Fritsi Péter elsősorban horrorban utazik. Írásait erős helyi színezet és letisztult, tömör nyelvezet jellemzi. Fritsitől mindeddig regények jelentek meg, ám legújabb kötete novellagyűjtemény, mely a Paraf(r)ázis címet kapta, és szám szerint 21 rövid és még annál is rövidebb szöveget tartalmaz, továbbra is a horror jegyében. A kötet írásai a szerzőtől immár megszokott módon szórakoztatóak és kreatívak, viszont néhány gyerekbetegség kiütközik rajtuk. Kritika.
HIRDETÉS
A Paraf(r)ázis novellái általában rövidek, jellemzően nagyjából tíz oldal körüliek, illetve egy részük kifejezetten egy-két oldalnyi terjedelemre szorítkozik. A novellák keletkezésének körülményeiről, idejéről nincs információ – erre majd még visszatérünk.
Ha van olyan karakteres vonás, ami visszatérő motívum és összekötő kapocs a Paraf(r)ázis több novellája között, az az irodalmi klasszikusainkhoz való visszanyúlás.
Fritsi Péter kifejezetten elmésen szövi bele írásaiba a magyar irodalom és népmesekincs közismert, a köztudatba beivódott alapvetéseit. Rögtön a kötetnyitó A történet az Ágnes asszony világába kalauzolja az olvasót, méghozzá az elkövető nézőpontjából, és egyáltalán nem derűs felhanggal – de hát a ballada eleve nem vidám műfaj. A Padlás a kis gömböc történetének újragondolása, csak éppen itt nincs bicska, ami megmenthetné a legfrissebb áldozatot – ez a magyar népmesei szörnyalak nem ok nélkül inspirálja horrorszerzőinket, vagy akár képregényíróinkat. A Hattyúdal pedig egészen feje tetejére állítja a Toldi családról alkotott képünket: a bántalmazóját egy nehéz kővel – ki tudja, hol áll meg – móresre tanító Toldi Miklós emléke a mondák ködébe fakul, és a családfa végén egy agresszív, önző, a szeretteivel mit sem törődő bugris marad, aki súlyos próba elé állítja a tulajdon gyerekeit.
A kulturális forrásvidék nem korlátozódik konkrétan a magyar kultúra világára: általánosabb népi hiedelemalakok is beköszönnek.
Míg a Randevú egyfajta humoros vámpírtörténet, addig a Lent a tó partján egyfajta csábító tündérrel való találkozás sajátos – és igencsak pornográf – krónikája. A ház a Jancsi és Juliskából jól ismert mézeskalácsházat teszi egy sajátos érési folyamat színterévé, A megmentő pedig ismét a tündérek világát hozza közel az olvasóhoz, ezúttal a pizsamábarejszolós kamaszok nézőpontjából.
Ahogyan a rövid ismertető is mutatja, a Paraf(r)ázis novellái változatosak. Bár a vezérmotívum végig a horror, azon belül stílus és cselekmény szempontjából sokféle írást olvashatunk. Fritsi Péter nem fukarkodik a fekete humorral és a hol groteszk, hol egyszerűen csak negatív végkifejletekkel. A Precíz életforma a morbid slasherek kedvelőinek kínál tizenhárom oldalnyi kellemes kikapcsolódást. Az Anyu folyton éhes természetfeletti horror, ami kikacsint Kőműves Kelemenné történetére, de legalább ennyire megmozgatja mindazok emlékezetét, akik gyerekkorukban kirándultak régi várak, várromok körül – a novella erre a kollektív tapasztalatra épít, és ezt megtoldja egy jó kis diszfunkcionális családdal, valamint a várfalak közt bolyongó kísértettel. A kápolna középpontjában egy tragikus önfeláldozási aktus áll, egyúttal felelevenedik egy Horthy-korszakbeli üdülő emléke, csakúgy, mint a környéken áldozatait szedő ragadozóé.
Ha ki kellene emelni egy novellát, ami markánsan és alapjaiban elüt a többitől, egyértelműen a Belső Világra mutatnék. Ez az írás egy sci-fi kísérlet egy időben nem konkretizált jövőbeli világról, amelyben a vagyoni különbségek végletes mértéket öltöttek. A főhős azt a megbízást kapja, hogy iktassa ki azt a főgazdagot, akit a szélsőséges állapotokért okolnak. A történet meglepő fordulatot vesz, amire a „konformista” kifejezés se lenne egészen idegen. A novella mégis kellemes ízt hagy maga után, jóérzéssel tölti el az olvasót.
A Paraf(r)ázis utószóval zárul, „melyben megbeszéljük, milyen törékeny a: Porcelán”. Ez az utószó egyébként tényleg tök jó, hangulatában, megoldásaiban maradéktalanul passzol a kötet hangulatvilágához. Ráadásul aktuális, ha azt vesszük, hogy Stephen King vérszomjas bohóca épp ezekben a hónapokban kap új arculatot egy előzménytörténet formájában. Ez a zárás tényleg egy rendkívül frankó bohócbábos horror. Viszont mégiscsak elfért volna az a néhány mondat, amelyek helyett ezt a kötetzáró írást kaptuk. Érdekes lenne tudni valamit a novellák keletkezési idejéről, vagy akár körülményeiről. Egyrészt mert az ilyesmi mindig érdekes. Másrészt mert
a novellák időnként kiforratlannak, írói zsengéknek tűnnek.
Ez sohasem vészes, mert az írások nem rosszak: korrekt horrortörténetek jól beépített helyi színezettel. De valahogy mégsem szólal meg bennük az író olyan erőteljesen, mint például A székkészítőben, ahol az egyszerű, lényegretörő stílus illik a történethez és könnyen befogadhatóvá teszi a regényt. Olvashatatlanságról a Paraf(r)ázis esetében sincs szó, könnyen és kényelmesen végig lehet futni a benne szereplő írásokat. Viszont az útkeresés, a saját hang keresése kiérződik belőlük.
A legszemléletesebb példa a kötetnyitó A történet. Személy szerint régóta motoszkált a fejemben a kérdés, hogyan nézne ki az Ágnes asszony története a címszereplő nézőpontjából, miért tette Ágnes asszony, amit tett. Fritsi Péter A történetben ezt a kérdés pendíti meg, ami nálam instant piros pont. Ölni többnyire nem csak úgy ötletszerűen szokás, Ágnes asszonyról viszont annyit árul el a költő az – egyébként tényleg drámai erejű – balladában, hogy szeretője volt, és vele ölette meg a fölöslegessé vált férjet. Fritsi ezen a helyzeten csavar egyet a saját interpretációjában azzal, hogy a kulisszák mögé tekint. Amit bemutat, nem túl váratlan, talán nem is a legeredetibb, de alapvetően rendben van. Ami kevéssé van rendben, az az Ágnes és a férje közötti bántalmazó viszony ábrázolása, ami elnagyolt és sztereotip; a megfelelő hangulat és beleélés elérésére alkalmas, de hiányolom belőle azt a fajta csontig hatoló életszerűséget, ami Veres Attila morbid szociográfiáiból olyan érzékletesen átjön. Hasonlóképp: egy másik novellában – ne lőjük le, melyikben – a „főgonosz” egy gyerekek ellen szörnyű bűnöket elkövető pap. Gyerekekre pályázó egyházfi – közkeletű sztereotípia, éppen ezért kicsit érdektelen.
Csak röviden, de célszerű megemlíteni: A székkészítőnél már felmerült, a Paraf(r)ázisban markánsabban érzékelhető, hogy egy alaposabb lektorálás jót tett volna a könyvnek, mert többször botlunk kellemetlen elírásokba, helyesírási hibákba.
A tartalomhoz közvetlenül nem kapcsolódik, de mégis megérdemli az említést és a méltatást a Paraf(r)ázis dizájnja. Hogy kinek mennyire jön be az egyszerű, sematikus borítókép, valószínűleg embere válogatja – nekem kifejezetten tetszik. Ami viszont mindenképp nagyon tetszetős húzás, az a miniatűr illusztrációk a novellák elején. Gerst Panna egyszerű, lényegretörő, az egyes írások valamilyen emlékezetes elemét ábrázoló képekkel tette vizuálisan igényesebbé a kiadványt. Az efféle képi támogatás mindig jót tesz egy könyvnek, a Paraf(r)ázis esetében sincs ez másként.
Verdikt
Fritsi Péter Paraf(r)ázisa változatos, ízig-vérig hazai kulturális forrásvidékből táplálkozó horror novelláskötet. A novellák eredetéről a kötetből nem tudunk meg semmit, ezért csak feltételezhető, hogy több szöveg egy útkeresési fázisban készült. Ez jót tett a tematikának és a stilisztikának, mert a kötet írásai meglehetősen változatos képet mutatnak, viszont néhány kevésbé átgondolt, kiforratlan megoldással is együtt jár. Mindazonáltal összességében a Paraf(r)ázis egy élvezetes horrornovellákban bővelkedő olvasmány. A 7-es értékelés azt hivatott jelezni, hogy A székkészítő valamivel kiérleltebb munkának tűnik.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
