

Ha nem Joker lenne a címe, nem érdekelne senkit, de ettől még jó

Bosszúállók: Végjáték

A Végjáték vitathatatlanul az év egyik legmeghatározóbb filmje volt, eredményei pedig még a képregényfilm-szkeptikusokat is képesek erről meggyőzni. Közel 2,8 milliárd dolláros bevételével minden idők legtöbb bevételt összegyűjtő mozijává avanzsált elő – igaz ehhez kellett az is, hogy néhány új jelenettel újra mozikba küldjék -, úgy hogy egy 22 filmből álló sorozatot zárt le. Egy felsőkategóriás sci-fi élményt kaptunk időutazással, rengeteg harccal, instant klasszikus szállóigékkel, megható pillanatokkal, szóval volt benne minden, mint a búcsúban. A sorozat lezárása mellett az eredeti Bosszúállók közül Fekete Özvegy, Amerika kapitány és Vasember is megkapta a maga méltó lezárását. Ugyan a Végtelen háborúnál kategóriákkal gyerekesebb volt az Infinity saga záróakkordja, mégis az év egyik legjobb és legizgalmasabb geek-mozija volt. (Lányi Örs)

A Bosszúállók: Végjáték kedves búcsúcsók egy generáció homlokára

Ad Astra – Út a csillagokba

Az Ad Astra – Út a csillagokba 2019 egyik legfelemásabb fogadtatású filmje. Egyaránt megtaláljuk az év legjobb alkotásait és a legnagyobb csalódásait számba vevő listákon. Ez pedig tulajdonképpen érthető. Az előzetes által ígért, pergő tempójú, akciódús űreposz helyett ugyanis egy, a 2001: Űrodüsszeia lassúságát és látványát az Apokalipszis most dramaturgiájával, illetve egy személyes drámával ötvöző, echte szerzői filmet kaptunk. Az Ad Astra tehát minden, csak épp nem az a „Halálos Iramban az űrben”, aminek próbálták eladni. Kivéve persze, amikor igen: hiszen a film kevés akciójelenete helyenként olyannyira vad és elborult, hogy ezzel pedig a komoly hard-sci-fi rajongóknál verte ki a biztosítékot. Arról nem is beszélve, hogy a sokszor szájbarágós narráció épp a művészfilmek közönségét idegenítheti el, akik inkább elmélyedve fejtenék meg a filmet ahelyett, hogy valaki elmagyarázza nekik. Szóval adott egy alkotás, ami kommersznek túl művészi, ám művészinek túlságosan is kommersz. És furamód mégis működik. James Graynek a két véglet között valahogy sikerül felépítenie egy konzisztensnek érződő világot, amelyben éppúgy megférnek a holdjárós űrkalózok, és az űrállomáson elszabadult páviánok, mint az egzisztenciális önmarcangolás. Egy költői és magával ragadó utazás a szerzői film és a blockbuster határmezsgyéjéről.  Ami, mint a legjobb sci-fik, valójában rólunk és a jelenünkről szólnak. A főszereplő hangsúlyos apakomplexusa mögött ugyanis olyan általánosabb, örökérvényű témák bújnak meg, amelyek napjainkban kifejezetten relevánsak. Mindehhez pedig hozzájön még a gyönyörű képi világ, a nagyszerű zene és Brad Pitt karrierjének egyik legjobb alakítása. Ezek pedig már önmagukban is kellően erős érvek arra, hogy ennek a filmnek igenis a legjobbak közt van a helye. (Pongrácz Máté)

Az Ad Astra minden érdeme ellenére néha két szék közé esik