Peter Heller Kutya csillagkép című regénye, melyből Ridley Scott filmet rendezett, egy pusztító járvány utáni emberiség hétköznapjait mutatja be markánsan személyes nézőpontból. A regény sajátos módon viszonyul a posztapokaliptikus sci-fi zsáneréhez, mert nem azt helyezi középpontba, meddig süllyednek az emberek, ha a civilizáció gátjai leomlanak, hanem a narrátor belső utazására invitál, aki emberi kötődéseket keres és érzéseket dédelget, miközben napról napra próbál életben maradni. Könyvkritika.
HIRDETÉS
A Kutya csillagkép egy nem túl aprólékosan kifejtett apokalipszis utáni állapotok között játszódik. Az emberiség javát eltörli a föld színéről egy „influenzának” hívott halálos betegség, a maroknyi túlélő a civilizáció maradványait legjobb tudása szerint hasznosítva igyekszik életben maradni a romok között. E túlélők egyike Hig, a narrátor, aki egy jól felszerelt támaszponton élve vadássza le napról napra a betevő falatot, és vívja meg időről időre a harcot azokkal a túlélőkkel, akik a jobb életkörülmények reményében szeretnék elhódítani a bőséges erőforrásokat. Klasszikus civilizáción kívüli örök harccal van tehát dolgunk, ahol a magától értetődőnek hitt morális gátak leomlanak, á la A Legyek Ura, és minden embertársunk potenciális ellenség.
Hig nem egymaga „élvezi” ezt az életvitelt. Vele van Jasper, az öreg, szinte teljesen süket kutya, valamint a marcona túlélőgép, Bangley, aki minden porcikájával arra van beállítva, hogy az elképzelhető leghatékonyabban vegye fel a harcot bárkivel, aki az életükre vagy a javaikra tör. Bangley jó harcos, Hig pedig tud repülőt vezetni és van egy Cessnája, a Bestia, amellyel fel tudja deríteni a környéket. Érdekesség, hogy a repülő szerepeltetése egy az egyben életrajzi ihletésű, Peter Heller a valóságban is vezet repülőt és van egy Bestia nevű Cessnája.
A fülszöveg szerint a regény bonyodalma akkor bontakozik ki, amikor Hig egy repülőútja során befog egy rejtélyes adást, de nem kell ennyire előreszaladni, mert ebből csak a könyv második felében lesz bármi.
Igazából a Kutya csillagkép első fele Higék támaszpontján játszódik, és a fókusz azon van, hogyan tartja magát életben a két férfi, illetve hogyan éli meg Hig a kialakult állapotokat. A regénynek ez a része igazából amolyan körképet nyújt arról, milyen helyzetben van a világ és benne a főhős. Ez meg is határozza a Kutya csillagkép hangvételét.
A könyv nem éppen barátságos környezetben játszódik és nem éppen kedves állapotokat fest meg, ez azonban olvasóként nem telepszik ránk a regényt olvasva. A Kutya csillagkép kifejezetten távolságtartó hangvételben íródott. Pontosabban szólva: a regény elég kemény dolgokat fogalmaz meg arról, milyen az, amikor a legnyersebb túlélőösztönökre kell hagyatkozni. Viszont olvasóként nem sokkolódunk, nem éljük át azt a dermesztő érzést, amikor nemcsak gyökeresen átalakul minden, ami körülvett bennünket, de a jól megszokott értékrendünket is el kell engednünk.
A Kutya csillagképben azt a helyzetet követjük nyomon, amikor az ember már hozzászokott a civilizáció összeomlásának viszontagságaihoz és a megszokás rutinjával számol be róluk.
Ebből fakadóan a narrátor meglehetősen tárgyilagosan mesél a kihívásokról, amelyeket állnia kell. Ez sohasem megy át szenvtelenségbe vagy érzéketlenségbe, de kétségkívül nem kapjuk meg azt a gyomrost, amire számíthatnánk egy ilyen fiktív környezet bemutatásakor. Peter Heller nem Octavia Butler, aki húsba vágó elevenséggel érzékelteti az összeomlott társadalom veszélyeit. Ettől még a Kutya csillagkép nem lesz vidám regény.
A könyv első felére rányomja a bélyegét Hig és Bangley karakterdinamikája. Hig magán viseli a civilizált, békés, polgári élet nyomait, ennek megfelelően többször hoz olyan döntést, amelyek az általunk megszokott életben normálisak és emberségesek, a „mindenki háborúja mindenki ellen” állapotában azonban jóformán öngyilkossággal érnek fel. Bangley meglehetősen kellemetlen karakterként jelenik meg előttünk: magának való, részvétlen, fölényeskedő, mélyen földhözragadt, a túlélést mindenek elé helyező figura. Normál, civilizált környezetben talán ő lenne az a figura, aki a leghangosabban szapulja az egyetemi „büfészakokat” és csak azt a tevékenységet hajlandó „munkaként” elismerni, amelynek során fizikai tárgyakat kell testi erővel arrébb helyezni. Szóval címeres seggfejként mutatkozik be, aki teljesen érzéketlen minden emberi állapot és érzés iránt, és kizárólag a nagybetűs Túlélésnek szenteli az életét. A személye ugyanakkor – éppen az előbb írtak miatt – kijózanító pofon a karakternek és az olvasónak is. Ő az, aki ráirányítja a figyelmet arra, hogy amikor minden ember potenciális ellenség, akkor érdemes ragadozóként gondolkodni, mert különben az ember elveszett. Ez persze taszító, de amikor egy-egy nézeteltérés során Bangley szembesíti Higet az életképtelen döntéseivel és lecseszi a hülye fejét, amiért életképtelen döntéseket hozott vagy nem aknázta ki teljes mértékben az elé kerülő lehetőségeket, azért érzünk némi igazságtételt még annak ellenére is, hogy vélhetőleg mi sem szerepelnénk jobban hasonló helyzetben.
Öreg Ridley nem vén Ridley, még ha kicsit szentimentális is – Kutya csillagkép-kritika
Ráadásul mintha Hig ösztönösen találná meg az efféle marcona, zord figurákat, méghozzá nem azért, mert gyakorlatias lenne és olyan emberekkel szövetkezne, akik hozzáértésükkel képesek szavatolni a fizikai biztonságot. Sokkal inkább mintázatszerűnek tűnik a viselkedése, mint amikor valaki a párkapcsolatai során újra meg újra beleszalad ugyanabba az embertípusba.
A karakterdinamikától eltekintve nem sok minden történik a Kutya csillagkép első felében – és ha már itt tartunk, a másodikban sem.
A regény kifejezetten vontatott.
A bonyodalmat az kellene, hogy elindítsa, hogy Hig befogja a jelzést a kihaltnak hitt repülőterek egyikéről, és ennek ered a nyomába. Ez viszont majdnem a könyv közepén történik meg, három évvel az említett jelfogást követően. A cselekmény pedig ezután sem válik intenzívebbé. A hangsúly továbbra is a személyközi kapcsolatokon van és az együttműködésről, túlélésről a reménytelen körülmények között, a civilizáció maradványain. Mindehhez társul egyfajta finom melankólia is, mert a könyv igazából nem kínál feloldozást, a cselekmény vége nyitott marad, mintha a szerző azt sugallná, hogy a posztapokaliptikus állapotok között a legtöbb, amit nyerhetünk, a belső, személyes kötöttség, minden más csak extra. Továbbá ennek a megoldásnak köszönhetően olyan benyomása támad az olvasónak, mintha a könyv nem egy cselekményívet írna le, aminek van jól azonosítható eleje és vége, hanem csak kiragad egy időszakot a narrátor életéből, és annak eseményeit mutatja be tárgyilagos egymásutánban.
Kapunk egy pillanatképet a mindennapok monotóniájából, melynek során történnek szörnyű dolgok, de eltompítja őket az élet rutinja.
Hangulatát tekintve a Kutya csillagkép olyan, mint egy nyugodt életképet ábrázoló festmény: még akkor sem felkavaró, amikor sötét dolgokat ábrázol. Az egész szöveget egyfajta szemlélődő hangvétel jellemzi, és a narrátor gondolatai, megélései legalább olyan fontosak, mint maga a cselekmény. Kicsit olyan, mintha a posztapokaliptikus állapotok közé került narrátor tudatfolyamát követnénk nyomon.
A regény stílusa is ezt a tudatfolyam-szerűséget erősíti. Kifejezetten gördülékenyen olvasható, és viszonylag gyakoriak az egymondatos – sőt, egyszavas – bekezdések. Emellett valamiért a szerző úgy döntött, nem jelöli a párbeszédeket, azaz nincs gondolatjel a szereplők mondatai előtt, amitől a szöveg még jobban egybefolyik. Ez ugyanakkor kontraproduktív is, mert időről időre az olvasó kénytelen megállni az olvasással, és nekiállni megfejteni, melyik mondatot melyik karakter mondja, és ezen az sem segít, hogy Bozai Ágota – akinek egyebek mellett a Hill House szelleme fordítását is köszönhetjük – igen jó munkát végzett azzal, hogy magyarul jól olvasható szöveggé konvertálja Peter Heller regényét.
Verdikt
A Kutya csillagkép sajátos posztapokaliptikus regény, amelyben nem a szetting a legfontosabb és nem is az, hogy mire vetemednek a civilizáció kereteiből kiszakadt emberek. Ez az aspektus mindvégig a háttérben marad, a fókusz pedig a narrátor belső élményeire helyeződik. Visszafogott, melankolikus regény, gördülékeny, de nem könnyű, ilyenformán egyéni színfolt a maga műfajában.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
