A Cserkeszterek ifjúsági képregényként sok előzetes elvárást megcáfol, miközben hű marad az első kötetében vállalt szellemiségéhez és hangulathoz. Barátság maximumon kritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Cserkeszter csapatnak – Jo, April, Mal, Molly és Ripley – továbbra is furcsábbnál furcsább dolgokkal gyűlik meg a baja Miss Qiunzella Thiskwin Penniquiqul Thistle Crumpet lánytáborában. Agresszív dínókkal, civakodó istenség-testvérekkel kell felvenni a harcot, és még Jo is gyanússá válik. Nem is segíthet itt más, mint a barátság maximumra tekerve.
HIRDETÉS
A Cserkeszterek első kötete alapján egy átívelő szálban csupán laza kapcsolatot (Honnan jönnek a természetfeletti dolgok?) felmutató, amúgy epizodikus folytatásra lehetett számítani.
Azonban a Barátság maximumon rész erre alaposan rácáfolt.
Bár az első fejezet egy raptorinvázióval kezdődik rögtön, ami lehetne egy a sokadik Cserkeszter-kalandból, de Noelle Stevensonék már ettől a ponttól egységesebb sztori alá rendezik az eseményeket. Ezúttal fokozottan figyelni kell minden képkockára, hiába viszi el a figyelmet egy-egy cukiskodó poén. Apró, elejtett utalásokból áll össze az utolsó fejezetre az aktuális rejtély és a karakterek közötti dinamikák. Ezzel a húzással pedig nemcsak a Barátság maximumon kötet érződik egységesebbnek, hanem az előző részbeli szereplők vagy események is jobban a helyükre kerülnek. Ez utóbbiban sokat segít az is, hogy Stevensonék visszatérnek emblematikus helyszínekre, mint például a kőszoborszörnyek barlangjába, vagy olyan szereplők tűnnek fel ismét deus ex machinaként, mint a Medveasszony, aki korábban háromszemű rókákkal árasztotta el a tábort. Röviden, rendszert teremtettek a színes-őrült zűrzavarban.
A második részre a képregény szereplői is ki tudtak végre bontakozni. Az első kötetben értelemszerűen az írók bemutatták őket, és néhány érdekes vagy általában nem “lányosnak” bélyegzett tulajdonságukra fókuszáltak. A Barátság maximumban a szorosabb barátságok kezdenek kibontakozni – például Jo és April kapcsolata némi bizalmi kihívásnak néz elébe.
A legfontosabb és leginkább kidolgozott fejlődés azonban vitathatatlanul Jené, a lányok felügyelője.
A mindig szabálykövető, szigorú és nyugalmat szerető táboroztató elkezd a dolgok mögé látni, amely nagyban megváltoztatja attitűdjét is. Ez előrevetíti, hogy Jen nemcsak a szabályok tökéletes ismerete miatt érdemli ki a mentor szerepet, hanem egyéb, gyakorlati úton is. Hogy fel kell ismerni a helyzeteket, amikor a szabály nem használnak, és máshogyan kell felelősséget vállalnia és helyes döntéseket hozni a rábízott cserkészek érdekében. És ami a legfontosabb: ne a legrosszabbat feltételezze azonnal a lányok viselkedése mögött.
A Cserkeszterek képi világa viszont az összetartó sztorival ellentétesen teljesen elszabadult. Mankónak még megvannak a fejezeteket megelőző cserkész-okítások barátságról és a problémamegoldás fontosságáról, és az eseményeket összefoglaló fotóalbumok, de a sokszereplős, a szivárvány minden színében parádézó panelek megizzaszthatnak kicsit. Ugyanis a Cserkeszterek szellemiségéhez hűen a képsorok mozgalmasabbak, mint korábban, amely miatt néha könnyű eltéveszteni egy-két hasonlóan kinéző karaktert, és így akár valamennyire a történetben is elveszhetünk. A helyzet nem tragikus, és nem rontja a teljes élményt, de érdemes figyelni, nem csak végig siklani a szövegbuborékokon.
A Cserkeszter-színkavalkádban nemcsak a történetért, hanem a rajzok részletessége miatt is érdemes elmerülni.
Az alkotók Cartoon Network és a Disney XD rajzfilmeit idéző képi világa lazán keveredik az ókori Görögország amfora művészetével, vagy épp az Indiana Jones kalandfilmeket idéző helyszínekkel.
Emellett pedig az első kötetből jól ismert gegek és cukiságok árasztják el a Cserkeszterek olvasóját. Cuki cica idézés, a semmiből előbukkanó, sapka funkciót is ellátó mosómedve és raptorlovas-táborozók csalnak mosolyt az arcunkra. És persze a soha el nem maradó szóviccek.
Verdikt
Bár kevesebb oldalon, de a Cserkeszterek második kötetére is szórakoztató történet maradt a már az első részből megismert őrült-színes-kalandos világával. Meglepően összetartóbb, mint amit epizódikus koncepciójából elvárható lett volna, amivel érdekes olvasmány marad kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
