HIRDETÉS

HIRDETÉS

Film

Alienoid kritika – Anyám gazdatest, apám robot, hogy a toszba ne legyek kiválasztott?!

Az utóbbi évek nagy filmes nyertese Dél-Korea. Számos díj, valamint nemzetközileg is harsány kritikai és közönségsiker fogadta az olyan filmjeiket, mint a Gyújtogatók és Élősködők. Ha zsánerfilmekről van szó, elsősorban horrorjaikról ismerhetjük őket (pl. Vonat Busanba, Kokszongi sirató, Két nővér), de a Netflixnek köszönhetően már a sci-fi próbálkozásaik is eljuthattak hozzánk (Űrsepregetők, A nyugalom tengere). A disztópikus Squid Game-ről nem is beszélve. Most pedig megérkezett az Alienoid, ami a tipikus nyugati akció sci-fi blockbusterek kívánalmai szerint támad a nemzetközi mozivásznakra. Dél-Korea új moziüdvöskéje pedig ennek megfelelően színes, zajos, vicces, robbanásos és fejkapkodósan tömény időutazásos katyvasz. Alienoid kritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Keleti oldal, nyugati oldal

A távol-keleti filmek egyre nagyobb térnyerése pedig több szempontból is érdekes következményekkel járhat. Az egyik, amit a kínai filmiparral és fogyasztói piaccal kapcsolatban tapasztalhatunk. A nagy hollywoodi stúdiók a minél nagyobb profit érdekében igyekszenek megfelelni a Kínai Kommunista Párt cenzúrájának, és ezért a film vágása körüli kompromisszumra is készek. Másik és szelídebb formája ennek az idomulásnak, hogy rendre szerepeltetnek kínai (vagy legalábbis ázsiai) színészeket fontosabb mellékszerepekben. A szerepeket megfordítva pedig már kínai produkciós cégek gyártókként, finanszírozókként is megjelennek a nemzetközi piacon, mint ahogy láttuk azt pl. a Moonfall esetében. Az pedig jól példázza a Kína felé irányuló kétszínű profitéhséget, hogy nyilatkozatokban ellenzik az ország kisebbségpolitikáját, de szemrebbenés nélkül képesek voltak leforgatni az élőszereplős Mulant menekülttáborok mellett.

HIRDETÉS

A másik következmény, hogy a keleti országok egyre több olyan produkciót kezdenek gyártani, amik sokkal jobban idomulnak a nyugati közönség ízlésvilágához. Ez megjelenhet egy nemzetközibb szereplőgárdában, a hollywoodi klisék ázsiai hangulatú újracsomagolásában, de narratív és dramaturgiai döntésekben is. Persze sosem feszült kibékíthetetlen ellentét a keleti és nyugati stílusú történetmesélés sajátosságaiban.

Dél-Korea most ráadásul nagyjából ugyanazt csinálja, mint amit a térségből korábban Japánnál is láthattunk. Jól eladható kulturális termékein keresztül igyekszik növelni nyugat felé a soft power befolyását.

Kelendő K-Pop és filmes kultúrexportjai által kulturális jelentősége is fejlődik, és nyilván anyagilag sem járnak rosszul. De a fokozatos egymás felé húzás mindkét oldalról identitásvesztést eredményezhet, ezzel egyre homogénebb filmes nyelvet eredményezve. Noha természetesen egyelőre nem kell attól félnünk, hogy megkülönböztethetelenül összeütköznek a filmes világok, de az Alienoid már egy jó és látványos példa lehet a közeledéshez. De szerencsére még így is tartogat annyi egyedi ízt és látványt, hogy érdekes legyen.

A börtön ablakába…

Az Alienoid felütése akár egy szcientológiai tanmesét is eredményezhetne. A Föld évszázadok óta egy idegen faj börtönbolygójaként funkcionál, ahol az emberi testek a cellák. Egy erőteljes robot, Őr (Kim Woo-bin) és mindenes segédje/közlekedése eszköze, Villám (hangjaként Kim Dae-myung, emberi alakjában a már említett másik Kim) vigyázza a Földlakók nyugalmát. Amikor egy nyughatatlan idegen szökni próbálna emberi hordozójából, akcióba lépnek. Márpedig a lények szökni akarnak. Ennek következménye, hogy az emberi porhüvely elpusztul a szökés során. Egy ilyen akció során, 1381-ben az Őr és Villám egy csecsemőre bukkannak, és Őr minden tiltakozása ellenére Villám magukkal viszi a saját idejükbe.

Kim Woo-bin

Furcsa családként együtt nevelgetik a kislányt, Jant, akinek persze senki nem hiszi el, hogy miféle csodákat tapasztal robotikus otthonában. Eközben a másik idősíkon sem állt meg az idő. 1391-ben egy fiatal, szeleburdi mágus (dósza), Muruk (Ryu Jun-yeol) egy mágikus tárgy, az Isteni Penge felkutatására igyekszik. Meg még rajta kívül sok egyéb rosszarcú figura is. A penge formájú McGuffinnak persze sokkal fontosabb szerepe van a nagy egészet tekintve, mint pusztán egy megszerzendő tárgy. A két idősíkon zajló események pedig egyre furcsább körülmények között metszik egymást.

Megszületik a wuxifi

Amit mindenképp az Alienoid számlájára kell írni, hogy rendesen kihasználja a játékidő mind a 142 percét. A film egy percig sem ül le. Ugyanakkor mégis egy idő után könnyen bele lehet fáradni a szüntelen akciózásba. A rendező, Choi Dong-hoon egymás után dobálja a rövid felvezetők után következő zúzásokat. A cselekményvilágnak azonban még így is megvan a kellő változatossága. A 14. században játszódó jelenetek ugyanis egy szép kosztümöket és díszleteket felvonultató, wuxia jellegű fantasy-kalandfilmet eredményeznek. Sok humorral, és a másik szálból eredő anakronisztikus elemekkel. Idővel persze sok minden a helyére körül, vagy legalábbis halvány magyarázatot kap. 

Az kérdéses, hogy a különféle várazskütyükkel házaló varázslópárosra végtére is mi szükség volt. Jelenlétüket igyekszik megindokolni a forgatókönyv, de lényegében nélkülük is működne a film. Ha nem jobban, mint velük. Az viszont rejtély, hogy a feliratban miért folyamatosan “Twin Peaks” varászlókként vannak emlegetve. Ha csak egy fordítási anomália, nincs is jelentősége. Viszont ha valamilyen utalásrendszer is el van bújtatva a sorok közt az azonos című sorozatra, az nem nagyon mutatja meg magát.

A másik idősíkon pedig egy ultralátványos, sci-fi akciófilmet kapunk, átváltozó autókkal és csápos idegenekkel. Meg azzal az elsőre is fatális tévedésnek tűnő ötlettel, hogy az emberi test jó börtön lenne idegenek számára – főleg, hogy van alternatív megoldás a szökött rabok elhelyezésére.

Ezt a saját világán belül is furcsának tűnő döntést leszámítva a sztori alapvetően kedves cucc. Mind az esetlen varázsló, mind Jan és különös családja önmagában érdekes, bár sokszor látott, sablonos “te vagy a kiválasztott” jellegű fejlődéstörténet. Kár, hogy a két szál összeeresztve inkább gyengíti egymást, az egyértelmű kapcsolódási pontok ellenére is.

A forgatókönyv érezhetően erősen támaszkodik az alapkoncepció grandiózusságára, a nagyobb fordulatokra és a menetrendszerűen érkező akciójelenetek elterelő hatására. Olyannyira, hogy rendre elsiklik kisebb-nagyobb hézagok felett, amit a figyelmes néző könnyedén kiszúrhat. A két éra jelenetei viszont annyira elütnek egymástól, hogy tényleg olyan élmény, mintha két teljesen különálló produkciót néznénk. Ez mindaddig nem is lenne igazán probléma, ha arányosan, és jó tempóváltásokkal történnének az időbeli ugrások. Ezt viszont a film szerkezete nem mindig tudja teljesíteni. 

Ryu Jun-Yeol

De nemcsak a film egészének felépítése bicsaklik meg időről időre, hanem a jelenetek összehegesztése is.

Annyira tömény és sűrű az események folyása, hogy a gyors vágásoknak köszönhetően könnyű lemaradni bizonyos információkról. Vagy a nagy pörgésben elfelejteni néhányat.

Ráadásul több fontos információ is csak szövegben hangzik el, de szerencsére az Alienoid inkább támaszkodik a látványra. Sokszor ad vizuális megerősítést a jobb megértéshez, néhol akár a redundanciát is vállalva. Azonban ez sem teljesen elég ahhoz, hogy elfedje a történet néhány zavaróan nyitva hagyott hézagát. A film tehát rengeteg vizuális ingert tartalmaz, úgy az események, mint a speciális effektek szintjén. Ebben a masszában pedig könnyű elveszni. Még úgy is, hogy összességében azért mindent megtesz a néző figyelméért.

To be continued

Az előbb említett figyelem megtartásában szép falat jut a színészeknek. A lassan kisebb helyi szupersztárrá fejlődő Kim Tae-ri (Űrsepregetők, A szobalány) a felnőtt Jan szerepében ismét imádnivalót alakít, mint ahogy Ryu Jun-yeol is szerethetően hozza az esetlen mágust. Kiemelendő még a kisebb szünet visszatérő Kim Woo-bin (Uncontrollably Fond, Twenty) az Őr szerepében, aki alapértelmezetten rideg emberi alakja mellett saját maga több alteregójaként is feltűnik. A legemlékezetessebbet persze a levakarhatatlan nőcsábász formájában hozza, nem kis zavart okozva ezzel az egyik női szereplőnek. 

Kim Tae-ri

A film humora azonban rettentően elidegeníthető és bugyuta lehet sokak számára. Nyugati filmekhez és színészi iskolákhoz képest természetesen nagyon túltoltnak tűnhet a mimika. De ez is egy olyan sajátságosság, amit illik megszokni, ha valaki keleti filmekkel ismerkedik.

Különösen tettenérhető ez a rajzfilmszerű harsányság a két ellenlábas dósza, Rakéta csapat vibe-okkal megtüzdelt varázslópáros börleszkszerű ripacskodásában.

Apropó rajzfilmesség. Érdemes figyelni, hogy már az első jelenetektől kezdve mennyire rajzfilmszerű ikonográfiával dolgozik a film. Különösen igaz ez a szereplők öltözékére és “színkódjaikra”. Így egyből dekódolható, hogy éppen kit és mikor látunk – már persze, ha nem direkt rejtőzködő figurákról van szó.

Kim Wu-bin

Az Alienoid tehát nem mentes ritmikai, aránybeli problémáktól, mint ahogy a szerkesztésben is észrevehetőek kisebb-nagyobb zavarok. Az eredetiségét pedig leginkább a külsőségek szolgáltatják, mert minden más darabkája ismerős lehet valahonnan. A Marvelesen tökélyre fejlesztett blockbuster jelleg viszont csak éppen annyit csorbít az egyediségén, hogy még így is különlegesnek látszó marad. És egyelőre az intellektuálisan izgalmas tartalma sem nagyon ütközött ki, de a már előre beharangozott folytatásban ez változhat.

Az Alienoid egy ambiciózus, high concept sci-fi, csak sajnos pont nem is igen lát túl a saját koncepcióján.

A két idősík merőben eltérő hangvétele is kizökkentő lehet, a szerkesztési megoldások pedig időnként egyenesen kapkodóak. Ugyanakkor mégsem teljesen élvezhetetlen, a keleti filmek kedvelőinek minden ismerőssége, töménysége és felületéssége ellenére is tartogat szórakoztató elemeket. De azért erősen köhécsel a problémái összterhe alatt.  

6 /10 raptortestbörtön

Alienoid

Oegye+in 1bu

fantasy, sci-fi, akciófilm
Játékidő: 142 perc
Premier: 2022. szeptember 08.
Rendező: Choi Dong-hoon

editor
Már általánosban írtam könyvekről a suliújságba, majd 2009-től egy online magazinba filmekről. A sci-fi/horror/szuperhős vonal mellett kifejezetten vonzanak a trash és peremtartalmak. Meg a metál!