Nem túlzás azt állítani, hogy a Predator: Gyilkosok gyilkosa (Killer of Killers) derült égből földre zuhant yautja űrhajóként érkezett. Az alig a streaming premier előtt két hónappal bejelentett projekt pedig egyenes a ragadozó fanok nedves álmait, és az utóbbi évek szubkulturális mémjeit valósítja meg. A végeredménybe pedig számos ponton bele lehet ugyan kötni, de a szórakoztató értékébe aligha. Spoilermentes kritika.
Vadász vagy Préda?
A Predator: Gyilkosok gyilkosa értelmezéséhez a franchise-történelemórát jótékonyan mellőzve, induljunk el onnan, hogy a 2022-es Préda visszahelyezte oda a Predatort, ahová valójában való. Egy egyszerű, letisztult sci-fi akciófilm keretein belülre, mindenféle rárakódott mitológiától mentes terepre. A születése után hamarosan transzmédia jelenséggé vált Predator-univerzumban ugyanis nem állt meg az élet. A yautják történetét minden lehetséges módon faló rajongók talán csalódottak is lehetnek, hogy a bőséges mondakörrel rendelkező idegenek az utóbbi években kevesebb figyelemben részesültek. Ugyanakkor egyszeri filmfogyasztóként örömteli fejlemény lehetett, hogy Dan Trachtenberg filmje lényegében ugyanazt csinálta, mint az első.
Egy egzotikus környezetbe dobott emberi harcost eresztett össze egy deathmatch keretein belül egy technológiailag sokkal fejlettebb idegen lénnyel. Ahogy az pedig lenni szokott,
az emberi leleményesség minden idegen techfortéllyal szemben is előnyt jelent fajunk számára, hogy a győzelem még édesebb legyen.
Pláne, ha figyelembe vesszük azt is, hogy az ellenfél egy, a vadászat puszta létében élvezetet lelő, elvileg szuperragadozó faj. A recept tehát egyszerűnek tűnik, amihez a filmeseknek az adott korszellem jegyében kell alkalmazkodniuk.
“Persze, ha követnénk a sormintát, miszerint a rusnya féregnek mindig a kor meghatározó akció hőseire kell vadásznia, akkor már nagyon időszerű lenne a Predator kontra szuperhősök film!”
– írta tanult kollégám a Préda kritikájában.
Nos, ha nem is szuperhősökkel, de a kortárs popkultúrában igencsak előkelő helyen szereplő harcosokkal sikerült összeakasztania a bajszot a yautjáknak. A Predator: Gyilkosok gyilkosa ugyanis meghallgatta azon online hangokat, miszerint a Prédában alkalmazott dramaturgia éppen elegendő és kielégítő lenne a predator-film formátumhoz. Mindenki kedvenc trashnevelője pedig bőven ráérzett a korszellemre is írásában:
“(…) szóval jöhetnek a lovagos, szamurájos és vikinges Ragadozó-filmek is.”
Ha lovagokat nem is, de szamurájokat és vikingeket bizony láthatunk is a Gyilkosok gyilkosa epizódjaiban.
Mit tud a Predator: Gyilkosok gyilkosa?
Nos, az alcímre válaszolva, pontosan azt, amit az első Ragadozó-film, és a legutóbbi Préda is. A különbség csupán annyi, hogy most több ellenfele akad a yautja jövevényeknek, méghozzá animációs formában. A Gyilkosok gyilkosa három különböző stílusban készült és három eltérő harcmodort bemutató rövid skeccset tartalmaz. Valamint egy, a három történetet átfogó konklúziót, melyet a spoilereket elkerülve inkább békén hagyunk. Filmes és történelmi kronológiát követve, először egy viking, aztán egy szamuráj/ninja páros, valamint egy második világháborús pilóta néz szembe a csillagközi fenevadakkal.
Ami viszont talán spoilerveszély nélkül is elárulható, hogy végül mindannyian győzedelmeskednek a rájuk küldött veszedelem felett. Aminek a jussa lesz majd a film negyedik etapja.
A Gyilkosok gyilkosa láthatóan nem is akar mást, mint kielégíteni a Préda óta tomboló netes fangörcsöt.
Ha nem is Hiroyuki Sanada, de egy szamuráj és orgyilkos páros igenis megküzd a nyomukba küldött elegáns, karcsú yautja harcossal, melyet az internet népe már régóta óhajt. Ugyanígy, a netet böngészve felmerült, hogy akár vikingekkel is összekerülhetne egy Predator. És lőn. Dan Trachtenberg első animációs rendezése pedig nem is hagyja cserben a fanokat ezen a téren. Cserébe semmi másban nem kell sokat várni a filmtől, de ezt nagyon is jól tudja magáról.
A Predator: Gyilkosok gyilkosa egyik legjobb tulajdonsága, hogy végig önazonos marad. Mindegyik szkeccs tartalmaz legalább annyi történetiséget, hogy a rövid játékidejében is átérezhető és érthető legyen. A bosszú leginkább a vikinges és szamurájos részekben érhető tetten, míg a latino pilóta epizódja inkább áttételes módon kapcsolódik a témához. Az első kettőben személyes sérelmek érzelemmel teli, erőszakos megtorlása áll a középpontban. A golyó alcímű háborús szegmens ezekkel szemben egy ügyefogyott pilótaaspiráns szerencsétlenkedéseit mutatja be. Viszont bizonyos módon a főszereplő, Torres is elégtételt vesz azokon, akik korábban lesajnálták képességei vagy származása miatt.
Gyilkos gyilkosnak gyilkosa
A Predator: Gyilkosok gyilkosa elsősorban a stílusra és dizájnra épít. Az emberi hősök háttérsztorijai fontosak ugyan, de csak addig, amíg nem találkoznak a földönkívüli rettenettel. Így hiába a jól kifundált sztorik arról, hogy ki miért akar bosszút venni kicsodán, mert a szkeccsek második felében úgyis az ember-idegen harc kerül a figyelem középpontjába. Akkor meg már teljesen mindegy, hogy eleve mi volt az emberi hősök motivációja. Ez pedig egy érdekes dilemmára irányíthatja a néző gondolatait.
Kell-e bármi háttér a hőseinknek, ha végeredményben úgyis az a lényeg, hogy miként gyepálják egymást a Predatorral?
A személyiségük, hátterük jobb megismerése érdekében mindenképpen igen a válasz, ugyanakkor nagyon sok tétje nincs is az eredeti motivációiknak. Szóval mindegy lenne, ha csak úgy belevágnának a harcba. Ez esetben viszont fanyaloghatnánk azon, hogy ennek így mi értelme volt? A Gyilkosok gyilkosa középutas stratégiája tehát olyan kompromisszumos megoldás, amivel bárki boldog lehet.
Marad tehát továbbra is a stílus és a dizájn. Az animátorok kitettek magukért, ami a “díszleteket”, karakterkülsőt és mozgásanimációt illeti. Az első predator-animáció grafikai stílusa követi a kortárs trendeket, így nem igazán tér el az új Tini Nindzsák, vagy Pókember fémjelezte képregényesebb, töredezettebb megjelenésétől. Ugyanakkor a franchise-t a lények külleme miatt is fogyasztó rajongók örülhetnek, hiszen néhány teljesen új és egyedi yautja dizájnnal találkozhatnak, ráadásul légiharcos Predator harcra sem igazán volt még példa. Trachtenberg tehát több szinten is olyan fanservice-t nyújt, ami egy percig sem érződik erőltetettnek vagy önismétlőnek. Annak ellenére sem, hogy egy jól bevált receptet hasznosít újra, amelyre viszont láthatóan ennek a szériának szüksége is van. Nem minden becsontosodott és ismert fordulat káros, ezek szerint.
Verdiktek gyilkosa
De mi többet nyújt annál, a Predator: Gyilkosok gyilkosa, mint egy könnyen élvezhető, gyorsan letolható közönségizgatás? Valójában semmit, de nem is kell neki. Lehetne hosszasan elemezni az egyes epizódok háttértörténeteit, vagy éppen a néhol megimbolygó animációt. Esetleg a szamruájos, A kard szegmens mozgóképnyelvi következetlenségeit és furcsaságait. Netán A golyó sci-fihez mérten is eltúlzott irreális mivoltát. Sőt, lehetne szapulni a főszereplő karakterek jellemét is. De mi értelme lenne?
Mert végeredményben a Gyilkosok gyilkosa egy olyan Predator-film, mint amilyen az első, és a Préda is. Visszavisz a címszereplő vadász fő jellemzőihez, és ennek filmes megtestesüléséig. Egy egyszerű, nemes és stílusos hajszáig, melyet élvezet nézni. Ezt a receptet pedig nem is igen kell ennél jobban cifrázni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
