Lengyelország legnépszerűbb képregényrajzolója Karol Kalinowski, alkotói nevén KaeRel. A tavaly év végén megjelent Csonthalma pedig bőven bizonyítja, hogy miért érdemelte ki ezt a címet.
HIRDETÉS
A könyvtárosként dolgozó grafikus, Karol Kalinowski nem ezzel a kötettel, hanem a 2009-ben megjelent Łaumával vált Lengyelország legkedveltebb képregényesévé. Ugyanis elsősorban gyerekeket célzó művében – amiben Dorota vidékre költözésük után megismeri a nemrég elhunyt nagymamája igazi múltját – olyan gyerekképregényt tett le az asztalra, ami komolyan veszi közönségét. A szláv (pontosabban jatving, egy nyugat-balti népcsoport) mitológiából ismert, sötét lények vezetik az olvasót, és tanítanak valamit az élet nehézségeiről, és persze gondoskodnak a legfontosabbról: hogy egy jó mesét olvassunk. Nincs ez másként a 2016-ban megjelent – hozzánk 2024 decemberében eljutó – Csonthalmában sem.
A képregény egy klasszikusnak mondható motívummal, az utazással kezdődik: egy apa (Karol) és fia (Max) vidékre költöznek. Az apa hamar munkát kap a helyi könyvtárban, és a fia is barátokat talál. Azonban mintha nem teljesen úgy működnének a dolgok itt, mint a városban. A könyvtárban egy bádogfejű igazgató archivál. Egy sötét tekintetű kislány nyomasztóan csendesen viselkedik. Egy denevérfülű szőrös lény tér be a helyi kávézóba, a baristalány pedig megmagyarázhatatlanul szégyenlős, és néha fura fejeket vág. A kertben pedig egy böszme, hóemberszerű alak integet és ás a temetőben.
Hamar kiderül, hogy a város lakossága nagyon, de nagyon közeli viszonyt ápol a szláv mitológiai lényekkel.
Ez pedig akaratlanul is behívja a hasonló, szláv országokból érkező olvasmányélményeket. KaeRel világában is olyan alakok idéződnek meg, mint a lesi vagy a kikimóra, akikkel más szláv ihletésű fantasykben is találkozhattunk (lásd Vaják). KaeRel szerencsére nem áll meg a szélesebb körben ismert lényeknél, hanem sok színes figurát hoz be: a magyar lidércfényhez hasonló – csak barátságosabb – lámpások, vagy folyóvizet szívó, kígyóra-sárkányra emlékeztető zmijek.
A fordító, Kellermann Viktória rémmutatója remek összefoglalót nyújt ezekhez a képregénybeli lényekhez, hogy olvasás közben ne tévedjünk el teljesen. Annyi a szépséghiba, hogy sem KaeRel, sem pedig más magyarázat nem segít abban, hogy rajzok alapján beazonosítsuk a különös lényeket. Csak a főbb, fontosabb szereplőkre vagy az éppen szembejövő figurákra kapunk pontos fajbesorolást, ennél azonban sokkal népesebb tábor képviselteti itt magát. Viszont az érthetőségből vagy az élményből ez nem vesz le sokat, a képregény akkor is maximálisan élvezhető, ha nem fújjuk kívülről a szláv bestiáriumot.
Bár nem veszélytelen lények járják Csonthalmát, és ezt megjelenésük is némileg alátámasztja, alapvetően mégis barátságos ábrázatú figurák. A fekete-fehér képek sokat hozzáadnak az eredeti furcsasághoz, természetfelettihez, amivel olyan alkotók juthatnak eszünkbe, mint Tim Burton, vagy magyar vonatkozásban Lakatos István (és a Lencsilány). Tehát egy emberi szemmel még vállalható és könnyen megszerethető szerzetcsoport tárul elénk. Ezenfelül apróbb gegeket is felfedezhetünk a panelek között: Van Gogh- vagy Edvard Munch-festmény-utalást, apró képi vicceket, de maga KaeRel előző képregényének hőse, Dorota is vendégszerepel pár képkocka erejéig. Ez az olykor vicces, jótékony lepel, amivel szerethetővé varázsolja KaeRel a szereplőket, nem csak rajzaiban köszön vissza. Csonthalma legsötétebb árnyai nem is a morák és lesik közt húzódnak, hanem ott, amit a való élet tartogatni tud.
KaeRel ugyanis váratlan, a gyerekkort nagyon is traumatizálni képes eseményeket is beemel képregényébe, ami még napjainkban is tud borzongást kelteni, főleg a cozy olvasmányok felé forduló irodalompiacon. Persze nem kell megijedni, nincs fullba nyomva a gyerekeknek a szenvedés és a szomorúság. Sőt, KaeRel ennek enyhítésére, feldolgozására nagyon barátságos, szimbolikus mintákat kínál meséjében. Az ide vezető utat is egy hétköznapi gyermeki élet szerint építi fel: új otthon megismerése, új barátságok, beilleszkedés. Majd az elkerülhetetlen, váratlanul bekövetkező fordulatra szláv lényeivel kínál lehetséges, elfogadható feldolgozást. Így a sorok közül kiolvasható szörnyű tragédia nem érződik olyan fájdalmasnak, és kedves, gyermeki gondolkodásba könnyen beilleszthető fogódzkodókat ad útravalónak. A ténylegesen tragikus részig cinikussággal és alapvetően befogadó (de azért gyanakvó) közegen keresztül visz végig.
KaeRel humorával magyar olvasóként könnyen azonosulhatunk, hiszen számos olyan társadalmi jelenség megidéződik, amely Magyarországon is mindennapos.
Ilyen a mindent túlszabályozó főbérlő néni vagy az „azért kapsz munkát, mert ismersz valakit” frázisok. Ezeken felül pedig modernebb poénok is szerepet kapnak: például az áldozatait fojtogató mora (lidércszerű női démon) szeretne terápiára járni, hogy leküzdje a gyilkolási vágyát.
Az első sorban gyerekeknek (de nem kizárólag nekik) szóló dark fantasyk egy újabb remek példája a Csonthalma, ami ebben a műfajban nagyon is kimagasló minőséget hoz. Egy kevésbé ismert kultúrkörből merít, miközben képes sajátos, cinikus humorral és mágikus módon beszélni a legnehezebb életeseményekről.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
