A Deadpool a Megtorló ellen a képregények popcorn mozija

Ha van kérdés, ami agresszíven mozgatja a szuperhős/hős rajongók barázdáit, az a „Héroszom vs Héroszod” – kérdése. Számtalan fórumon látható, hogy az olvasók/nézők hosszú hozzászólásláncokban fejelgetik egymást azzal, hogy az ő hősük az erősebb, bekezdésekben magyarázva, hogy miért – na nem mintha az alkotók döntenék el kreatív istenként, hogy ki milyen fortélynak köszönhetően kerekedik felül a másikon. Leginkább emiatt gondolom bölcs döntésnek, ha a művészek és írok külön „one-shot” sztorikban eresztik egymásnak a kedvenceket (ha éppen nincs miről írni, egy ilyet mindig be lehet dobni). Természetesen a nimbusz megőrzése okán a csaták nyertese leginkább az olvasó marad, mert a nyitott végekkel (értsd: nem nyer senki, mert például összefognak egy nagyobb gonosz ellen) úgy interpretálja az események végkimenetelét, ahogy neki kényelmes, imigyen még a kommentszekció is diskurzusban tarthatja a karaktereket.

Ezen az alapelven működik a Deadpool a Megtorló ellen is, ám a pikantériája az, hogy mégis hogyan lehet méltó ellenfele a közönségkedvenc halhatatlan pofázógép és hivatalos félkegyelmű Deadpool méltó ellenfele Frank Castle-nek, a halandó, örökkön vicsorgó, szentimentális pszichopata Megtorlónak? Igazából ezt a kérdést a laikusok boncolgathatják, mert Mr. Castle valójában nem kifejezetten számít járókeretes nyugdíjasnak még az istenek és félistenek között sem. Az 1995-ös Garth Ennis által írt és Doug Braithwaite illusztrációival életre keltett Punisher Kills the Marvel Universe egyrészesben már bebizonyította, hogy a Megtorló mindenféle tuning nélkül képes kiiktatni akár Hulkot is, ha arról van szó. Szóval itt talán már úgy is megközelíthető a kérdés, hogy ellenfele-e a Megtorlónak Deadpool. Szerencsére a kötet története, bár sematikus, mégis – igaz, csak egy nüansznyival – több egy szokásos képregényes bunyónál egy random krimóban.

A 2017-ben megjelent Deadpool a Megtorló ellen valóban egy hős vs. hős sablonra felhúzott akciósztori, amiben ugyanazon érem két oldala szalad kicsit egyoldalúan egymás ellen, ki-ki a saját morális iránytűje mentén (Már ami maradt az iránytűből. Mondjuk a mutató meg egy negyed számlap). A történet szerint Frank Megtorló Castle a Bank művésznevet viselő alvilági könyvelő és pénzmosó után ered azzal a céllal, hogy a nála található információk segítségével az adott Marvel Univerzum alvilágát döntse nagy “gazdasági depresszióba”. A probléma azonban az, hogy a Bank Wade Deadpool Wilson pénzét is mossa, plusz zsémbes zsoldosunk imádja a Bank gyermekét, Hudsont. A Megtorló félresikerült beszivárgó akciója következtében Deadpool két lábbal száll Frankbe és elhatározza, hogy a Bank és a srác kedvéért kicsinálja a vérfürdő-függő veteránt, Franknek pedig védekeznie kell (emiatt is egyoldalú a konfliktus, mivel számára Deadpool nem volt és lett amiatt célpont). Így megindul a buli a két keményfiú között, na és persze a Bank által őrzött információ után.

A kaland során számos alkalommal lövik fejbe a vörösrucis szájkaratés hőst, aki sok esetben keveri össze emiatt a valóságot filmjelenetekkel (aminek okán az alkotók persze, hogy összekacsintanak az olvasókkal egy Batman vs Superman Martha-fricskával), és hát Frank is túlél pár dolgot, amit nem kellene túlélnie. Út közben meghal rengeteg zsoldos, egy testőr, és még a Kiképzővel (Taskmaster) is összeakad a két fenegyerek.

A narratíva egy abszolút a versus-szubzsáner már jól kijelölt ösvényén halad végig a maga önironikus, Deadpoolos módján. Hőseink egymásnak esnek, majd összefognak egy nagyobb rossz ellen. Ez a kötet tényleg nem azért szórakoztató, mert újat mutat, vagy egyedi oldalairól bontja ki a hősöket, hanem inkább azért, mert kontrasztol. Hol partnerként, hol riválisként helyezi egymás mellé Deadpoolt és Megtorlót, akikről az eddigi sztorijaikból már kiderült, hogy csak akció közben szociopaták, de amikor kávészünetet tartanak, fel-felsejlenek bennük az olyan büdös hülyeségek, mint az érzelmek, meg könyörület és az emberség. Viszont eleddig az nem feltétlenül derült ki, hogy mennyire egyformák a maguk lelkileg torz módján.  Pedig Deadpool és Megtorló ugyanazon érem két oldala, amelyek egyszerre illeszthetők egymásra, ugyanakkor teljesen inkompatibilisek is.

Sok esetben éreztem azt a köteten, hogy olyan mintha tragikum-vezérelt Megtorlót bedobták volna egy önparódiába, ahol nem csak jelen van, de foglalkoznia is kell önmaga halhatatlan, csimicsangát visító bohóc változatával, aki Deadpool.

És ennek eredményeképpen az oldalakon egy nagyon gyorsan és izgalmasan pörgő akciófilm elevenedik meg, ami tényleg csak egy one-shot móka, de annak tökéletes. Belezés, fejezés, minden, ami Deadpoollal és Megtorlóval járhat egy szervezett bűnözési kontextusban. Ugyanis a képregény képet ad arról, hogy ennyi szuperhős mellett az alvilág simán virágzik, és az azt működtető pénz egy artérián keresztül folyik a megfelelő véredényekbe.

Az eredetileg ötrészes sorozat illusztrációinak részletessége és a cselekmény tempója beszívja az olvasót, aki elsomolyog majd Wade Wilson szekunder szégyen-viccein. Megszokott, „marveles” művészi munkák: Pere Pérez rajzoló és Ruth Redmond színező kiváló minőségben keltik életre az eseményeket. Dinamikusan és okosan tagolt stripekben. (Ha ennél többet írnék az illusztrációkról, bullshitelnék. A rajzokban ennyi van). A Deadpool a Megtorló ellen egy igazi véres arconpörgés, amit tényleg azért is érdemes beszerezni, mert egy jó akciógeg. Egy gondolatkísérlet a gondolatkísérleten belül. S bár a cselekmény a szokásos hérosz a hérosz ellen sémát követi, így is okos és szerethető.