Ha Csontváry Kosztka Tivadar festő napjainkban, az önjelölt online kritikusok virágkorában élne, és egy blogbejegyzésben vagy videóban beszélne lekicsinylően és csípősen a nagy Raffaello művészetéről, valószínűleg kommentelők százaitól kapná meg, hogy „csinálj jobbat, paraszt!” Csontváry azt válaszolná: „Oks”.
Kálmán Áron képregénye nem szolgál párbeszéd-buborékokkal, a narrátor is csupán mellékszereplő. A Csontváry elsősorban vizuális kaland. A szerző rajzaival nem a földhözragadt, reális ábrázolásra törekszik, inkább hajaz régimódi rajzfilmre, és ezt a hatást a meleg, élénk színhasználat is erősíti. A Csontváry képei szépségükből és mögöttes tartalmukból adódóan egyaránt arra ösztönzik az olvasót, hogy akár perceket is elidőzzön egy-egy oldalon. Ehhez hozzájárul Kálmán Áron fantáziadús panelelrendezési módszere is. Műve bevezetőjében képkockák formájában jeleníti meg a festőművészet történelmi idővonalát, egészen a barlangrajzoktól kezdve, a címszereplő bolygó körüli kalandjait pedig kisebb képegységekből összeálló, montázsszerű oldalakkal mutatja be. Legyen szó tűzvészről, viharos hajóútról vagy a természetben játszó gyerekekről, a szerző az adott jelenet hangulatát színekkel és formákkal megjelenítve hiteles kísérletet tesz Kosztka Tivadar világlátásának rekonstruálására.
A Csontváry rendkívül megható képregény, ám pont ebből adódóan hagy némi hiányérzetet is maga után. A mű mindössze 68 oldalas, vékony kötet, ráadásul kis alakú, amiért az elegáns, kemény borító kárpótol. Hiába időzünk el a hatásos rajzokon, egyszer csak azt vesszük észre, hogy a kiadvány utolsó oldalára értünk. Pedig szeretnénk jobban megismerni Csontváry személyiségét. A két-három soros szövegdobozokban mesélő narrátor prózai, érzelmes betekintést enged a festő életébe, akit épp ezért szívesen látnánk többféle helyzetben megjelenni. Csontváry olyan ember volt, akit nem az alkotói véna, hanem annak hiánya fűtött, és habár kortársai körberöhögték, lenézték műveit, ő önként vállalt magányban, a festészet jegyében élte le életét. Kálmán leginkább spiritualitására, egészséges mértékű nagyképűségére és cinizmusára, valamint alkotói szemléletmódjára helyezi a hangsúlyt, holott ez a karakter van annyira érdekes, hogy a művészvilágban megélt konfliktusai részletesebb kibontásával és dinamikus párbeszédes jelenetekkel akár több száz oldalt is elvigyen a hátán az olvasó untatása nélkül. Ám ezek hiányában a képregény gyakran olyan hatást kelt, mintha egy nagyobb mű előzetese vagy kivonata volna.
A cselekményvezetés sokrétű bemutatása ugyan elmarad, ám az utolsó lapokon így is magához ölel bennünket a katarzis.
A képregény fináléjában Csontváry egyszerre tesz fizikai és metaforikus utazást élete fő műve, a karrierjét megkoronázó utolsó motívum felé. Ekkorra véglegesen elfogynak a szavak, az a kevés is eltűnik a lapokról, ami eddig narrációként kísérte az olvasót. Ezek azok az oldalak, amikor a több szöveges tartalomra formált igényünk is megszűnik, hiszen a lépcsőzetesen egyre több érzelmet közvetítő panelek mögül már csak a felemelő háttérzene hiányzik. A szimbolikus képeken Csontváry átformálódik valami egészen mássá, alkotás közben eggyé válik művével, így a záróoldalakra a szerző teljes mértékben megragadja azt az esszenciát, amely az előző ötven lapon csak részben teljesedett ki: Csontváryt, a festőművészt, aki nem azért készíti képeit, mert ért hozzá, hanem azért, mert ezt akarja csinálni. Jobban szereti mindennél: a családalapításnál, a baráti kapcsolatoknál, a társadalmi ranglétrán történő előrejutásnál. Ennek pedig egyenes következménye a címszereplő tragédiája, hiszen ő is olyan művész, akit csak halála után kezdett értékelni a közönség.
Az elmúlt években felgyorsuló, egyre nagyobbra törő magyarországi képregénykiadás azonban egyáltalán nem tragédia, sokkal inkább sikertörténet, amely szép fokozatosan több teret enged a magyar szerzői képregényeknek is. Remélhetőleg ezek sorát a jövőben is gyakran fogják ékesíteni olyan lelkes és elhivatott munkák, mint Kálmán Áron Csontváryja. Minél több hazai alkotás jelenik meg, a szerzőknek annál több összehasonlítási lehetőség áll majd rendelkezésére, és egymás motívumaiból, valamint módszereiből tanulva idővel a magyar képregényalkotás levetkőzhetné néhány gyerekbetegségét és apró szépséghibáját – a felületes történetvezetést és a túlzott leegyszerűsítést -, amelyek ha enyhén is, de a azért a Csontváry lapjain is jelentkeznek.
Kálmán Áron – Csontváry
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadási év: 2019
Értékelés: 7/10
