Képregény

Képregények tanévkezdésre, nem csak diákoknak!

Mindenki számára elkezdődött az idei tanév, ezért – bármelyik iskolaévet kezdő korosztályba is tartozol – a Roboraptor Képregényrovata egy rövid, tantárgyak szerint tematizált gyűjtéssel kíván sok szerencsét mindenkinek az elsősőktől a végzős PHD hallgatókig egészen az őket tanító tanárokig!

Szociológia: X-Men

A Stan Lee és Jack Kirby által kitalált, több mint 50 éves X-Men számos remek történettel gazdagította a kilencedik művészetet, amelyek itthon a Semic Interprintnek, a Képkocka Kiadónak és a Nagy Marvel Képregénygyűjteménynek köszönhetően jelenhettek meg. Különösen ajánlom a Jövendő múlt napjait, a Sötét Főnixet és a Mutánsvilágot, amelyek jelentősen befolyásolták a mutánsok és az emberek közös, konfliktusos világának képét. Különösen fontos az X-men képregényekkel kapcsolatban, hogy Jack Kirby és Stan Lee, a másik ember elfogadása mellett indirekt módon mindig a tanulás és a fejlődni vágyás fontosságát hangsúlyozta a kiadványokban. Elég csak arra gondolni, hogy az X-men csapat tagjai iskolai tanulókból és tanárokból állnak. /Szente Ádám/

X-Men: Days of Future Past  – Elődeid hibáiból tanulni

Alkímia: Pókember

A Babylon 5 tévésorozat atyja, J. Michael Straczynski 2001-ben vette át a The Amazing Spider-Mant, és rögvest a feje tetejére állította Pókember mítoszát: mindenki kedvenc hálószövője nem a radioaktív sugárzásnak, hanem a pókistenségnek köszönheti erejét. Ez a misztikus vonal inkább illett volna egy Dr. Strange képregénybe, mintsem a földhözragadtsága miatt népszerű Póki kalandjaiba, de azért Straczynskinek egészen remek ötletei, sztorijai is akadtak. Második füzetében, a Hazatérésben (Coming Home) Peter Parker régi iskolájában vállal kémiatanári állást, ám az első napján egy fegyveres megtámadja az intézményt. Pókember semlegesíti a támadót, akiről kiderül, hogy nem más, mint az iskola egyik eminens tanulója, akit a többiek folyamatosan vegzáltak. A tanulságért pedig nem kell messzire menni: megfelelő gondoskodás és útmutatás nélkül bárki elvesztheti az eszét egy ilyen közegben. /Szente Ádám/

Zene: Esernyő Akadémia

Az Esernyő Akadémia a bentlakásos iskolák nosztalgikus érzését kínálja azoknak, akik képregénnyel hangolódnának az új tanévre. Az azonos nevű intézményt Sir Reginald Hargreeves (a képregényekben Mr. Monokli) hozta létre azzal a céllal, hogy egy helyen oktassa a szuperképességekkel megáldott gyermekeket. Hét ilyen gyermeket fogad be végül iskolájába, akiket számok után nevez el. A szuperhőstanoncok éles bevetéseken vesznek részt, mint például az Eiffel torony kilövésének megakadályozása, azonban a közösségben nincs minden rendben. Például mert az egyik szuperhősnek vélt diákról kiderül, nincs képessége. Mégis, a zenéhez viszont különös érzéke van, ami mi más lenne, ha nem egy igazi szupererő? /Scheirich Zsófia/

Az Esernyő Akadémia megmutatja, milyen egy igazán rossz apa-gyerek kapcsolat

Magyar történelem: 48-as képregények

Bár messze van még a 2020-as március 15-e, a szabadságharcban elesett hősi halottainkról szóló sokadik megemlékezést már előre utálni szokta minden kisiskolás, aki akár csak egyen is részt vett. Nem csak azért, mert ezek az ünnepségek évről évre képtelenek megújulni, vagy az aktuálpolitikai ideológia propagálása nélkül lezajlani, hanem mert a legjobb történetek lehet, hogy nem is azok, amiket az iskolában tanulunk. Idén március 15-én ezeket szedtük össze, szigorúan képregényes szempontból! /Zsótér Indi Dániel/

Így emlékezik meg a 48-as szabadságharcról a magyar képregény

Testnevelés: Orgyilkos osztály

A hetvenes években játszódó képregény nem csak a kor szélsőséges zenei és kultúrális, szociológiai vagy politikai szubkultúráját mutatja be karikatúraszerűen, mégis pontosan, hanem az orgyilkossá válás rögös, kemény és nem utolsó sorban fájdalmas útját is. Főszereplője Marcus, a hajléktalanból középszerű tanulóvá avanzsáló srác, közvetlen társadalmi környezete mellett a tudás megszerzésének olykor szó szerint fizikai fájdalmat okozó árával is kénytelen szembesülni. Amellett pedig, hogy a nulláról, mindenféle hátszél nélkül kell beilleszkednie új közegébe, a szerelem és a barátság próbáit is ki kell állnia, ami pont olyan kínlódás, mint bárki másnak, aki emlékszik még tinédzser éveire. A hazánkban is megjelenő két kötetről itt és itt, a sorozatról pedig itt írtunk korábban. /Zsótér Indi Dániel/

Íme a srác, aki Ronald Reagan korai nyugdíjazását javasolta

Erkölcstan: Ha/Ver

A Ha/Ver világához legalább annyira hozzátartozik a szereplők közege, mint a vérmocskos és rendkívül cinikus erőszakábrázolás. Ha/Ver aka. Dave Lizewski ugyanis annak ellenére lesz szuperhős, hogy az iskolában egyébként egy világi lúzernek számít, Mindy McCreadynek alias Kisdög-nek pedig képességei ellenére kell úgy viselkednie, mintha egy átlagos tinilány lenne. Pedig a háta közepére sem kívánja, hogy a sminkelésben, öltözködésben vagy menőségben versengenie kelljen kortársaival. Ezek ugyanis a világ legfeleslegesebb időtöltései szerinte. A képregényt elsősorban azoknak ajánlom, akik azt hiszik, hogy sokkal fontosabb másoknak megfelelni, mint a saját magunk elvárásainak, mégsem értik, hogy miért érzik magukat állandóan nyomorultul. A Ha/Ver kiadványok első és második részéről is veretes kritika jelent meg nálunk itt és itt. /Zsótér Indi Dániel/

Szuperhősködéssel nem lehet csajozni, csak az intenzíven kikötni

Rajz és festészet: Csontváry

Ha Csontváry Kosztka Tivadar festő napjainkban, az önjelölt online kritikusok virágkorában élne, és egy blogbejegyzésben vagy videóban beszélne lekicsinylően és csípősen a nagy Raffaello művészetéről, valószínűleg kommentelők százaitól kapná meg, hogy “csinálj jobbat, paraszt!”, Csontváry azt válaszolná: “Oks”. Nem azért mondaná ezt, mert szétveti a tehetség, sőt, sem családi, sem anyagi háttérrel nem rendelkezik ahhoz, hogy a festészetnek szentelje az életét. Az egyszerű művészi adottságoknál sokkal erősebb motivációk hajtják.Hallgat belső és túlviláginak vélt hangokra, amelyek szeszélyes fellángolását halálig tartó eltökéltséggé változtatják. Különös életéről és művészetéről itt írtunk. /Hári Dániel/

Önként vonult a művészet száműzetésébe, most képregény készült róla

Hittan: Soul Eater

A Halloween ünnep ihlette Soul Eater-t itthon is sokan ismerhetik az Animax-on sugárzott anime változatnak hála. A történet a Halálisten Fegyvermester Akadémián játszódik, ahol a Halálisten – nem meglepő, elsőre mégis kicsit furcsának tűnő módon – jövendőbeli fegyvermestereket és fegyvereket tanítja, hogy megakadályozza a démonisten feltámadását. Az Akadémián csapatokban igyekeznek a diákok megfelelni a kihívásoknak, és végül a Halálisten mesterfegyverévé válni. Egy fegyvermester és egy fegyver szövetségének célja, hogy 99 démontojást és egy boszorkánylelket vadásszanak le, a fegyver elfogyassza ezeket, így válva mesterfegyverré. A huszonöt kötetes sorozat három ilyen szövetséges tanulmányait mutatja be, akik mindent megtesznek, hogy ők lehessenek a legjobbak.  /Scheirich Zsófia/

Magyar irodalom: Nyugat és a zombik

Csepella Olivér nem kis botrányt kavart pár éve azzal, hogy már-már George R.R. Martin-i hosszúságúra húzta a Nyugat és a zombik megjelenését, arról pedig, hogy végül érdemes volt-e rá várni mindezek ellenére, itt írtunk. Ami biztos, hogy a humorfaktor legnagyobb részét, a karakterek személyisége mellett, azok az irodalmi utalások adják, amiket elvileg mindenkinek értenie kellene, aki járt iskolába és valaha olvasta Csáth Gáza, Ady Endre, Kosztolányi Dezső vagy Babits Mihály műveit. Akik viszont nem, azok ki se nyissák addig a képregényt! /Zsótér Indi Dániel/

Kövesd a Roboraptort még több geek-tartalomért a Facebook-on, vagy Youtube-on!

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.