Az Attack on Titan manga magyar kiadása abba a szakaszába ért, amit nagyjából az anime második évada adaptált, és a tempó továbbra sem lassul. Bár némileg kevesebb a fontos karakterhalál, mint az első három kötetnél, azért új titánok, új alakváltók, epikus csaták, és jónéhány titok is kiderül: de talán a legfontosabb, hogy ha nem is hagyjuk el Erent, Armint és Mikasát, a fő hármas tisztességesen háttérbe szorul, és inkább a mellékszereplők és az antagonisták kerülnek rivaldafénybe. Az Attack on Titan gyűjtemény 4. rész kritika.
HIRDETÉS
Az előző kötet végén a főszereplők egy megmagyarázhatatlan titántámadással szembesültek – a falakon belül rengeteg titán tűnt fel, miközben látszólag sehol nem keletkezett rés. A helyzetet még hátborzongatóbbá tette, hogy a Felderítő Osztag egyik tagja, Connie Springer mintha az anyját ismerte volna fel az egyik óriásban. A negyedik rész kezdetén a korábbiakban megismert 104-es kiképzőosztag csapata két részre oszlott. A korábbi kötetekben megismert két lány, Ymir és Krista valamint a Sasha mellett ügyeletes komikus közjáték Connie a két talpraesett, zárkózott fiú, Reiner és Bertholt vezetésével egy elhagyatott erődben vesztegelnek. Felszerelés és menekülési útvonal nincs, csak abban reménykedhetnek, hogy a társaik időben megérkeznek. Miközben kétségbeesetten próbálnak túlélni, kiderül, hogy mindegyiküknek akadnak titkai…
Az Attack on Titan negyedik gyűjteményes kiadásának legerősebb karakterívei egyértelműen Ymir és Krista (illetve Historia).
Bár még messze nem tudunk meg róluk mindent, a dinamikájukat nagyon erőssé teszi az ellentétes hozzáállásuk a túléléshez, az altruizmushoz, és magához a kérdéshez, hogy mennyit érdemes feláldozni mások elfogadásáért, azért, hogy jó embernek higgyenek? Hol húzódik az a határ, amikor az altruizmus egoizmusba fordul, pont azért, mert már fontosabb az önzetlenség látszata, mint az, hogy jót tegyünk másokkal? Felmerülnek olyan, elképesztően súlyos kérdések, mint hogy mennyire számít önző vagy gyáva döntésnek egy passzív öngyilkosság, elvehetik-e benne az embertől az identitását és a büszkeségét. Miközben még mindig sok a fehér folt, már most egyértelművé válik, hogy a két lány legalább annyi terhet hordoz, mint a főszereplők, és sok szempontból mélyebben belelátnak a világ működésébe. A kapcsolatuk maga is szívszorító, és különösen úgy, hogy a többi szerelmi szállal mennyire megküzd a sorozat, nagyon jó látni, hogy Isayama milyen természetességgel írja őket: jó köztük a kémia, a vonzalmuk abszolút hihető, úgy is, hogy igazából egy-egy érintés, mosoly az, ami kifejezi.
Bertholt és Reiner ugyancsak viszonylag sok időt kapnak az Attack on Titan negyedik kötetében: az előző részben már sikerült kicsit jobban felvezetni Reinert, interaktált Ymirrel is, most viszont tényleg fókuszba is kerül. Picit belelátunk a két fiú barátságába, a múltjukba, még akkor is, ha a motivációk az ő esetükben is zavarosak – és persze jónéhány fordulat is kapcsolódik hozzájuk, úgyhogy szükség is van erre az időre. Bár a kötet második felére ismét visszatérnek a főszereplők, határozottan jót tesz, hogy hosszabb időre elengedjük őket, és másokkal töltünk időt.
Persze ez nem minden karakter esetén működik. Kristáék osztagvezetője, Nanaba szála, bár drámai és akciódús, de messze nem annyira erős, nem mutat annyit a világból, mint Ymiré, vagy a fiúké, és ez végig érezhető olvasás közben is. Ő ismét azért van jelen, hogy érzékeljük a folyamatos veszélyt, hogy egy egyszerű ember, egy fiatal katonatiszt szemén keresztül lássuk, hogy a harcok nem állnak meg. Miközben kattog az agyunk azon, hogy jó, de pontosan milyen is ez a világ, és hogy kapcsolódnak össze a szálak, a karakterek az életükért aggódnak. Egyben viszont Nanabának nem volt különösebben erős felvezetése, nem ismerjük igazán jól a személyiségét, nehéz érte igazán izgulni – még akkor is, ha a csaták nem kevésbé brutálisak, mint eddig. Jó, hogy többet foglalkozunk a mellékkarakterekkel, de ő sajnos az „eldobható” háttérszereplő tipikus példájának érződik, aki csak a sokkhatás kedvéért van ott.
Erenék szála szintén jó, vannak benne érzelmileg is nagyon erős pillanatok, különösen a kötet vége felé, de szintén elmaradnak kicsit a másik csapat kezdéséhez képest. Eren és Mikasa kapcsolatára sok hangsúlyt helyezett az író ebben a részben, de a jeleneteik kicsit vérszegényre sikerültek, és felidézik a klasszikus, romantikus tinifilmes jeleneteket, amikor a főszereplőink még a biztos halál torkában is fontosnak érzik, hogy tíz percen keresztül ábrándosan bámuljanak egymásra. Különösen Ymir és Krista interakcióival kontrasztba állítva sok szempontból kínosnak érződnek ezek az elvileg nagyon fontos pillanatok, nincs mögötte ugyanaz a filozófiai tartalom, ugyanaz az érdekes, gondolkodásmódbeli ütközés sem.
Amit fel lehet róni a negyedik kötetnek, hogy sokszor már kicsit túl sok:
egyszerűen mindig történik valami, a párhuzamos szálak közül legalább egy akció, nincs ideje az olvasónak se, hogy igazán szusszanjon egyet, és csak értelmezze az eseményeket. Persze, ellentétben az anime változattal, egy képregényt sokkal inkább félre lehet tenni, és emészteni, de mégis, néha már az jutott eszembe, hogy jó lenne, ha Isayama merne hagyni a karaktereinket egy kis időt, hogy rendesen lélegezzenek, és ne csak két csata között, a toronyban vitassák meg az élet nagy dolgait.
A rajzstílus viszont mostanra kifejezetten megtalálta magát. Az arcok egyre részletesebbek, a tájak jól festenek, a karakterek elkülöníthetőek. A házak, a fűszálak, a részletek a háttereken, sokszor még az anatómia is (na, persze nem a titánoké – ők szándékosan néznek ki kissé komikusan), egészen kiváló, látszik, hogy Isayama kötetről kötetre fejlődik. A fordítás ugyancsak, továbbra is abszolút korrekt – az Attack on Titan magyar változata akkor is elfér a polcon, ha a történetet már ismerjük, de szeretnénk kevésbé elveszni a kifejezések között.
Összességében az Attack on Titan gyűjtemény még mindig kiváló manga és határozottan érdemes követni – a negyedik rész is meghozta a maga fordulatait. De talán nem árt, hogy lassan belecsússzunk a történet azon szakaszába, ahol a titánok helyett az emberek lesznek a fókusz: a karaktereknek szükségük van rá, hogy kicsit kevésbé óriási ellenfelekkel harcoljanak.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
