Kristoffer Borgli az Álmaid hőse (Dream Scenario) esetében sem merészkedett túl messzire első filmje témáitól és jellegzetességeitől. A Rosszul vagyok magamtól után azonban egy szürreálisabb darabbal jelentkezett, amiből felfelé kilóg Nicolas Cage jelenléte. Az Álmaid hőse egyszerre kacagtatóan vicces, fájdalmasan kínos, de mégis szomorú és keserédes karakterdráma. Enyhén spoileres kritika.
Álmodtam egy (vagy több) Nicolas Cage-et magamnak
Vajon hogyan reagálna a totálisan szürke Átlag János, ha egyik percről a másikra virális jelenséggé, majd botcsinálta celebbé válna? Valami ilyesmi alapötletből indít a norvég rendező, Kristoffer Borgli új filmje, az Álmaid hőse. A megosztó véleményeket produkáló, de szakmai elismerésekben is bővelkedő Rosszul vagyok magamtól pedig amolyan előjátéknak is tekinthető új rendezéséhez. Mindkét filmnél ugyanúgy találkozhatunk a figyelemre vágyó átlagpolgárral, kínos helyzetekkel és egy sötét komédiába ágyazott személyes, érzelmi hullamvasúttal felérő történettel.
Meg némi társadalomkritikával is, ami hol felszínesebb, hol burkoltabb, de az egyéni értelmezéseknek is elég mozgásteret ad a cselekmény. Ez a szabad asszociációs jelleg pedig hozzájárul ahhoz, hogy az Álmaid hőse széttartóbb képet mutasson a harmadik felvonására. Borgli ugyanis nehézkesen képes végig kordában tartani az általa elszabadított, párhuzamosan mozgó szürreális őrületet és társadalmi kommentárjait.
De nem kell félni: az Álmaid hőse még így is iszonyú szórakoztató darab.
Ebben pedig nem kis szerepe van az abszurdabbnál abszurdabb álomképekben megjelenő Nicolas Cage-nek.
Álmaid hőse: Nicolas Cage
Paul Matthews (Nicolas Cage) a középkorú/idősödő biológiaprofesszorok átlagos életét éli. Diákjai, már akik bejárnak az órájára, nemigen figyelnek rá, közepesen érdekes tudományos munkásságáért kollégáit részesítik elismerésben, de még a barátainak gondolt emberek sem hívják át vacsorára. Egyedül csak a lánya álmodik róla, bár sok köszönet abban sincs. Egy nap azonban furcsán kezdenek rá nézni az iskola folyosóján. Összesúgnak, kacarásznak a háta mögött, egyre többen kezdenek járni az órájára, és egyik ismerőse furcsa élményről számol be. Állítása szerint ugyanis Paul megjelent az ő álmában is.
Amikor cikkek élesednek a jelenségről, nyilvánvalóvá válik, hogy Paul rengeteg ember álmába látogatott már el. Ilyenkor többnyire csak békés, passzív szemlélődő, még a legelborultabb jelenetek közepette is. A gyorsan jött viralitással járó figyelem persze eleinte jól jön Paulnak. Elkezdenek foglalkozni a személyével, amit ő egyből ki is használna a régóta dédelgetett hangyás kutatásáról szóló könyvének megjelentetésére. A marketing és média gépezete viszont az ő hírnevét szeretné minél jobban kiaknázni. Amikor azonban az álombéli Paul-kép passzív figurából aktív cselekvővé válik, minden megváltozik.
Az álompasi ugyanis gyakran erőszakos alakká, vagy éppen szexuális ragadozóvá válik.
A feldühödött, és egyben szorongó tömeget pedig nehéz arról meggyőzni, hogy a valós Paul nem egyenlő az álom Paullal.
Álmomban már láttalak
Az Álmaid hőse visszafogottabb nyitánya egészen hamar átmegy egy számos jelenségre reagáló szürreális hullamvasútba. Borgli alapötlete kísértetiesen hasonlít egy korábban elmémesedett, de időről időre még mindig előkerülő jelenségre, a This Man sztorira. Röviden összefoglalva, This Man egy olyan figura volt, aki egy weboldal állítása szerint 2006 óta több ember álmában is megjelent, és egyre többen ismerték fel az arcot álmaikból. A történetről persze kiderült, hogy kamu, és valójában egy gerillamarketing kampány része volt.
Másfelől pedig Paul karaktere hazánk legismertebb mémalakjával, Arató Andrással, azaz Hide the Pain Harolddal is számos hasonlóságot mutat. Az egykori villamosmérnökből világszerte rajongott mém vált, akinek szomorkás, keserédes mosolya mögött pedig számos olyan élmény húzódhat meg, amit Paul is megtapasztal a film során.
De ami közös mindhárom alakban, az a virális terjedés, mémméválás és a marketinges vonatkozások.
Az Álmaid hőse így egy fájdalmasan átlagos kisember történetén keresztül számos aktuális társadalmi jelenséggel lép párbeszédbe. Csak nem mindegyikkel azonos mélységben és minőségben.
Figyelj rám, légy szíves!
Az Álmaid hőse egyfelől szól arról a természetes emberi vágyódásról, hogy láthatóvá váljunk. Ugyan nem mindenki áhítozik egyformán a figyelemre, de mindenki életében vannak olyan pillanatok, amikor epekedik az elismerésre és a rivaldafényre mint a siker mércéjére. Ez a figyelemvágy viszont nem mentes a lebőgéstől való félelemtől. Hogy valami olyasmit teszünk, amitől hirtelen elveszítjük a nehezen kiharcolt pozíciót. Sőt, gyakran együtt jár azzal is, hogy már maga a figyelem is egy nem kívánt, kínos szituációból fakad. Azaz, hogy éppen negatív előjellel, a rossz indokok miatt kerülünk a közbeszédbe. Szorosabban vizsgálva pedig éppen ennek a figyelemnek a számos aspektusból történő vizsgálata kerül előtérbe.
Paul kezdetben csak egymástól független emberek álmaiban tűnik fel, de egy online cikk megjelenése után “lelepleződik” és egy csapásra ismertté válik. Előbb csak a közösségi médiában és közvetlen környezetének szűkebb körében. Majd jönnek az újabb cikkek, tévés szereplések, és a marketinggépezet, ami kiéhezett hiénaként csap le a kiaknázható friss arcokra. Némileg burkoltabb módon, de egy sajátos médiakörforgásra is reflektál a film, ahol előbb a közbeszédbe emelés, majd az ellenségkép-képzés és a cancel culture következményei felől vizsgálhatjuk Pault.
Az álompaul jelenség még egy újfajta marketingstratégiát is megihlet. Ami közvetett módon majd a film harmadik felvonásában érik be egy álommanipulációs eszköz képében. De addigra már némileg kicsúszik a fókusz az Álmaid hőse lába alól.
Paul személyes kálváriája fokozatosan nyit a nagyobb nyilvánosság és összefüggések felé, ami után a magánéletének kisiklása már kevesebb erővel bír.
Azonban a hirtelen jött hírnév következményei közül ezt az aspektust jobban kidomborítva céltudatosabb és ütősebb is lehetne a végeredmény. Hiszen Borgli a film végén álomszerűen kesernyés módon képes bemutatni Paul több értelmű bukása után az átlagosságba és a régi életbe való visszavágyódást is. A sajnálat vagy szánalom mértéke pedig csak a néző empátia szintjén múlik. De minden döccenője ellenére is egy teljesen szórakoztató és tartalmas filmet kapunk.
Krindzs, ami nincs, és mégis van
Az Álmaid hőse összképe sokat köszönhet Nicolas Cage jelenlétének, aki az elmúlt bő évtizedben maga is mémmé vált vitatható filmszerep vállalásai miatt. Borgli nem merészkedik ugyan túlzottan Cage karrierjének metaértelmezése felé, de nem is teljesen mentes attól. Cage így kifejezetten remek casting választásnak bizonyult, amit remek játékkal hálált meg. Már a Mandy vagy a Disznó esetében is sejthető volt, hogy Cage előbb-utóbb visszakerül a filmezés élvonalába, amire további bizonyíték lehetett a Renfield is. Vagy az, hogy mennyire önazonos és szerethető módon ölelte keblére jogosan szánható karrierútját, amibe szívesen szállt bele önmaga is, saját magát alakítva.
Paulként is nagyon azonosulható, mégis tetőtől talpig átlagosságban és kínosságban fürdőző figurát hoz. A valódi és álombéli Paulként pedig szükség is van arra az excentrikus őrületre, ami az utóbbi években Cage sajátjává vált. Ha kell, kötöttpulcsis, halkszavú papucsférj vagy szaktekintélynek nem igazán nevezhető professzor. De ha a filmbeli álmodók úgy kívánják, akkor ellenállhatatlan Don Juan, vérengző néma gyilkos, vagy a hülyejárások minisztériumából szalajtott, rohanva vicsorgó rémalak.
Cage pedig minden esetben kiváló, egyszerre jó vele, és rajta nevetni.
Kacagni való jelenetekből pedig nincs hiány. Legalábbis az Álmaid hőse első felében. Legkiemelkedőbb az az ultrakínos majdnem-szexjelenet, amit egy váratlan módon és hallatlanul precízen időzített fingósvicc tesz kerekké. Borgli itt még azt is eléri, hogy a legprimitívebb poénforrást segítségül hívva, a legkifinomultabb humorérzékű nézőből is kiváltsa az őszinte elismerést. Egyszerre összezavarva és saját értékrendjének átgondolására késztetve is ezzel.
Verdikt
Az Álmaid hőse szimplán szürreális vígjátékként, vagy sötét komédiaként kezelve is egy kifejezetten szórakoztató filmélményt nyújt. A felszínesnél némileg alaposabban vizsgálva még a tartalmi mélységei is előbuggyannak, számos értelmezési lehetősége pedig hosszú ideig beszédtémát nyújthat. Nem minden tartalmi egységét kezeli egyforma elmélyültséggel, mint ahogy fókuszálatlansággal is jogosan vádolható. De még azzal is, hogy sok petárdáját túl hamar durrantja el, így a végső tüzijáték némileg visszafogottabb, vagy éppen elmarad.
Kristoffer Brogli új filmje ezúttal is nagyban függ az általa képviselt stílus szubjektív megítélésétől, azonban van annyira emlékezetes, hogy már akár most feliratkozzon az év kedvencei közé.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
