Könyv

A Négy Majom Gyilkos csak az idődet lopja el

Kinőttem már abból a korból, hogy bedőljek holmi marketingdumának, de ha egy könyvet azzal reklámoznak, hogy itt a Hetedik és A bárányok hallgatnak méltó örököse, mégiscsak felcsillan a szemem. Bár J.D. Barker regénye ígéretesen indul, és valóban nagy ambíciókkal vág neki az unásig ismert sorozatgyilkos tematika megreformálásának, a végére már csak tucatmegoldások, és megdöbbentőnek szánt, de erőltetett fordulatok maradnak. És patkányok. Minden mennyiségben.

Nem véletlenül emelem ki a rágcsálókat, ugyanis A negyedik majom valószínűleg világelső az indokolatlan patkány/oldalszám tabellán. Szó se róla, a kötet szereplői egészen kreatív módokon tudják használni a négylábú kártevőket, egyebek mellett kínzásra és bűntények megoldására is, de mégis az az ember érzése, hogy Barker ezt az egy szimbólumot ismeri, ha nyomorról van szó. Dohos pince? Patkányok! Elhagyatott épület? Patkányok! Lepukkant környék? Patkányok! Tényleg, a Pixar L’ecsójában nem nyüzsögtek ilyen mennyiségben a közutálatnak örvendő állatkák.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Mindez remekül mutatja az író fantáziátlanságát és egyszerű világképét.

A negyedik majom ugyanis nem a Hetedik és A bárányok hallgatnak örököse, hanem azok pofátlan, egysíkú koppintása.

Ha ez nem lenne elég, az amerikai író a skandináv krimik társadalomkritikus felhangjait is megpróbálja lemásolni. Talán nem is kell mondanom: kevés sikerrel. Barker ugyanis nem jól mérte fel, mitől kultikusak az említett filmek, és mitől hódít világszerte a nordic noir. Nem azért, mert tombol bennük a kegyetlenség, és még csak nem is azért, mert olyan eszetlen nagy sztorikat gondoltak ki az alkotók. Sokkal inkább azért, mert eleven, eredeti és azonosulásra késztető, esendő figurákat vonultatnak fel, és mert a hangulat szétfeszíti az oldalakat, vagy a vásznat.

A negyedik majom története tulajdonképpen nem rossz: a chicagói rendőrség évek óta hajkurássza a Négy Majom Gyilkost, akit ez idáig nem sikerült kézre keríteni. Egy szép napon azonban egy buszbaleset során jön a döbbenet: az elgázolt gyalogos nem más, mint a rettegett nőrabló és csonkító. Maradt azonban egy utolsó elrabolt lány, akit meg kell menteni, valamint a sorozatgyilkos naplója, ami a titok kulcsa. Sam Porter nyomozóra és társaira vár a feladat, hogy felgöngyölítsék a szálakat.

A könyv két szálon fut: Porter nyomozása mellett a gyilkos naplóját is megismerhetjük. Utóbbi szál lehetne az igazi kuriózum, ahol olyan mélyen láthatnánk bele egy elmebeteg fejébe, mint mondjuk a zseniális The Fall című brit sorozatban.

Barker azonban nem mer, vagy nem tud mélyre ásni, a naplóban leírt történet vadabbnál vadabb fordulatokat vesz, mintha az író szent küldetésének tartaná, hogy minden második oldalon meglepje az olvasót.

Ez egy ideig talán működik, de a tizedik légből kapott csavar után idegesítővé és érdektelenné válik az egész. Komoly pszichológiát, lélekelemzést vagy eredeti gondolatokat ne nagyon várjunk. A naplórészleteknél pedig végképp világossá válik, hogy Barker nem éppen egy stílusvirtuóz, hiszen azok ugyanabban a hangnemben íródtak, mint az egész könyv. Mindenesetre kedves a Négy Majom Gyilkostól, hogy szép tájleírásokkal és hangulatfokozó elemek garmadájával írta meg sanyarú gyerekkorát.

Ami pedig a regény főhősét, Porter nyomozót illeti, ő a Kiégett Detektív fröccsöntő üzem átlagos terméke: cinikus, életunt, és naná, hogy egy hatalmas magánéleti traumát terelget maga előtt. Azt viszont el kell ismerni, hogy a könyv egyetlen váratlan és jól felépített fordulata hozzá és a feleségéhez köthető. Porter társait viszont tényleg egy-egy tőmondattal el lehet intézni, annyi egyéniség szorult beléjük, hogy a regény befejezése után két nappal már a neveiket se tudom felidézni. Nem jártak jobban a Négy Majom áldozatai sem, akikről annyit tudunk meg, hogy meghaltak. Slussz, passz.

Akik olvasták a könyvet, a szememre fogják vetni, hogy miért nem emelem ki azt a fordulatot is, hiszen hű meg há, meg wow. Nos, az a bizonyos fordulat egyrészt számos helyről lehet ismerős (Alapítvány-trilógia, Endymion-könyvek), másrészt legyünk őszinték: teljesen hiteltelen és valójában semmilyen jelentősége nincs. Nem helyezi más megvilágításba a dolgokat, nem ad hozzá semmit a karakterekhez, ellenben el akarja hitetni, hogy a nyomor legmélyebb bugyrából érkező srácból Hannibal Lecter szintű lángelme lett. Valami csoda folytán, mert a folyamat, ahogy a szadista gyerekből minden hájjal megkent mesterbűnöző lett, nincs bemutatva.

A negyedik majom nyári strandkönyv azoknak, akik szeretik a kicsit véresebb krimiket. A könyv brutalitása egy percre sem lépi át az átlagolvasó tűréshatárát, és gondolatisága se fogja elterelni a figyelmet a lángosról és a fagyiról. Ellenben néhány nap alatt gond nélkül kiolvasható, pár óra alatt gondosan megemészthető és napok alatt teljes mértékben kiürül az emlékezetből. Talán csak a poszt-poszt-posztmodern „nesze semmi, fogd meg jól” befejezés feküdheti meg az ember gyomrát, és viheti fel a vérnyomását, de aggodalomra semmi ok: mire eljutunk odáig, már úgyse nagyon fog érdekelni ez az egész.

4 /10 raptor

A negyedik majom

The Fourth Monkey

Szerző: J. D. Barker
Műfaj: krimi
Kiadás: Agave Könyvek, 2018
Fordító: Bosnyák Edit
Oldalszám: 416

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.