Jay Kristoff horrorisztikus fantasyvilága nem csupán a vérengző vámpírokba vetett hitet adta vissza az olvasónak. Képes olyan élményt nyújtani, amit hosszú ideig nem felejtünk el. Az Empire of the Damned is ezen az úton halad tovább, hiszen sokkal több lett, mint egy töltelékszerepet betöltő átvezető kötet a folytatáshoz. Kritika.
Elevenítsük fel az első rész történéseit!
Kristoff rögtön az Empire of the Damned elején az olvasó segítségére siet azzal, hogy a „Személyek” részben bemutatja a kezdő kötetben megismert karaktereket. Mivel az Empire of the Vampire is közel 800 oldal volt, telis-tele csatákkal és megannyi szereplővel, remek támaszt nyújt ez, nem csak azoknak, akik régebben olvasták a könyvet. Továbbá kapunk három térképet, amelyek segítségével könnyebben eligazodunk a történet olvasása közben, illetve ezúttal sem maradhatnak el Bon Orthwick elképesztő, gótikus belső illusztrációi, amelyek önmagukban is szemet gyönyörködtetők.
Főszereplőnk, Gabriel de León a császárnő fogságában van, ahol egy Jean-François nevű vámpír márki jegyzi le az élettörténetét. A krónikásnak köszönhetően láthatjuk Gabriel régmúltját, felemelkedését és életének legmélyebb szakaszát is. Így alaposan megismerjük a kesevér Gabrielt, az Ezüst Rend egykori tagját, aki nem az a kimondott hős, aki makulátlanságával kivívja mások tiszteletét. Önfejűsége és dicsvágya hatalmas tettekre sarkallta a Szent Egyház nevében, de a szerelem mámora őt sem kerülte el. Családja elvesztése után egy hitevesztett iszákossá vált, akinek az élete új fordulatot vett, miután megismerkedett a Megváltó vérvonalának utolsó sarjával, Diorral. A lány maga a Szent Grál, aki képes véget vetni a Naphalálnak és elhozni a sötét korszak végét. A védelme pedig mindennél fontosabbá válik Gabriel számára. Mindeközben persze a világépítés is szépen kibontakozik előttünk. A vallás a kereszténység alapjait hordozza magában, megismerjük a vámpírklánok félelmetes sajátosságait, a történelmet és számos legendás összecsapást.
Aki még nem olvasta a sorozatot, annak ajánlom a felzárkózást az Empire of the Vampire – Vámpírbirodalomról írt cikkünkkel, ugyanis a kritika további része spoilereket tartalmaz az első kötetből.
Innen indul az Empire of the Damned
Miután Gabriel megmenti Diort a haláltól és lemészárolja a Szent Egyház tagjait (köztük egykori mesterét is), el kell dönteniük, hogyan tovább. Gabriel húga, Celene mesél Diornak az Esani-vérvonal nagy mesteréről, akihez mindenáron el akarja vinni őt, hogy kiderítsék, mégis hogyan vethetne véget a lány a Naphalálnak, és hogy megtudja, vérvonala milyen eltemetett titkokat hordoz még magában. Dior úgy dönt, vágjanak bele a hosszú és veszélyekkel teli utazásba, miközben az irhatáncos Phoebe is bajtársukká szegődik a hajmeresztő küldetésben. Mindeközben a Voss és a Dyvok-vérvonal leszármazottai folyamatos fenyegetést jelentenek számukra – és ez csak a jéghegy csúcsa. Jay Kristoff a legkevésbé sem könnyítette meg a szereplők életét, sőt, óriási szarcunamira lehet számítani ebben a kötetben. Ráadásul a második könyvben Jean-François is fontosabb szerepet kap, mint egy egyszerű krónikás, ugyanis rajta keresztül láthatjuk, milyen fontos események történnek a jelenben Margot Chastain császárnő birodalmában. Ennek pedig nagy jelentősége lesz a későbbiekben.
Kiteljesedik a világkép
Az Empire of the Damned egy remekül megalkotott második rész, amely professzionálisan fedi fel a Vámpírbirodalomból kimaradt információkat. Az összes homályos részletről kiváló időzítéssel rántja le a leplet, ennek köszönhetően szinte az összes vallási és történelmi talány megoldódik. Az egyik ilyen a vámpírok és a vérvonalak keletkezése, aminek köszönhetően úgy érezhetjük olvasás közben, hogy a kirakós minden hiányzó eleme a helyére kerül. Celennek kulcsfontosságú szerep jut ebben, hiszen ő olyan titkok hordozója, melyekről eddig csak sejtéseink lehettek. A vallással kapcsolatban az irhatáncos Phoebe a másik kulcsfigura, aki a természet szülötte. A Vadak hite (Phoebe népe) a természet és az égi istenekre koncentrálódik, mondhatni ők testesítik meg a pogányságot ebben a dark fantasy világban. Az első kötetben már kiderült, hogy Jay Kristoff a kereszténység alapjait formálta át a saját történetéhez igazítva, amelyet kicsit csalódásként írtam le korábbi kritikámban. Jó lett volna, ha egy picit kreatívabban oldja meg a dolgot, de most már egyre jobban látszik, hogy ezzel szerette volna az olvasókkal a vallás jelentőségét jobban megértetni. Hiszen könnyebb egy meglévő hitrendszer alapjait kicsit átalakítva érzelmeket generálni, mint egy számunkra teljesen ismeretlennel. Ezen a ponton nem meglepő, hogy a valósághoz híven más hitvallással is kiegészíti a sztorit. Az alakváltók ennek köszönhetően mostantól kiemelt figyelmet élveznek, ami egy új távlatot nyit meg a vámpírok elleni küzdelemben.
Végre a szerző lehetőséget teremt, hogy ne csak az egyház szemüvegén át lássuk a vámpírokat, hanem egy másik elkötelezett nép oldaláról is megszemléljük őket.
Sőt, igazából ennek a triumvirátusnak (Vadak, Egyház, vámpírok) köszönhetjük azt, hogy mindenki szemszögébe belelátunk ebben a kötetben. Így abba is, hogy miként tekintenek a másik kettőre. Ez új mélységeket nyit a sztoriban, mert bizonyítja, hogy nem lehetséges valamiről elhinni, hogy az a teljes egész, ha csak az egyik oldalról figyeljük meg. Tehát amit a kezdetekkor elodázottnak vélhettünk Jay Kristoff részéről, arról most kiderül, hogy egy remekbe szabott terv része, amely pontosan azt a célt szolgálja, amelyre ő megteremtette. Bár azt eddig sem titkolta, hogy vadul kíván táncolni az érzelmeink hullámhegyein, érdemes ezentúl jobban elgondolkodni azon, hogy mit miért épít bele a történetbe valójában.
A kötet másik kiemelkedő pontja, hogy most először töltünk huzamosabb időt valamelyik vámpírdinasztia közelében. Első kézből láthatunk bele a birodalmuk működésébe és kegyetlenkedéseik velejébe. Ugyanakkor egy párbeszéd erejéig megismerjük egy idősebb vámpír nézőpontját is, aki még emlékszik azokra az időkre, amikor elkezdték a vámpírokat üldözni – ezzel megvillantva az olvasó előtt azt a tagadhatatlan tényállást, hogy minden éremnek két oldala van. Ebből pedig nem lehet kiiktatni az emberek felelősségét, ami később az irhatáncosok történetében is visszaköszön.
Még egy izgalmas dolog jellemzi a második részt, méghozzá az, hogy Celene elbeszéléseit bevonva egy másik nézőpontot is megismerünk. Ezzel pedig egyenletesen osztja el az új ismeretek adagolását az olvasó számára. Részben ennek is köszönhető, hogy az Empire of the Damned a hosszúsága ellenére is érdekfeszítő és izgalmas tud maradni, szinte üresjáratok nélkül képes vezetni a cselekményt. Számtalan módon ábrázolja a karakterek érzelmeinek mélységét és kerüli a szájbarágós információ adagolást. Emellett arra is ügyel, hogy új oldaláról is bemutassa a vámpírbirodalom velejét, és ne csak a felszínt kapargatva lássunk bele ebbe a kegyetlen világba. Azzal, ahogyan Kristoff mindezt kivitelezi, ki tudja kerülni azokat a problémákat, amelyek miatt egy második rész csupán unalmas, terjengős átvezetéssé válhat.
Nagyobb szerep jut a szereplők közötti kapcsolatoknak
Jay Kristoff már az első részben is nagy figyelmet fordított Gabriel karakterfejlődésére, amely végül az Empire of the Damnedben teljesedik ki. Gabe személyisége még mindig egyszerre megosztó és zseniálisan nagyszerű. Olyan szereplő, akit egyszerűen lehetetlenség nem kedvelni, annak ellenére, hogy sokszor egy alkoholgőzös seggfej, mégis mély érzésű. Az elhivatottsága jelen esetben teljesen más szemszögből vizsgálandó, hiszen Diort nem csupán egy küldetésként kezeli, aki új célt adott az életének, hanem személyes indokká is válik.
Mint tudjuk, Gabriel korán elvesztette kedvesét és kislányát, akiknek a hiánya majdnem az önpusztításba sodorta őt. A tizenhat éves Dior újra szeretettel tölti meg a férfi megtépázott szívét, aki atyai gondoskodással kíséri a lány minden mozdulatát. Nagyon megindító, ahogy kettejük viszonya egy igazi apa-lánya kötelékké fonódik össze a megpróbáltatások során. És ahogy ezt Gabriel esetében megszokhattuk, soha semmi nem megy zökkenőmentesen, ez pedig remekül reflektál az átlag tinédzser-szülő kapcsolatokra.
Továbbá már a Vámpírbirodalomban is megfigyelhettük, hogy a baráti és bajtársi kapcsolatok mennyire fontos szerepet játszanak Gabriel életében, amely ebben a kötetben még inkább előtérbe kerül. Ennek értelmében nem maradhat ki Phoebe sem a sorból. Az oroszlánhölgy és Gabe kapcsolatának alakulása a regény egyik kiemelkedően megírt része. Fokozatossága és hullámzó tendenciája tökéletesen kidomborítja mindkettejük sokoldalúságát és a felszínre csalja legmélyebb valójukat. Mindemellett egy újabb lökést ad Gabrielnek a gyógyulás felé, reménnyel tölti meg és ellenállóbbá teszi őt a múlt béklyóival szemben.
Az Empire of the Damned nem egy könnyű esti olvasmány
A Holtbirodalom tudja hozni ugyanazt a kőkemény dark fantasy élményt, amelynek nem tiszte a szerénykedés és a minimalizmus, akárcsak az első részben. Jay Kristoff hősei és gonoszai semmit nem csinálnak félgőzzel, itt mindenre lehet számítani, ami a csövön kifér. A szerző, ha kell, egy kalapáccsal szakíttatja le a menekülő lovak fejét, és vérrel csorgatott fallosszal szopatja meg kedvenc karaktereinket. Igen, ez továbbra is megmarad egy különösen kegyetlen világnak, ahol a barátból ellenséget kreálnak, a Vérudvarokban a mennyezetről lógó embereket véreztetnek ki, és még abban sem bízhatsz, hogy a városfalak megvédenek az éhező vámpírseregektől. Ezek nem öncélú ábrázolások, hiszen a fantasyelemeket kiiktatva semmi olyannal nem traktál minket, amilyenekkel a valóságban ne találkozhattunk volna a történelem során. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, hogy még mindig erősen korhatáros regényről van szó, ahol az ízes káromkodás a legkevésbé arcpirító momentum.
Mindezek után miért is mondható el, hogy az Empire of the Damned tökéletesen hozza azt, amit egy könyv második részétől elvárhat az ember?
Míg az első kötet inkább Gabriel csatáira, felemelkedésére és személyes traumáira fókuszált, a folytatás inkább arra összpontosít, hogy lerántsa a leplet számos titokról, és testközelbe vigye az olvasót a vámpír-dinasztiákhoz.
Ezzel teljessé teszi mindazt az ismeretet, amelyeknek az alapjait a Vámpírbirodalomban már megismerhettük: a vallást, a történelem egy szeletét, Gabriel élettörténetét, majd Dior különlegességét. Az Empire of the Damned ezt követően nemcsak a világgal kapcsolatos tudást mélyíti el, hanem sokkal közelebb viszi az olvasókat a vámpírokhoz, amelyre korábban nem volt példa. Kicsit olyan ez, mint amikor egy ezer darabos kirakónak először a keretét rakjuk ki, majd jönnek a nagyobb minták, ezután pedig szépen elkezdenek összeilleni az eddig különálló részek. Ez a sorozat is ilyen, remekül egészítik ki egymást a részek, így adva egyre teljesebb képet a nagy egészről.
Emellett teljesen új színt visz a sztoriba azzal, hogy a szerző más karakterekhez is közelebb enged minket, és nem csupán Gabriel gondolatai uralják a történetet, mint eddig. Sőt, a főhős érzelmeit is képes egy újabb szintre emelni, tehát a karakterfejlődés nagyon szépen ível tovább.
Amiben viszont tényleg más ez a könyv, mint az első, hogy ott az elején volt nehezebb belerázódni a cselekménybe, de kis idő múlva nem győztünk kapaszkodni a lapokba, olyan hirtelen felpörögtek a dolgok, itt viszont hullámokban kapjuk ezt az érzést. Talán kicsit lassabbnak is érezhetjük a cselekményt, mivel kevesebbszer kerül sor grandiózus összecsapásra, miközben mégis számtalan fontos dolog történik, amelyekre jobban koncentrálunk olvasás közben. Ez a temérdek új információ kövezi ki ugyanis a végjátékhoz vezető utat, amely várhatóan elég nagyot fog szólni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
