Alice Oseman bestseller képregénysorozata hatodik kötetével befejeződött, ezzel pontot téve Charlie és Nick gimis szerelmének, miközben hagy nyitott ajtókat a történet utáni boldog folytatás számára is. A hatkötetes út során Oseman íróként és rajzolóként is olyan érzékenységről, megértésről tett tanúbizonyságot, amelyre minden kamasznak szüksége lehet formatív évei során, de még felnőtt olvasókhoz is bőven tud szólni – legyen akár hetero, akár homoszexuális vagy transz.
HIRDETÉS
Egy cuki tini romantikus történetként indult Charlie és Nick szerelme, amely a Heartstopper első három kötetében bontakozott ki. Oseman azért a korai rózsaszín ködben is kitért olyan örök problémákra, mint az iskolai zaklatás, az érzelmeink kifejezésének nehézsége vagy a magány. Azonban a negyedik résszel a történet végérvényesen kilépett a korábbi cosy és biztonságos világból, és a mentális problémák sötétebb hétköznapjaiba terelt. A képregény fő bonyodalmát itt az adta, hogy Charlie-ról kiderül, éhségzavarral küzd, amit korábbi rossz élményei (bullying, kontrollhiány) idéztek elő. Bár Charlie komoly küzdelmen megy keresztül a gyógyulásért, Oseman egy meglepő fordulattal a főfókuszt nem rá, hanem Nickre helyezi. Ez annyiból logikus, hogy az ismerkedési idő alatt főleg Charlie szemével láttuk az eseményeket és Nick személyét is, de az ötletes írói húzással az is középpontba kerül, hogy egy ember krízisét nemcsak őt, hanem környezetét is negatívan érintheti. Itt történetesen Nicket, akinek azt kell megélnie, hogy ha egy szerettünkkel olyan rossz dolog történik, amin egyszerűen nem tudunk segíteni, mert a probléma túlnyúlik a személyes határainkon, annak feldolgozása bizony nem kis feladat, miközben persze aggódunk a másikért.
A folytatások kapcsán azért fontos felidézni ezt, mert a fenti említett téma nem csak egy kötetnyi, és nem is izgalomfokozó faktorként hozakodik elő vele Oseman, hanem logikusan folytatja, talán még kifinomultabban, mint a negyedik részben. Az ötödik, Együtt című rész az első kötetek inkább nyugodt medrében halad tovább, de már felvezet Nick és Charlie előtt álló komoly kihívásokat. Nicknek végzősként a továbbtanulással kell foglalkoznia, ami azzal is együtt jár, hogy sokkal kevesebbet fogja látni Charlie-t, amivel a még gimiben maradó félnek is foglalkoznia kell.
És akkor még azt is ki kell találnia, hogy amúgy milyen szakon szeretne továbbtanulni.
Azonban ezek itt inkább távoli problémák, sokkal aktuálisabb téma az első szex, aminek kapcsán Oseman inkább Charlie-t hozza vissza nézőpontkarakternek. És ez olyan szempontból jó is, hogy a két fiú közül inkább ő a bizonytalanabb a külsejét és kezdeményezést illetően, így – megtartva a Heartstopper edukációs vonalát – tökéletes szócső az olvasók felé is. Félelmein keresztül kibeszélésre kerül például az a társadalmi nyomasztás, ami az első szex élményét körbelengi, a szüzességhez kapcsolódó cikizős hozzáállást, miközben a kérdés körüljárásában előkerülnek a kortársak mellett az olyan felelősségteljes felnőtt figurák, mint egy pszichológus vagy egy idősebb testvér. Szóval mindezt olyan megnyugtató eszközzel bontja ki és vezeti karaktereit végig a témán, amivel talán kevés ifjúsági történetben találkozni – mindezt jó értelemben egy tinédzser érzelmi szintjére kalibrálva.
Ami külön jó arányérzékre vall, hogy Oseman nem szexualizálja túl szereplőit, pedig ez visszatérő veszélye és problémája napjaink romantikus könyveinek, még az LMBT párokat felvonultató romik esetén is. A Heartstopper velük szemben bizonytalan, de kíváncsi szinten ábrázolja karakterei vonzalmát, akik persze szépnek és kívánatosnak tartják egymást, és ez rajzok szintjén is megjelenik, de az egész megmarad egy mangás álomvilág szintjén, ami sokkal közelebb áll egy fiatal megéléséhez, mint a wow-faktornak írt túlzó erotikus jelenetek.
Az olyan, az ötödik kötetben még távolinak tűnő problémák, mint a továbbtanulás vagy a távollét, a hatodikra lesznek szívszorongatóan aktuálisak, amivel a Heartstopper biztonságos védőhálója végleg megszűnik. Az Örökké ennek mentén tökéletes ráfordulás a felnőttkorra, amit Nick és Charlie visszavonhatatlanul elért. Míg Nick azzal küzd, hogy eldöntse, mi szeretne lenni, Charlie nagyon is elkezdi megtalálni önmagát, amikor egy, az előző kötetbeli javaslatra elindul az osztályelnök-választáson.
Ezzel az ő útja be is érik, hiszen a félénk fiúból végül egy olyan ember lesz, aki képes kiállni a gyengébbekért és harcolni a közösségnek fontos értékekért – még akkor is, amikor az iskolai rendszer akadályokat gördít elé.
A romantikus történetet keretezéseként eddig a pontig részben azért juthatott el, mert maga mögött tudhatta Nick támogatását, ami epizódról epizódra megerősítette az önbizalmát. De sem itt, sem pedig korábban nem kicsinyli le a szerző Charles elért eredményeit, hiszen azok nemcsak a támogató közegen múltak, hanem az ő képességein is.
Vele szemben a Heartstopper elején még magabiztosnak, a tökéletes álompasinak induló Nick Charlie inverzzé válik, ami végiggondolva egy szintén logikus karakterút. Alice Oseman fokozatosan mutatta meg a fiú sérülékenységeit, kezdve azzal, hogy felfedezte másságát és Charlie hatására kitört a középiskolai sztereotip keretek közül. Ezért nem érződik direkt leépítésnek, sőt, itt érik be igazán az az érzékeny, komoly vonal, amit a már említett negyedik kötet elindított. Nick korábbi szuperpasi tulajdonságai, mint az odaadás vagy a gondoskodás új értelemmel ruházódnak fel a most beérő félelmei miatt.
A két fiú érzelmi kihívásai miatt az eddig megszokott cuki panelek között meg-megvillanó szomorú tekintetek, tétova kézmozdulatok most már átbillentik a történetet a realitások talajára. A hatodik részre Oseman mindezt szinte észrevétlenül ábrázolja, a mangásabb, érzelmileg túltolt eszközeit leváltja egy kevésbé direkt ábrázolásra. A drámaibban felszínre törő szorongásokat íróként pedig a romantikus történetek bevett fordulatai mögé rejti, amelyek a mögöttük lévő lelki folyamatok miatt válnak meglepővé, semmint sablonná. Így ruházódik fel egy részeg balhézás komolyabb problémákkal, a túlzott kötődés pedig cukifaktor helyett szintén a lelki problémák vészjelzője lesz. Ezek mentén egy komolyabb dráma bontakozik ki Nick körül, aminek a bemutatása egyenértékűvé nőtt a tényleges mélységekkel, miközben Oseman ezzel arra is tesz utalásokat, hogy a fiúk is merhetnek érezni és nem szégyen, hanem pont, hogy hasznos megdolgozni és értelmezni az érzéseinket.
A lezárást tekintve a Hearstopper azért megmarad a romantikus történetek boldog befejezésénél, de az érettséghez igazodva azért nem fél megmutatni a lehetséges negatív kimeneteleket sem. Amivel itt szintén tud újszerű lenni, hogy ezeket a szomorú eseményeket nem állítja be végzetes, kerülendő végnek, hanem megmutatja, hogy azok az élet természetes velejárói. Igen, felvállalja, hogy van, ami nem fog működni, de ebben is meg kell látni a jót idővel.
És persze azt sem felejti el kimondani, hogy ami mással megtörténik, az velünk nem fog törvényszerűen.
Ezzel az üzenettel a Heartstopper tényleg egy érett történetté vált, amiben Nick és Charles is önálló fiatal férfiakká értek, akik nem melegtörténetek tipikus párosa, ahol még “nő-férfi” tagot is be tudsz azonosítani, hanem két önálló és saját belső világgal rendelkező fiatal férfit látsz. Két olyan egyént, akik azért példaképek és úgymond “tökéletesek”, mert mernek tökéletlenek és elesettek lenni. Egy bizonytalan kamasz pedig ennél jobb útravaló olvasmányt napjainkban nehezen kaphatna.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
