Az Esernyő Akadémia megmutatja, milyen egy igazán rossz apa-gyerek kapcsolat

Habár a My Chemical Romance 2013-ban feloszlott, és Way szóló énekesként folytatta pályáját, azt a világot, ahol jól érzi magát és lehetősége van kiteljesedni, a képregényiparban találta meg. Elmondása szerint nyolcéves kora óta olvas képregényeket, és szintén gyerekként kezdett saját történeteken is dolgozni. Főleg Grant Morrison – jelenleg a DC által sorozatban feldolgozott – Doom Patrol-ját emeli ki inspirációként, ami tinédzserként segített neki túllendülni depressziós időszakain, és amihez 2016-ban saját történetet írhatott. Történetírás szempontjából egyébként a Watchment említi még, melynek hatására a kezdeti, elképzelés nélküli próbálkozások után sokkal megfontoltabban kezdett dolgozni képregényein.

Gerard Way nem egy egyszeri szerencselovag a műfajban, hanem olyan alkotó, aki érti, tiszteli és szereti a képregények világát.

Ezt sikerei is alátámasztják: első saját története, az Esernyő Akadémia 2008-ban elnyerte a legjobb képregények díját, az Eisnert és a Harveyt, 2018. február 15-én pedig elindult a sorozatváltozat a Netflixen. Pedig a képregény első ránézésre egy, a Hellboy-füzetek stílusában megrajzolt X-Mennek tűnhet, azonban már az első kötetben, az Apokalipszis szvitben friss ötletek és egy komoly karakterdráma várja az olvasót.

A történet szerint 43 anya megmagyarázhatatlan okokból gyermekeket hoz a világra. Sir Reginald Hargreeves (a képregényekben Mr. Monokli) felkeresi őket, hogy adják neki örökbe a furcsa körülmények között született csecsemőket. Végül 7 anya mond le gyermekéről Hargreeves javára. A hét gyerekre alapozza a Sir az Umbrella Akadémiát, hogy kiképezze a jövő új szuperhőseit. Azonban a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy Hargreeves szerette volna, és a gyerekek szétszélednek. A szuperhősöket végül nevelőapjuk halála hozza össze újra. Közben a világot olyan veszély fenyegeti, ami elhozhatja az apokalipszist.

Az Esernyő Akadémia tipikusan az a szuperhős képregény, ami a karakterekre koncentrál, nem pedig a szuperképességekre vagy a szuperhős léttel járó felelősségre. A hat életben maradt, lényegében testvérként felnövő gyermek – Asztrosrác, Kraken, Rágalom, Szeánsz, Ötös és Vanya – az apakomplexus különböző formáival küzdenek. Sir Hargreeves nemes céljai érdekében nem családként tekintett örökbe fogadott gyermekeire, hanem olyan eszközökre, melyeket illik gondozni – ebben volt segítségére egy robot-Anya és Pogo, az intelligens csimpánz -, mivel hasznot hajtanak a világnak. Figyelmet azonban egyikük sem kapott a nevelőapától. Asztrosrác ennek ellenére a mai napig ragaszkodik a Hargreeves teremtette rendhez a házban, Rágalom viszont teljesen maga mögött hagyta a családot, hogy saját, önálló életet kezdjen – sikertelenül. Az Ötösként emlegetett fiú már gyerekként elmenekült a birtokról, viszont Rágalomhoz hasonlóan az ő menekülése sem úgy alakult, ahogy azt szerette volna.

A testvérek legnagyobb vesztese azonban Vanya, aki a család fekete bárányának számít, mert egész életében nem tudott felmutatni semmilyen szuperképességet.

Hargreeves emiatt elkülönítette a többiektől és mindig az orra alá dörgölte, hogy nincsen semmi különleges benne – leszámítva a hegedülést. Így nagyon logikusan Vanya lép elő a történet katalizátorává és a többi öt szereplő érzelmeinek kiteljesedésévé. Első bosszúja a könyve, a Különösen normális, amelyben az Umbrella Akadémiában zajló érzéketlen tartásáról számol be, amit a családból való kitagadás követ. A végső visszavágás pedig akkor veszi kezdetét, amikor elmegy az Orchestra Verdammten nevű zenekar meghallgatására.

Vanya és a többi szereplő gyerekkori traumáit flashbackekből ismerjük meg, melyek elegánsan elhelyezve ékelődnek a cselekmény fősodrába. Egy-egy tárgy vagy szó kapcsolja össze a jelent és a múltat, és ad bizonyos jeleneteknek több jelentésréteget, vagy épp nagyobb érzelmi töltetet.

A képregényben számos érzékeny téma jelenik meg, azonban a terjedelem nem elég ezeknek a teljes kifejtéséhez. Egyik negatívum emiatt a történet ritmusa. Habár az említett visszaemlékezések nem nagyon törik meg a főcselekményt – a testvérek újra találkozását, majd a világmegmentését-, az események ennek ellenére túlságosan gyorsan pörögnek. Egyik pillanatban az édesapa személyén vitatkoznak, majd csak úgy beesik a rég elvesztett Ötös testvér, aztán robotszerű lények támadnak a városra, majd képváltás és flashback következik – nagyjából ilyen tempóval kell lépést tartania az olvasónak. A történetmesélésre jellemző kapkodás a karakterek bemutatásánál is érezhető. Vanyán kívül nem ismerünk meg senkit teljes mélységében, csak néhány mondat erejéig tudunk meg bármit is a többiek sérelmeiről és indíttatásairól. Sőt, Kraken és Szeánsz szinte végig a háttérben marad, jelentős szerephez nem jutnak. A kötet végén található extra fejezetek valamennyire kárpótolnak minket az ő karakterük kapcsán, de így is hiányérzetem maradt.

A hibái ellenére az Esernyő Akadémia üde színfoltja a szuperhősökről szóló történeteknek, egy teljesen karakterközpontú megközelítéssel. Maga a sztori bőven elbírt volna még több oldalt és mélyebb karakterábrázolást, de mindezek ellenére érdemes megismerkedni Gerard Way világával. A soron következő rész, a Dallas pedig reméljük, kárpótolja az Apokalipszis szvit gyengeségeit.