Utálod, mikor pont nyaralás közben jön el az apokalipszis? Unod már, hogy a metró a legnagyobb tömegnyomorban is mindig megáll a pokol összes bugyrának megállójában? Nem bírod már, hogy a különbejáratú démonod folyton keresztbe tesz a terveidnek? Nem vagy egyedül! Veres Attila Éjféli iskolák című novelláskötetében szórakoztató, mégis nyomasztó érzést maga után hagyva, de eszméletlen pontossággal írja le hétköznapi életünk minden nyomorát.
Elméletem szerint Veres Attila valójában egy gonosz démon, aki írásain keresztül gyűjti be, majd zabálja fel szép lassan olvasói lelkét.
Más magyarázatot legalábbis nem találok arra, hogy képes valaki ilyen tűpontosan leírni azokat a mélyen gyökerező félelmeket, amelyek mindannyiunkat feszítenek legbelül, miközben próbáljuk túlélni az unalmas hétköznapok nyomorúságát. Tavalyi debütáló regénye, az Odakint sötétebb után Veres idén Éjféli iskolák címmel egy tizenöt írást tartalmazó novelláskötettel jelentkezett, ezzel sikerült megerősítenie, hogy ő jelenleg kis hazánk legizgalmasabb fantasztikus írója. Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni csupán két könyv alapján, de az az érzésem, hogy Veres sokkal erősebb sztorikat tud összehozni rövidebb terjedelmű műveiben, mint nagyregényes formában.
Ezek a történetek rólunk, nekünk szólnak. Mindenkinek, aki valaha átélt már egy kiüresedett kapcsolatot, soha meg nem valósult álmokat, vagy érezte már a nihil lesújtó kilátástalanságát. Mindenkinek, aki elmélkedett már a zene, művészet és hasonló absztrakt fogalmak megfoghatatlan mibenlétéről. Az író gyakorlatilag nem tesz mást, mint a lelkünk mélyén élő, örökké nyomasztó tapasztalatainkból készít rémmeséket. Mert ki ne gondolt volna már arra, hogy az a sok kellemetlenség, ami fájóan unalmas életünket szegélyezi gonosz hatalmak és szörnyek közbenjárásának köszönhető? Csakhogy ezek a rémségek bennünk élnek, jól ismerjük őket, hiszen egyfolytában attól rettegünk, hogy egyszercsak előbújnak sötét rejtekükből és ránk zúdítanak mindent, ami tudat alatt gyötör. Veres írásai pedig ettől lesznek lehengerlően hatásosak.
Ahhoz, hogy történetei ilyen elképesztően jól működjenek nélkülözhetetlen a szerző éleslátása a mai kis magyar valóságról. Ahogy a kötetben található megjegyzéseiben is írja, meséi nagyrészt személyes élményein alapulnak. Ezzel sikerül is írásait valóban személyes hangvételűvé varázsolnia, de igazán a teljesen valósághű hangnem teszi nagyszerű íróvá. Nem találkoztam még olyan regénnyel, amelyek írója olyan brutális realitással tudja visszaadni szóhasználatában életünket, mint Veres. Nincs izzadságszagú szleng a szereplők szájába adva, vagy a köztudatban élő sztereotípiák megjelenítése elnagyolt karakterek képében. Minden szereplő minden gondolatáról és megnyilvánulásáról az az érzésünk, hogy ez akár a szomszédunk, vagy mi magunk is lehettünk volna. Ezek az abszolút köznapi jelenetek a fekete humor egy igen cinikus formájának ágyaznak meg gyönyörűen, vagy legalábbis baromi szórakoztató, mikor egy-egy bizarr eseményre a szereplők teljesen banális gondolatokkal reagálnak. A földhözragadt alapvetések pedig egyszerűvé teszik az azonosulást és hogy könnyedén elképzeljük, az események a mi kis világunkban történnek. Vagy legalábbis annak egy nagyon kicsavart változatában.
Csabit nem érte csalódásként, hogy Isten nem hallgatta meg; abban sem hitt, hogy Isten létezik egyáltalán. Ha mégis, nyilván nem nézi jó szemmel a hébe-hóba imádkozókat, ahogy az ember a cigit tarhálókat sem bírja.
Mert Veres fantáziájának, úgy tűnik, nem lehet határt szabni. Eszméletlen kreativitással alkot abszurd, felkavaró, néha már-már gyomorforgató rémségeket. A szerző teljesen újszerűen képes felhasználni jól ismert horrorelemeket, legyen szó a zombik veteményezésben való hasznosításáról, katasztrófaturizmusról, ami szó szerint a pokolba invitálja utasait, vagy egy wellnesshétvége közben beköszöntő apokalipszisről. Az őrült gondolatokat a mindenki által jól ismert élményekkel keverve a novellák olvasása közben mosolygásra késztet, miközben a kilátástalanság nyomorult érzése tölt el. Hiszen hiába a horrorisztikus keret, a motívumok egyértelműek, legbelül mind átéltünk már hasonló helyzeteket.
A könyv a zsáner szinte minden szegletét bejárja a lovecrafti tébolytól kezdve a new weirden át egészen az egyszerű trash-horrorsztoriig. Külön-külön a novellákat azért nem érdemes tárgyalni, mert az Éjféli Iskolák élményéhez nagyon sokat ad hozzá a felfedezés varázsa. Soha nem tudhatjuk, hogy a következő oldalon Veres éppen megnevettet vagy megríkat majd minket. Ráadásul a kötetet végigolvasva halványan felsejlik bennünk egy önálló univerzum képe, mivel a szerző az egyes történetek apróbb elemeit átemeli egymásba és finom célzásokkal hinti el bennünk, hogy mind ugyanabban a kicsavart, nyomasztó világban játszódnak. Ez végül is nem is olyan meglepő:
Veres Attila látszólag egy új világot mutat be nekünk, amely valójában mindig is létezett: mindannyiunkban, a lelkünk legsötétebb szegletében. Csak eddig még senki nem volt képes ilyen alapossággal leírni azt.
Nagyon vártam ezt a kötetet, de legalább annyira tartottam is tőle, mert az Odakint sötétebbel a szerző nagyon magasra tette maga előtt a lécet. Szerencsére azonban nemhogy megugrotta azt, de fogta, magasabbra helyezte és nevetve lépett át felette. Az Éjféli iskolák kötelező darab mindenkinek, aki kicsit is kedveli a horror és weird irodalmat és azoknak, akik még mindig nem hisznek a magyar fantasztikus irodalomban. Mert Veres legnagyobb érdeme mindenek felett az, hogy a nemzetközi trendek magyar zsánerirodalomba való átemelése helyett inkább megalkotta a saját kismagyar weird irodalmunkat.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.