Tom Felton neve hallatán szinte biztos vagyok benne, hogy az emberek többségének a Harry Potter-filmek jutnak eszébe. Draco Malfoy karakterének életrekeltője kendőzetlen nyíltsággal vall önéletrajzi könyvében mindarról, ami a Potter-filmek előtt és után történt vele. A Túl a varázslaton egy kulisszatitkokkal teli, mélyen megérintő olvasmány, amely nemcsak a Mardekárosoknak íródott, hanem mindenkinek, aki még várja azt a bizonyos meghívót a Roxfortba. Kritika.
A HVG Kiadó a tőlük megszokott igényes küllemmel adta ki Tom Felton életrajzi könyvét. A keménykötéses, színes fotókkal tarkított kiadvány előszavát nem más, mint Emma Watson írta, aki egy nagyon bensőséges alaphangulatot teremt az olvasáshoz. Majd ezek után Tom egy olyan sztorival indítja a könyvet, amelyről még az édesanyjáéknak sem volt tudomása, mondanom sem kell, nem véletlenül. Az erős kezdés után a színész bemutatja élete legfontosabb szereplőit: a családtagjait. Beavatja az olvasót a legszemélyesebb érzelmeibe, hálával mesél édesanyja töretlen odaadásáról, aki minden körülmények közt kitartott mellette, vagy a testvérei folyamatos szurkálódásairól, illetve a családi mentális problémákról is. A családot érintő részek hol meghatóak, hol pedig homlokot csapkodóan szellemesek, utóbbiak főleg a testvéreivel kapcsolatos sztorikban merültek ki. Mindannak ellenére, hogy a testvérei vakarcsnak titulálták őt, mivel ő csak hat év elteltével követte a majdnem egy kupacban született Jonathant, Christophert és Ashley-t, mindegyikőjükkel jó a kapcsolata. Jonathan például rajong a művészetekért, neki köszönhette Tom az első musical előadásokat, amelyeket tátott szájjal nézett végig. Ash az, akivel a humoruk és érzékenységük köti őket össze, Chris pedig a nemcsak hatalmas horgász, hanem hatalmas bajkeverő is, aki elég sokat vigyázott Tomra a Harry Potter-forgatások alkalmával.
És ha már forgatás, akkor kanyarodjunk vissza Tom színészi pályájának elejére, amikor még igencsak kicsi volt. Fantasztikus, hogy ennek ellenére mégis elég pontosan emlékszik rá, mikor milyen érzelmek kerítették őt hatalmába. Nem tagadja, hogy sosem tartotta magát őstehetségnek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy több meghallgatáson, sőt, az első színházi fellépésén is kínos helyzetbe került még gyermekként. A legérdekesebb az volt ezekben a részekben a rengeteg kulisszatitok mellett, hogy a szerző őszintén beszél mindarról, hogy milyen érzés volt gyerekként átélni a forgatásokat – például a Csenő manókban még mutatványokat is kellett csinálnia. Vagy, hogy mi az amit abban a korban egy gyerek fel tud fogni abból, ami körülötte történik. Mesél a forgatásokon elkövetett csínytevésekről, amikor többedmagával elérte, hogy a Potter-forgatásokon édességekkel és frissítőkkel telipakolt sátrat, egészséges gyümölcsökkel és vízzel pakolják tele, vagy amikor igazi állatokkal kellett forgatniuk, és teljesen elvesztették ettől a józanságukat.
A legkisebb Felton, mint kiderült, pontosan beleillik a Mardekár-ház miliőjébe, ugyanis a forgatások alatt végig azon járt az esze (többedmagával), hogy miként viccelhetnének meg másokat, vagy éppen egymást.
A szórakozás mellett nagyon fontos volt, hogy a gyerekszínészekre egészen szigorú szabályok vonatkoztak a forgatások alatt is, hiszen tankötelezettségük is volt, amit minden esetben stoperrel mértek, hogy pontosan betartsák az előírt napi időtartamot a tanulásra. Tom akkoriban nem vágyott jobban másra, mint, hogy a szükséges normalitásban élhessen. Elmondása alapján Daniel, Emma és Rupert élete az övénél sokkal szabályozottabb volt, hiszen sokkal több jelenetük volt, mint neki. Mindvégig szerencsésnek tartotta magát, mert járhatott rendes iskolába a többi gyerekkel, és neki nem is volt akkoriban nagyobb szüksége másra, mint a normalitás. Ráadásul abban a korban, amikor ők kezdtek bele a Harry Potter-filmekbe, még fel sem tudták egészen dolgozni az egyre növekvő hírnevet és ismertséget.
Tom sokat beszél a más színészekkel való kapcsolatáról, még ha csak egy-egy sztori elejéig is, de bőven van mit megosztania az olvasókkal. Meglepett például amikor azt olvastam, hogy nagyon sok esetben ő nem is találkozott a már említett főszereplő trióval. Ennek ellenére például Emma Watsonnal különösen közel kerültek egymáshoz érzelmileg, pedig elhihetitek, az első találkozás nagyon Draco Malfoy stílusúra sikeredett. Feltonnak volt szerencséje rengeteg híres színésszel együtt játszani, akiket addig ő is csak a képernyőről ismerhetett, a velük való találkozásokról pedig remek kis történeteket mesél el, amelyek némelyikétől a mi szívünk is sajoghat kicsit az irigységtől. Ilyen például John Goodman, Jodie Foster, Jim Broadben (akivel a Csenők manők után egyébként Lumpsluck professzor szerepében sodorta össze újra az élet), Mark Williams (szintén újratalálkozás Arthur Weasley szerepében), James Franco, Andy Serkins, de felolvasott egy balul elsült szereplőválogatáson például Sir Anthony Hopkinsszal is. A teljesség igénye nélkül felsorolt színészeken kívül akad itt még jó pár híres színész, akikkel volt szerencséje találkozni. A történetek közé néhány nagyon vicces sztori is belefért, mint például Piton professzor és a hosszan lobogó köpenye, amelyre tilos volt rálépni. Gondolhatjátok. De őszintén mesélt például arról is, amikor a forgatások végén mindenki letette a lantot és az addig egy családként funkcionáló személyzet elbúcsúzott egymástól. Szerencsére, nem mindenki örökre.
Tom azonban nemcsak ezekbe az érdekes és csodás kalandokba avat be minket, hanem megmutatja a siker és az öröklődő mentális betegségek legsötétebb oldalát. Ash testvére révén már volt tudomása róla, hogy mivel jár ez a mentális betegség, de mivel annyira kicsiként élte át a testvére kórházi kezelését, így nem is jött rá, amikor ő is belecsúszott ebbe a gödörbe.
Amikor választás elé érkezett az élete a színészet terén, úgy döntött, hogy Los Angeles az ügynökségek szempontjából még New Yorknál is ígéretesebb.
A rivaldafény helyett, azonban Tom a teljes elmagányosodás csapdájába esett.
Bár először minden ragyogónak hatott, és élvezettel töltötte el a fiatal színészt, idővel Hollywood fénye és megkopni látszott.
Lassan, lépésről lépésre veszítette el önmagát. Tiszteletre méltó, ahogyan ezekben a fejezetekben teljesen megnyílik előttünk, nem titkolva az akkori alkoholizmusát és teljes lelki összeomlását. Majd röviden beszél arról, hogyan mászott ki szép lassan mégis a gödörből, némi rehabilitációs kudarc ellenére is. A hippi életmódra hajazó változtatások az életében valamilyen módon megváltoztatták őt. A probléma azonban, úgy vettem ki a szavaiból, hogy még nem múlt el egészen, így minden nap egy újabb önismereti nap számára.
A Túl a varázslaton fő témái tehát ezek, viszont nem fedik az egész életrajzot, hiszen szó esik még a könyvben jótékonyságról, hobbikról, Draco karakterének megformálásáról, a rajongókhoz fűződő viszonyáról és arról, hogyan lavíroz a színészi pálya által támasztott kihívások tengerében. Időnként elég sűrűn ismétli önmagát, például amikor felhozza mennyire nehéz egy rahedli gyereket kordában tartani, vagy hogy ő mennyire eleget tett a bajkeverő jelzőnek nemcsak a forgatásokon, hanem a való életben is. Ezt leszámítva egy igen olvasmányos és gördülékeny, könnyed stílusú, humoros írással van dolgunk. Ez azoknak a dolgát is megkönnyíti, akik nem igazán szeretnek életrajzi köteteket olvasni. De Tom Felton könyvét azoknak is ajánlom, akik nem feltétlen rajongói a Harry Potter világnak, viszont érdekli őket a filmforgatások világa. Harry Potter rajongóknak pedig azt üzenem: húzzon a szíved bármelyik házba, ott lesz még hely Tom Feltonnak is.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
