Lehet-e különbséget tenni emberéletek között? Megindokolható-e 100 ember megölése, ha azzal megmenthetünk több ezret? Ezzel a feloldhatatlan dilemmával szembesíti a karaktereit a Siló 3. évada. És bizony van, aki ebbe beleroppan, valakit kifordít magából, mások pedig megszállottan keresik a megoldást társaik megmentésére. A Siló most a belső harcok mellett globálisabb, emberi és emberiséget érintő morális kérdéseket feszeget és ismét bebizonyítja, hogy napjaink legjobb disztópia sorozata. Enyhén spoileres kritika.
HIRDETÉS
Hugh Howey regényei alapján készült sorozat most érkezett el a Műszak című, középső kötethez, ami amolyan összekötő funkciót lát el az első és a befejező rész között. A széria íróinak hála nem érződik ezen az évadon, hogy töltelék lenne. Eltávolodtak az alapanyagtól és egy nagyon izgalmas évadot hoztak össze.
A Siló 3. évada néhány nappal a 2. évad fináléja után veszi fel a fonalat. Juliette (Rebecca Ferguson) visszatért a 17-es silóból, ám nem teljesen épen: a zsilipben éppen kifele igyekvő Bernarddal (Tim Robbins) folytatott beszélgetése félbeszakad, amikor az elszabaduló tisztítótűz megégeti őket. Juliette ugyan életben marad, de nem emlékszik semmire a múltjából, emellett báb-polgármester lesz. A háttérből a korábbi rohamrendőrök vezetője, Camille (Alexandria Riley), és Bernard korábbi tanonca, Robert Sims (Common) irányítják őt és a silót is. Persze nem kell félteni Julest, az alaptermészete nem változik: megpróbál utánajárni, mi is történt vele és Bernarddal valójában. Mindeközben Peter Billings seriff egy rejtélyes gyilkosságot próbál felfedni. Egy másik, sok száz évvel korábban játszódó idővonalon pedig megtudjuk, kik és miért építették a silókat. Nehéz teljesen spoilermentesen beszélni az évadról a továbbiakban, így kisebb spoilerek következnek!
Belső harcok
A 18-as siló sztoriszála elég döcögősen indul. Három részt vesztegetnek el az írók azzal, hogy az emlékezetkiesésben szenvedő Jules megpróbál visszaemlékezni és kibogozni, ki barát, ki ellenség. Értem, hogy ezzel párhuzamosan a silók eredettörténetét is felvezetik, de konkrétan alig történik valami. Aztán megérkezik a 4. rész és bumm! Kezdhették volna ezzel a résszel is az évadot. Hiszen végre itt nyer értelmet, mi (nem) történt Julesszal, milyen kényszerhelyzetbe kerül Camille, és miért dönt úgy Robert, hogy szövetséget köt a gépészekkel. Üdítő volt látni, hogy Juliette nélkül hogyan boldogulnak a társai, és azt, hogy a visszatérése hogyan kavarta fel az amúgy is érzékeny békét a silóban. Innentől lesznek igazán izgalmasak a 18-as siló eseményei, és itt indul be igazán a cselekmény.
A belső konfliktusok és a lázadás leverése után ugyan meghagyja a Siló a kisebb-nagyobb mellékszálakat, de a fő fókusz most egy feloldhatatlannak tűnő dilemmán van. Jules és társai, de Camille, az új IT vezető is tudja, hogy nem a maguk urai, de nagy árat kellene fizetniük azért, hogy elhárítsák a fejük felett lebegő halálos ítéletet. És innen adja magát is a kérdés, hogy vajon feláldozható-e egy ember vagy több száz ártatlan azért, hogy több ezer megmeneküljön? Felrobbantsanak-e egy emeletet hőseink, megölve sok ártatlant azért, hogy megmentsék a siló teljes lakosságát a megsemmisítéstől? Erre nincs egyértelmű válasz, mert nem is lehet különbséget tenni az emberek élete közt. Legalábbis elméletben. A sztori cukormáz nélkül, sokkolóan mutatja meg, hogyan küzdenek meg a kérdéssel a karakterek. A sztori lassan építkezve bontja ki ezt a feszültséget. Szinte valamennyi főszereplő megjárja a poklot, mielőtt feloldódna ez a dilemma.
És ha már morális kérdések, a könyvektől eltérve jó döntés volt megtartani Bernardot, a korábbi “főgonoszt” erre az évadra.
A regényekben elég egysíkú rosszfiú volt, a sorozatban – mint ahogy a legtöbb főszereplő – jóval árnyaltabb a karaktere. A korábbi könyörtelen vezető kiábrándul a rendszerből, elkezd kérdéseket feltenni, és még szövetségesekre is lel. Szerencsére megmarad a forgatókönyv a realitásoknál és nem csinálnak belőle hőst. A lezárásban szépen fejezik be a történetét és végre látunk tőle valami önzetlen dolgot is.
Amit még ki kell emelnem, az a házaspár, Robert és Camille Sims szála. Robert Sims elég egydimenziós gonosz volt az első két és fél évadban, de szerencsére árnyaltak rajta az írók. Ahogy fokozatosan rájön az igazságra úgy lesz egyre keményebb, ravaszabb, de emberibb is. A feleségével való ellentétet, az ellentétes módszereiket, cselszövéseiket izgalmas volt nézni. Miközben a silóban napközben sokszor egymásnak tettek keresztbe, addig este otthon egyre csak növekedett a feszültség és a távolság férj és feleség közt. Jól kidolgozott sztori lett az övék, még izgalmasabb is annál, mint ami Julesszal történt.
A lezárásnál pedig úgyis tűkön ültem, hogy a regényekből kb. tudtam, mi lesz a végkifejlet. Szépen összeértek a szálak, megágyazva a finálénak.
Noé bárkája
A 18-as silóban történtekkel párhuzamosan megismerjük a silók eredettörténetét. Ez a sztoriszál rögtön egy feszült alaphelyzettel indít: egy maroknyi katona belerepül egy rejtélyes felhőbe egy titkos bevetés során. Daniel (Ashley Zukerman) húga is a raj tagja, akinek lezuhan a gépe és amnéziás lesz. Daniel, a kongresszusi képviselő és Helen (Jessica Henwick), egy újságíró próbálja meg közösen kideríteni, hogy mi történhetett Daniel húgával és csapatával. Ahogy egyre mélyebbre ásnak, úgy egyre sokkolóbb részletekre lelnek, ami a közelgő világvégéhez vezeti őket.
A sorozat ezen része a Műszak című kötetet követi, ám itt is sok a változtatás a kisregényhez képest. Alapvetően most is működik az alapanyagtól való eltérés: a silók teljesen titokban épülnek, a finanszírozó egy őrült milliárdos, Charlotte emlékezetkiesése és az orvosa, Victor (utóbbi karakter remek plusz volt a sztoriban). Engem egyedül Daniel szála zavart. A Műszak sztorija szerint az ő találmányát, a fúróját használják fel arra, hogy kiássák a silókat. A férfinak sokáig fogalma sincs arról, valójában miért készülnek a silók és hogy a felettese mire készül. Fokozatosan ébred rá a titokra, ami teljesen elborzasztja, később pedig ő maga lesz az, aki elkezd belülről lázadni a rendszer ellen.
A sorozatban is van katonai, mérnöki múltja, de csupán annyi a kapcsolata a silókkal, hogy a testvére miatt kezd el nyomozni és így bukkan az igazságra. Érthetetlen, miért kellett ezt átírni, hiszen pont az volt az izgalmas a karakterben, hogy ő tervezi a silókat, és egyben tagja az 1-es siló vezetőségének. Sokkal ütősebb lett volna, ha maradtak volna ennél a szálnál, de a finálé azért valamennyire kárpótolt minket.
A silók építése kapcsán a sorozat bemutatja és megalapozza az amnéziás/emlékvesztéses szálat is és persze az apokalipszist is, ami miatt majd a föld alá kényszerülnek az emberek. A világvége itt sincs túlmagyarázva egyébként, de nem is ezen van a hangsúly. A regényekhez hasonlóan itt is inkább azt feszegeti a forgatókönyv, hogy mihez kezd a világ egy fegyverré is alakítható találmánnyal és van-e joga egy maroknyi embernek dönteni az emberiség sorsáról. Az 1-es siló sztorija rámutat arra, hogy sosincs jó vége annak, ha az ember istent játszik.
Az utolsó évadnak remekül megalapozott ez a történetszál, és pont jó ponton fejezték be az alkotók ezt az évadot.
Verdikt
A Siló 3. évada a sorozat legjobbja lett – és még az utolsó, negyedik hátravan! A sztori kilép a siló falai közül és bár maradnak a rejtélyek és a 18-as silón belüli bonyodalmak, most az emberiséget állítja központba, az önpusztítását, istenkomplexusát, túlélő ösztönét és az erejét. Egyszerre drámai, megrázó és mindig ott van a remény is, hogy lehet másképp, egymással összefogva. Egy év múlva itt a finálé – bárcsak addig mi is lefagyaszthatnánk magunkat.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
