Holden Rose, vagyis Kovács Attila íróként a Howard Matheu különös esetei névre hallgató, gyerekeknek szóló krimisorozattal lett ismert, továbbá rendszeresen járja Magyarország iskoláit és könyvtárait, hogy gyerekeknek meséljen olvasásról, írásról és alkotásról. Eddig fő célcsoportja az általános iskolások voltak, azonban 2017-es steampunk young adult regényével, a Holtidővel nyitott a középiskolás közönség felé. Nézzük, hogyan sikerült ez a nyitás, és Holden Rose mennyiben hasonlít nyugati kortársaihoz.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Holtidő szereplői egy klasszikus diktatórikus rendszerben élnek, ahol minden a kiváltságos gazdagoknak jár, a nép pedig elnyomásban él. Azonban az emberek ezt nem tűrik és fellázadnak. A hosszadalmas küzdelmek során a birodalmat vezető császár létrehozza a saját „atomfegyverét”, a Birodalmi Lumen Akadémiát. Az iskolában olyan gyerekeket képeznek, akik valamilyen különleges tehetséggel rendelkeznek. Ők a lumenek, akik az akadémia elvégeztével a császár halálos seregét alkotják. Itt tanul a történet főhőse, Jason is, akit még a szülei adtak be az iskolába. A fiú azonban nem érti, ez hogyan történhetett meg, hisz ő teljesen normális, ami a Lumen Akadémián hátrány. Hogy ne tudódjon ki az igazság, újabb és újabb hazugságokba kényszeríti magát. A sok füllentés végül rosszul sül el, Jason elszakad az Akadémiától és a lázadók markában találja magát. Ekkor kezdődik az igazi kaland, ahol a fiúnak rá kell jönnie, semmi sem az, aminek eddig hitte, az addig igaznak hitt valóságról kiderül, hogy hazugság.
HIRDETÉS
Az első oldalakon a Holtidő nem sokban tér el a kortárs YA regényektől: fiatalok egy iskolai közegben, a saját közösségükön belüli rivalizálással és iskolás problémákkal – sok hasonló koncepcióval találkozhattunk már. Ami kis újdonságot jelent az elején, az maga Jason. Első ránézésre nem egy tipikus példamutató figura, épp ellenkezőleg. Hogy elrejtse valódi énjét (hogy nincs különleges képessége) hazudik, ha pedig veszélyben érzi magát nem méri fel saját határait, olyanokkal kekeckedik, akikkel nem kéne. Máskor rossz következtetésekre jut, amitől bajba keveredik, és végül csak sodródik az eseményekkel, nem irányítója saját sorsának. Viszont ha jobban belegondolunk, Jason ezek miatt lesz hiteles figura. Melyik tizenegy-tizenkét éves ne füllentene, hogy ne gondolják a társai cikinek? Melyik kiskamasz tudna háborús helyzetben helyes döntést hozni vagy egy sokatlátott stratéga fejével gondolkodni?
Tehát a fiú nem teljesen negatív figura, hanem gyerek, aki a megfelelő környezetben vagy kényszerhelyzetben a hibái ellenére fejlődik. A kezdeti ellenszenves viselkedését a cselekmény előrehaladtával szépen levetkőzi, és az eseményekhez is alkalmazkodik – habár sokszor nem látja át teljesen, mi is történik körülötte.
Az ő karakterfejlődésében ez a legjobb: megmutatja, hogy egy teljesen átlagos gyerek is képes olyan utat bejárni, mint a kiválasztott vagy megjövendölt hősök.
A Holtidő emberközeli főszereplőjén túl is mutat valami frisset a young adult történetek tengerében. A cselekményben találunk néhány idegesítő, YA-ra jellemző részt (pl. a szerelmi háromszög, ami hiába indul aranyosan, gyermekien, a későbbiekben inkább kötelező elemnek érződik), de ezeken túl, szerencsére nem a műfajtól megszokott sablonokból építkezik az író. Persze akadnak olyan fordulatok, amelyeket nem kerülhetett ki: ilyen például az a jelenet, amikor Jason rádöbben, hogy a császár nem az a jóságos uralkodó, amit a birodalmi propagandából ismer. Azonban a legtöbb fordulat nem kiszámítható, Holden Rose többször is meglepi az olvasót, és ha lehetett, kerülte a megszokott, unalmas megoldásokat a regényben, ezenfelül pedig akcióból sincs hiány.
Az összképet a könyvbéli univerzum kevéssé részletes kidolgozása rontja kicsit. A történet elején in medias res kerülünk az események sűrűjébe, így számtalan kérdés felvetődik: Kik azok a lumenek? Miért alapította meg a császár ezt az elit hadsereget? Miért lázadnak a lázadók? Később kapunk válaszokat – ezeket a magyarázatokat a szerző szinte belesimítja a cselekménybe, nem töri meg annak ritmusát, de sajnos nem mindenre derül fény. Például több magyarázatot érdemelt volna a lumen faj, ugyanis pár típuson (pl. vér, föld, mecha) és azon kívül, hogy nem mindenkinél jelennek meg a lumentulajdonságok nem sokat tudunk róluk. Még jó lett volna többet olvasni a Birodalom haderejét jelentő, steampunkosított mechagépezetekről, és a néha felbukkanó, mágiát idéző jelenségekről.
Azt a pár zavaró részt leszámítva, amit fent kiemeltem, a Holtidő egy jó regény, amit szívesen adnék egy tizenéves kezébe. Stílusában beleilleszkedik a mai, hasonló YA regények sorába, de emellett tud újat is mutatni. Megvan benne minden téma, ami közel állhat egy felső tagozatoshoz vagy középiskoláshoz: kirekesztettség érzése, első szerelem, a tömegből való kitűnés vágya, és persze sok-sok kaland.
