A szuperhősös tartalmak kifulladását remekül jelzik a nagy franchise-okhoz tartozó címek sorozatos elhasalásai. Az utóbbi években persze a DC és Marvel uralta színtér kitermelte azokat a tartalmakat, amik így vagy úgy, de szembementek a mainstream kínálattal. De igazán újszerű, vagy egyedi megközelítéssel nem sokszor találkozhattunk, ha lehet még egyáltalán. A Szupersejt (Supacell) sem az eredetiségével hívja fel magára a figyelmet, hiszen számos megoldásával találkozhattunk már. A környezetváltás és földhözragadtásga azonban mégis képes érdekessé tenni. Spoilermentes kritika.
Szuperhős fásultságon innen és túl
Vajon a Szupersejt lesz-e az a Netflix szuperhős kontent, amire a felület mindig is várt? Míg a Marvel és a DC egymással vetélkedve leuralta előbb a mozit, majd a streaminget, addig szinte az összes OTT platform szerette volna kitermelni saját szuperhősös franchise-át. Az Amazon Prime sorozatai, a The Boys és az Invincible sikerrel vették be a Warner és a Disney óriásait. Ehhez pedig az kellett, hogy a nézők ráunjanak a szokványos szuperhős narratívákra. A Marvel Végjáték utáni fázisainak produkciói egyre inkább a kifulladás jeleit mutatták, a DC pedig valójában sosem váltotta be a hőseihez fűződő reményeket.
A The Boys kegyetlen szatírája és gátlástalansága éppen ezért tudott nagyot ütni.
Felismerte ugyanis, hogy a szuperhőstartalmakkal együtt felnőtt közönségnek már másra van szüksége.
A korlátozásokra fittyet hányva volt képes egy sötét, brutális, de tartalmas egyveleget létrehozni, amiben az Invincible részben követte. Annyi különbséggel, hogy mindezt animált formában, tiniproblémákkal és családi viszályokkal, de felnőtt közönséget szem előtt tartva tette.
A Netflix pedig hiába próbálta megteremteni a saját Millarverzumát, vagy kalandozott kísérletező terepre, sosem tudott felnőni a versenytársaihoz. Még akkor sem, ha Az esernyő akadémia azért szépet megy a platformon. Az olyan nagyobb durranásnak szánt filmjei viszont, mint a A por ereje (Project Power), vagy a The Old Guard rendre földbe álltak. Nem várt helyről, egészen pontosan London déli részéről. A nem túl eredeti művésznevet választó rapper, Rapman (polgári nevén Andrew Onwubolu) által írt és részben rendezett Szupersejt minden kliséje ellenére is jól működő sorozat. Mert mégis van annyi saját egyénisége, hogy a kontentcunami látható felére kerüljön.
Mit tehet a sejt, aki Szupersejt?
A Szupersejt öt totálisan átlagos, merőben más élethelyzetben lévő Dél-londoni fekete életén keresztül vezeti fel az átfogó történeteit. Michael, egy becsületes csomagkézbesítő, aki éppen a barátnőjével (hamarosan menyasszonyával) készül a békés életre. Édesanyja viszont sarlósejtes vérszegénységtől szenved, így állandó készenlétben is van. Tazer egy fiatal és robbanékony gengszteraspiráns, aki a börtönbüntetését töltő nagypályás Krazy helyére pályázik.
Sabrina, a helyi kórházban dolgozó ápolók gyöngye, aki kicsapongó testvérét is igyekszik kordában tartani, miközben a pasija hűtlenségétől szenved. Rodney egy kispályás fűdíler, aki vevőköre bővítésén dolgozik, anyja új pasija pedig nem igazán tűri meg. Adre pedig egy büntetett előéletű apa, aki szeretne jó kapcsolatot ápolni fiával, és újra visszailleszkedni a munka világába. De közben az élet folyamatosan a bűn felé tereli, amitől fiát éppen óvni igyekszik.
Egy-egy kiélezett, traumatikus pillanatban mind az öten ráébrednek, hogy szupererők birtokosai, ami fenekestől borítja fel addigi életüket.
Michael időmanipulációs képességével véletlenül a ramaty állapotban lévő jövőben találja magát, ahol megtudja a menyasszonya halálának dátumát. Öten pedig már, mint egy londoni Bosszúállók csapat vették fel a harcot a gonosz ellen. Ha időben sikerül rábukkannia saját idősíkjában a többiekre, még van esélye, hogy megmentse szerelmét és a világot.
A ritkán látott London
Mint a fentiekből is látható, a Szupersejt alapötlete közel sem újszerű, vagy újító szándékú. A természetfeletti erő birtokába kerülő kisember a képregények óta alapvetés. De a sorozatra láthatóan nagy hatást gyakoroltak az olyan szériák is, mint a Hősök, vagy a Kívülállók. De Az erő krónikája, vagy hangulatban a Szamaritánus is rokonnak tekinthetők. Amitől mégis képes valamelyest kiemelkedni a dömpingből, az a helyszínválasztáson túl a szereplőinek kulturális beágyazottsága. A fekete szuperhősök önmagukban nem számítanak újdonságnak.
Ám Luke Cage óta talán egy szuperhős tartalom sem kötődött ennyire szervesen és természetesen, mindenféle izzadságszag nélkül a helyszínének fekete tapasztalataihoz.
Tokenizmus helyett valódi reprezentációt kapunk.
Mozgóképen Londont is ritkán látni erről az oldaláról. Rapman és csapata a lelakottabb, külvárosi és lakótelepi oldalát is képes hitelesen ábrázolni a Szupersejtben. Ennél fogva pedig, természetfeletti események ide vagy oda, még életszerűbbnek és emberközelibbnek érződik a sztori. A karakterek eltérő élethelyzete és világszemlélete számos konfliktusra ad lehetőséget, miközben rajtuk keresztül képes megmutatni egy városrész majdnem teljes légkörét.
Ugyanakkor hiába eltérőek a karakterek, a Szupersejt teljes mértékben nem képes kikerülni a sztereotípiákat. A keménykedő gengszterek, a kisstílű dílerek, a bűnös múltú, de jó útra vágyó apák a 90-es évek gettófilmjeinek ismert alakjai. Mint ahogy őket ellensúlyozandó, a jámbor, becsületes, de áldozati szerepbe kerülő figurák is.
A Szupersejt mégis képes arra, hogy ezekből a sztereotípiákból is tudjon könnyen azonosulható szereplőket alkotni.
Pedig a karakterek maguk nem kifejezetten komplexek, mégis van bennük annyi kontraszt, hogy ne csupán papírmasé alakok legyenek. Egyéni történeteik pedig még inkább képesek közelhozni a nézőhöz az őket érintő drámai helyzeteket. Amikor pedig összetereli őket a sors, ott sem érezni az esetlenséget, ad hoc jelleget. Mindenkinek jól megfogható motivációi vannak, miközben úgy küzdenek egy nagyobb célért is, hogy a forgatókönyv időnyomása is rájuk nehezedik.
A mágikus néger nyomában
A Szupersejt egyéb más módokon is megindokolja kulturális beágyazottságát. Számos mítosz és sztereotípia övezi a feketék testi adottságainak felsőbbrendűségét (lásd még: Tűnj el!). Továbbá a filmekben a színesbőrű segítő karakterek gyakran kaptak hol konkrét, hol rejtettebb mágikus képességeket. A “magical negro”, azaz “bűvös néger” így megszilárdult filmes toposszá és klisévé merevedett. A mágikus erő birtoklása pedig akármelyik médiumot is vizsgáljuk, gyakran az elektromosság uralásában ölt testet. Így tehát éppen a “magical negro” toposszal is lehet magyarázni, hogy miért bír annyi fekete szuperhős elektromos erővel.
A Szupersejt viszont közel sem mágiával, vagy kiemelkedő testi adottságokkal magyarázza a szereplők erejét.
Éppen ellenkezőleg. A szupererőt ugyanis egy főleg afrikai felmenőkkel rendelkező embereket sújtó genetikai betegséghez, a már említett sarlósejtes vérszegénységhez köti. Az angol sickle cell-ből így lesz kis túlzással és szlenggel supacell, azaz szupersejt.
Mindig van hová fejlődni
A Szupersejt azonban hiába bír számos pozitív tényezővel, vannak azért hiányosságai. A karakterek alapvető sztereotipikusságát és viszonylagos egysíkuságát már érintettük. Ehhez kapcsolódik még az is, hogy a sorozat alapvetően karaktercentrikus narratívát kíván építeni. A szereplők kezdeti lapossága, és a kiemelkedő karaktermomentumok szintén kezdeti hiánya viszont kicsit döcögőssé teszi az indulást. Amit tovább nehezíthet az, hogy a sorozat első felében keveset halad előre a cselekmény.
Az önismétléssel határos tipródásokat láthatunk, így ezen a ponton képes leülni a mesélés sikeressége.
A negyedik részben azonban összeérnek az addig épített szálak, és kicsivel több akció is jut a végjátékig. A Szupersejt valódi vonzereje azonban nem is a kiemelkedő akciójelenetekben rejlik, sokkal inkább a szereplők drámájában. Kár, hogy ez kicsit megtorpan középtájon. A CGI minőségébe is bele lehetne kötni, de ez talán nem az a produkció, ahol egyébként ez sokat számítana.
Mert amikor jól működik Rapman sorozata, akkor tényleg jól működik. Az epizódok felépítése és sodrása a lassabb indulás ellenére is kívánja a “Következő epizód” gombot. A karakterek idővel képesek a nézőhöz nőni. A forgatókönyv minden hiányossága ellenére is eredményesen teremti meg a kapcsolatot néző és szereplő között, de hagy időt ennek a kapcsolatnak a felépüléséhez. Az első epizód időugrását ugyanakkor joggal illetheti kritika is. Megértjük ugyan Michael drámáját, és megkapjuk a sürgető tétet is. Ellenben lehet, hogy túl korán érkezik, amivel képes hamis elvárásokat generálni. Pedig a fináléra fordulva tartogat meglepetéseket a Szupersejt, jó és rossz értelemben is. Az utolsó epizódok után úgy érezhetjük, hogy egy pilot évadot láttunk, ami igaz is, meg nem is. A történet lényegében megmarad egy szuperhős csapat eredetsztorijának, egy igencsak tüzes hangulatú cliffhangerrel. Ismerve azonban a Netflix utóbbi időben mutatott tartalomstratégiáját, félő, hogy ez is csak egy be nem váltott ígéret marad.
Verdikt
A Szupersejt érezhetően azzal az igénnyel készült, hogy valami másabbat csináljon, mint a mainstream szuperhős tartalmak. Egy megfáradtnak tűnő zsánerbe kíván friss vért pumpálni, ami ha maradéktalanul nem is jön össze neki, fáradozásai becsülendőek. De minden kliséjével is van annyira egyedi hangvételű, karaktereinek, színészeinek és konfliktusainak köszönhetően, hogy megérdemelten lehet ott a legnézettebb tartalmak között. Értékelései pedig jól mutatják, hogy a nézőknek nem pusztán a szuperhős filmekkel van bajuk. Hanem az unalmas, semmitmondó, kiszámíthatóan heroikus történeteikkel. A Szupersejt pedig éppen jó időben érkezett ahhoz, hogy picivel másabbat nyújtson a megszokottnál. Csak jusson is el a folytatásig.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
